Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-20 / 168. szám

Erdélyiekkel együtt, (i) A kertészszigeti önkor­mányzat az erdélyi tetsvértelepülésről, Tusnád­ról huszonhat általános isko­lai tanulót látott vendégül a Káptalanfüreden működő Sárréti Ifjúsági Táborban. A tusnádi gyerekek huszon­nyolc kertészszigeti diákkal együtt egy hetet töltöttek Káptalanfüreden. Ivóvizet Nagyrátára, (r) Hamarosan kivezetik az ivó­vizet Csabacsüdön a Szar­vasi Agrár Rt. majorjaként ismert Nagyrátai külterület­re. A majorban, mintegy negyven család lakik. Ta­valy az önkormányzat gáz­ellátással javította az élet- köriiményüket. Rablás, (c) Békéscsabán, a Petó'fi u. 20. szám előtt tör­tént rablás szombaton, haj­nali 2 óra körül. Egy 52 éves asszonyra támadt három fi­atal, a hölgyet bántalmaz­ták, és elvették tőle táskáját a benne lévő 3 ezer forinttal és egyéb holmikkal. A nyo­mozók a táskát — pénz nél­kül — a helyszínhez közel megtalálták, az elkövetőket továbbra is keresik. Hatan sérültek, (c) Kétegyháza külterületén, a Szabadkígyós felé vezető úton történt baleset szomba­ton este. Egy Audi gépkocsi kezdett itt előzésbe, eközben összeütközött egy szemben közlekedő IFA-val. A bal­eset következtében négyen súlyos, ketten könnyebb sé­rülést szenvedtek. Haláleset, (c) Dobozon, a Zsibongó utca egyik háza előtt találtak egy elhunyt férfit tegnap. Az elhalt az eddigi adatok szerint kerék­párját tolva tartott hazafelé, elszédült, és fejjel az árokba esett. Idegenkezűségre utaló jel nincs. Őrizetbevétel, (c) A Bé­késcsabai Rendőrkapitány­ság egy megyeszékhelyi fér­fit vett őrizetbe tegnap. A fi­atalember egy hétvégi házba próbált betörni, de rajtave­szett. Békési békétlenség, (c) Családi szóváltás után az egyik férfi dühében gépko­csijával berontott a nagyka­pun egy békési családi ház udvarára. Három személyt sodort el, akik könnyebben sérültek meg. „NEM ÖL MEG AZ IGAZ SZÓ! AZ IGE DÜHÖDT MIVOLTÁBAN IS ÁL­DÁS.” (Szécsi Margit) MEGYEI KÖRKÉP 1998. július 20., hétfő Ha jazz, akkor Gyula Ismét jazzfesztivál, immár hetedik alkalommal, Gedeon József színház- igazgató jóvoltából, aki most is — már hagyományszerűen — a jazz leg­jelesebb képviselőit hívta meg Gyulára, hogy a vár mögött felépített szín­padon 4 órányi zenéléssel nyújtsanak szórakozást a műfaj kedvelőinek. A VII. Gyulai Vár Jazz Feszti­válon elsőként a László Attila Band lépett színpadra. Az együttes tagjai: Horváth Koméi — aki először járt Gyulán — ütőhangszereken kísérte a zene­kart. Szólójátékával nagy sikert aratott, amit a jelenlévők szűnni nem akaró tapssal igazoltak vissza. A zenekar jazzgitárosa és annak vezetője is egyben: László Attila a főiskola jazz- tanszakán tanít, s így lehetősége adódik felkarolni a fiatal, tehet­séges zenészeket. Oláh Kálmán jazz-zongorista, akit a 30 év alatti nemzedék legjobb zongo­ristájaként tartanak számon. Lattman ,Béla basszusgitáron játszott. O nemcsak játszik, ha­nem tanít is a zeneművészeti fő­iskola basszusgitár szakán. Utolsóként pedig — persze nem tudása alapján — Szendőfi Pé­ter, aki a doboknál ült, szintén felemelő élményt nyújtott. Kis szünet után a Tin-Tin kö­vetkezett,mely a magyarországi etno-jazz képviselője. Impro­vizatív népzenét játszanak bol­gár, arab, görög és indiai hatással gazdagítva. Érdekességét az adja a zenekarnak, hogy különleges hangszereken szólaltatják meg a jazz szólamait. Zenevilágukra egyaránt jellemzőek a jazz- és a Jcortárszenei motívumok. A fel­állás: Juhász Gábor — gitár, Szőke Szabolcs — gadulka, kálimba, Monori András — kaval, trombita, Tóth Tamás — basszusgitár, szájharmonika. Harmadik fellépőként Binder Károly szólózongorista játéka következett. Fiatal kora ellenére 25 albuma jelent már meg és több nemzetközi zongoraver­senyt is nyert. Előadott művei között, másodikként egyik ked­vencét, a Little Song fülbemá­szó dallamát hallhattuk. A kitartó és lelkes közönség a hűvös idő és a késő éjszaka elle­nére megvárta az est utolsó fellé­pőjét, a Kőszegi Kvintettet. Úgy hiszem, laza, könnyed játékukra érdemes volt várni. Kőszegi Im­re, a zenekar vezetője és a Ma­gyar Jazz Szövetség elnöke a do­bok mögött foglalt helyet. Pataj György zongorán kísérte társait. Róla azt kell tudnunk, hogy so­káig Békéscsabán élt és innen indult el, hogy elismerést szerez­zen a pályán. Az ő jóvoltából ka­pott meghívást a Kőszegi Kvin­tett a fesztiválra. Babos Gyula, Kőszegi Imre kedves, régi barát­ja gitáron játszott. Rajtuk kívül Tomsits Rudolf trombitázott és Lattman Béla — mindenki örö­mére — basszusgitár játékával erősítette az így sem gyenge csa­patot. Az együttes felemelő játé­ka után, melyben mindenki szó­lóként is bemutatkozott, Kőszegi Imre megköszönte a kitartást és a tapsot. Ráadásként pedig elját­szotta együttesével a Secret Love című művet. Ezzel újabb jazzfesztivál ért véget és a következőre még so­kat kell vámunk. A zenei él­ményt, melyben részesültünk, nehéz szavakkal hűen visszaad­ni. De az biztos, hogy nemcsak a műfaj rajongói, hanem a zene iránt érdeklődők is kikapcso­lódhattak az élőzenei koncer­ten, amely ritkaságszámba megy, mai gépzenésített vilá­gunkban. K. E. A térkép nem kenyér, mégis kell (Folytatás az 1. oldalról) — Visszatérve Önre: keres­kedő családban született? — Édesapám asztalos volt, édesanyám varrónő..., nagy­apám például medvevadász volt a Kárpátokban. Édesanyám csa­ládjában akadt egy nagyon jó kereskedő, aki viszont nem ör­mény volt. Belőlem úgy látszik, előjött az örmények ősi vére... Ilyen szakmát tanultam, keres­kedelmi és vendéglátó főiskolát végeztem, mindig is árufor- galmis voltam. — Hogyan lett ebből térkép? — Egyszerűen: véletlen volt, bár véletlenek nem nagyon van­nak... Mindig turistáskodtam, túravezető is voltam, csak ép­pen térképet nem lehetett kapni. Kevesen tudják, hogy Magya­rországon, a háború után tiltott volt a térképhasználat. Ki sem adtak térképet és tilos volt a há­ború alatti térképek használata. 1954-ig szigorúan büntették azt, akinél térkép volt az utcán vagy bárhol nyilvános helyen megnézte. Ha valaki ki akart menni az erdőbe sétálni, vagy eltévedt vagy nem. Később, amikor már adtak ki térképeket, természetesen akkor is eltévedt, mert annyira rosszak voltak, szándékosan eltorzították őket. — Azért a térkép nem tej és kenyér. — Erre is mindjárt válaszo­lok, csak előbb elmondom, ho­gyan is lettem térképkereskedő... 1989-ben kerestem egy térképet és már nagyon ideges voltam, hogy nem tudom megtalálni se­hol. Bementem az állami kartog­1954-ig büntették, akinél tér­kép volt az utcán FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ráfus céghez és az ottani osztály- vezető szerzett nekem egy ilyen térképet, de csak mintapéldá­nyuk volt. Azt mondta nekem: — De jó lenne, ha egyszer kapni lehetne ezeket a térképeket rak­tárról! Jön egy vásárló, kér egy Dél-Tanganyika-térképet és le­veszik a polcról neki... Mon­dom, én ezt megcsinálom. Erre ő: hát igen, igen, de ehhez na­gyon sok pénz kell. Kevés pénz­ből megcsinálni, az a tudomány! Akkor kezdődött a vállalkozá­sok kora ’90 elején és elkezdtem vele foglalkozni. Hihetelen igény volt rá! Hozattam a világ minden részéről a térképeket. Jellemző az árakra, hogy akkor egy Magyarország térkép 70 fo­rint volt, egy külföldi 600. Saj­náltak is többen, hogy fogom el­adni ezt a sok drága térképet! El­adtam, oly mértékben eladtam hogy a forgalom időközben fél milliárd forintra nőtt föl, a kez­deti tízszeresére... — Még nem válaszolt a má­sik kérdésre. — Igen, a tej meg a kenyér... A közlekedés, a tájékozódás, a helyváltoztatás... már A kis herceg-ben is feszegetik, a föld­rajztudóssal beszélgetve, egyéb­ként is hol elvágyódik a bolygó­ról, hol vissza... Az emberiség igényli a helyváltoztatást, ami nem megy térkép nélkül. Autó­val, vonattal nem lehet csak úgy belemenni a világba, hogy majd kiszállunk valahol. Kellenek a térképek. Ez is olyan fontos, mint a falat kenyér. — Térképpel jött Gyulára? — Nem hoztam, el is téved­tem Gyula belvárosában, pe­dig nem először jövök. Szak­mai „ártalom” lehet, de min­dig elfelejtek térképet vinni magammal... A világ egyéb­ként oda fejlődik, hogy nem is kell betenni a kocsiba. Nyu- gat-Európa országaiban Hol­landiában, Németországban már olyan műholdas helymeg­határozó rendszerek működ­nek, amelyek az autóban lévő kis számítógépre kivetítik az információkat. Le lehet hívni az adatbázisból vagy CD-ről az útvonalak, a városok tér­képét. — És mit csinál a térképfor­galmazó? — Akkor majd azokat for­galmazza. Úgy gondolom, aho­gyan a könyvet sem szorította ki a számítástechnika, a tévé sem a filmet, a papírtérkép is megmarad, együtt él az új esz­közökkel. Szőke Margit VÉLEMÉNYEK A jelen pesszimizmusa Két ismerősömmel a minap baráti látogatásra in­dultunk az egyik közeli városba. Hétköznapi emberekhez méltóan csevegéssel ütöttük el az időnket a nem túl hosszú kocsiúton. Ami beszélgetésnek indult, lassan monológgá vált egyik útitársam részéről, akinek rettenetes pesszimizmusa megütötte fülünket. Nemrégiben kint járt Franciaországban és ott eltöltött napjai­ról mesélt, megosztotta velünk csodálatos élményeit, amit per­sze kész öröm volt hallgatni, de ezután kezdődött a pesszimiz­mus. Gondolatai visszakalandoztak Magyarországra — hiszen az élményekkel teli utazás véget ért, és a valóság talaján lan­dolt. Nem nevezhetném amolyan szép, síma leszállásnak, mert az izgalmas beszámolónak nagyon hirtelen szakadt vége, és be­levágott az igazi magyar ember problémáiba: a pénztelenségről, az elégedetlenségről és a feszült, túlhajszolt élettempóról be­szélt, amelynek szikráját sem tapasztalta külföldi látogatása so­rán. Félre ne értsék, nem panaszkodni akart, csupán vázolta az ál­talános hazai hangulatot a mindennapi emberek szemszögéből nézve. Igaza volt, meg kell, hogy mondjam. Bár én optimista alkat vagyok és semmilyen körülmények között — soha — nem adom fel, most be kellett látnom azt, hogy ismerősöm sza­vai a valóság súlyával hatottak rám. Hazudnék, ha azt állíta­nám, nem vagyok tisztában sok magyar ember kilátástalan helyzetével, amely kihat mindennepi életükre, de ennyire kö­zelről talán még soha nem szembesültem ezekkel a valós gon­dokkal, mint most az utazás során. Tehát hallgattuk a „túláradó” pesszimizmust. Mígnem másik útitársam közbe szólt: -— Elég a pesszimizmusból, talán beszél­gessünk valami másról! így visszatértünk a hétköznapok közel sem eseménytelen történéseire és tovább csevegtünk. Ennek el­lenére még egy darabig bennünk volt és lesz a nehezen emészt­hető, szembetűnő helyzet rólunk, átlagemberekről. Kriskó Edina Akik megfizetnek... Békéscsabán vannak, akik nem fizetnek, és vannak, akik ezért megfizetnek. Hat társasház­ban két hete nincs meleg víz, mivel a Dégáz — a felhalmozódott tartozások miatt — megszün­tette a gázszolgáltatást. Egyszerű lenne a kép­let, ha a tömbházakban mindenki tartozna a Dégáznak. De nem így van. A lakók többsége becsületesen fizette és fizeti a gázszámlát. Igaz, most szolgáltatást, nem kapnak pénzükért. Legfeljebb „baráti felszólításokat”', hogy ne mérjenek ne fizetni. A békéscsabai kis magyar gázügy idei második részének szereplői az önkormányzati lakások bérlői, akik — a melegvíztelen házakban — többségében nem fizetnek. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy magasról, és az egészre úgy, ahogy van, tesznek, mert úgysem tudnak velük mit kezdeni. Az önkormányzat képtelen fizetésre bírni és esetleg kiköltöz­tetni bérlőit. (Bár tavaly a képviselő-testület már hozott gáz­ügyben határozatokat, azokat azonban nem hajtották végre.) A Dégáz csak elzár, és neki nagyon kényelmes, hogy nem az egyedi fogyasztókkal, hanem „egyetemlegesen” a társashá­zakkal áll szerződésben. És végül maradnak — hideg vízbe be- fürödve — azok, akik eddig is fizettek, most pedig megfizet­nek nem fizető lakótársaik helyett. Az önkormányzat tehetet­lensége és a Dégáz „pilátusi kézmosó” taktikája miatt. Ők azok, akik nem tudják, hová forduljanak jogorvoslatért, mert ma Magyarországon jogszerű a nem szolgáltatott szolgáltatá­sért pénzt behajtani. Mindenki tudja, mi a végső megoldása az ügynek. Korszerűsíteni, egyedileg mérhetővé és leválasztható- vá kell tenni a közös lakásokat. Ez a dolog persze addig nem megy, amíg azok, akik hathatósan segíteni tudnának ebben — önkormányzat?!, szolgáltató?! — kényelmes és biztonságos távolságból szemlélik a hideg vízbe (be)fürdetett állampolgá­rokat... , Kovács Attila Munkakutyabajnokság. (cs) Az Orosházi Kutyaiskola első alkalommal rendezte meg az OMTK pályán szom­baton az I. Gyopár Kupát, az országos őrző-védő munka­kutya bajnokságot. Az ország minden részéből érkeztek nevezők, számszerint 20-an, akik már pénteken este meg­ismerkedtek a helyszínnel. A képzett négylábú kedvencek (IPO I. és IPO III. kategóriá­ban) engedelmességi, ügyes­ségi, őrző-védő, valamint nyomkövető feladatokat haj­tottak végre. A bírák árgus szemekkel figyelték a fegyel­mező gyakorlatoknál például a menet közbeni ültetést, az előreküldést, míg az őrző-vé­dő feladatoknál a fürkészést, a követést FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Diákszínjátszók a várszínpadon „Vesztivál” fesztivál helyett „Enyém a vár” címmel idén is diákszínjátszók népesítették be a Gyulai Várszínház világot jelentő deszkáit. Három pro­dukciót láthattunk tegnap dél­után. Kár, hogy a tavaly itt járt makóiak, hódmezővásárhelyiek nem jöttek el. Vagy még töb­ben, hogy eseménnyé, fesztivál­lá nőjön a dolog. Ezzel szembe kell néznie a várszínházi veze­tésnek, miként ők a nézőket szembe nézették a tűző nappal. Káprázatos volt. A gyulai Calliope Színpad Plautus: A bögre című vígjelene­tét adta elő. Ahogy lenni szokott, jobbak és „nem annyirák” mutat­koztak a színen. A görög atmosz­férát sajnos leginkább a színre került (kellék)görögdinnye te­remtette meg. Talán több energi­át kellene beleölni ilyesmibe... A gyulai Erkel Ferenc Gim­názium lánykettőse Stílusgya­korlatának gerince a tavalyi előadásuk volt, vagy tán egé­szen az. (Egy újszülöttnek per­sze minden vicc új. Csak a nézőt nem illik csecsemőnek nézni.) Amire emlékeztünk a tavalyiból, az most is remek volt, amire nem, bizonyára az volt az új elem. Erre meg jövőre sem emlékezünk majd... Az ördögi kör az Ördögi Körrel, a kistarcsai diákszínját­szó csoport előadásával zárult. A várt érettséget, kimunkáltsá­got ők hozták el, drámaiság fe­szült a cigány népmeséből mai­vá költött darabban, mely a Kasszafúró királyfi címet visel­te. Innen kellene indulni Gyu­lán 1999-ben. K. A. J. Kilyukasztott út? A Gyulán átvezető 44-es főutat nemrég tette rendbe a közútke­zelő társaság, most mégis mun­kagödröt ásott ki az új aszfalto­záson a közüzemi kft. az Eszpe­rantó tér sarkán — nehezmé­nyezték a helybeliek Szabó Ár­pád alpolgármesternél. Hozzá­tették azt is, hogy a munka na­pok óta áll és az útkereszteződés így nagyon balesetveszélyes. Az alpolgármester a minap sajtótá­jékoztatón elmondta: az önkor­mányzati tulajdonú közüzemi kft. nem tervezett munkája miatt van az elkerített gödör, a csőtö­rés okozta hibát hárítják el, ki kell cserélni a műanyag-fém ve­zetékcsatlakozót, ami részben megvan, más alkatrészeket be kell szerezni, a munka ezért las­sult le. Remélik, mihamarabb elvégezhetik a cserét és megszű­nik az úton az akadály — tudtik meg a kft.-nél (ö)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom