Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-18-19 / 167. szám
„Szenvedés volt a javából!” Az újonc Ulrich kapura lő, mellette Valentényi. Előkészületi labda rúgó-mérkőzésen: Előre FC Békéscsaba-Békési FC 2-1 A békéscsabaiaknál Fazekas, Kerényi, Brlázs maródi, Negrau hazautazott az ügyeit intézni, a kecskeméti Babai pedig a szóbeli megállapodás ellenére távozott Békéscsabáról és Tiszakécskére igazolt. A békésiekkel készül Major, Hídvégi, Koszta, Fehérvári, Stumpf. A hirtelen jött nagy meleg a békéscsabaiakat fogta meg jobban, az első félidőben Pozsár több helyzetet is kihagyott, míg a másik oldalon az NB III-as békésiek ügyesen játszottak, tartották a labdát és megugrásokkal próbálkoztak. A szünetben Pásztor edző élesen bírálta a mutatott első félidőbeli gyámoltalan játékot és hat új embert küldött a pályára. Sokáig minden maradt a régiben, mígnem egy gyors korszerű kontra után a 69. percben Major beadását Hídvégi fejelte a hálóba, 0—1. Ezután erőlködtek a lila-fehérek és csak a hajrában tudtak egyenlíteni az elfáradó vendégek ellen, a 83. percben Borbola talált a kapuba, 1—1. A lefújás előtt két perccel egy visszagurított labdát a végig sokat futó Ulrich a bal sarokba küldött, 2—1. Nem csoda, hogy a mérkőzés végén Pásztor József edző csak ennyit mondott: „Szenvedés volt a javából!” (gyurkó) Előre FC Békéscsaba-Békési FC2-1 (0-0) Előkészületi labdarúgómérkőzés, Békéscsaba, 300 néző. V.: Varsányi. Békéscsaba: Fülöp — Diczkó (Raducu) — Czipó, Sándor (Futaki), Varga (Dobi) — Kovács K„ Simon (Ulrich), Neferoju (Csulik), Kasik (Valentényi) - Borbola, Pozsár. Edző: Pásztor József. Békés: Hanyecz (Stumpf) — Kondacs — Jánosi (Koszta), Szenti, Pálfi — Kubik (Major), Szegedi, Fehérvári, Litauszki — Papp (Hídvégi), Bagyinka. Edző: Királyvári Károly. G.: Borbola, Ulrich, ill. Hídvégi. Petróczki országos csúcsa Dunaferr-kupa uszonyos és búvárúszó ob A hét végén Dunaújvárosban a Fabó Éva sportuszodában rendezik meg a Dunaferr-kupa uszonyos és búvárúszó országos felnőtt bajnokságot, amelyen rajtkőre lépnek a gyulai Kövizig-Várfürdő SE versenyzői is. A férfi 50 méteres uszonyos úszásban nagyszerűen szerepelt Petróczki Zsombor, a gyulaiak válogatott versenyzője, aki jelentős előnnyel, új országos csúccsal, 17,77-os idővel nyert aranyérmet és hat tizeddel javította meg a korábbi rekordot. Reisz József edző tanítványa győzelmével nagy lépést tett az idei kolumbiai világbajnokságon való indulás érdekében. Ugyancsak az 50 méteres uszonyos úszásban indult a gyulai Mészár, aki a hatodik helyen csapott a célba, 20,63- as idővel. V. L. A Totó 29. heti eredményei 1. Bodö Glimt—Stabaek vasárnap 2. Molde—Haugesund vasárnap 3. Moss—Brann vasárnap 4. Rosenborg—Strömsgodset vasárnap 5. Tromsö—Sogndal vasárnap 6. Debrecen—Rostock 1 — 1 X 7. Auxerre—Espanyol lapzárta u tán 8. Bologna—N. Bucuresti lapzárta után 9. C. Palace—Samsunspor vasárnap 10. Harelbeke—Sampdoria vasárnap 11. Valencia—Sinnyik lapzárta után 12. Sittard—Poltava lapzárta után 13. R. Chorzów—Amadora 1-1 X +1. mérkőzés: 14. IFK Göteborg—Halmstad 1-2 2 A budapesti Eb-n bizonyíthat Kemény fából faragták: ötször műtötték, de mindig visszatért Leczki Ervin, a Békéscsabai Atlétikai Club válogatott gyaloglója immár húsz esztendeje atlétlzál. Orosházán Szarvas László testnevelő szerettette meg vele a sportok királynőjének tartott sportágat, majd az OMTK-ba Igazolt. Gimnazistaként a békéscsabaiakhoz került, ahol Varga József, majd Kátai István edzők keze alatt nevelődött a futás szakágban. Később szakágat váltva gyalogló lett Jelenlegi edzőjénél, Tóth Sándornál. Az Immár öt esztendeje válogatott kerettag sportember sok viszontagsággal küzdött meg, leginkább térdsérülések zavarták az eredményesebb versenyzésben, ám bizonyította: kemény fából faragták, s mindig visszatért. Beszélgetésünk elején szóba kerültek a címeres mezben vé- gigküzdött viadalok, a mexikói, a kínai és a prágai világkupák, no és a dudincei Európa Kupa, ahol kvalifikálta magát a budapesti Európa-baj- nokságra. Emlékezetesek számára a hazai rangosabb versenyek is, amelyeken többször javította meg az egyéni csúcsát az 50 kilométeres gyaloglószámban. Legjobb ideje 4 óra három perc, s legutóbb az országos bajnokságon másodikként ért célba. Mostanság a kontinensviadal jegyében készül a békéscsabai gyalogló atléta: — Erre a nagy erőpróbára koncentrálok sokadmagam- mal, s a hazai közönség előtt szeretnék a legjobb formában versenyezni. Ennek érdekében igénybe veszek minden orvosi és természetgyógyászi segítséget, s remélhetőleg nem vész kárba az edzőtáborokban elvégzett munka sem, amelyeket szlovák és román magaslatok biztosítottak számomra. (írásunk megjelenése idején éppen a romániai Brassóban tölti kéthetes speciális edzőtáborozását Leczki Ervin, aki három nappal ezelőtt utazott el — a szerk.) — Edződ, netán Oross Ferenc szövetségi kapitány elláttak valamilyen speciális edzéstervvel? — Az atlétikában nehéz összehangolni ezeket a dolgokat, nem olyan ez, mint például a labdarúgóknál, hogy a válogatott elvonul és nagyjából ugyanazokat a feladatokat végzi, gyakorolja minden játékos. Nálunk kötetlenebb ez a dolog, többnyire a szakági vezetőkre és a közvetlen edzőkre van bízva a felkészülés. Oross Ferenc Leczki Ervin az áprilisi hagyományos békéscsabai Coca-Cola-Knauf Kupa gyaloglóversenyen is helytállt tökéletesen megbízik a válogatottakban és edzőikben, a munka többnyire testresza- bott. Én szénhidrátkúrával készülök, de természetesen Tóth Sándor, mint a válogatott szakági edzője is aprólékos gonddal figyeli edzésmunkámat. — Az augusztusi budapesti Európa-bajnokságra készülni, a hazai közönség előtt szerepelni neked miben jelent mást? — Ez ugyanolyan Európa- bajnokság lesz, mint a korábbiak, ám hazai pályán versenyezni egészen más! Nem csoda, hogy mindenki kettőzött akarattal készül. Példának hadd említsem éppen a franciaországi labdarúgó-világbajnokságot, amelyen óriási előnyt és pluszt jelentett a hazai környezet a francia labdarúgók számára. Abban bízunk, hogy a baráti környezet, a hozzátartozók, a hazai atlétaközösség biztatása sok métert és percet jelent majd az eredményesség szempontjából. — Bizonyára így lesz. Te mit remélsz, milyen helyezésre számítasz? — Ezt nehéz megmondani, de egy jól sikerült felkészüléssel elérhetem eddigi legjobb eredményemet, amit persze sok minden befolyásolhat a versenyen is. Hogy aztán ez mire lesz elég?... Az biztos, hogy jó néhány európai nagyság ott lesz a mezőnyben, akik között az orosz, a francia és a spanyol gyaloglók kemény ellenfélnek ígérkeznek. Közéjük beékelődni már nagy fegyverténynek számítana, de én mindent megteszek ennek érdekében. Az elmúlt időszakban ötször műtötték a térdemet, de egy ideje zavartalan a felkészülésem, s remélem, semmi sem akadályoz meg abban, hogy jól szerepeljek. Már eddig is sok segítséget kaptam a Békéscsabai Atlétikai Clubtól, valamint kolléganőmtől, Andó Bélánétól, akivel együtt dolgozom a Lencsési Totózóban, no és persze feleségemtől, ^kik biztosították a nyugodt felkészülést és versenyzést — mondotta végezetül Leczki Ervin. Gyurkó Mihály Beckhamet még mindig szeretik a manchesteriek Külföldre készül a világbajnokságot megjárt labdarúgó Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester United szurkolói még mindig imádják David Beckhamet, a csapat csillagát, annak ellenére, hogy az angol rajongók többsége a játékost hibáztatja az angol válogatott korai világbajnoki búcsúja miatt — írja az AP amerikai hírügynökség. Glenn Hoddle szövetségi kapitány csapata a nyolcaddöntőben 11-es párbaj után szenvedett vereséget Argentínától. Andy Welsh, a manchesteri egyesület rajongói klubjának vezetője elmondta, hogy szurkolótársaival együtt azt szeretné, ha Beckham a United labdarúgója maradna. David Beckham a vb-t követően szinte azonnal az Egyesült Államokba repült, hogy találkozzon menyasszonyával, a Spice Girls női popzenekarban éneklő Victoria Adamsszel. A játékos kedden visszaérkezett Angliába, hogy csapatával megkezdje a felkészülést a közelgő bajnokságra. A sportoló édesapja elmondta: fia azt fontolgatja, hogy a bírálatok miatt külföldön folytatja pályafutását. A West Ham United szurkolói valószínűleg nem tartoznak a Beckhamet felmentő személyek közé. A fővárosi klub rajongói kilátásba helyezték, hogy augusztus 22-én, a Manchester United elleni londoni mérkőzésen közel tízezer piros lapot fognak felmutatni az Argentína elleni nyolcaddöntőben kiállított labdarúgónak. Tenisz. A Tenisz Davis-kupa, Euro-afrikai zóna, 2. osztály, 2. fordulójában szombaton a páros mérkőzést a Sávolt, Köves magyar duó nyerte, így 3:0-ra vezetnek a mieink Szlovénia ellen és már továbbjutottak. Sportlövészet. A magyar női junior légpisztolycsapat szombaton aranyérmet szerzett a barcelonai sportlövővilágbajnokságon. A Sike Renáta, Kotroczó Adrienn, Takács Kornélia összeállítású trió 1127 kört lőtt, második helyen Fehéroroszország (1118), a harmadikon pedig Franciaország (1109) végzett. Autósport. A Hungaro- ringen zajló FIA GT túraautó-világbajnokság betétfutamaként megrendezett Castrol Opel Astra-kupa szombati első futamát Porth Gábor nyerte. A Zengő Mortorsport színeiben induló gyulai Kempf Zoltán az ötödik, Oláh Gyárfás a tizedik lett. Sztoicskov a J-Ligában Hriszto Sztoicskov, a bolgár labdarúgó-válogatott játékosa csatlakozott új együtteséhez, a Kasiva Reysol csapatához, amely a július 25-én folytatódó J-Liga küzdelmeire készül — jelentette a Kyodo japán hírügynökség. — Mindent megteszek a csapatért, teljesíteni akarom a feladatomat — mondta a 32 éves csatár, aki 1994-ben, az egyesült államokbeli világ- bajnokságon gólkirály volt (az orosz Oleg Szalenkóval közösen), ám a most befejeződött franciaországi vb-n egyetlen gólt sem szerzett. A visszaesés ellenére Nisino Akira, a japán csapat edzője optimista.- Tudom, hogy fizikálisán nagyon jó állapotban van. Szeretném, ha minél hamarabb játszana — mondta a szakvezető, aki 1996-ban még a japán olimpiai válogatottat irányította. Ha Sztoicskovnak sikerül a beilleszkedés, akár már a közeli napokban pályára léphet új csapatában. Női játékvezető A spanyol labdarúgó-bajnokság történetében először egy nő is bajnoki mérkőzéseket fog vezetni a harmadosztály 1998—99-es idényében — adta hírül a Reuters brit hírügynökség a Spanyol Labdarúgó Szövetség közleményére hivatkozva. A 25 éves mallorcai Carolina Domenech a területi bajnokságban kezdte játékvezetői pályafutását, majd a negyedik vonalban bíráskodott. Ha Domenech továbbra is megfelelően végzi munkáját, öt éven belül az első női játékvezetővé válhat a spanyol első osztályban. VASÁRNAP EJTŐERNYŐZÉS. Kvasz András nemzetközi vitorlázóverseny, Békéscsaba, 8.00. LOVASSPORT. Kígyós Kupa, Újkígyós, Gesztenyés erdő, 8.30 órától. TENISZ. Komjátszeghy- em lékverseny, Gyula, városi sporttelep, 8.00.