Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-18-19 / 167. szám
1998. július 19., vasárnap AKIRŐL, AMIRŐL BESZELNEK Az exvilágbajnok üzletember szeret festeni és túrós tésztát ebédelni Nem tudna máshol élni Sallay András 1967-től 1984-ig korcsolyázott, az utolsó négy évben hivatásos versenyzőként. Kilencszeres bajnok, hússzoros válogatott. 1977-től világbajnoki és olimpiai érmeket gyűjtött, pályája csúcsát 1980-ban érte el: Regőczy Krisztinával az oldalán jégtáncban olimpiai ezüstérmet és világbajnoki címet szerzett. Ma üzletember. Ülünk a fővárosban, az Andrássy úton, az újságíró-szövetség éttermének teraszán, ismert arcok a szomszéd asztaloknál. Bestselleríró ebédelget korban gyermekéhez illő barátnőjével, eggyel odébb volt tévéelnök diskurál a szövetség elnökével. A velem szemben ülő kora középkorú úr nem tud betelni a látvánnyal. Ifjú lányok, „alig szoknyácskákban”, karcsún, büszkén, lobbané- konyan. A középkorú úr, mint egy körhinta forog a látvány után. A lányok észre sem veszik. Pedig, ha tudnák, mit adtak volna anyáik egy ilyen tekintetért!- Az idő múlik, de ez nem változik - vallja meg Sallay András. - Amikor megnősültem, a feleségemnek egy kicsit fura volt, de tudta, kihez megy hozzá. Nem hiszem, hogy a családom károsulna attól, hogy olthatatlanul vonzanak a szép nők. A szépség szeretete nem korhoz kötött.- Milyen érzés egy darabka „múltnak" lenni?- Nem hiszem, hogy a múlt volnék. Még mindig sokan megismernek az utcán, akadnak, akik megszólítanak, kezet nyújtanak.- Regőczy Krisztinával önöket nagyon szerették. Egy népszerű sportág, a műkorcsolya egyetlen bajnokai voltak.- Valóban, a korcsolya a világon az egyik legnézettebb sportág. Amerikában például a második legnépszerűbb. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy míg a labdajátékokat főleg férfiak nézik, ezt nők is. Az eredményeinkre valóban emlékeznek még.- Ehhez nem kell egyéb, mint kevésbé eredményes utódok.- Igaz. Pedig amikor mi kezdtük, Albánia mellett Magyarország volt Európa egyetlen országa, ahol nem volt fedett jégpálya. Sátor alatt töltöttük az életünket, amit ma már sajnos nagyon érzek. Tény, hogy az ízületeim úgy tönkrementek, hogy alighanem rosszabb állapotban van a testem, mint egy nálam tíz évvel idősebb emberé, aki ráadásul sohasem sportolt. Amit a sport adott, az persze sokkal több ennél: a munkabírásomat is ennek köszönhetem. Ami tény, az tény, megesik, hogy nehezen kelek fel reggelente.- Talán ebben bizonyos alakváltozásnak is szerepe lehet...- Ez igaz. Körülbelül húsz kilóval vagyok nehezebb, mint amikor korcsolyáztam. Közelítem a százat, de én sohasem voltam olyan nagyon karcsú és légies, inkább a fekete kűrruha mutatott annak.- Ezek szerint nem nagyon korcsolyázik.- Nem, de ez nem elhatározás kérdése, hanem egyszerűen sok a munkám. Volt versenyző- társaim 'többsége, sőt egykori partnernőm is edző lett, én vagyok a kivétel. Közel tizenöt éve üzletember vagyok.- Mire lenne még képes a jégen?- Van néhány mozdulat, amit nem lehet elfelejteni, de olyan teljesítményre, amivel érdemes az emberek elé állni, már nem lennék képes. Nem is csoda, negyvennégy éves vagyok.- Nagy divat a nosztalgia. Mennyi az a pénz, amiért azt mondanák, hogy fellépnének még egyszer. Azt hiszem, még mindig vonzanák a közönséget.- Nincs annyi pénz. Rólunk őriznek egy emléket azok az emberek, akik újra eljönnének. Mi voltunk a bajnokok. Ezt az illúziót nem szeretném eloszlatni.- Apropó pénz! Amikor abbahagyták a versenyzést, profiként folytatták. Azt beszélik, akkor alapozta meg a jövőjét. Igaz ez?- Igaz. Akkoriban sokat kerestünk, ezt nem tagadom. Azt sem tagadom, hogy a pénz nagyon fontos az életemben, de nem minden. Van egy életminőség, amit tartok és tartani is szeretnék, de ez nincs veszélyben. Nem vagyok olyan pénzéhes, hogy a presztízsem kockáztassam érte. Kriszta egyébként néha megkérdezi, miért nem futunk még egyszer. Karponoszovék is pedzegették, hogy menjünk el valahová vagy visz- szavágóra. Őket megértem, edzésben vannak, újra megvernének minket, csak legfeljebb bírói segítség nélkül. Nem, én soha többé nem lépek közönség előtt jégre. 1984 decemberében megbeszéltük Krisztinával, hogy ennyi volt, vége. Akkor harmincéves voltam, nagyon jó pillanatban hagytuk abba.- Ön üzletember, külsőleg mégsem hasonlít hozzájuk. Itt ül velem szemben farmerben és túrós tésztái ebédel.- A farmer hétköznapi viselet, ha tárgyalni megyek, természetesen öltönyt veszek. A tésztát pedig szeretem. Talán elhiszik rólam, hogy futná másra is.- Ha már az üzletnél tartunk, azt hiszem szokatlan területét választotta.- Kétféle dologgal foglalkozom: képzőművészettel és sporttal. Az egyik a tanult mesterségem, a másik a pályám. Ilyen értelemben valóban rendhagyó üzletember vagyok, hiszen egyszerűen csak azzal akartam foglalkozni, amihez értek.- Egy időben nagy feltűnést keltett régiségüzlete a Belvárosban.- Az üzletem ma is megvan, csak már nem én vezetem. A feltűnés valószínűleg annak szólt, hogy személyesen is dolgoztam a boltban, s ennek nálunk nincs hagyománya. Én azonban megszoktam. Amikor Richmondban tanultunk, hogy ne legyenek gondjaink, pincérkedtem abban a klubban, amelynek amúgy mi voltunk a legismertebb tagjai.- Két edzés között fogta a tálcát és kiszolgálta a tisztelt közönséget?- Edzés után. Ráadásul jól is esett, bármilyen hihetetlen. Megnyugtató volt, hogy el tudjuk tartani magunkat.- Úgy tudom, fest is. Mit ér ma egy Sallay?- Erről talán egy kívülállót kérdezzen.- Jó festőnek tartja magát?- Ha nem lenne hozzá tehetségem, valószínűleg nem csinálnám, mint ahogy az is biztos, hogy Salvador Dali jobb festő nálam. Élvezem a festést, s remélem, egyszer majd, úgy ötven után, megengedhetem magamnak, hogy az én kedves Zebegényembe visszavonulva ne tegyek mást, csak naphosszat fessek. Itt még nem tartok, nincs akkora vagyonom, hogy megéljek belőle életem végéig. De ez a célom, és már csak néhány évig szeretném ezt a nyüzsgést magam körül. Most is van csoportos tárlatunk, festek, legfeljebb ritkábban, mint szeretném. Amúgy is az a típus vagyok, aki sokáig hordja magában a témát, azután hirtelen kiadja magából.- Beszéljünk a másik üzletről, a sportról. Az ön cége foglalkozott a Ferencváros eladásával. Ennyi rosszat életemben hem olvastam Sallay Andrásról, mint az elmúlt néhány hétben.- De ezt a sok rosszat csak az egyesület elnöke mondta rólam, s nem az újságírók. Azt hiszem, a sokat szidott sajtó ebben a kérdésben szakszerűen viselkedett. Megnézték a Dicobe adatait, majd lehívták a miénket is. Ez éppen akkor volt, amikor nyilvánossá vált, hogy az IMG (International Managing Group) a Chase Manhattan bankkal közösen kettőszázmillió dolláros programot indít a sport támogatására. Az újságírók összevetették a kettőt és ennek megfelelően írtak rólunk.- Most mi a helyzet?- Mi változatlanul érdeklődünk a sport iránt, hiszen üzleti felfogásunk a dologról változatlan, de természetesen nem akarunk mindenáron a Ferencvárosba befektetni. Tudjuk, hogy a futball mit jelent ebben az országban, s azt is, hogy nálunk a Fradi a legnépszerűbb csapat. Ám van egy határ, amin felül nem vagyunk hajlandók áldozni. Könyörögni sem fogunk, hiszen ez a befektetés nekünk nem létkérdés.- Amikor éppen nem veszik meg a Fradit, mit vesznek?- Rendezvényeket szervezünk, televíziós jogokat veszünk. Engem annak idején ez a cég menedzselt, talán megérti, maximálisan bízom bennük, s remélem ez kölcsönös. Ha valami különös dolog nem történik, ettől a cégtől szeretnék nyugalomba vonulni.- Gondolom, van véleménye azokról, akik a nevét meghurcolták.- Elég baj az, hogy ebben az országban, bizonyos székekben mindent megengedhetnek maguknak a hivatalnokok. Azt hittem, a változással ez is elmúlik majd. Minden maradt a régiben.- Sohasem jutott eszébe, hogy Amerikában maradjon, hogy ne jöjjön haza?- Eddigi életemből körülbelül hat évet töltöttem külföldön. Holnap reggel is elutazom Londonba, aztán este hazajövök. Sztár voltam a legnagyobb amerikai jégrevüben, maradhattam volna edzősködni, vagy indíthattam volna jégiskolát sokfelé. Mégis, eszembe sem jutott, hogy máshol éljek. Igaz, nekem okom sem volt rá. Divat azt mondogatni mostanában, hogyan üldözött minket a hatalom, de a mi esetünkben ez nem így volt. Ugyan az illetékes KB-ti(kár időnként megkérdezte a sporthivatal soros vezetőitől, hogy mi miért megyünk folyton Angliába, de ezzel el is volt intézve a dolog.- Tényleg, miért voltak annyit távol?- Mert ott dolgozott az edzőnk, ott volt a fedett jégpálya, ahol ingyen, vagy egy fontért használhattuk a jeget.- Tudna másutt élni?- Talán igen, de csak kényszerből. Nagyon szeretem azt a pesti lakást, amiben élek. Költözhettem volna Budára, de nem érzem budainak magam. Ebben a lakásban valaha László Fülöp, Ferenc József udvari portréfestője lakott. Az erkélyen írta Molnár Ferenc a Liliomot. Egy ilyen régi palotának sajátos hangulata van, s ezt az sem tudja elrontani, hogy éppen most kellett kicserélnünk a százéves villanyvezetéket. A családom is szereti, két lányom van, a nagyobbik oda jár, abba a bizonyos fasori nyolcosztályos iskolába. Talán megérti, miért kötődöm ennyire ehhez az országhoz.- Egy elégedett ember ül velem szemben és eszi a túrós tésztát. Tegyük fel, hogy munkát keresne, milyen megbízatásnak örülne leginkább?- Nem is tudom... Illetve egyet mégis mondanék. Sokat beszélünk országimázsról. Ha egy új Magyarország-képet kellene kialakítani, abban a stábban szívesen dolgoznék.- Bármennyiért?- Természetesen. „Soha többé nem lépek közönség előtt jégre” Siposhegyi Péter FOTÓK: FEB/KALLUS GYÖRGY
