Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-17 / 166. szám

2 Sarkad VÁROS 1998. július 17., pénte _____________________________________Semmelweis-napi kitüntetettek_____________________________________ „Az EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MUNKÁJA FELELŐSSÉGTELJES” Semmelweis Ignác születése napját, azaz július 1-jét az egészségügyi dolgozók minden évben megünneplik. Ugyanis ő vezette be szülészeti klinikáján először a klórmeszes kézmo­sást, amely a gyermekágyi lázas megbetegedéseket nagymérték­ben lecsökkentette. Életében ta­nításait nehezen fogadták el, ma már az „Anyák megmentőjét” tiszteljük alakjában. A „Sarkad város egészségügyéért” kitünte­tés átadását is e naphoz kötik. Ebből áz alkalomból beszélget­tünk az idei két kitüntetettel. Dr. Míves Piroska 15 éve dolgozik a sarkadi Tüdőgondo­zó Intézetben. Városunkon kí­vül további tizenkét község tü­dőgyógyászati ellátását végzi kollégáival. — Nagyon fontos lenne, hogy az emberek évenként rendszeresen eljárjanak tüdő­szűrésre, mert így a betegségek még kezdeti stádiumban felis­merhetők, tehát eredményeseb­ben kezelhetők. Intézetünkben a tüdőszűrésen átesett betegek Dr. Míves Piroska: „Nagyon fontos az évenkénti rendszeres tüdőszűrés” röntgenfelvételeit értékeljük ki — mondta a főorvos asszony. — Sajnos a szociális körülmé­nyek romlása miatt újra felütöt­te fejét a tbc, amely cseppfertő­zéssel terjed, ezért a betegek családtagjainak, munkatársai­nak is elengedhetetlen a szűré­se. — A kitüntetés hírén megle­pődtem, de örültem. Szeretem a hivatásomat, munkahelyemet nyugodtnak, kiegyensúlyozott­nak tartom. Tóth Gábor né, a központi rendelő orvosírnoka is nagyon boldog volt, amikor megkapta ezt az elismerést. Örömmel töl­ti el az is, hogy 24 éve — ami­óta itt dolgozik — munkájával mindig elégedettek voltak. — Úgy érzem, hogy munká­mat nem csak a közvetlen főnö­köm, dr. Szabó László és dr. Bagyinka Zsuzsanna intéz­ményvezető, hanem a betegek is elismerik —- kezdte szeré­nyen mondandóját a kitüntetett. — Sajnálom, hogy egykori munkatársaim közül az egész­ségügyi pályát nagy részük el­hagyta. Tudom azt, hogy az egészségügyben dolgozni na­gyon felelősségteljes, de én bí­zom benne, hogy nyugdíjas ko­romig eleget tudok tenni hivatá­somnak. —véká— Tóth Gáborné: „Örömmel tölt el, hogy a munkámmal elégedet tek a kollégáim és a betegek is” fotó: fazekas lászli Rövid híreink Beszélgetés Horváth József közösségfejlesztővel Cigány fiatalok klubja Ötéves A SZOCIÁLIS OTTHON „Minden nap megszűnik vala­mi, amiért szomorkodunk, de minden nap születik valami olyan, amiért érdemes élni és lelkesedni.” Herakleitosz ezen gondolatait választották mot­tóként az ötéves születésnap ünneplésére a sarkadi Szociá­lis Otthon dolgozói. Ebből az alkalomból a Családsegítő, Gondozási és Szociális Köz­pont összejövetelt rendez 1998. július 31-én 12 órakor a Gyulai út 8. sz. alatti otthon­ban. Sarkadi nyertes „Hagyd abba és nyerj!” Lám- lám, bárki bármit is mond, szenvedély ide vagy oda, mégiscsak érdemes leszokni a dohányzásról. Ugyanis a fenti címmel hirdetett versenyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat annak reményében, hogy ha nagy nyereményekkel kecsegtet­nek, akkor az emberek lete­szik a cigarettát. Nem is volt hiábavaló a nagy igyekezet, hiszen sarkadi polgár nyerte a kéthetes gyulai strandbelépőt és az orvosi vizsgálatot. Német tőke VÁROSUNKBAN? Egy német gyáriparos meghívá­sának tesz eleget Tóth Imre pol­gármester a napokban. A német úriember 1997-ben vette fel a kapcsolatot Sarkaddal, azóta há­romszor járt már itt. Tóth Imre látogatásának célja: egy fémipa­ri üzem telepítésének lehetősége városunkban. A cukorgyár be­zárása miatt létszükséglet új munkahelyeket teremteni. Ezt pedig csakis úgy lehet, ha me­gyünk a lehetőségek után. A tár­gyalás eredményeire a későbbi­ekben még visszatérünk. Aki mostanában jár a Bar­tók Béla Művelődési Köz­pont környékén, új arcot fe­dezhet fel egy magas, jóképű fiatalember személyében. Ó Horváth József, aki cigány közösségfejlesztő asszisz­tensként tevékenykedik ezentúl. Munkájáról, tervei­ről kérdeztük az intézmény új munkatársát. — A cigányság helyzetén mindig szerettem volna javíta­ni, és most elérkezettnek lát­tam az időt, hogy megragad­jam a lehetőséget, és segítsek nekik beilleszkedni a város közösségébe. A művelődési ház tulajdonában lévő cigány­klubban szeretném elindítani a foglalkozásokat. — Milyen konkrét tervei vannak az elkövetkező idő­szakra? — A környezeti és a szelle­mi nevelés mellett felelevení­tenénk a cigányság zenei ha­gyományait. Ä cigányklub egykori szépségét és a könyv­tárat akarom a környéken élő roma fiatalok segítségével visszaállítani. Az óvodások részére vállalkozó kedvű ci­gány fiatalok vezetésével gyurma-, papírhajtogatási, irodalmi-nyelvi foglalkozáso­kat tartanánk. Összefoglalva: mindenek­előtt egy olyan jól működő klubot szeretnénk kialakítani, ahol a fiatalok együtt lehetné­nek és nem az utcákon csatan­golnának. — Úgy legyen! Ehhez mi is sok sikert kívánunk, és remél­jük, hogy minél több fiatal csatlakozik. V. K. AZ ÁLLATOKRÓL EMBERIEN AZ IRODALOMBAN (iS) Diána Kedves Olvasó! Mai lapszámunkban befejezzük a Sarkadi Állatvédő Csoport által meghirdetett pá­lyázat díjnyertes műveinek közlését. Reméljük, hogy a közölt mesék, versek olvasása felnőttek és gyermekek számára egyaránt kikapcsolódást jelen­tett. Most a gimnazisták közötti harmadik helyezett Szabó Zsuzsanna Olga alkotását olvashatják. Az én macskám igazi egyéni­ség. Éppen ezért ő nem csak egy macska a sok közül, ha­nem ő maga a macska. Előkelő hangzású neve csak álca, igen egyszerű a származása. Házi macska. Mivolta nem gátolja meg abban, hogy nagyon szép legyen. Szépségét ki is hasz­nálja, amikor lehet. Ám ő nein az a típus, aki szép ugyan, de buta. Nem. Sok jó (vagy rossz) belső tulajdonsága van. S ezek­ről könyvet lehetne írni. Itt álljon csak néhány tanul­ságos eset, amely megvillantja a cica „bűbájos” természetét. Cicusom módfelett élvezi, ha a családom vendégeire a frászt tudja hozni. Kapunk tete­jéről a mit sem sejtő vendég nyakába ugrik, aki ezáltal eny­hén sokkos állapotba kerül. Volt már arra is példa, hogy a vendég a visítás mellett még az olimpiai csúcsot is megdöntötte távolugrásban. Cicám mindig a maximumra törekszik. így hát miután — szerencsére — nem lát több lehetőséget arra, hogy fantáziáját megcsillogtassa, mint aki jól végezte dolgát to­vábbáll. Családom régi barátai­nak mostanában nem akaródzik erre járni. Ki tudja miért?! Magas IQ-jára vall, hogy mindig be tud lopakodni a la­kásba, anélkül, hogy bárki ész­revenné. Ez akkor kiváltképp hasznos, ha az asztalon egy nagy tál sült hal áll, vagy reg­gelente, mikor a család siet. Az első esetben eltöprengünk a vacsora romjai felett azon, hogy ki volt a hibás. Végül oda lyukadunk ki, hogy az aki megtartotta magának a cicát. Ez szerény személyem volt. A második esetben mindenkinek az a feladata, hogy őt keresgél­je. Imád bújócskázni, ezért sok időbe telik megtalálása. Mire előkerül mi már elkéstünk az iskolából, és többször összeve­szünk azon, hogy ki kapatta el így ezt a rusnya állatot. Én ilyenkor mélyen hallgatok. A cicus mégis ért ahhoz, hogy megkedveltesse magát az emberekkel. Családja új bará­tai szentek neki, ezért igyek­szik bennük jó benyomást kel­teni, ami mindig sikerül is. Pél­da erre, hogy végül maguk a vendégek könyörögtek, hogy hozzuk be az udvarra szám­űzött, engedetlen cicust. Az ablakon keresztül oly szívhez szólóan könyörgött, hogy nem lehetett neki ellenállni. De csak azért, mert pocsék hangja van. Ennek ellenére is nagyon szeretjük. Ezért bocsátandó meg az a tény, hogy egy nap múlva minden el van felejtve neki, sőt még a lakásba is bejö­het. A lakásba, ahol külön szé­ke van az ebédlőben. Igencsak sérelmezi, ha valaki erre a székre le merészel ülni. Addig nyávog, siránkozik, míg az il­lető feláll és kicsit kényszere­detten így szól: — Milyen tündér ez a cica! Hogy hívják? Erre a kérdésre még soha senki nem kapott választ. Szü­leim ebben a kínos helyzetben felmordulnak: — Zsuzsa! Tüntesd el a macskát, elvégre a tied! - Kénytelen- kelletlen elviszem őfelségét, amit természetesen sérelmezni szokott. Halálosan megsértődik, kiengesztelésére egy mód van. A tévé! Az ön­feláldozó gazdi — aki szíve­sebben hallgatná, mit beszél­nek a szülei — tehát eleget tesz kedvence akaratának. Tudja, hogy nem tud ellenállni. A kedvenc is tudja, hogy a gazdi — mint mindig — engedel­meskedik parancsának. így van ezzel Diána is. A szobában le­ül a foteljére és várja, hogy be­kapcsolják neki a televíziót. Ezután — jutalomként — haj­landó arra, hogy a gazda ölébe üljön. Feltéve, ha a gazda az ő foteljában foglal helyet. Ennél­fogva tévézünk mindaddig, míg a vendég rá nem szánja magát az indulásra. Ha az ille­tő sokat beszél, akkor a vil­lanyszámla tetemes összegre rúg. Habár Dia cica azt szeret­né, hogy éjszaka is együtt ma­radjunk, ebbe már az idegileg kimerült szülők mégsem egyeznek bele. (Holott már mindegy lenne.) Nincs mit ten­ni. Marad az, hogy holnap újra látjuk egymást. És holnap?! Persze, hogy találkozunk. Ki­véve... Kivéve akkor, ha ked­venc macskám nem keveredik összetűzésbe kutyáimmal. Ha a macskám győz!? Akkor min­den rendben. Győzelme tudatá­ban büszkén sétál egészen ad­dig, míg be nem engedem. Ek­kor sikkesen belibeg a lakásba, a kutyákra pillantást sem vet­ve. Magatartása azt sugallja, hogy ez a győzelem miatt van így. Ha viszont egy más alka­lommal ő húzza a rövidebbet, akkor aztán nagy baj van. El- bujdosik szégyenében. Szeren­csére nem megy messzire, csak a szomszéd háztetőig. Mégis órákba telik, míg elővadászom és beviszem magammal, hogy sérült büszkeségét pátyolgas- sam. Kutyáim nem tudják mire vélni a dolgot, hiszen most ők győztek, mégis a vesztes nyert az ügyön. Nem lévén más ötle­tük, arra gondolnak, hogy a csaló macska átverte őket. Meg is fogadják, hogy jól ellátják a baját, csak merészelje még egyszer becsapni őkef. Diuka bátorságára jellemző, hogy meg meri tenni, sőt még ennél is tovább megy. Le is köpi őket. Majd sarkon fordul és a párkányra felugorva lesi a maf­la kutyákat, hogy mit csinál­nak. Azok aztán semmit. Ilyen szemtelenségre még a szavuk is eláll. Ezt látván Dia boldo­gan és elégedetten távozik, mi­közben szeme csak úgy lángol a visszafojtott nevetéstől. Ha ezt látom én is csak nehezen állom meg kacagás nélkül. Csak azért, hogy nehogy ku­tyáim érzékeny leikébe gázol­jak. Ilyen előzmények után — azt hiszem — nem csoda, hogy alig várom, humoros macskánk mi újat talál ki életünk felpezs­dítésére. Szüleim nem osztják lelke­sedésemet. Fel nem foghatom miért. Ez az én macskám. Humo­ros természettel áldotta meg a Jóisten, így kell elfogadni. De ez nem nehéz, hiszen imádom. Nem cserélném el a világ min­den kincséért sem. Szabó Zsuzsanna Olga 16 éves, Péter András Gimnázium, Szeghalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom