Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-08 / 132. szám

1998. június 8., hétfő KÖRKÉP Éjféli idegenforgalmi sétán Táncosok a porondon Open ’98: immár hatodik alka­lommal látta vendégül 28 tánc­klub legjobbjait (70 versenytán­cost) az Orosházi Gyopár Tánc­klub. A sportcsarnokban szom­baton délután először a „C” ka­tegóriás felnőtt és ifjúsági stan­dard országos ranglistaverseny nevezői léptek porondra. Leg­jobbaknak fővárosi és szegedi párosok bizonyultak. A házi­gazdák párosa (Rivlin Misa— Horváth Zita) a 6. helyen vég­zett. Vasárnap Szegeden folytató­dott a verseny, ahol a „C” osz­tályos junior I. és II. korosztály versenyzői kaptak bemutatko­zási lehetőséget. (cs) Kisgazdavita.. A Kisgaz­dapárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagyválasztmánya szombati, Miskolcon megtartott ülésén újra a megyei szervezet elnökévé választotta Osztroha Bertalant. A testület annak da­cára szavazott bizalmat a régi­új elnöknek, hogy a párt orszá­gos főtitkára levélben szólította fel az alapszervezetek vezetőit a távolmaradásra. A párt főügyé­sze tegnap törvénytelennek ítél­te a választást. Kezdődnek a szóbelik. Ma kezdődnek és 19-éig tartanak az ország 980 középiskolájában a szóbeli érettségi vizsgák. Nap­pali tagozaton több mint 75 ez­ren, estin és levelező tagozaton 16 ezren végeznek az idén. Sofőrök versenye. Bu­dapesti sikerrel zárult a tömeg- közlekedési gépjárművezetők V. országos versenye, amely csütörtökön Szegeden kezdő­dött és szombaton Tatán zárult. A BKV háromfős csapata a villamos- és trolivezetői kate­góriában bizonyult a legjobb­nak. A buszvezetők közül a Vértes Volán Rt. „pilótái” vé­geztek az élen. Légpuskás lövöldöző. Az UTE-Honvéd labdarúgómérkő­zés előtt szombaton a budapesti Megyeri úton légpuskából kilőtt golyó könnyebben megsebesített egy újpesti szurkolót. A drukke­rek a mérkőzés előtt a stadion melletti vendéglőben ünnepel­tek. Mivel hangoskodásuk fel­bosszantotta a környékbelieket, egy lakó a vendéglő előtt légpus­kával rálőtt a szurkolókra. Tanúkihallgatások. Nagy erőkkel, de egyelőre eredmé­nyek nélkül nyomoz a rendőr­ség az M3-as autópálya egyik benzinkútjánál péntek este tör­tént fegyveres rablógyilkosság tettese után. Folynak a tanúki­hallgatások és ellenőrzik a számba jöhető elkövetők körét. Mint ismeretes, a pénzszállító autója elleni géppisztolyos tá­madásnál halálos lövést kapott a páncélkocsi vezetője. (Folytatás az 1. oldalról) Kiss Zoltán üzletvezető a pénzhiányban látja annak okát, hogy megcsappant a szórako- zók száma. A pénztelenség mellé igénytelenség is párosul. Mondja, 15 millió forintot köl­töttek a megújult Lidóra, hogy a mindenfelé tapasztalható nagy­léptékű fejlődést itt is megvaló­sítsák. Óvatosan fogalmaz: még nem tudják, megérte-e. Hama­rosan megnyitják a teraszt, amit mindig is szerettek a helybeliek és a nem helybeliek. Vajon, mitől lesz egy hely felkapott? Nehéz kiszámítani. Tény, hogy valamikor a Béke sugárút volt a város szórakozási ütőere, majd a Lidó a szíve, most szemmel láthatólag a Party Zóna a minden, ahol a tu­lajdonos, Szántó Ernő valósá­gos birodalmat valósított meg. Van itt söröző, bár és diszkó le­mezlovassal, s bárműsor sztár­vendéggel. Belépőjegy is van, 300 forint, mégis szinte sorban állnak érte a váró fiatalok. Szántó Ernő az öthónapi veszte­ségesség után a számára bevált receptet mondhatta: színvona­lon tartás, versenyképes árak, balhémentesség. Csak a diszkóteremben van meleg, de nem sokáig, a jövő hét végére készen lesz a légkondicionálás — tudtuk meg. Az itt látott fia­talokon semmi révület, kultu­ráltan táncoltak, beszélgettek. A korosztály menő öltözéke a fe­szülő farmer övvel a derékon, „alig blúzocskával” és lehető­leg napbarnított bőrrel. Úgy hatszázan lehettek ottjártunk- kor. A Márk campingben a kutya sem fogadott bennünket — szó szerint. Álldogáltunk egy ideig az udvaron, néztük a teleség felé közeledő holdat, hallgattuk a vár melletti csónakázó tó békáinak koncertjét, mígnem előbukkant egy úr. Ránk mosolygott, valami köszönésfélét mormogott, és el­tűnt a „kisházban”. Biztosan a vendég külföldiek egyike volt. A vár melletti Rondellára futotta még az erőnkből. Minden he­lyén ültek. Jobbára középkorúa­kat láttunk, itt-ott német szót hallottunk. Az üzemeltetők, Juhász János és felesége új nap­ernyőket szereztek be, tervezik, hogy a Rondellában korhű boro­zót nyitnak. Csak az emeleten, mert a földszinten van a raktár, máshol nincs helye. Mellettünk némán áll a vár, melyről újabb história kering. A tervek szerint padlófűtéssel látják el, ami bi­zony fúrás-faragással jár, és nem egy-két millió forinttal. A fűtési számláról nem is beszélve. Biz­tos, hogy a téli kiállításlátogató majd le akarja venni a kabátját? És tényleg gázkazánok kellenek a középkori építménybe? — ezen meditálnak most a gyulai­ak. Egy óra is elmúlt már, ami­kor visszapillantunk a kivilágí­tott várra. Csodálatos látvány. Gyula levegőjében édes-fűsze­res illatok keringnek: a fáké, a virágoké, a vizeké, és olyan mélyről lélegzett a föld, hogy még a törökkori mocsarakat is érezni véltük. Szőke Margit Idegenforgalmi látványosság Szarvason Ismét lovasnemzet leszünk? A huszárvirtusból a Jász-Lovas-Bandérium adott ízelítőt Magyarország a lótenyésztés­ben az elmúlt évszázadokban példát mutatott a világnak. Minden reményünk meglehet arra, hogy ismét lovas­nemzetté váljunk, s az ország gazdaságában újra fontos sze­repet kapjon a ló — fog­almazott Mausz Gotthárd, a Magyar Turisztikai Rt. Lovas Tagozatának elnöke szomba­ton Szarvason, az I. Amatőr Fogathajtó Bajnokság nyitó­ünnepségén. A szónok hangsúlyozta, a ló a turizmusban is fontos szere­pet tölthet be. Ezt ösztönzendő hazánkban, az elkövetkező öt évben több száz millió forint támogatást kapnak a túraútvo­nalak kialakítását és a lovas ok­tatást célzó kezdeményezések. A fogathajtó bajnokságot, amely a Szarvason egész nyá­ron át tartó idegenforgalmi programsorozat része volt, a Vajda Péter Művelődési köz­pont, valamint a MATUR FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Szarvasi Tagozata és a Lovas­szakosztály rendezte. A ren­dezvényt az idegenforgalmi minisztérium turisztikai célelő­irányzata támogatta. A közönség a remek fogatok mellett egyéb látványosságban is gyönyörködhetett. A prog­ramban a Jász-Lovas-Bandé­rium adott ízelítőt a huszárvir­tusból. Mindezt lovasok, csikó­sok és íjászok bemutatója egé­szítette ki. (r) Évente a magyar tudomány napján osztják ki Jeles díj orvoskutatőknak A Hemingway Alapítvány az orvostudomány területén ki­magasló érdemeket szerzett magyar kutatók részére új el­ismerést alapított: a Szabó György-díjat. A neves orvosprofesszorról el­nevezett díjat minden év no­vemberében, a magyar tudo­mány napja alkalmából adják át. Az oklevéllel egymillió fo­rintos pénzjutalom jár. A Szabó György-díj-ra az egyetemek, az egészségügyi és tudományos intézmények és in­tézetek vezetői terjeszthetik elő javaslataikat. Ezeket a dr. Vízi E. Szilveszter professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia alelnöke által vezetett kurató­rium bírálja el. Az írásban benyújtandó - rövid szakmai javaslattal és a jelölt pályafutásának ismerteté­sével ellátott - előterjesztéseket szeptember 15-ig kell elküldeni a Hemingway Alapítvány ille­tékes kuratóriumának címére. A díj névadója a 80 éves ko­rában idén elhunyt dr. Szabó György. A Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem tanszékve­zető egyetemi tanára, a magyar és a nemzetközi orvostudo­mány kiemelkedő személyisége volt. Pályáját az Országos Traumatológiai Intézetben kezdte gyakorló orvosként, s ekkor indult tudományos mun­kássága is. Kutatásai többek között a ve­sekeringés élet- és kortanára, a nyirokkeringésre, a poszttrau- más állapotok kortanára és ke­zelésére, a máj keringésére ter­jedtek ki. Kutatási eredményeit világszerte tanítják. Hőségcsúcs született Sopron volt a kontinens legforróbb pontja Trópusi hőség telepedett a hétvégén a Kárpát-meden­cére. Vasárnap Sopronban 34,9 fokot mértek árnyékban, s ezzel a hűség városa kiér­demelte a hőség városa címet is, mert az egész kontinensen itt volt a legmelegebb. A leghűvösebb hazai település tegnap Jósvafő volt, ahol „csak” 28,9 fokra melegedett föl a levegő. A 'feljegyzések szerint egyébként a soproni 34,9 fokos kánikula egyben rekordot is je­lent: ebben az évszázadban ezen a napon hazánkban még sohasem emelkedett ilyen ma­gasra a hőmérő higany szála. Az eddigi csúcsot 1945. június 7-e tartotta, 33,7 fokkal. (Az abszo­lút melegrekordot, 41,3 fokot 48 éve, 1950. július 5-én Pé­csett mérték.) Mindezt Vadász Vilmos me­teorológustól tudtuk meg, aki elmondta: nem valamiféle rendhagyó légköri esemény okozta a bágyasztó hőséget, amely Európa legforróbb or­szágává avatta hazánkat. Ezút­tal még a délolasz régiót is fö­lülmúltuk néhány fokkal, pedig ott az Észak-Afrikából érkező forró szél, a sirokkó uralta a hétvégi időjárást. A kánikula, a zavartalan nap­sütés egyelőre marad, de vala­melyest enyhül a forróság. A hét közepén azután záporokkal, zivatarokkal ciklon érkezik ha­zánk fölé, amely véget vet a trópusi hőségnek. cs. b. j. A kuratórium elnöksége is feloszlott MTV - elnök nélkül A Magyar Televízió Közala­pítvány kuratóriuma hétvégi ülésén eredménytelennek nyilvánította a Magyar Tele­vízió Rt. elnöki tisztére kiírt második pályázatot is. A testület titkos szavazással úgy döntött, hogy nem hirdet újabb pályázatot az MTV veze­tői posztjára. Ezzel a kurató­rium elnökségének megbíza­tása - a rádiózásról és televí­ziózásról szóló törvény értel­mében - megszűnt. Az elnökségnek kétharma­dos többséggel kellett volna a tizenhét pályázó közül elnökje­löltet állítania, illetve sikerte­lenség esetén harmadszor is pá­lyázatot kiírnia. Az előírások szerint ha az elnökség egyik le­hetőséggel sem él, automatiku­san feloszlik. A pártok jelöltjeiből álló tíz­tagú kuratóriumi elnökség ösz- szetételét a választások ered­ményéhez igazodva minden­képpen módosítani kellett volna. A rendelkezések szerint az elnökségbe egyenlő szám­ban kell kormánypárti és ellen­zéki tagot választani. A most megszűnt testületben az MSZP és az SZDSZ részéről öt, a Fidesz, az FKGP, az MDF, az MDNP és a KDNP képvise­letében egy-egy jelölt tevé­kenykedett. Ezeken a kuratóri­umi helyeken a legutóbbi vá­lasztások szerinti parlamenti pártok osztoznak majd. Játék HAT napon át, HAT részletben a HATodik Csaba EXPO köszöntésére. A Békés Megyei Hírlap játékra hívja kedves olvasóit. Június 8-ától 13-áig mindennap megjelenik egy-egy képrészlet lapunkban. A hal képrészletből összeállítha- ■tó fotó segítséget ad az utolsó képrészlet megjelenésekor feltett kérdésünk megválaszolásához. A kérdésre adott választ kell majd beküldeniük. A helyes megfejtést beküldők között ajándékkosarakat sorso­lunk ki. A levelezőlapra írják rá: „EXPO ’98” és legkésőbb júni­us 17-én adják postára! Cím: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Sorsolás: 1998. június 20-án 16 órakor az EXPO-színpadon. Zsarukabaré Sas Józseffel Zsarukabaré?! Erről beszélnek az emberek az utcán. Egyik legfelkapottabb téma a rendőrség: a közbiztonság, a maffiák, az összefofiódások, a gazdasági vissza­élések, a csalások, a lopások, a rendőrség jogi helyzete, bátor vagy gyáva le­gyen a rendőr, mit lehet és mit szabad? Erről szól az első magyar zsarukabaré és még sok mindenről, ami minket ma ebben a felgyorsult világban körülvesz. Ha jót akar nevetni nem csak a zsarukon... Jöjjön el Békéscsabára, a Jókai Színházba! A Zsarukabaré időpontja: 1998. június 10.19 óra. Szereplők: Sas József, Forgács Gábor, Beregi Péter, Perlaki István. Zenekar: Kertész János, Ölvedi Ferenc. Jegyek 800, 600 és 400 Forintos árban válthatók a Békés MegyeI Hírlap hirdetés­felvételén, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Telefon: (66) 446-552.

Next

/
Oldalképek
Tartalom