Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-06-07 / 131. szám
8 Hétvégi magazin 1998. június 6-7., szombat-vasárnap Verselő Új rovatot indítunk, hétről hétre megkérünk valakit, ismertessen meg bennünket legkedvesebb versével. Elsőként dr. Arpási Zoltánnak, lapunk fő- szerkesztőjének választásával ismerkedhetnek meg: — Reményik Sándor költészetéhez, viszonylag későn, már felnőttként jutottam el. Iskolában nem tanították, verseit idehaza nem igen adták ki. Annál örömtelibb volt a felfedezés egy Erdélyből átkerült kötetének verseit olvasva. Mind közül a legszebb az alábbi remekmű. Azért szeretem, mert benne foglaltatik huszadik századi tragédiánk, s az üzenet, mi kell ahhoz — templom és iskola, vagyis az élő szó —, hogy a magyarok magyarok maradhassanak Erdélyországban is. Reményik Sándor: Templom és iskola Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki közietek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten Igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek, A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! ___________________________Beszélgetés Frei Tamással, a Dosszié szerkesztőjével___________________________ So k bűnöző választja az idegenlégiót Frei Tamás (32) népszerű televíziós személyiség, a Dosszié című műsor szerkesztője. Legutóbb az idegenlégiósokról készített filmjét láthatták a tévénézők. Kik szolgálnak ott, miért nem vállalja a többség az arcát a kamerák előtt, mikor és hogyan volt életveszélyben, könnyű feladatra vállalkozik-e, amikor havonta két hetet forgat távol a családtól, a világ különböző pontjain — ezekről és más kérdésekről vall munkatársunknak a Dosszié szerkesztő-riportere. Ha valaki végrehajtja a mqffia-gyilkosságot, valahogyan fel kell szívódnia, amire jó lehetőség az idegenlégió — Egy-két hónapot most itthon töltök, mert három hete született meg a második gyermekünk — mondta. — így időst eleget tehetek azoknak a meghívásoknak, amelyekre egyébként nem kerülhetne sor. — Tervez-e változást a Dossziéval kapcsolatban? — Szeptembertől tartalmában és külalakjában is változást tervezek a műsorban. Az elképzelések szerint hosszabb és gyakoribb műsorokat szeretnék megvalósítani. Bár sok a tévécsatorna, az a benyomásom, hogy a nézettséget tekintve jól áll a Dosszié. — Mennyire nehéz megszervezni egy külföldi utat, s mekkora előkészítő munkát igényel? — Esete válogatja — felelte Frei Tamás. — Például a legutóbb adásba került műsort, ami a francia idegenlégióról, s azon belül a légióban szolgáló magyarokról szólt, három évig szerveztük. Kelet-európai ország, pontosabban nem NATO-ország még soha nem kapott erre forgatási engedélyt. Visszatérve a légióra: az első terveim között szerepelt, mert már sok-sok légiós meséit hallgattuk meg, amikor hazajött, de még soha nem láttuk, milyen is ott valójában. — És milyen volt? — A légió kétféle embertípusnak a gyűjtőhelye — válaszolta a szerkesztőriporter. — Az egyik, aki izgalomra, kalandra vágyik, mint például ami a Rejtő-könyvekben is olvasható, a másik pedig összefüggésbe hozható azzal, hogy mindenki új nevet, születési dátumot és helyet kap, magyarán anonimmá válik. Ha belegondolunk a bűnözési hullámba, máris érthető, miért van sok kelet-európai a légióban. Ha valaki végrehajtja a maffia-gyilkosságot, valahogyan fel kell szívódnia, amire jó lehetőség az idegenlégió. Jellemző volt például, hogy egy lőgya- korlaton forgatás közben megkérdeztük, ki az anonim, akiket nem fényképezhetünk. Tizenkettő közül heten- nyolcan tették fel a kezüket. Ebből következik: az ragaszkodik leginkább a névtelenséghez, aki nem kalandvágyból lett légiós, hanem mert valami „vaj van a füle mögött”. — Frei Tamás nem kerüli ki az úgynevezett kemény eseteket sem. Volt-e már ön vagy a forgatóstáb életveszélynek kitéve? — Amikor még a rádiónál dolgoztam, mint háborús tudósító, akkor igen. A Dosszié forgatásai során voltak melegebb helyzetek, de nem ez volt a jellemző. Két izgalmas esetre emlékszem. Az egyik még a műsorsorozat indulásánál, amikor az eboláról készítettünk anyagot, bár az inkább egészségügyi szempontból volt veszélyes. A másik, amikor az amerikai különleges hadseregről forgattunk. Eles volt a helyzet, ugyanis Peruba vittek bennünket egy kokaincsempészek elleni éles akcióba. Felettünk röpködtek a helikopterek, és onnan vették célba az embereket. — Hogyan fogadja a család, hogy gyakran tartózkodik külföldön, távol az otthon melegétől? — Havonta legalább két hetet töltök külföldön. Nem mondhatom, hogy mindig könnyű feladat elszakadni a családomtól, bár béketűrőek. Két gyermekünk miatt is nehezebben kezelem a távolléteket, de ez a munkámmal együtt jár, és megoldjuk a problémát. Fáczán Attila _____________________Beszélgetés a miniszterelnök-jelölt szolnoki apósával, anyósával_____________________ „ Viktor a pörköltet és a ráránysültet szereti” Köztudomású, hogy a választások második fordulója eredményeképpen a Fidesz—Magyar Polgári Párt került abba a helyzetbe, hogy mint győztes, kormányt alakíthat. A fiataldemokraták miniszterelnök-jelöltjét, Orbán Viktort a szomszéd megye székhelyéhez családi szálak fűzik, hiszen tíz éve vette el Lévai Istvánék legkisebb lányát, Anikót. Lévaiék Szolnok egy csendes részén, a Rózsa utcában laknak, ott kerestük fel őket. „Várjuk őket, bár nem tudjuk, mikor tudnak időt szakítani, hogy meglátogassanak bennünket, hiszen sejtjük, a kormányalakítás bonyolult feladat” — Milyen érzés egy miniszterelnök-jelölt anyósának lenni? — kérdeztük Lévainé Klárikától. — Három lányunk van és három ve- jünk. Viktor is ugyanolyan, mint a többiek, hiszen ha itthon van, se nem pártelnök, se nem miniszterelnök-jelölt. — Mit főz neki, mit szeret? — A pörköltféléket mindenekelőtt, de a báránysültet sem veti meg. A lényeg az, hogy fűszeres, ízletes legyen. Megtudjuk, hogy a választások napján a házigazdát, a 76 éves Lévai Istvánt baleset érte, hiszen kaukázusi kutyája csúnyán beleharapott a jobb karjába. Annyira, hogy kórház lett a vége. — Vasárnap este tíz után értünk haza, bekapcsoltuk a tévét, és legnagyobb örömünkre Viktor tartotta a sajtótájékoztatót, amelyben ország-világ előtt közölte: győztek. Ez nekem annyira jólesett, hogy injekció ide, gyógyszeres kezelés oda, egy kupicával csak legurítottam. — Egyfolytában égett a telefon: Szolnokról, Pestről, az ország különböző részeiről gratuláltak — veszi át a szót Klárika. — Éjfélkor felhívott Anikó lányunk és Viktor. Arra kértek, köszönjük meg mindazok támogatását, akik segítettek. — Érkeztek azóta furcsa kérdések? — Egyik ismerősöm megkérdezte, hogy ezután tegezhet-e? Le ne írja, amit magyarosan mondtam neki, hiszen én nem leszek más akkor sem, ha Viktor miniszterelnök lesz. Lévainé hozzáteszi: — Várjuk őket, bár nem tudjuk, mikor tudnak időt szakítani, hogy meglátogassanak bennünket, hiszen sejtjük, a kormányalakítás bonyolult feladat.-— Mi lesz az ünnepi ebéd majd akkor? — Amit Viki kér. A három unokának tejbegríz, palacsinta és mazsolás kalács. Mert nálunk is úgy van, hogy az unokák már az ajtóból kiabálnak: mama, jöttünk, éhesek vagyunk! Mit főztél? — Talán feleslegesnek hat a kérdés, de csak felteszem: kire szavazott a Lévai család? — Jaj, hogy lehet ilyet kérdezni! — csapta össze a kezét Klárika. — Inkább tölts még egy kupicával neki, papa, nehogy valami hasonló bolondság eszébe jusson. D. Szabó Miklós Üdülés luxusvonaton Nagy utazási irodák tényekkel és számokkal bizonyítják, hogy az idei főszezonban terebélyesedő divat lesz a luxusvonatozás a különleges, egzotikus útvonalakon. Az E & O Délkelet-Ázsia jelentős részén patinás fogalom. Ez a két betű az Eastern and Oriental Express rövidítése. Az elegáns, a brit gyarmati idők stílusát és hangulatát felidéző szerelvény 1993 óta közlekedik Szingapúr és Bangkok között. Érthető, hogy a két étkezőkocsi közül az egyiket Sziámnak (ez Thaiföld régi neve), a másikat pedig Szingapúrnak hívják. A főszakács, Kevin Cape, elvégezte a francia kulináris akadémiát, a világ talán legjobb gasztronómiai tanintézetét. Minden vagonon ott a társaság emblémája, a bűvös két betűvel, felettük pedig, stílszerűen, egy tigrissel. A vonatozás egy híján ötven órája a viszonylag egyszerű fülkében bármelyik irányban (tehát nem retur) 2190, a drágább fülkében 3250, az úgynevezett elnöki lakosztályban pedig potom 6070 márka. Ennél jóval drágább az Ausztráliát átszelő híres Ghan-expressz, amely 1929 óta közlekedik Adelaide és a kontinensnyi ország szívében lévő Alice Springs között (amit mellesleg akkor még Stuartnak hívtak). Korábban ezen a fantasztikus útvonalon kizárólag Afganisztánból, Pakisztánból és Indiából importált tevéken, az Ázsia jelentős részén jólismert karavánokkal lehetett eljutni. Ma az ötszáz méter hosszú vonat minden kényelemmel, mindössze húsz óra alatt teszi meg az 1555 kilométeres utat úgy, hogy az utazó közben valóban képet kap a titokzatos földrész ismeretlen belsejéről. A legszebb táj a harmadik luxusvonaton, a Skeena-express-en tárul a szemlélő elé. Az indián szó jelentése önmagában is gyönyörű: folyó a hajnali ködben. Ez a vonat a kanadai Birit- Kolumbia tartományban lévő Jasper állomásról indul 1160 kilométeres útjára, többek között a Sziklás-hegység mentén és 34 óra múlva éri el a kanadai vadnyugaton, a Csendes-óceán partján lévő Prince Rupertet, a másik végállomást. A három csodavonat közül ez a legolcsóbb, ugyanis a többiekkel ellentétben fél- vagy egész panzió nélkül is lehet rajtuk utazni. Egy út (tehát megint csak nem oda-vissza) első osztályon mindössze négyszáz márka. Ehhez már csak azt a „kis pénzt” kell hozzácsapni, amiből az ember eljut Jasperbe és vissza.
