Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-30 / 151. szám

1998. június 30., kedd

MEGYEI KÖRKÉP

„A zene közös nyelv, jól megértjük egymást”

Nemzetközi csapat a vonószenekari táborban

A békési városháza homlokzatán június 17-e óta lengenek a zászlók, hirdetik a térség zenei ünnepét. A Békés-tarhosi Zenei Napok egyik fű helyszíne volt — a tarhosi zenepavilon és a városi műveló'dési központ mellett — a Békési Zeneiskola. Június 21—28-ig itt fogadták a Jeunesses vonószenekari tábort és kurzus 36 résztvevőjét, akik az ország közeli-távoli tájairól, sőt külföldről érkeztek. Az egyhetes közös muzsikálás vasárnap este 19 órakor záróhangversennyel ért véget a tarhosi zenepavilonban. A műsor első felében a tábor legjelesebb vonósnövendékei mutatkoztak be szólóműsorukkal. "Riportunk az elmúlt héten, a záróhangverseny előtt készült a táborban.

Varjas Demetra, Vesa Dániel, Camenita Angel, Pop Christina, Greksa Márta, S. Dobos Márta művésztanár, kurzusvezető fotó: kovács Erzsébet

Egy ilyen vonóstábor megszűr- ten gyűjti egybe a tehetségeket, legalábbis a Békési Zeneiskola folyosósán a kicsengő hangokból erre következtetni. Itt hegedűszó, amott bársonyos tónusú brácsa, az emeleten csellók kórusa szól. Gyerekek hajolnak a kották fölé, 13-18 éves korú fiatalok. Bach kettősversenye nem kis összpontosítást igényel. A próba szünete kedvező alkalom a beszélgetésre.

A 17 éves Dániel Vesa hasonkorú társaival az aradi Sabin Drogoi Líceumból érkezett. Temperamentumos, életrevaló fiú. Amint a zenéről kezd nyilatkozni, száz Celsiusra kapcsol, mesél, magyaráz, lubickol:

— Majdnem egy idősek vagyunk mind a négyen. Ugyanabba az iskolába járunk Aradon, mindenünk a zene. Ezért jöttünk.

—Hogy kerültetek a táborba?

— faggatom a nehezen szóra bírható első hegedűst, Demetrát.

— Már voltunk külföldön, én tavaly Németországban szólóztam, idén Londonban vettem részt egy kéthetes kamarakurzuson. A többiek Franciaországban, Dániában, Magyarországon jártak, sőt Dani díjat nyert Szlovákiában. A szüleim muzsikusok, az Aradi Filharmonikus Zenekar tagjai. Ok látták meg a tábor prospektusát.

Christina Pop hét év hegedü- lés után tért át tavaly a brácsára:

— Lámpalázas voltam a magas hangoknál. A brácsa mélyebb tónusú hangszer, most veszem észre, hogy azon is lehet énekelni.

— Engem az amerikai keresztény énekek világa izgat, a spirituálék gazdagsága — szól közbe Dani.

— Ebben a táborban mégis a klasszikus zene a kínálat. Tudtátok ezt?

— Igen. Ez az alapja minden zenének. Ebben kevés a tapasztalatunk, ebben szeretnénk fejlődni.

— Szereztetek már barátokat?

— Bea, Márta, Bence, mindegyik szimpatikus. A zene közös nyelv, megértjük egymást.

—- Könnyű dolgunk van — mosolyog Angel, aki a tolmács szerepét vállalta. — A magyar lányok nyíltabbak, kezdeményezőbbek, maguktól jönnek beszélgetni velünk.

Közben megérkezik a két szólista, akik a próbákon asszisztensként segítik a tanárok munkáját. Nagy Ivett neve ismerős Békés megyében. Hegedűszólójával az elmúlt vasárnap szerepelt Köröstarcsán, a Gulyás György-emlékhangversenyen.

— Szólistának hívtak a táborba is. Mit jelent ez 18 évesen számodra?

— Életemben negyedszer játszom zenekari kísérettel. Veszprémben, Balatonalmádiban és a Pesti Vigadóban léptem föl eddig versenyművel.

— Én először játszom zenekarral — kapcsolódik hozzánk Bence, aki 19 éves. — Az együttes játék rendkívül sok dolgot tisztáz, feltáija a hibákat, tükörként viselkedik. Az érthető-értelmes megoldásokat segíti.

— Liszt Ferenc mondta, hogy a gyakorlás forró fejet, hideg szívet, az előadás józan fejet, lángoló szívet kíván.

— Nehéz ezt megtanulni — mondja Bence. — Az értelmet és érzelmet nem lehet kettéválasztani. Hosszú munka gyümölcseként lehet kifejleszteni az intellektuális, érzelemgazdag muzsikálást.

—És közben vannak célok?

— Egy nemzetközi versenyen szeretnék — sportnyelven szólva — labdába rúgni — így Ivett.

— Gondolom, ehhez bátorítást kaptál az 1995-ös Koncz János-hegedűversenyen, amikor országos első lettél a szakközép- iskolások között.

— Többéves felkészülés és egy vagy több versenygyőzelem kell ahhoz, hogy az ember a zenei vérkeringésbe kerüljön, és foglalkoztassák is a nevek között. Köszönöm a tarhosi meghívást. — Sok olyan embert ismerek, akiknek a tulajdonságait szeretném magamban ötvözni vagy tanulni tőlük. Ezek nemcsak muzsikusok, kollégák, művészek, hanem egyszerű, hétköznapi emberek, akiket tisztelek. És szeretnék megtanulni hegedülni... Valójában a zenélésben nem is a hegedülés a lényeges, hanem a zene erkölcse. Ha erre ráérzünk, akkor ez az élet minden területére kihat.

— A magyar gyerekekben van valami, ami meghódítja a külföldet — ül le közénk Bernadett Előd magyar származású, svájci tanárnő, aki jubilál. Idén tizedszer vesz részt a tábor előkészítő munkájában. Az egyre nehezebben előteremthető anyagi források egyikét — a sok-sok szponzor mellett — a Pro Helvetia Alapítvány révén már negyedízben ő szolgáltatta.

— Mi köti a tanárnőt Tarhoshoz?

— Nemcsak tradíció nekem ez a tábor, hanem szerelem, köldökzsinór a hazához. Enélkül már nem tudnám elképzelni az életem. Az itteni atmoszféra egyedülálló. Különleges gyerekek vannak itt, a svájciak is mindig elismerik ezt.

— Cserekapcsolat él a tanárnő tevékenysége révén a két ország között?

— Évente viszek-hozok tehetségeket. Idén hárman jönnek a táborból Morgesba, a nemzetközi kurzusra. Egoista módon, büszkeségből szeretném bemutatni odakint, hogy a magyar zenész rendkívüli. Áz idei Yehudi Menuhin lausanne-i kurzusomon a szegedi Várnagy Kati játéka után elárulta, hogy én is magyar vagyok. A 82 éves mester mosolyogva bólogatott: „Tehát ez a titok.”

— Akkor nincs baj a magyar vonósokkal, ugye?

— Hegedűtanárként elégedett vagyok — erősít meg bennünket S. Dobos Márta hegedűművész, a tarhosi kurzus vezetője. — Éppen a három aradi fiatal volt most órán nálam, s noha bizonyos szempontból más zenei kultúrát képviselnek, fogékonyak a mi módszereinkre is.

— A magyar hegedűtanítás világszerte elismert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma ennek egyik fellegvára. A táborban részt vevő Magyar Enikő, S. Dobos Márta növendéke 1. lett a konzervatórium hegedűversenyén, és felvették idén a budapesti Zeneakadémiára.

— A tanári munka mellett fontos számomra a hegedülés. Legutóbbi élményem: közös koncert Szegeden Ruggiero Riccivel, a vonósok élő legendájával, aki mellett koncertmester lehettem a Weiner Kamarazenekarban.

A nyilatkozók sietve elköszönnek, a próba, a kurzus folytatódik. Vasárnap este az eredményének mi is tanúi lehetünk Tarhoson. F. Pálfy Zsuzsa

Társadalombiztosítás és a gazdasági kamarák

A médiasztár, aki levegőt ad el

Beszélgetés Sándor Istvánnal, a Danubius Rádió vezérigazgatójával

Neve sokak számára ismerősen cseng. Arcát akkor ismerhették meg nézők milliói, amikor a Hét és a Híradó munkatársaként nap mint nap feltűnt a televízió képernyőjén. Azután a média közvetlen „frontvonala” helyett annak csendesebb, de legalább annyira érdekes hátterében tevékenykedett. Most azonban, ha arcával nem is, nevével ismét találkozhatunk. Sándor István — az immáron térségünkben is fogható — Danubius Rádió vezér- igazgatója.

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló

1997. évi LXXX. törvény, a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és bírósági eljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, az egyéni vállalkozásról szóló törvényt módosító 1997. évi CXXXVII. törvény és a gazdasági kamarákról szóló törvényt módosító- 1997. évi CXXXVIII. törvény rendelkezései értelmében a társadalombiztosítási törzsszám (folyószámlaszám) kiadására ún. egyablakos rendszer keretében kerül sor.

1998. június 16-tól a cégbejegyzésre kötelezett jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok a társadalombiztosítási törzsszámot (folyószámlaszámot) a cégbejegyzési kérelem benyújtásával egyidejűleg igényelhetik.

1998. július 1-jétől az egyéni vállalkozó a gazdasági kamarához történő bejelentkezéssel kérheti a vállalkozói igazolványt, azzal egyidejűleg a társadalombiztosítási törzsszámot (folyószámlaszámot).

Az új rendszer szerint az ügyfelek a társadalombiztosítási nyilvántartásba vétel érdekében adatokat a cégbíróság, valamint a gazdasági kamarák felé szolgáltatnak, a törzsszámok (folyószámlaszámok) is ezeken a helyeken kerül kiadásra.

Az egy helyen történő ügyintézést az érintett szervezetek

számítógépes rendszerrel támogatják, biztosítják.

Az új rendszer zavartalan működése érdekében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a cégbíróságokkal és a kamarák országos szervezeteivel folyamatosan tartja a kapcsolatot.

A társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos teendőkről szóló tájékoztatás továbbra is a megyei egészségbiztosítási pénztárak feladata, az ügyfelek a továbbiakban társadalombiztosítási jogszabályokban előírt adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségüket a megyei egészségbiztosítási pénztáraknál kötelesek teljesíteni.

Az említett időpontoktól a megyei egészségbiztosítási pénztárak kizárólag azoknak a gazdálkodó szervezeteknek és magánszemélyeknek adnak ki törzsszámot, amelyek/akik cég- bejegyzésre, illetve gazdasági kamarai tagságra nem kötelezettek (pl. költségvetési szervek, alapítványok, társasházak, ügyvédi irodák, gépjárművezető-képző munkaközösségek, egyesületek; egyéni ügyvédek, egyéni szabadalmi ügyvivők, közjegyzők, önálló bírósági végrehajtók, magánorvosok, magánállatorvosok, szakpszichológusok, egyéb egészség- ügyi, szociális és gyógyszerészeti magántevékenységet folytatók, egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett magán- személyek, megállapodás alapján járulékfizetést vállaló magánszemélyek.

— Haladjunk kronológiai sorrendben! Mondok évszámokat az Ön életéből. Mire emlékszik vissza legszívesebben? Kezdjük az elején, 1965—70: Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem magyar—orosz szak.

— Nagyon jó volt! Én ugyanis mindaddig fiúiskolába jártam, és az egyetemen találkoztam először a lányokkal. A másik meghatározó élményem az orosz szakon kötelező egyéves moszkvai út. Ekkor szakadtam ki az otthoni környezetből, beat-zenekarban játszottam, fantasztikus helyekre jutottunk el, még a Dubnái Atomerőmű dolgozói előtt is felléptünk.

— 1970-ben a Magyar Távirati Iroda külpolitikai hírszerkesztője lett.

— Igazából azt sem tudtam, mi az, hogy MTI. Nagyon szerettem volna visszamenni a volt gimnáziumomba tanítani, de ez sajnos nem sikerült. Ekkor szóltak, hogy az MTI felvételt hirdet. Nyelveket beszéltem, hát megpróbáltam. így kötöttem ki ott, ahol akkoriban nagy szükség volt a fiatalokra.

— 1976-tól 81-ig bonni tudósító.

— Bonn akkor Washington és Moszkva után szinte a legfontosabb város volt a világon. Engem már olyan szándékkal küldtek ki, hogy betanítsanak a

tévére. Emellett a Magyarország című lapnak is dolgoztam, cikkeim jelentek meg az anyagokból, amelyekre az MTI nem tartott igényt.

— 1981-től 86-ig a Hét szerkesztő-műsorvezetője, a nézők ekkor ismerik meg igazán.

— Hajdú János hívott a Héthez, nem ismertem a műsort, hiszen külföldön dolgoztam. Négy évig nagyon jól éreztem magam ott. Tulajdonképpen azzal foglalkoztunk, amivel akartunk. A hatalom elismerte, hogy az emberek utaznak, láthatják, hogy mi történik külföldön. Tehát nincs értelme elhitetni, hogy ez a hely a világ legeslegjobbika. Egyfajta szelepként működtünk. Kényelmetlenül akkor kezdtem érezni magam, amikor 1984-től ismét beindultak a letiltások. Mi, akik nyugaton is dolgoztunk már, hozzászoktunk, hogy ezt lehet másképp is csinálni.

—Így kerül Aczél Endre mellé a Híradóba, ahol 1986—90- ig főszerkesztő-helyettes.

— 1985-ig a TV Híradó „szocialista bástyaként” funkcionált. 1986-ban azonban rájöttek, hogy fiatalok kellenek a műsorba. Aczél Endre „faltörő kos” szerepet töltött be. A Híradó minden este kétszer jelentkezett,

6-7 milliós nézőszámot vonzott, ami a világon egyedülálló volt. A mi nyugat-európai, amerikai

tempójú Híradónk sokkolta a nézőket. Harminc perc alatt 60-70 információt zúdítottunk rájuk, ami addig ismeretlen volt számukra. Úgy gondoltuk, gyorsul a világ, egyszerűen követni kell az eseményeket.

— Akkoriban ,,a” Híradót és „a" Hi et nizte az egész ország. Ma számtalan csatornán számtalan hírműsor közül lehet választani.

— Műsorainkkal mi természetellenesen súlyos szerepet töltöttünk be az „mberek életében. Hétfőn téma volt a munkahelyeken, mi történik az esti Hétben. Most a hírműsorok hétköznapibbak lettek, és ez jó.

—Nem hiányz’k az életéből a népszerűség?

— Sosem voltam az a típus, aki szereti, ha fölismerik, aki kedveli, ha az utcán ujjal mutogatnak rá. Feltűi ési vágy utoljára az egyetemen munkált bennem, én voltam a csoport bohóca, de az is csak azért, hogy a lányok felfigyeljenek rám. Ez hamar elmúlt.

— A beinduló kereskedelmi csatornák, gondolom lecsaptak a nagy nevekre.

— Kaptam aj ínlatokat, voltak kitartó megkeresések, de én nagyon jól érzen magam a háttérben.

— Miután eltűnt a képernyőről, mivel foglalkozott?

— Negyvenegy-negyvenkét éves koromban abszolút váltás történt az életemben. A média üzleti tevékenység lett, ami azelőtt nem így működött. Rádöbbentem, hogy felesleges erőltetni az eddigieket. Menedzsmentet kezdtem tanulni, habár alapvetően humán beállítottságú vagyok. Érdekelt, a médiában hogyan lehet a pénzt úgy mozgatni, hogy annak értelme legyen. Ez is egy izgalmas és érdekes feladat, csak más fajta képességet igényel. Az már csak külön szerencse, hogy az üzleti tevékenység tárgyát, a médiát, korábban belülről sikerült megismernem. Mára eljutottam odáig — és ez illúziórombolónak tűnhet —, hogy egy üzleti tervet is tudok olyan élvezettel olvasni, mint például Tolsztojt. Az üzleti életet is lehet tisztességgel csinálni.

— A Danubius privatizációja után Ön a rádió vezérigazgatója. Hallgatja is az adást?

— Hivatali kötelességem. A többségi tulajdont olyan angol csoport szerezte meg, amely a világon 54 rádióállomást működtet, így aztán lehet tőlük tanulni. Azt szoktam mondani, én nagyon fontos munkát végzek: levegőt adok el — ingyen — az embereknek. Ez azt jelenti, hogy a rádió zenét és információt sugároz, ami a levegőben terjed, és a hallgatóknak ezért nem kell fizetniük. A reklámügynökségnek egyetlen számot adok el: hallgatóink számát. Ők ezt a számot veszik meg, amikor reklámozni akarnak egy terméket vagy szolgáltatást, mert a mi hallgatóinknak akarják eladni a portékáikat.

— Kevés szabadidejében mi jelenti a kikapcsolódást?

— Elsősorban a családom. Mindig sportoltam, most a golf a kedvencem, ugyanis azt mondták nekem, hogy ezt 100 évesen is lehet még játszani. Régi nagy hobbim, a barkácsolás mára havi 1—2 villanyszerelésre szűkült.

Váradi Krisztina