Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-25 / 147. szám

■ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­SPORT 1998. június 25., csütörtök £ \ Július 25-én kezdődik a második vonal bajnoksága Hétfőn benépesül a csabai öltöző Egyelőre csend van a nyáron a legmagasabb osztálytól búcsúzott Békéscsabai Előre PC há­za táján. Szabadságon vannak a labdarúgók — még pár napig. Ugyanis a terv szerint június 29-én, hétfőn reggel 8 órakor találkoznak újra a Kórház utcában. A sietség érthető, miként a legmagasabb osztályban, a második vonalban is július 25-én kezdődik a pontvadászat, amely­nek őszi szezonja november 29-éig tart. Mivel a Profi Liga mögötti NB I húszcsapatos, ezért beiktatnak szerdai találkozót is a bajnokságba. A tavaszi szezon 1999-ben február 20-ától jú­nius 12-éig tart majd. A sorsolást július 9-én tartják meg az MLSZ-ben. Az, hogy ki marad, illetve ki távozik az Előréből, egyelőre nem tudni. Az bizonyos, hogy a gyógyulóban lévő Balog Zoltán próba­játékon vesz részt hamarosan Belgiumban és Németországban, Fülöp Zoltán pedig eligazol az MTK-ba. A többieknek is június 30-áig vá­laszt kell adniuk, hiszen akinek lejár azon a na­pon szerződése — sokan vannak — „terítenie” kell, ugyanis a felkészülési munka megkezdő­dik. Egyébként az átigazolási időszak július utolsó napjáig tart, az első forduló után is iga­zolhat — aki nem lépett pályára a nyitó talál­kozón. Pásztor József várakozó állásponton van. Szerződése úgy szól: egy év plusz még egy, vagyis most nyáron ő is, a klub is dönthet, foly­tatja-e (vagy vele folytatják) a munkát. Az egyesület vezetői szeretnék, ha továbbra is ő ülne a kispadon. Információink szerint Pásztor attól teszi függővé az újabb egy évet, hogy mennyiben marad egyben a csapat, s természe­tesen attól is, mennyire látja anyagilag biztosí­tottnak az egyesület működését az új bajnok­ságra. (jávor) Mérlegen a Békési FKC férfi kézilabdacsapata A dobogó második fokára állhatták A közelmúltban befejeződött a férfi kézilabda NB I B Kele­ti csoportjának küzdelemsoro­zata. A Békési FKC együttese az utolsó fordulóban az addig veretlen, bajnok Kiskőrös-Ka- locsa KC legyőzésével bizto­sította az ezüstérmet. A béké­siek harmincöt ponttal a má­sodik helyen végeztek, egy ponttal megelőzve a Török- szentmiklóst. A csapat játékos edzőjével, az egykori váloga­tott kézilabdázóval, Gávai Ferenccel az együttes teljesít­ményéről, a további tervekről beszélgettünk. — Milyen tervekkel vágott neki a csapat a bajnoki idény­nek, mi valósult meg a célkitűzésekből? — Az idény előtt a vezetés célkitűzése az 1—6. hely el­érése volt. Az őszi második hely után én hármas célt fo­galmaztam meg. Egyrészt szerettem volna, ha megőriz­zük hazai veretlenségünket és a második helyet. Ez a két terv megvalósult. Sajnos a harma­dik célkitűzés nem jött be, nem mi kaptuk a legkevesebb gólt, mivel ebben a verseny­ben a harmadikok lettünk. Összességében szeretném megköszönni a csapat vala­mennyi tagjának ezt a szép eredményt, hiszen a békési kézilabdasport történetében a legjobb eredmény a mostani második hely. — A szakvezető véleménye szerint mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a csa­pat, mikor okozott csalódást? — Az utolsó hazai mérkő­zésen a bajnok Kiskőrös- Kalocsa ellen nyújtotta az idény legjobb játékát a csapat. Ez az összecsapás megítélé­sem szerint NB I-es színvona­lú volt. Idegenben a Debrece­ni Nyomdász és a Hort SE el­leni siker alkalmával produ­kált átlagon felülit az együt­tes. A leggyengébb teljesít­ményt a TFSE otthonában nyújtotta a csapat, de a kecs­keméti Delfin KC elleni hazai döntetlenkor is igencsak aka­dozott a gépezet. — Egyénileg kik voltak a csapat legjobbjai az ősszel? Kik lőtték a legtöbb gólt az együttesből? — A szezonban húsz játé­kos kapott lehetőséget. Az éves edzéslátogatottság és edzésmunka, valamint a mér­kőzéseken nyújtott teljesít­mény alapján osztályoztam a kézilabdázókat. Eszerint az élre kívánkozik Moldován János, a fiatal ifjúsági váloga­tott kapus, Ardeleán Péter, aki nagy tehetség, szép jövő előtt áll, valamint jómagam, akik­nek tízest adtam. Polgár Zoltán és Polgár Tibor nyol­cast, Greksza hatost, Mikó ötöst kapott. Takács, Szilágyi A. négyest érdemelt, míg Gyu­lavári, Bogárdi és Ardeleán L. hármast kapott. A kevesebb- szer pályára lépő fiatalokat, Szöllősit, Kissi, Kovácsot, Do­mokost, Szatmárit, Veresst, Szilágyi L-1 és Szűcsöt nem osztályoztam. A házi góllövő­lista: Moldován 270, Polgár T. 109, Gávai 86, Bogárdi 57, Polgár Z. 52, Greksza 40, Mikó 25, Szilágyi A. 15, Gyu­lavári 14, Takács 12, Kiss és Szilágyi L. 1—1. — Milyen változások vár­hatók a nyáron Békésen? Mi lesz a program az őszi bajno­ki rajtig? — A szezon után Török István elnök távozott a klub éléről, az elnökség a helyén maradt. Az egyesület új elnö­ke Jurth Lajos lett. Már az idény előtt is csak egy évre vállaltam a játékosedzőséget, így a továbbiakban csak ját­szani szeretnék, mivel nehéz volt megoldani ezt a kettős terhet jelentő feladatot. A ter­vek szerint június végéig még heti két edzésen vesznek részt a játékosok, a hogyan továbbról, a felkészülésről pe­dig majd az utódom dönt — fejezte be Gávai Ferenc. (verasztó) Gyepes Zsolt különdíjas Milánói éremeső Török Enikő bronza A marokkói Casablancában rendezett szenior úszó-vi­lágbajnokság tegnap befeje­ződött. A viadalon 49 or­szág mintegy 2500 verseny­zője állt rajtkőre. Az utolsó két napon is indultak a dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub tagjai, s újabb sikereket értek el. Dr. Török Enikő az első korcsoport­ban a 200 méteres pillangó­úszásban 2:44,34 perccel bronzérmes lett. Ugyaneb­ben a számban a •harmadik korcsoportban Szekeresné Szilágyi Zsuzsa nyolcadik volt 3:51,90 perccel. Szekeresné az 50 méteres gyorsúszásban is startolt, itt 33,06-tal tizedik. Juhász Lászlóné az ötödik korcso­portos 200 méteres gyors­úszásban éppenhogy lema­radt a dobogóról, negyedik volt 2:40,94 perccel. Pásztor-óra a Petőfin Egy egész órát szentel a Petőfi rádió Pásztor Józsefnek, a Bé­késcsabai Előre FC trénerének július 18-án, szombaton. A 20 órakor kezdődő, Sportkoktél cí­mű műsorban Lantos Gábor szerkesztő-riporter rajzolja meg a csabai futballedző pályafutá­sát. (f.) Eltiltások A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határo­zatai. Egy bajnoki mérkőzéstől eltiltott labdarúgók: Zábrák Vil­mos (Mezőhegyes), Forgó Gá­bor (Kaszaper), Litvai Tibor (Békésszentandrás), Zentai Ró­bert (Bcs. MÁV), Szabó László (Battonya), Ferenczi Attila, Kohut Zoltán, Bálint György (mindhárom Elek). A sarkadi Vass Imre büntetését letöltötte június 21-én. Két mérkőzéstől tiltották el: Kovács Sándor (Új­kígyós), Novák Roland (Füzes­gyarmat), Bállá István (Gyula­vári), Sélíei Gyula (Elek), Szikó László (Csanádapáca). Három mérkőzéstől tiltották el: Skorka Csaba (Csabacsűd), Mészár Fe­renc (Csanádapáca), Vad Zol­tán (Füzesgyarmat), Juhász Csaba (Kunágota), Szabó Zol­tán (Doboz), Körösi Sándor (Kunágota). A magyarbánhe- gyesi Málik Istvánt három mér­kőzéstől tiltották el, de bünteté­sét 1998. december 31-éig pró­baidőre felfüggesztették. A medgyesegyházi Varga Sándort négy, a szintén medgyesi Szabó Zsoltot öt, a magyarbánhegyesi Ivanics Jánost hat bajnoki mér­kőzéstől tiltották el. A sarkadi Klembucz Attila írásbeli figyel­meztetésben részesült. A V. nemzetközi Pest megyei kerékpáros körversenyen szlo­vák, magyar és román verseny­zők álltak rajthoz. A négynapos viadalon négy szakaszon hatva- nan vetélkedtek. A verseny fel­nőtt kerekezők részére lett kiír­va, de sok fiatal is megpróbál­kozott a táv teljesítésével, így a Gyulai R. Sport kerékpárosa, Gyepes Zsolt is rajthoz állt. A gyulaiak tehetsége az igen ne­héz versenyen kiválóan megáll­ta helyét. Áz abszolút értékelés­ben Gyepes a középmezőnyben végzett. A két csoportra bontott fiatalok mezőnyében a második korcsoportban a dobogó legma­gasabb fokára állhatott. O lett a verseny különdíjasa is, mint a mezőny legfiatalabbja. Hódmezővásárhelyi, mosonma­gyaróvári, fűzfői, szegedi és bé­késcsabai, Belvárosi DSK-s kö­zös úszócsapat lépett rajtkőre Milanóban, a 19. Trofeo Inter­nationale Malaspina versenyen, öt ország 22 egyesületének tár­saságában, összesen mintegy 280 fiatal mérte össze tudását. A magyar csapat nagyon sikere­sen szerepelt, hiszen a pontver­senyben az első és harmadik he­lyet is ők szerezték meg. A győztesnek járó óriási díszes trófeát Sólyom Gábor, hazánk olaszországi főkonzulja adta át. A Magyar Triatlon Szövetség kedden megtartotta elnökségi ülését, amelyen kijelölték az ausztriai Veldenben július 2. és 5. között megrendezendő Euró- pa-bajnokságra utazó magyar csapatot. A felnőtt férfiváloga­A békéscsabaiak eredmé­nyei Milánóban. Férfiak. 100 m gyors: 2. Komolai 58,40. 100 m mell: 2. Komolai 1:13,70. Serdülők. 100 m pillangó: 1. Petrovszky Tamás 1:01,70,3. Komolai 1:05,30. 100 m hát: 1. Petrovszky Tamás 1:07,10. Gyermek korosztály. 100 m gyors: 2. Dinya 1:01,60, 3. Priskin 1:05,10. 100 m pillan­gó: 1. Literáti Gergő 1:09,90, 3. Dinya 1:13,00. 100 m hát: 1. Priskin László 1:10,30, 2. Dinya 1:11,90. A milánói éremhalmozók Ágoston és Góg az Eb-re utazik Szrnkáék tornagyőztesek A horvátországi Pulában ren­dezték meg a napokban a 2. Aréna Kupa nemzetközi után­pótlás leány kézilabdatomát. A négy csapatot felvonultató via­dalt a magyar válogatott nyerte százszázalékos teljesítménnyel. Az együttes erőssége volt Szrnka Hortenzia, a Békéscsa­bai NKC átlövője, aki a három mérkőzésen 13 gólt szerzett és a szakemberek beválasztották a torna válogatottjába. A magyar fiú junior válogatott a négycsa­Strandfocibajnokság Számtalan kispályás labdarúgó eseményt rendeznek hétről hét­re, de a gyulai most hét végén talán egy kicsit rendhagyó lesz. Szombaton ugyanis a Várfürdő­ben homokon nyílt strand- focibajnokságot rendeznek, amelyre nyolcfős csapatok ne­vezhetnek telefonon (66-362­tott tagja Ágoston Szabolcs, a Békéscsabai Belvárosi DSK versenyzője. A junior nők mezőnyében Góg Anikó, az Orosházi Eötvös DPSE triatlonistája indul a kontinens- viadalon. patos pulai viadalon két ponttal a harmadik helyet szerezte meg. Az együttesben Ardeleán Péter (Békési FKC) és Vidovenyecz Tamás (Csaba Előre KC) is sze­repelt. Nem sok pihenője maradt Szrnka Hortenziának a pulai torna után, hiszen a hét végén a magyar ifjúsági leány kézilab­da-válogatott tagjaként Svédor­szágban szerepel egy öt csapa­tot felvonultató nemzetközi via­dalon. (v. 1.) 155/Prohászka Zsolt) vagy a helyszínen 8—8.45 óra között, majd 9-től kezdetét veszi a napi tribli. Egyszerre három me­zőnyjátékos és egy kapus lehet a pályán csapatonként. Az ér­deklődők a belépőjegyen kívül gárdánként 400 forint nevezési díjat fizetnek. A ^aatesz tagja Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIK” Rt. Békés megyei üzeme. Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomdájában, Békéscsaba, Baross utca 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068 LABDARÚGÁS Sarkadi Kinizsi—Vésztő 3—7 (2—3) Osztályozó a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságba kerülé­sért, maradásért, első találkozó, Sarkad, 300 néző. V.: Hegedűs. Sarkad: Magyar (Veress) — Kapros (Gurzó), Ancsin, Klembucz (Szabó M.), Molnár, Józsa, Iszáka, Tapasztó, Matus, Balogh, Papp. Edző: Zsíros György. Vésztő: Juhász — Jámbor I., Rábai M., Szi­lágyi, Baksa, Rábai S. (Dávid), Turbucz, Fehér (Latyák), Szabó, Horváth, Zsombok. Edző: Tar Zoltán. Ilyen arányban is megérde­melt a vésztőiek győzelme a lélektelenül játszó hazaiak ellen. Jó já­tékvezetés. G.: Balogh all. (11-esből), a 89., Matus a 45., ill. Fe­hér a 2., a 63., Horváth a 15., Zsombok a 42., a 73., Turbucz a 68., Baksa a 85. percben. Jó: A hazaiak közül senkit nem lehet kiemel­ni, a vendégeket dicséret illeti lelkes, gólratörő játékukért. (Kiss Gábor) Magyarbánhegyes—Kamut 2—1 (2—1) Osztályozó a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságba kerülé­sért, maradásért, első találkozó, Magyarbánhegyes, 150 néző. V.: Makai. Magyarbánhegyes: Jambrik — Horgász, Bozsár, Kiss Z., László Z., Tóth, Málik, Szlanyinka Cs., Szlanyinka L., László A. (Gábor), Várnai. Edző: Biró Géza. Kamut: Búj — Varga, Kukely, Bokor, Szász, Lenkefi, Antman (Gibner), Boldizsár, Hajdú (Gurbai), Balogh, Szatmári. Edző: Bora Imre. Nagyon jó iramú mér­kőzésen a jobban nyerni akaró hazai csapat mindent megtett a győ­zelem érdekében. Korrekt játékvezetés. G.: Jambrik a 20. percben (1 l-esből), László Z. az 50., ill. Boldizsár a 60. percben. Jó: László Z., Bozsár, Szlanyinka Cs., ill. Lenkefi, Bokor. (Fejes Mihály) Ki lesz a világbajnok? Játékra invitáljuk olvasóinkat, amelynek során egy egysze­rű tippet kell tenniük, nevezetesen azt, melyik nemzet csa­pata nyeri az 1998. évi, franciaországi labdarúgó-világbaj­nokságot? E szelvényt több napon át közzétesszük, s a csoportmér­kőzések befejezésének napjáig — ennyi „előnyt kap” min­den olvasónk —, azaz 1998. június 26-áig küldhetik be cí­münkre, Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békés­csaba, Munkácsy utca 4. A borítékra, levelezőlapra kérjük ráírni: „Labdarúgó-világbajnokság”! Minden bizonnyal nagyon sokan eltalálják a leendő aranyérmest, ezért hat díjat sorsolunk ki a helyesen tippe­lők között: egy húszezer, egy tizenötezer, egy tízezer és há­rom ötezer forintos vásárlási lehetőséget a békéscsabai Adidas márkaboltban. Sorsolás a vb befejezése után, a nyerteseket lapunkban közöljük. Világbajnok:---------------------------------------------------------­Név: ------------------------------------­-------------------------------­C ím: ----------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom