Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. június 2„ kedd A vendég Závada. (ö) Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban az ünne­pi könyvhét alkalmából, júni­us 2-án, kedden 17 órakor, az olvasóteremben Závada Pál szociográfussal, íróval talál­kozhatnak az érdeklődők. Munkásságát Elek Tibor iro­dalomtörténész mutatja be. Vadász majális, (ö) Gyulán, a paradicsomi tavak­nál hagyományteremtő szán­dékkal családi majálist szer­vezett az Első Gyulavári Bérkilövő Vadásztársaság szombaton. Rendeztek a gyermekeknek számháborút, a felnőtteknek horgászver­senyt, volt focimeccs és a fér­fiak lábszépségversenyen ve­télkedtek a legszebb lábú va­dásznak járó címért. A verse­nyek győztesei vadászjelene­teket ábrázoló korsókat ve­hettek át. A bográcsokban őzpörkölt főtt és flekken is készült. Postaépítés, (ö) A posta szegedi igazgatósága koráb­ban azzal az ajánlattal kereste meg Gyula városát, hogy Gyulaváriban postahivatalt építenének, ha az önkor­mányzat megfelelő telket biz­tosít. Gyulavári központjában a város megvette a Széchenyi út 54. számú telket, melyet felajánlottak a postának cse­rére, vételre. A posta tervei­ben tanposta megépítése sze­repelt, két évvel ezelőtti pá­lyázatuk azonban nem nyert, az idei viszont igen. A város továbbra is tartja ajánlatát, így nemsokára épülhet az új postahivatal, melyet 1999. első felében adnak át a tervek szerint. A beruházás 37 mil­lió forintba kerül. Balesetek, (t) Békés belterü­letén szombaton hajnalban te­hergépkocsi kerékpárost ütött el, a biciklis súlyosan megsérült. Kaszaper belterületén szomba­ton este két személygépkocsi üt­között, egy személy súlyos sérü­lést szenvedett, ketten könnyeb­ben sérültek. Szarvas külte­rületén vasárnap este felborult és súlyosan megsérült egy se­gédmotoros. Doboz belterületén tegnap délután személygépkocsi kerékpárral ütközött, a biciklis súlyosan megsérült. Autólopások, (t) Szombat­ra virradóan ellopták Békéscsa­bán a Fövenyes utcából a CBJ 314 forgalmi rendszámú, vilá­goskék színű Trabantot. Szintén Békéscsabán, a Haán Lajos tér­ről vasárnap reggelre tűnt el egy 1200-as Lada, amit vasárnap délután Dobozon megtaláltak. „...AZ EMBER NEM ŐSZ HAJÁVAL ÍR, HANEM AZ ESZÉVEL, AMELY PEDIG AZ ESZTEN­DŐKKEL ÉRETTEBBÉ SZOKOTT VÁLNI.” (Cervantes) Búcsúparti folytatással Ijedelemre semmi ok, a bűvészmutatvány természetesen sikerült és a hölgy feje is a helyén maradt fotó: kovács Erzsébet (Folytatás az 1. oldalról) A műsor a részeg fecsegőt alakító Vajda Károly színmű­vész jelenetével kezdődött. Őt követte a tűzzel, vassal látvá­nyosan bűvészkedő Najan Beasmaster. A varázslatból a valóságba Varga Ferenc József humorista csalta vissza a közön­séget remek műsorával — vissza is tapsolták szellemes ka- rikírozásáért. No és ne feledjük a nívós Alphabet Zenekart, az Újhelyi és Társa Bt. mindig fi­nom meglepetésekkel szolgáló vendéglátását, hiszen jó zene és jó vacsora nélkül a legjobb mű­sor is csak fél siker egy partin. Mindent egybevetve, kelle­mes Páholy-est búcsúztatta a mögöttünk maradó évadot, már az elkövetkező színházi szezon hasonló élményeinek ígéretével. A színházművészetet Páholy­tagságukkal támogatók közül többen az évadzáró előtti napok­ban, illetve a szombati esten, a helyszínen jelezték: a következő évadra szólóan is megújítják Pá­holy-tagságukat, illetve a tagok sorába kívánnak lépni. Már Pá­holy-tagok 1998—99-ben: Arany: Csabai Konzervgyár Rt., Hunguest Erkel Gyógyszálló Kft., Békés Megyei Hírlap, Unicon Ruházati és Szolgáltató Rt., Hydro BAGE kereskedőház Rt., Báthory Emőke okleveles könyvvizsgáló, Hunnia Daunen Kft., XM Ruhaház. Ezüst Pá­holy: Hungarotel Távközlési Rt., Agrimill Rt., HP Kft., Rutex. Bronz Páholy: Pierrot Gyermekszínház, Nagyné Deák Katalin fodrász. T. I. Végső esetben árvereznek (Folytatás a: I. oldalról) — Mi a helyzet az önkor­mányzati tulajdonú lakásokkal? — Az új társasházi törvény kimondja, hogy a közösség egé­szét terhelő kötelezettségekért a tulajdonos társak tulajdoni há­nyaduk szerint felelnek, az egy­szerű kezesség szabályai sze­rint. Ennek értelmében az ön­kormányzatnak is felelősséget kell vállalnia bérlőiért. A tarto­zó bérlőkkel szemben egyelőre végrehajtási jog csak a munka­bérre és az ingóságokra jegyez­hető be. Megoldást jelentene, ha mind a tulajdonosoknak, mind a bérlőknek lehetőségük lenne — amennyiben nem tud­ják a fenntartási költségeket vállani — alacsonyabb kom­fortfokozatú lakásba költözni. Azoknál a lakástulajdonosaink­nál, akik ilyen ok miatt tartoz­nak keresni fogjuk ennek a le­hetőségét is. A jogi megoldások nem jelentik a probléma végle­ges megoldását. Az igazi az lenne, ha a szükséges korszerű­sítések elvégzésével mérhetővé, szabályozhatóvá, és adott eset­ben a rendszerből kikapcsolha- tóvá válnának a lakások. A la­kásprivatizáció során az új tu­lajdonosok az ingatlannal együtt annak minden gondját is megvették. Sokan a vételár kifi­zetésén túl már nem tudtak, és tudnak további költségeket fel­vállalni a korszerűsítés érdeké­ben. Ezért úgy gondolom a tu­lajdonosoknak központi támo­gatás formájában is segítséget kellene nyújtani a korszerűsíté­sekhez. K. A. Boldog család — Boldog jövő Gálaműsor a legkisebbeknek Békéscsabán A Hit és Harmónia Kulturális Alapítvány által, Boldog család — Boldog jövő, címmel meghir­detett rajzpályázat eredményeit gálaműsor keretében hirdették ki a szervezők a hét végén, szom­baton Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium aulájában. A társadalom jövője az egészséges, boldog családok jövőjében rejlik, és nagyon fon­tos, hogy a gyerekek hogyan lát­nak bennünket — fogalmaztak az alapítvány munkatársai. A rendezvényt Klampeczki Béla, Békéscsaba megyei jogú város polgármesteri hivatala oktatási bizottságának alelnöke nyitotta meg. A gyerekek és szüleik többek között Karsai Gizella pantomimművész, Tü­csök Peti és Hangya Imi műso­rának tapsolhattak. A rajzpályá­zat fődíját, egy hétvégét a Du- na-kanyarban, az Expressz Uta­zási Iroda támogatásával, Pellek Márta és Nóra, a Szent László utcai általános iskola ta­nulói nyerték. A pályázaton résztvevő gyerekek rajzait a Vasutas Művelődési házban két héten át tekinthetik meg az ér­deklődők. A rendezvény támogatói: az Alaszka Diszkont és nagykereskedés, Békés­csaba Megyei Jogú Város Önkor­mányzata, Csaba-Profit Kft., Csemege Julius Meinl Rt., Jéé C+C, Dürer Nyomda Kft., Expressz Utazási és Szálloda Rt., Graf Von Deym Johan, Hungarotel Rt., Szloszár Ferenc, Vas­utas Művelődési Ház. Pánics Szabó Ferenc Kalán néni autista védenceinek tábora Akinek egészséges gyermeke született, sohase tudja meg, mit érez a szüló', ha valamilyen fogyatékossággal, vagy mássággal (mint az autizmus) jön a világra legféltettebb kincse — hang­zott el Csorváson a „Kalán Néni Kiskulcsa a Pihenőkerthez, Erdei Iskola Autista Alapítvány” családi majálissal egybekö­tött kuratóriumi beszámolóján, amit a Rudolf-majori kas­télyban és a mellette épülő autista táborban rendeztek meg. — Alapítványunk 250 ezer forintot nyert a „Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzár­kóztatásáért Közalapít- vány”-tól, amit családterápi­ás nyári tábor szervezésére fordítunk — mondta Paksi Pálné, akit a helyiek Kalán néninek szólítanak. — A nyáron két turnusban —júli­us 20-ától, illetve július 26- ától augusztus elsejéig — 22 fogyatékos gyermeket is ne­velő családot fogadunk itt Csorváson, a Rudolf-majori kastélyban. Célunk többrétű: hogy a gyerekek év közben elért fejlődési szintjét meg­erősítsük, illetve hogy az azonos, vagy hasonló prob­lémával küszködő szülők ta­pasztalatot cserélhessenek egy olyan közegben, ahol nem csak megértik, de a bő­rükön érzik a másságból adódó nehézségeket. A tá­borban a szakemberek vezet­te fejlesztő programok mel­lett közös elfoglaltságokat szervezünk a szülőkkel és az egészséges testvérekkel, közben pedig tovább építjük az autista tábort. Elkészült a porta, a vizesblokk falai is állnak, a nyáron a szülők se­gítségével elvégezzük a kül­ső és belső munkálatokat. S hogy tovább építhessük az önerőből, illetve pályázati pénzekből és szponzori tá­mogatásból készülő táborun­kat, ehhez továbbra is szíve­sen fogadunk bármilyen se­gítséget, legyen az fizikai munka, anyagi hozzájárulás, vagy eszköztámogatás. Kovács Erika Telt ház a Jaminálison Délelőtt fél tízkor már érdeklő­dők népes serege kísérte a fúvósokat és majoretteket Bé­késcsabán, a Madách utcától a Bessenyei utcai sporttelepig, a Jaminális ’98 zenés megnyitójá­ra. A Jamina Kerekasztal Egye­sület, az ifjúsági ház és a megyei művelődési központ harmadszor rendezte meg az idén már ha­gyományosnak számító rendez­vényt június elsején. Volt aki a színpad előtt a füvön heverész- ve, volt aki a sörsátrak árnyéké­ban múlatta az időt és voltak, akik pohár sörük előtt a Jamina Kupa kispályás focibajnokságon mérkőztek meg egymással. A délutáni programokat a hirtelen jött zivatar zavarta meg, és bár néhány óráig úgy tűnt, mégis megkegyelmez az időjárás, az esti órákra már elmosta az eső a jaminaiak nyárindító prog­ramját. (y) Eltévedt kisgyerek, álcázott díjbeszedő Azok az orosházi szülők is fellélegeztek a gyereknapon, akiknek 11 éves csemetéje kerékpározás közben elté­vedt. Az Orosháza,— Puszta- földvár közötti útszakaszon egy férfi felfigyelt a srácra, a rendőröket értesítette, ők fel­kutatták a szülőket, így min­denki megnyugvására ért vé­get a fiú kerékpáros túrája. Orosházán a Szentesi úton „cirkált” egy férfi vasárnap délelőtt és díjbeszedőnek ad­ta ki magát. Egy idős asszonytól így csalt ki pénzt. A férfit elfogták, akiről kide­rült, hogy a HÖR közösségi szállásának lakója, feltehető­en nem magyar állampolgár. Egy pusztaföldvári lakost is keresett hétfőn a rendőr­ség, aki zöld Lada Niva gép­kocsijával távozott el lakásá­ról. A segélykérő számon csörgött az Orosházi Rendőr- kapitányságon a telefon, mert egy magát mgnevezni nem akaró hölgy észlelte, hogy éj­jel Orosháza főutcáján a Su­zuki autókereskedésbe betör­tek. A helyszíni szemle során kiderült, hogy egy rádiós magnót vittek el a tettesek. (cs. i.) Ezerháromszázán a majálison A Húsipari Dolgozók Szak- szervezete helyi alapszerve­zete a Gyulai Húskombinát Rt. sportpályáján szombaton családi majálist szervezett a dolgozóknak és hozzátarto­zóiknak. A nagyvállalatnál dolgozók igényelték a kötet­len, szórakozást is nyújtó együttlétet — mondta a miértről Bézdán János, a szakszervezet és az üzemi tanács elnöke. A második alkalommal megrendezett családi majá­lisra 1300-an jöttek el, a nem Gyulán élő családokat, kétszáz személyt autóbusz­okkal hozták el és vitték ha­za. A szakszervezet felmér­te, hányán és milyen korosz­tályúak szeretnének részt venni a majálison, eszerint állították össze a programot. A számtalan kulturális és sportesemény között is nagy sikere volt a tűzoltóknak, felszereléseik próbálgatásá­nak. A kétszáz gyermek­résztvevő gyermeknapi aján­dékként körhintázhatott, pó- nikon lovagolhatott. A han­gulatot az értékes tombola­nyeremények is emelték, Mountain bike kerékpárt, egyhetes főszezoni családi üdülést, sétarepüléseket sor­soltak ki. (ö) Beírta nevét a történelembe Intézetünk a kutatások mellett céljának és felada­tának tekinti a magyaror­szági románok identitásá­nak megó'rzését és erősí­tését — mondta szombaton délben Gyulán dr. Berényi Mária, a Magyarországi Románok Kutatóintéze­tének igazgatója Pomutz György emléktáblájának avatásakor. Pomutz György Gyulán szü­letett 1818. május 31-én ro­mán szülők gyermekeként. Az 1848—49-es szabadság- harc honvédszázadosa, az amerikai polgárháború tábor­noka volt, a kutatóintézet a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Köz- alapítvány támogatásával ál­lította az emléktáblát a Kos­suth utcai házon, amely azon a területen épült, ahol Pomutz apjának, gróf Wenckheim József patkoló­kovácsának műhelye műkö­dött. Pomutz György hon­védnek állva csatlakozásra buzdította a román ajkú gyulaiakat és kétegyháziakat: a román parasztok százával álltak az 1848-as forradalom honvédseregébe. A komáro­mi vár eleste után többedma- gával Amerikába, Iowa ál­lamba ment. A magyar emig­ránsok a polgárháborúban Észak oldalán ragadtak fegy­vert, Pomutzot 1865-ben tá­bornokká nevezték ki, egy év múlva pedig az USA szent­pétervári konzulévá. Szmo- lenszkben temették el szegé­nyen és elhagyatva 1882- ben. A második világháború­ban, 1944-ben az USA kor­mánya róla nevezte el egyik hadihajóját. — Ez az emlék­tábla a magyarországi romá­noké, a gyulai polgároké és mindnyájunké, akik fejet akarunk hajtani emléke előtt — mondta dr. Berényi Mária. Az emléktáblánál — amely Kiss László szobrász alkotása — koszorút helye­zett el a kutatóintézet és a Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége. A szövetség székházában ez­után tudományos ülésen em­lékeztek meg Pomutz Györgyről. Sz. M. „Gyula város szülöttének, az 1848—49-es szabadságharc honvédszázadosának, az amerikai polgárháború tábor­nokának emlékére” — olvasható az emléktáblán FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom