Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-08 / 107. szám
MEGYEI KÖRKÉP MentáLhigiéne. (d) A Magyar Pszichiátriai Társaság Délkelet-magyarországi Tagozata, a Telefonos Lelkisegélyszolgálat Délkeleti Régiója és a megyei mentálhigiénés programiroda ma délelőtt 10 órától Békéscsabán, a megyeházán Ki cipeli a mentálhigiéné keresztjét? címmel tudományos ülést rendez. Segítettek olvasóink, (i) Nemrég egy szeghalmi és egy vésztői család számára szervezett gyűjtést lapunk. Az akció során olvasóink nagy számban mozdultak meg, s jelentős mennyiségű ruha gyűlt össze. Az adományokat a napokban adtuk át a családoknak, akik lapunkon keresztül is köszönik a segítséget. Mivel az összegyűlt ruhamennyiség a vártnál is nagyobb volt, néhány zsák ruhát a szeghalmi családsegítőnek is átadtunk. Azokat ők osztják szét, az arra rászorulók között. „Miért?” (z) Ma este hat órakor Békésen, a városi köníyvtárban a , Miért nem ért véget a történelem?" címmel dr. Harsányi Iván, történész, egyetemi tanár tart előadást. Siker, (e) Sikerrel zárult a dobozi cigány kisebbségi ön- kormányzat legutóbbi pályázata, melyet a Cigány Közalapítványhoz nyújtott be. A helyi kisebbség jutányos áron jutott vetőmag-burgonyához és kukoricához, melyet nemrégiben 35 családnak osztottak szét. Az ön- kormányzat azóta újabb pályázatot készített, s küldött el az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzathoz. Ezúttal 80- 90 ezer forint összegben különféle rendezvények — sportnap, gyermeküdültetés, fenyőünnepség — megtartásához szeretnének támogatást nyerni. Túrázók, (r) A Madarak és Fák Napja alkalmából kerékpártúrát szervez a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága és a szarvasi Fő Téri Általános Iskola. A túra május 9-én 9 órától indul az Anna-ligeti kastélytól a Bikazugi híd irányába. Ha rossz lesz az idő, a kastélytól a Csücsök csárda felé kerekeznek Békésszentandrásra. Árokba hajtott, (t) Tegnap Szarvas külterületén, Gyomaendrőd felé tartott egy IFA teherautó, amelynek vezetője elveszítette uralmát a jármű felett. A gépkocsi az árokba borult, egy személy könnyű sérülést szenvedett. Az iskola legjobbjai, előtérben Somogyi Erzsébet A SZERZŐ FELVÉTELE A gépészeti szakközép büszkeségei A közelmúltban köszöntötte Gyulafalvi Ernő, a békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola igazgatója azokat a tanulókat, akik az országos szakmai tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket értek el. — Ezek az eredmények azért is fontosak számunkra, mert „elhelyeznek” bennünket az ország szakközépiskolái között, így tudjuk felmérni, milyen szinten állunk. A mai időszakban különösen fontos számunkra, hogy legyenek olyan diákjaink, akik példaként állíthatók a többiek elé. Legyenek olyan tanáraink, akik a pedagógusok nehéz helyzete ellenére tudnak és hajlandóak tenni azért, hogy a legjobb diákokból kihozzák a maximális eredményt. Ennyi munka, mint ebben a tanévben volt, nem nehezedett iskolánkra, a tanárok mégis foglalkoztak külön is a szakmával — megismerték a versenyek követelményrendszerét — és felkészítették a tanulókat. Az elért eredmények azt bizonyítják, hogy az iskolában színvonalas az oktatás. A gépészeti munkaközösség munkája szakmailag és emberileg is kiemelkedő — mondta Gyulafalvi Ernő igazgató. Végezetül pénzjutalmat nyújtott át az országos tanulmányi versenyeken 1—3. helyezést elért tanulóinak, Sajti Rolandnak (1.), Szabó Lajosnak (2.), Somogyi Erzsébetnek (3.) és Palotai Istvánnak (2.). Dóczi Magdolna Már az ólban eldől, jó lesz-e a kolbász Bor- és kolbászversenyt rendeztek Szarvason Már a sertés etetésekor elválik, jó kolbász lesz-e belőle. Búzával, kukoricával, árpával és zöldtakarmánnyal etessük a jószágot, a tápot kerüljük — tanácsolta a szarvasi Tessedik Sámuel Kertbarát Kör tegnapi bor- és . kolbászversenyén Litauszky György, a kolbászt bíráló zsűri elnöke. Szarvason régi szlovák hagyomány szerint készül a házikolbász. A jól bevált családi recept apáról fiúra száll. A fű- szerpaprikát a legtöbben ma is maguk szárítják, majd a penészes részeket gondosan kiválogatva házilag őrlik finomra. A sertésbélbe töltött kolbászt három napig hűlni hagyják, szikkasztják, majd a hideg füstre akasztják, a vékonyát egy hétre, a vastagot kettőre. A füstölőanyag mindig keményfa. Tárolásra legjobb a szellős, hűvös, sötét helyiség. A Tessedik Sámuel Kertbarát Kör zsűrije tegnap tizennyolc nevezett bort kóstolt. Demeter Péter fehérborát, Raduska Mihály vörösborát, Mótyán Tibor roséját, Gombkötő Sándor gyümölcsborát és Várnagy János mustját találták a legjobbnak. A házikolbászok versenyében tizenhatan neveztek. Közülük Laczó Mihályné és dr. Demeter László lett első helyezett. —r— Munkáspárt: bal oldalról politizálnak A bal- és jobboldal harca hosszú távon eldől az idei választásokon. A Munkáspárt, amennyiben a szocialisták maradnak kormányon baloldalról kíván tükröt tartani a kormány elé, amennyiben a jobboldal kerül hatalomra, úgy baloldali ellenzékként kíván tevékenykedni az országgyűlésben — mondta Bánhegyi József, a Munkáspárt 1. számú választókerületének képviselőjelöltje Békéscsabán, a párt kampányzáró gyűlésén. — A Munkáspárt a bérből és fizetésből élők érdekében kíván tevékenykedni. Az elmúlt negyven év alatt kivívott jogokat és eredményeket a rendszerváltás után elveszítettük. A szociálpolitika, az oktatás ügy területén baloldalról kívánnak politizálni. Helyi kérdésekről szólva Bánhegyi József hangsúlyozta, elsődleges feladat, hogy a megye- székhely és a megye érdekeit összehangolják, a megyei oktatási intézményeket erősítsék, és felvállalják a mező- gazdaság problémáinak megoldását. A NATO-csatlako- zásról szólva a munkáspárti képviselőjelölt hangsúlyozta, bár a belépés már eldöntött tény, azonban az nem mindegy milyen áron valósul meg. K. A. Kampányzáró a kisgazdáknál Kalandvágyból elkerekezett Megkerült a kerékpártúrára indult kisfiú Három téma köré csoportosította mondandóját tegnap este Békésen kampányzáró nagygyűlésén a független kisgazda- párt megyei elnöke, Pallag László országgyűlési képviselő, a 3. számú választókerület egyéni képviselőjelöltje. Visszatekintésében az utóbbi nyolc esztendő politikai történéseit elemezte, mely ’89-ben az MSZP forgatókönyve szerint kezdődött, s végig vonult az Antall—Boross—Horn kormányon, megakadályozva a tényleges rendszerváltást. A következő pont a folyamatos megtévesztéssel, a félrevezetéssel, az ellenzéki erők megosztásával foglalkozott. A képviselőjelölt harmadik pontban programját ismertette. Pallag László a gazdaság talpraállítását, fellendítését szorgalmazta. Mint mondotta, a mezőgazdaságban segíteni kell a tanyaprogramot, vissza kell állítani a valós szövetkezést, ahol a beszerzés, a beruházás, a feldolgozás és az értékesítés egységes elvek alapján történik. A térség fellendítésében sokat segíthet a hajózás, a gyógy- turizmus, valamint a falusi és tanyasi turizmus. Hangot adott a hazai termékek védelmének is. Szólt a kampány során tapasztalt szabálytalanságokról, melyeket jelentett a választási bizottságnak, mely panaszát elutasította. Végezetül'kérte a jelenlévőket: ne csak joguknak, hanem kötelességüknek is érezzék a szavazást. —sz— A szeghalmi szemtanú a Danubius Rádióból értesült arról, hogy a 13 éves Tobak Bélát keresi a rendőrség. A személyleírás alapján ráismert arra a fiúra, akivel ő szerda délután Körösladányban találkozott. Ezt azonnal jelezte a helyi kapitányságon. A rendőrök az orosházi gyerek eltűnése szinte minden mozzanatát nyomon követhették szerda reggeltől, hiszen valahol, valakik mindig látták, beszéltek vele. Osztálytársai elmondása szerint ő már készült erre a „kerékpártúrára”, felajánlotta barátainak, tartsanak vele, Taktakenézre, a Tiszaújváros és Szerencs közötti kistelepülésre. A többszáz km-rel odébb lévő kisfaluban ugyanis nagyszülei élnek. Azt is kiszámolta a fiú, ha kerékpárral egy nap alatt 120 kilométert lekerekeznek, akkor ebből egy többnapos kirándulás is születhet, majd a végállomáson a nagymamánál megpihenhetnek. Végül is szerdán reggel Béla egyedül indult útnak. Amikor a szülők megtudták, hogy a fiú eltűnt, az édesapa Trabantjával a feltételezett útvonalon többszáz kilométert tett meg, de a gyerekét nem találta. Csütörtökön délelőtt kaptak értesítést a nagyszülőktől, hogy a srác hozzájuk épségben megérkezett. A fiút nem kényszerítette erre az útra senki, a kalandvágy hajtotta. Cs. I. 1998. május 8., péntek KDNP: jó eredményben bízva A választási gyűlések tapasztalatai alapján jobb eredményre számítunk Békés megyében, mint 1994-ben — hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt tegnapi, békéscsabai, kampányzáró tájékoztatóján Szebellédi Zoltán, a párt megyei elnöke. Elmondta: sok helyen nem is kellett gyűjteniük a kopogtatócédulákat, a polgárok maguk hozták. Ez is bizonyítja: jól sikerült kiválasztani a KDNP jelöltjeit. A választási fórumokon igazolást nyert, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt programját támogatják az emberek, így például a vadkapitalizmus helyett a szociális piacgazdaságra, az erkölcsi rend helyreállítására, a régiók közti nagy különbségek megszüntetésére irányuló törekvéseiket. Szebellédi Zoltán kiemelte: a polgárok most nem annyira pártokban, hanem inkább olyan személyekben gondolkoznak, akik igazán képviselhetik érdekeiket. Szólt arról is, hogy a megyében 6—7 százalékos eredményt várnak, és reményeik szerint több helyen versenyben lesznek a második fordulóban jelöltjeik. Kovács Sándor, a párt békéscsabai jelöltje arról beszélt: a csendes kampány az ellenzéknek ártott, mert azt sugallta: nincs itt probléma, emberek. Holott a valóság egészen mást mutat. A KDNP hiába is szeretett volna több helyen és többször bemutatkozni programjával, ha a párt pénzeszközei ennek határt szabtak. Ny. L. A Fidesz a megye érdekeit kívánja képviselni Május 10-én két életforma, két felfogás között választanak majd az állampolgárok, az egyik a polgári Magyarország, melyet a Fidesz—Magyar Polgári Párt képvisel, a másik a jelenlegi kormánykoalíció által képviselt alternatíva — hangzott el a Fidesz kampányzáró sajtótájékoztatóján tegnap Békéscsabán, a párt megyei irodájában. A kampányzáró beszélgetést Domokos László megyei elnök, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje, Végh László, a békéscsabai városi szervezet elnöke, az 1. számú választókerület jelöltje és dr. Sümeghy Csaba, a 7. számú választókerület képviselőjelöltje tartotta. A Fidesz jelöltjei a parlamentbe jutás esetén egy csoportban kívánnak fellépni Békés megye érdekében — hangsúlyozta Domokos László. Az ipari park létrehozását, a Békéscsabát elkerülő utat, az oktatás fontosságát emelte ki programjából Végh László, míg dr. Sümeghy Csaba — választókerületének hátrányos helyzetét említve — a munkahelyteremtést és a vállalkozások támogatásának fontosságát hangoztatta. A kampányt értékelve elmondták, tapasztalataik szerint a nyugdíjasok többsége is támogatja a fiatal demokraták programját. Kovács Attila MSZP: A termelőkig juttatni a támogatást Az MSZP elsőként Mezőko- vácsházán hirdette meg az országos mezőgazdasági programját és tegnap utolsóként is itt ismertette — a 7. választó- körzet kampányzárójaként — Tóth Sándor országgyűlési képviselőjelölt a párt jövőbeni elképzeléseit. A művelődési házban szerdán este tartott fórumon Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Tóth Károly, a párt megyei alelnöke is részt vett. A fórumon szó esett az ország gazdasági egyensúlyáról, a megnövekedett beruházási kedvről, az exportlehetőségek erősítéséről, a kis- és közép- vállalatok hiányáról, a Békés megyében élők lehetőségeiről, a közbiztonságról, továbbá az infrastruktúráról, területfejlesztésről, a határátkelőről, a Szárazár-programról, illetve a dél-békési ipari park kialakításáról. A pályázatok jók, sok lehetőség van — mondták —, csak el kell juttatni a gazdálkodókhoz. H. M. Több, mint baráti találkozó Szándék az érdekek egyeztetésére, a megoldásra Még 1995 januárjában baráti találkozóként indult, s ma már az egész megye életére kiható tanácskozássá fejlődött az az összejövetel, melyet Körösladányban Böjti János polgár- mester nyitott meg tegnap délelőtt. Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei önkormányzat alelnöke vázolta fel azt a fejlődést, melyet az elmúlt több, mint három év alatt ért el a „baráti kör”. Először csak a folyók, holtágak halállományának növelése, később a természet- és környezetvédelem, idegenforgalom is terítékre került. Ezt követte egy szándéknyilatkozat elfogadása, mely a különböző területek érdekeinek egyeztetésére, a legjobb megoldások keresésére irányult. Kiderült, hogy az Észak-békési Kistérségi Társulás és a megye egésze nem választható el egymástól. Ezt erősítette meg tájékoztatójában dr. Papp Tibor, a megyei FM-hivatal, Pálinkás Lajos, a Kövizig és Nemes László, a megyei horgász szövetség részéről egyaránt. A kora délutánig tartó megbeszélés sok olyan kérdést vetett fel, melyekre a jövőben részletesebben is visszatérünk. Böjti János polgármester bejelentette, hogy ez évben negyedszer rendezik meg a körösladányi napokat július 3—4—5-én. Az ünnepélyes közgyűlés és kitüntetések átadása mellett sport- és könnyűzenei programok, horgászverseny és halászléfőző verseny szerepel a programban. TOMI „...A HASZNOSSÁG MINDEN EMBERI ERÉNY ELVE, ES MINDEN TÖRVÉNYHOZÁS ALAPJA.” (Helvetius)