Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-04 / 103. szám

■IMS MEGYEI HÍRLAP­SZOLGÁLTATÁS 1998. május 4., hétfő £ \ FIDESZ-MPP—MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM. Lakossági fórumokra várja az érdeklő­dőket Gyulán dr. Erdmann Gyula, az MDF és a Fi­desz közös országgyűlési képviselőjelöltje. Ma 18.30 órára az Iposz-székházba (Dobay u. 4/B) és május 6-án, szerdán 18 órára az Erkel Ferenc Zeneiskola nagytermébe, amely kampányzáró gyűlés is. A gyűlésen előadóként részt vesz Sümeghy Csaba, a Fidesz országyűlési képviselője, az Iparszövetség elnöke. Ma 19 órától Orosházán, Rákóczitelepen a közösségi házban, holnap 19 órától Orosháza-Szentetomyán, a 6. számú általános iskolában lakossági fórumon várja a választókat. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT. Ma 19 órakor a muronyi művelődési házban, holnap 19 órakor a tarhosi közösségi házban tart fórumot Pallag László országgyűlési képviselő, a békési válasz­tókerület jelöltje. Ma 19 órakor a mezőkovácsházi művelődési köz­pontban, holnap 19-től a pusztaottlakai művelődési házban dr. Kolcsár Sándor választási gyűlésére kerül sor. MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT. Ma 19 órakor a kisdomb­egyházi közösségi házban, holnap 19 órakor a mezőhegyesi műve­lődési központban Tóth Sándor országgyűlési képviselő, a mezőkovácsházi választókerület jelöltje nagygyűlésére várják a polgárokat. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT. Holnap 19 órakor a füzesgyarmati művelődési házban Jenei Bálint választási gyűlésére kerül sor. MAGYARORSZÁGI ZÖLD PÁRT. Ma 17 órától Telekge­rendáson, 19 órától Kamuton, holnap 19 órától Köröstarcsán la­kossági fórumon várja az érdeklődőket Békési Mihály képviselő- jelölt. MUNKÁSPÁRT. Ma 18 órakor a dobozi művelődési házban, holnap 18 órától a csárdaszállási művelődési házban Galovicz La­jos, a 3. számú választókerület jelöltje vesz részt választási gyűlé­sen. Holnap 18 órakor Dobróka János képviselőjelölt és Bányász Rezső, a Semleges Magyarországért Alapítvány elnöke Orosházán, a Petőfi művelődési központban tart nagygyűlést. NEMZETISÉGI FÓRUM. Holnap 17,30-kor Békéscsabán, az ifjúsági házban fórumon mutatkozik be Hankó András képviselője­lölt. SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE. Ma 19 órakor a zsadányi művelődési ház, holnap 19 órakor a dévaványai művelő­dési ház ad otthont a párt választási gyűléseinek. Hörcsögveszély Megyénk területének mintegy felén, nagyjából a Békéscsaba vonalától délre eső részen, összefüggően mezőgazdasági és ruderális területeken, 1998- ra igen erős hörcsögfertőzés alakult ki. Ettől északra sziget­szerűen találhatók erősen fertő­zött gócok. Mostanára már az utolsó telelő egyed is kibontotta járatait, rendkívül aktívakká váltak. Károsításuk különösen kelő kultúrákban nagyon jelen­tős — a lyukak körül nagy terü­leten tarrágás látszik, sőt ese­tenként még az elvetett magva­kat is kiszedik a földből. Folyt ugyan, főleg csapdázásos véde­kezés a károsító ellen (hörcsögbőrgyűjtés céljából), de ez megítélésünk szerint nem hozta a kívánt eredményt. Felhívjuk a területtulajdono­sok, területhasználók, termelők figyelmét a károsító elleni vé­dekezések fokozására, a károsí­tó kiirtására a további károk megakadályozása miatt. Nagy kártétele miatt a hör­csög veszélyes károsítónak mi­nősül. (5/1998. (IV.26.) MÉM rendelet), ezért a fertőzés fel­számolása, kiirtása kötlező! A védekezés egyik módja a csap- dázás továbbfolytatása (a fertő­zés teljes felszámolásáig), vagy a kiöntés. Használhatunk ellene Critox vagy Gulyás-Palotás féle hörcsögírtó patront. Igénybe vehetjük növényvédelmi vállal­kozó (felsőfokú végzettségű szakember) szolgáltatását, aki pl. Polytanol felhasználásával végezheti el a hörcsögírtást. Sürgősen mérjük fel a tulaj­donunkban (használatunkban) lévő területek fertőzöttségét — nem csak mezőgazdasági terü­leteken, hanem utak mentén, csatomapartokon, vasutak men­tén, stb. — és abban az esetben, ha a fertőzés eléri a hektáron­kénti egy darabot, védekez­zünk. Tatár József, Békés Megyei NTA Jótékonysági koncertet rendeztek New Yorkban, a Carnegie Hallban az esőerdők megmentése érdekében, amelyen többek között Elton John és Madonna is fellépett feb-reuters Ajánljuk figyelmükbe! Rádió- és tévéműsor Kórház a pálmák alatt tv2, 19.55 KOSSUTH RÁDIÓ tv2 A vihar alaposan megtépázza a környéket. A hajóbaleset után több súlyos sérüléssel kerül partra Jean-Claude. A férfit azonnal Hoffman doktor kórházába viszik. Jean-Claude képtelen nyugton maradni, a társa, Ben sorsa izgatja. Nem sokkal később megszökik, és a keresésére indul. Isabelt szinte az őrületbe kergeti a féltékeny­sége. Kegyetlen bosszút forral Witt doktor ellen. A férfi mit sem sejt az ellene készülő akcióról. A nagymama soha HBO, 20.00 A pénzzavarral küzdő apa a vidéki nagymama oltalmazó védelme alá helyezi két csemetéjét. A szigorú nagymamának nemcsak Jayre és Artyra kell felügyelnie a szünidőben, hanem a lányára, a szelle­mi fogyatékos Bellára is. Egyik nap Bella a moziban megismerke­dik Johnnyval, a jóravaló jegyszedő fiúval. A lány hamarosan elő­áll a tervével: társulna Johnnyval. Szerény kifőzdét akarnak nyitni. Bella terve Jay és Arty szeme láttára foszlik semmivé. Kung-fu — A legenda újjáéled RTLK, 20.00 Az egyik kaliforniai shaolin templomban ismerkedett meg a vallás és a kung-fu alapjaival Kwai Chang Caine. Társa, a gonosz Tan is profi harcos, ám fütyül a vallásra. Gondolkodás nélkül fölgyújtja a templomot. A tűz után az egyik pap meg akarja óvni tőle Caine-t és a fiát, ezért kénytelen füllenteni. Mindkettőnek azt mondja, hogy a másik odaveszett a tűzvészben. Az apa és a fiú tizenöt évvel később találkozik újra. Közösen lépnek föl a bűnözés ellen. Magas, barna férfi, felemás cipőben TV3, 20.45 Minden jó, ha a vége jó! Néhány évvel korábban magas, szőke fiatalemberrel esett meg ez a történet. A francia kémszolgálatok titkos háborújába keveredő fél- nótás zenész kalandjainak sikere fölkeltette a hollywoodi filmesek érdeklődését. Elhatározták, hogy Amerikába teszik át a történetet, így született meg a magas, barna meséje, aki akaratán kívül a CIA játékszere lesz. Hála a szerencsecsillagának, a kalandot épp bőrrel ússza meg. Közben beleszeret a szép, szőke kémnőbe. A szemtanú MTV2, 21.00 Meggyilkolják a hivatalos látogatásra érkező külföldi államfőt. A politikai merénylet egyetlen szemtanúja a gazdag fantáziával meg­áldott — vagy inkább megvert — tizenegy éves fiú. Ziggy senkit nem tud meggyőzni az igazáról. A környezete már megszokta, hogy a legképtelenebb történettel áll elő. A gyilkosok mindenáron el akarják hallgattatni a kis szemtanút. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.30- kor: A kis hableány (m. b., sz., am.), 19.00-kor: A jövő hírnöke I—II. KISTEREM: 17.00, 19.30- kor: Amistad (dráma). KAMARATEREM: 18.30- kor: Hulot úr nyaral (sz., fr.), 20.30- kor: Play Time. GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45, 20.00-kor: A vas­álarcos (m. b., sz., am.). KISTEREM: 17.30, 19.30- kor: Sötét zsaruk (m. b., sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 17.45-kor: Anastasia (m. b., sz„ am.). 20.00-kor: G. I. Jane (sz., am.). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 20.30-kor: Anaconda (sz., am.). Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) INFÓ RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 01.45—13.45) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 00.00—24.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) CSABAI KÁBEL TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Az orosházi városi tv műsora 19.00 Lois és Clark-Superman legújabb kalandjai 20.00—22.00 Celeste (ism.) 22.00 Ká­belhíradó (ism.) 22.10 Képújság GYULA TV 7.00—9.00 Ma reggel — zenés, információs műsor 18.00 Műsorismertetés 18.05 Diáksport 18.30 Múltidéző barangolások 18.40 Bemutatkoznak a 2-es számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltjei 19.25 Járd ki lábam, járd ki most — 5. 20.00 Gyula FC—Kerekegyháza. NB III-as labdarúgó- mérkőzés Óránként: Hírek. Időjárás 4.30 Reg­geli krónika 4.40 Határok nélkül 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falurádió 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.15 Műsorszemle 8.17 Mindennapi tudomány 8.37 Zöld hírek 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben 11.05 Szonda 11.35 Édes Anna 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Pravoszláv énekek 13.30 Vallási félóra 14.05 Klasszikusok... 14.35 Be­szélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.06 Tudósfórum — élőben 15.55 Biztonsá­gi öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Próbaszünet 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40 Irodalmi kalendáriom 20.05 Régi magyar muzsika 20.30 Ha­tárok nélkül 21.05 Szól a rádió... 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Pályám emlékezete 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó 23.05 Egy énekes... PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dal­lamok 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Hí­rek. Időjárás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 7.00 Hírek. Időjárás 7.30 Hírek. Időjárás 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 8.05 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró-csep­rő 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Közle­kedés 10.08 Gordiusz plusz 11.00 Hí­rek. Időjárás 11.04 Sporthírek 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság... 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.04 Egészségpercek 13.12 Sporthírek 13.44 Korkérdés 14.00 Kívánságműsor 15.00 Hírek. Időjárás 15.04 Közlekedés 16.00 Köz­lekedés 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Közlekedés 17.05 Apukám világa 18.29 Közlekedés 18.30 Délutáni csúcs 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Hétpróba 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rockújság 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Zenezóna 22.00 Önazonos 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után 1.00 Hírek. Időjárás 2.00 Hírek. Időjárás 3.00 Hí­rek. Időjárás 3.04 Ismert dallamok... 4.04 Verbunkosok... BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Hírek 6.00—7.58 Muzsikáló reg­gel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.20 Nikolaus Harnoncourt operafelvétele­iből 10.00 Hírek 10.05 A magyar mű­velődés századai 10.58 Tánc-ABC 11.30 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.45 Este közvetítjük 14.00 Hírek 14.05 A Rougon-Macquart család. Emile Zola regénye 15.07 Francia barokk billen­tyűs muzsika 15.30 Kóruspódium 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 17.00—17.05 Kulturális hírek 18.00 Hírek 18.05 Délutáni hangverseny 19.05 A Gordiusz műhely műsora 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét! 21.45 Régi fúvószene 22.00 Hírek 22.05 Leonard Warren operafelvételeiből 22.58 Rádiószínház. Tóbiás és a többi Messiás. Kopányi György rádiójátéka 24.00 Hírek MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 10.10 Háttértudomány (ism.) 10.40 Arc nélkül, avagy egy kü­lönös emberrablás története 12.00 Dé­li harangszó. Híróra: Híradó; Időjá­rás; Gazdaság; Gazdatévé; Környe­zetvédelmi hírek 13.00 Vasárnapi mu­zsika — hét közben 14.00 Patrin — Üzenet — Vorba 14.25 Domovina 14.55 Világvédett lehetne 15.00 Tró­pusi hőség 16.00 Janó és Bíbice (ism.) 16.30 A szerelem jogán 17.00 Család­orvos 17.15 Körzeti magazinok 17.40 Körzeti híradók 17.55 Gyurmaország 18.00 A hitről gyerekeknek 18.10 Mixishow 18.35 A pampák királya 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Tövismadarak 20.40 Csodafoci 21.00 Választási vitaműsor 22.10 Hí­rek 22.20 Kenó 22.25 Telesport 22.55 MM 23.00 Pasolini 0.05 Hírek RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.30 Az első csók (ism.) 12.00 Knight Rider (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Re­ceptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip-klub 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók 16.30 A farm, ahol élünk 17.20 100-ból egy 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Hír­adó 19.30 Fókusz 20.00 Kung-fu — A legenda újjáéled (amerikai film, 1993) 21.40 Vészhelyzet 22.35 Hírek, időjá­rás 22.50 Választások ’98 23.10 RTL Sport Klub 0.10 Dóra mozija (ism.) 0.40 Fókusz (ism.) 6.00 Hét hét 6.25 Jelkép-kalendári­um 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 Tv2-doktor 9.00 Délelőtt a tv2-vel 10.25 Magnum (ism.) 11.15 Tudományos magazin 11.40 Mindent vagy semmit! (ism.) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ism.) 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Sulisok(k) 14.25 Kölyökszínpad 14.55 Igazi szellemirtók 15.25 1001 amerikai 15.50 Parker Lewis sohasem veszít 16.15 Magnum 17.05 Csupa- csupa élet 17.30 A következő áldozat 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Kórház a pálmák alatt 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! Tények; Tényező — a tények hátterében; Emberi tényező; Közelkép; Sport; Európa 23.00 Cagney és Lacey 24.00 Hajnaltól nap­estig 0.25 Tények (rövid ism.) 0.50 Stá­dium DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Emlékképek — Régi híradók 9.30 Közép-európai ma­gazin 10.05 Heti Hírmondó (ism.) 10.55 Esti kérdés (ism.) 11.05 Harmó­nia (ism.) 11.35 Dajkamesék 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Faragó Laura énekel 12.35 A kaucsuk 12.50 Andréa Chenier (angol film) 13.45 Zöldszem, zöldfül (ism.) 14.15 Ami igaz, az igaz (ism.) 14.30 Zengő ábécé (ism.) 14.45 Tarkabarka (ism.) 15.45 Kalliopé dalnokai (ism.) 16.20 Katedra nélkül 17.05 A világ- egyetem enciklopédiája 17.15 Mese 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Sportképek 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.45 Kierkegaard 22.45 Csatamezők 23.45 Híradó MTV 2 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó 6.10 Képes műsorajánlat 6.15 Zóna (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Hír­adó 7.10 Képes műsorajánlat 7.15 A Hét (ism.) 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kin­csestár 13.00 Híróra 14.00 Nyolc év­szak (ism.) 15.10 Verselemzés. Berzse­nyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz 15.30 Repeta — Matek 17.45 Éretlenek (ism.) 18.15 Aktuális, kultúra, tudomány 18.30 Magyaror­szág ma 18.55 Mesetár 19.20 Magya­rok cselekedetei (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Thalassa, a tenger magazinja (ism.) 21.00 A szem­tanú (angol film, 1970) 22.30 Mélyvíz MSAT 24.00 Music Box 6.30 Vekker — Rádió a tévében! 8.30 Music Box 13.45 A he­kus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Mexico 16.50 A szabadság bajnokai 18.00 Dilizsaruk (ism.) 18.30 A hekus 19.30 Vekker-hírek 20.00 Drakula (ism.) 20.30 Kickbox életre-halálra (ameri­kai film) 22.15 MSAT Klub 22.45 A3- ik vonal 23.45 CIA I. Fedőnév: Alexa (ism.) TV3 13.55 Sherlock Holmes (ism.) 14.55 Karate kölyök (ism.) 17.15 Utazás Gasztronómiában (ism.) 17.45 Hegyla­kó 18.45 Hír3 19.15 Dinasztia 20.15 Szárnyak 20.40 Filmpárbaj 20.45 Ma­gas, barna férfi, felemás cipőben (amerikai vígjáték, 1985) 22.25 Film­párbaj 22.30 Hír3 (ism.) 23.00 Hegyla­kó (ism.) HBO 7.00 Lois és Clark 8.05 Bundesliga­forduló 33. 10.10 Bundesliga­összefoglaló 11.45 Senki földje (ma­gyar filmdráma) 13.30 Neruda postá­sa (olasz filmdráma) 15.15 Üldözöttek (amerikai filmdráma) 16.45 Evita (amerikai musical) 19.00 Lois és Clark 20.00 A nagymama soha (amerikai vígjáték) 22.00 Még zöldebb a szom­széd nője (feliratos amerikai vígjáték) 23.40 Banya csak egy van (amerikai vígjáték) 1.10 A vágy villamosa (ame­rikai filmdráma) 3.05 Zsarulesen (amerikai vígjáték) 5.05 A dzsungel szörnye (amerikai horror) SPEKTRUM TV 13.00 Utazás, a Föld körül. Oroszor­szág 13.30 Tányéron a világ 14.00 Edi­son 14.55 Századunk naplója 15.55 Hi­hetetlen!? 16.25 Szemtanú 16.55 A brit polgári repülés 18.00 Ez volt a 20. század. Az uralkodóházak 1. 19.00 A júniusi ünnepségek Portugáliában 19.30 Afrika elfeledett hősei 20.30 A történelem fordulópontjai — A viet­nami háború 21.00 Állati történetek 21.30 Elkobzott történelem 22.30 Tör­vényszéki orvosszakértők Az Astra-1 műholdról a kettes hangcsatornán, 7,74 megahert­zen, valamint a 41 és 49 méteres rövidhullámon, 7.165 és 6.015 ki- lohertzen, ezenkívül néhány helyi rádióállomás adásának keretében vehető a Deutsche Welle magyar nyelvű rádióadása — 13 óra 30 perctől 14 óráig: világhírek, Németor- szág-magazin, nemzetközi lapszemle, ezenkívül hétfő: családi magazin; kedd: ifjúsági fórum; szerda: tudomány, kutatás, környezetvédelem; csütörtök: gazdasági és közéleti szemle; szombat: turisztikai magazin, heti sportösszefoglaló; vasárnap: Magyarország a német nyelvű sajtó tükrében, az egyházak életéből, szerkesztőségünk postaládájából, berli­ni anziksz, német nyelvlecke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom