Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
1998. május 28., csütörtök HAZAI TÜKÖR Az államfő már döntött Az Országgyűlés alakuló ülésén a választásokon győztes párt vezetőjének adom a kormányalakítási megbízást - jelentette ki Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán. A Fidesz-Magvar Polgári Párt tegnapi elnökségi ülésén kijelölték a héten kezdődő koalíciós tárgyalódelegáció tagjait. Az államfő elmondta: értetlenül áll „a kormányalakítással kapcsolatos bizonytalansági érzet gerjesztése előtt”. „Nincs ok rendkívüli lépésekre, várjuk ki a választási eredménnyel kapcsolatos jogorvoslati határidőket, ne sürgessük az elkövetkező kormány miniszterelnökét a koalíciós tárgyalások lefolytatásában, hogy mind alaposabban, mind kimunkáltabban születhessen meg az új koalíció. Az ország érdeke ezt kívánja” - hangsúlyozta Göncz Árpád. Megfogalmazása szerint egy demokratikus országban természetes dolog, hogy a többség akaratából hol az egyik, hol a másik párt van kormányon. „A többségi akarat változása mindig a jobb jövő reményében történik, a jobb jövő reménye pedig nem kelti, hanem eloszlatja a bizonytalanságot” - hangsúlyozta az államfő. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy az Országos Választási Bizottság várhatóan a jövő hét közepén ismerteti a végleges eredményeket. „Már az előzetes jelentések alapján úgy döntöttem, hogy - élve alkotmányos jogommal - annak a pártnak adok megbízást, amelyben a többség is megbízott. Az Országgyűlés alakuló ülésén a választásokon győztes párt vezetőjének adom a kormányalakítási megbízást” - fejtette ki az államfő. Göncz Árpád szerint a kormány megalakulásának időpontja a koalíciós tárgyalásokat folytató személyektől függ. A Fidesz-MPP elnökségének tegnapi döntése értelmében az MDF-fel e héten kezdődő és az FKGP-vel jövő héten esedékes koalíciós tárgyalásokat is Kövér László ügyvezető alelnök irányítja. A koalíciókötést szentesítő kongresszust június 6-ára hívták össze. A Fidesz elnöksége felszólította a Hom-kormányt, hogy működésének hátralévő idejében ne hozzon az állami vagyont érintő döntéseket. FEB Pedagógusok köszöntése. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap a Parlamentben a tanév közelgő befejezése alkalmából több mint 110 pedagógusnak, köztük dr. Ivancsics Imre pécsi dékánhelyettesnek adott át kitüntetést. fotó: feb/kallus györgy Kohl kancellár kellő türelmet kíván Orbánnak A külföld (jó)kívánságai * .Miközben a külföldi sajtó változatlanul elemzésekbe és találgatásokba bocsátkozik a magyarországi változásokkal kapcsolatban, a nemzetközi élet vezető személyiségei a megalakítandó kormány felé fordítják figyelmüket. Helmut Kohl, a CDU elnöke - a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellárja - pártvezetői minőségében levélben fejezte ki jókívánságait Orbán Viktornak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökének: „Szívből gratulálok meggyőző választási győzelméhez. Győzelme biztatást jelent minden polgári és európai pártnak. Örülök, hogy eme eredmény alapján Ön fogja megalakítani Magyarország következő kormányát. A küszöbönálló koalíciós tárgyalásokon kellő türelmet, rugalmasságot és szilárdságot kívánok Önnek álláspontjának érvényesítéséhez” - olvasható többek között a német kancellár levelében. Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a magyarországi választások utáni kormányalakítási tárgyalásokat és várakozással tekint az új vezetéssel való együttműködés elé - hangsúlyozta James Rubin amerikai külügyminisztériumi szóvivő. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Budapesten Orbán Viktor előtt annak a reményének adott hangot, hogy az új kormány folytatja az idő előtt megszakadt magyar-magyar párbeszédet. Az őrezred a hivatalban lévő miniszterelnököt védi Orbán maradhat otthon Orbán Viktor jelenleg miniszterelnök-jelölt, a kormányfőt megillető személyi védelemre csak megválasztása után lesz jogosult - közölte a Ferenczy Europress kérdésére válaszolva Verebes Pál ezredes, a Köztársasági Őrezred szóvivője. Az egyes, vezető állami tisztséget betöltő személyek védelméről szóló kormányrendelet szerint az államfőt és a miniszter- elnököt a szükséges személyes védelmen túl úgynevezett állandó szálláshely is megilleti (ez az elnöki, illetve a miniszterelnöki rezidencia). Mint ismeretes, Orbán Viktor, a választásokon győztes Fidesz miniszterelnök-jelöltje a rádióban úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja elhagyni jelenlegi lakhelyét. Verebes Pál elmondta: ismeri Orbán Viktor nyijatkozatát, de a Köztársasági Őrezred ezzel egyelőre nem foglalkozott. A fentebb említett rendeletek egyébként nem teszik kötelezővé a miniszterelnök számára a kormányfői rezidencia elfoglalását. Áz őrezred mindenesetre ott biztosít személyi őr- személyzetet a kormányfő számára, ahol az lakik. Emlékezetes, hogy négy évvel ezelőtt Horn Gyula sem költözött be azonnal a miniszter- elnöki rezidenciára. Csak azután szánta el magát, amikor meggyőzték arról, hogy személyi védelme jóval olcsóbban megoldható ott, mint Szent István parki lakóhelyén. T. J. Pünkösdre készül a keresztény világ Körlevél a fiatalokról Pünkösdi körlevelet adott ki az Egyházak Világtanácsa, amelyben a fiatalok szerepének fontosságát hangsúlyozza a fennállásának 50. jubileumát ünneplő szervezet. „Elismerjük, hogy a fáklya az ő kezükben van, és kijelentjük, hogy egyházainkban a fiataloknak vezető szerepet kell kapniuk” - írja a körlevél. Pünkösd vigíliáján, május 30-án zarándokok ezrei utaznak a világ minden tájáról Rómába, hogy jelen legyenek II. János Pál pápa és az egyházi mozgalmak, új közösségek találkozóján. Itthon Máriaremetén az idén is megrendezik a hagyományos pünkösdhétfői ifjúsági majálist, a Karizmák ünnepét, amelynek a házigazdája Paskai László bíboros, prímás, érsek lesz. Kilencedik alkalommal szervezi meg a Magyarországi Református Egyház a Bach-hét egyházzenei hangverseny-sorozatát Budapesten. Június 1-jétől egy héten keresztül minden este 7 órakor Bach kompozíciói hangzanak fel a Deák téri templomban. Harmati Béla evangélikus püspök hirdet igét azon az ünnepi istentiszteleten, amelyet a Bács-Kiskun megyei Harta községben tartanak annak tiszteletére, hogy 275 éves a település gyülekezete, és 200. éve áll fenn a község temploma. A kiadók szerződésmódosítást kezdeményeztek A lapok jobb terjesztéséért Tizenöt lapkiadó vállalat kezdeményezte a postai alapítású Hírker Rt.-nél és NH Rt.-nél a jelenlegi lapterjesztési szerződés módosítását. A módosítás célja az, hogy 1998. július 1-jétől a Posta sajtó-nagykereskedelmi vállalatai csak a postai tulajdonban lévő hírlapárushelyeket lássák el sajtótermékekkel, a független vállalkozókat, üzlethálózatokat pedig csak a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. (KLK) szolgálja ki. A módosítás lényege az, hogy a terjesztés jobban igazodjon a kiadók, ezen keresztül az olvasók igényeihez mind a terjesztendő lapok példányszámát, mind a terjesztés területét, az áruskört illetően. A kezdeményezés hozzájárul a kiadók függetlenségének erősítéséhez és a postai monopóliumok felszámolásához. A módosítást javasoló lapkiadók a jövőben is változatlanul ellátják termékeikkel a postai tulajdonú árushelyeket és emellett hosszú távon biztosítják a beszerzési forrásokat a független vállalkozók, üzlethálózatok számára a Kiadói Lap- terjesztő Kereskedelmi Kft.-n keresztül. A szerződésmódosítás a magyar sajtó túlnyomó többségét kitevő kiadványokra vonatkozik. Ezek a következők: 24 Óra, Békés Megyei Hírlap, Blikk, Heves Megyei Hírlap, Kurír, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Mai Nap, Népszabadság, Népszava, Nógrád Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap, 2000, Adó, Adó Kódex, Adó Levelek, Ármány és Szerelem, Atrium, Az Otthon, Az otthonteremtés ABC-je, Bianca, Bravo, Bravo Girl, Bravo Sport, Buci Maci, Burda apróságoknak, Burda keresztöltés, Burda plus (Teltkarcsúak divatja), Burda speciál. Apróságok divatja, Burda világdivat, Családi lap, Csók és Könny, Heti Világgazdaság, ízvilág extra, Júlia, Képes aktuelle, Képes Anna, Képes Autó Express, Képes Európa, Képes Ingatlan Express, Kiskegyed, Kiskegyed Konyhája, Kritika, Lakáskultúra, Magyar Konyha, Őnagysága, Nők Lapja, Pesti Műsor, Pesti Vicc, Prestige, Reform, Régi Elite, Rejtvény Kurír Magazin, Romana, RTV Míi- sormagazin, Sakkélet, Sárga RTV Újság, Színes RTV, Szívhang, Tallózó, Teszt és Tipp. Teszt Magazin, Tina, Tina extra, Tiffany, Tvr-hét, Vasárnapi Új Dunántúli Napló, Ügyes, Vasárnapi Békés Megyei Hírlap, Vasárnapi Hírek, Vasárnapi Petőfi Népe, Vasárnapi Somogyi Hírlap, Vasárnapi Tolnai Népújság. A módosításról szóló fenti közleményt az alábbi kiadók tették közzé: Az Axel Springer Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer Magyarország Kft., az EKH Egyesült Kiadói Holding Kft., az Euromédia Bt., a Glo- bex Press Kiadói Rt., a Geomédia Kiadói Rt., a Heti Világgazdaság Kiadói Rt., a Magyar Hírlap Könyv- és lapkiadó Rt., az M-Medien Group Kulturális Szolgáltató Kft., a Népszabadság Kiadó- és Nyomdaipari Rt., a Népújság Kft. (Békéscsaba), a P & B Média Portfoliókezelő Rt., a Pesti Műsor Lap- és Könyvkiadó Kft., a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. (Kecskemét), valamint a Ringier-H Kiadói Kft. Szerencseposta Ennek a hálnék a szenzációja, hogy mostantól kezdve bárki pillanatokon belül egy vadonatúj Volkswagen Polo boldog tulajdonosa lehet. Tehát jokere- zők, kenózók, hatos lottózók figyelem! Óránként egy Polo Holnap, azaz pénteken 1 Polo/ óra sebességgel száguld át az országon Fortuna asszony. Aki szeretne az útjába kerülni, az reggel 9 és délután 18 óra között kenózzon vagy fogadjon hatos lottóval. A hatos lottón egyszerre legalább három számtáblával kell játszani, míg a kenón minimum háromszoros téttel lehet fogadni az alapjátékra. A játékosok között óránként egy Volkswagen Pólót sorsol ki a Szerencsejáték Rt. Természetesen nagyobb lesz az esélye, hogy szerencséjét utolérje annak, aki több órában is fogad. A nyertes szelvények adatait a Danubius rádió minden óra 40. percében közli. Aki lemarad a műsorról, az a Teletext 874. oldalán vagy a közeli lottózóban, illetve a 06-80-313-313-as zöld számon ellenőrizheti, hogy nyert-e? Az az újdonsült autótulajdonos, aki június 1-jéig a 2242699-es számon jelentkezik nyereményéért, az Pólója mellé egy 60 ezer forint értékű Aral- benzinkártyát is kap. Aki május 24. és július 4. között igent mond a jokerjátékra és a hetente kisorsolt jokerszámok első két száma azonos a szelvényén lévő első két számjeggyel, az máris tárcsázhatja a 06-1- 224-2600-as telefonszámot. így lehet ugyanis pályázni egy másik Volkswagen Pólóra, legkésőbb a sorsolást követő hét csütörtök éjfélig. Nyereménykínálat Az ötös lottó telitalálatos szelvénye ezen a héten már 124 milliót fizet. A hatos lottó főnyereménye most szerényebb összeget, 20 millió forintot ígér. De aki szelvényén a 30 milliót érő jokert is beikszeli, szerencsés esetben akár ötvenmilliót is nyerhet. A totó 13+1 találatát hibátlanul megtippelő játékosok jutalma most 26 millió forint, a góltotót jól kitöltők pedig 500 ezer, azaz félmillió forintért tarthatják a markukat. Jótékony Telemázli A Telemázli keddi adásában rendhagyó módon alapítvány képviselői játszottak jótékony céllal. Horváth Viktor, a Csalogány Alapítvány képviseletében 110 ezer forintot ügyeskedett össze. A Hegyhát Egyesület nevében Urvári Sándor tette próbára szerencséjét, amely 360 forintot kamatozott. Jászai Sándorné, az Értelmes Életért Alapítványt 110 ezer forinttal gyarapította. Az Angolna Úszó és Gyógyúszó Iskola és a Vakvezető Kutyával Közlekedők Szakosztálya 200-200 ezer forintot nyert. Tippmixelőknek A fogadók örömére a tippmix hetente egy sportággal gazdagodik. Most a röplabda debütál, immár huszonharmadik sportágként a hazai bukméker típusú szerencsejátékban. A röplabda rajongói a héten a magyar női válogatott Jugoszlávia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésének kimenetelére fogadhatnak. (x) Kovács a frakció élén? A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja várhatóan a jövő héten tartja alakuló ülését, amelyen a tervek szerint megválasztják a teljes frakcióvezetést is - közölte Katona Béla alelnök. Egyes szocialista források szerint Kovács László jelenlegi külügyminiszter a legesélyesebb a frakcióvezetői posztra. Szünetel a privatizáció. A következő kormány hivatalba lépése előtt az ÁPV Rt. már nem kezd olyan privatizációs tranzakcióba, amely kész helyzet elé állítaná az érintett szervezeteket — közölte Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke. Egy nem kívánt frakció. Csurka István szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a köztársasági elnök kiadja a kormányalakítási megbízást, mivel ahhoz már minden érdemben szükséges információ rendelkezésre áll. E hírhez tartozik, hogy a pártvezetők tegnapi nyilatkozatai szerint jelenleg egyikük sem támogatná a MIÉP parlamenti frakciójának megalakulását. A kamara aggódik. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyetért azzal a megközelítéssel, hogy az érdekegyeztetési mechanizmus reformjára szükség van, de ez nem érintheti a kötelező kamarai tagság kérdését - nyilatkozta Dunai Péter, az MKIK főtitkára, miután Orbán Viktor kedden a kamarai törvény felülvizsgálatának szükségességéről beszélt. Halnak a halak. Mérgezés miatt tömegesen pusztulnak a halak a Dunában a százhalombattai kőbánya környékén és onnan lefelé - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség kéri az állampolgárokat, hogy a halakból még véletlenül se egyenek, sőt, az érintésüket is kerüljék. Négy év Zemplényinek. Első fokon négyévi fogházra ítélte a Fővárosi Bíróság Zemplényi György volt úszómenedzsert. Zemplényit, aki a per másodrendű vádlottja volt, 19 rendbeli csalás és kétrendbeli sikkasztás bűntettében találták bűnösnek. Schmidt Tamás elsőrendű vádlottat három év próbaidőre felfüggesztett 15 havi börtönbüntetésre ítélték. Öt halott a kisbuszban. Öten meghaltak szerdán délelőtt, amikor a Debrecen és Bi- harkeresztes között közlekedő személyvonat elé hajtott egy fénysorompóval védett vasúti átjáróban a Tiszántúli Áram- szolgáltató Rt. Ford Transit típusú mikrobusza.