Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-21 / 118. szám
taswqjjjtai Ducato: mostantól új motor dukál Az olasz kisteherszállító, a Ducato sikertörténete 1981-ben kezdődött, azóta közel 1 millió darabot adtak el belőle. Már amikor megszületett, akkor is hódított. Férfiasán erőteljes megjelenésével, sokoldalúságával, olaszos temperamentumával levette a lábáról a vásárlókat. És ez azóta sem változik, sőt ha lehet, a Ducato tervezői most még egy lapáttal rá is tettek. A jelenleg kapható kocsikhoz egy újfajta motor is dukál: a választékot bővíti a közvetlen befecskendezésű, töltőlevegő-hűtős Sofím 2,8-as turbódízel. Amit érdemes erről tudni, a nagyobb teljesítményhez kisebb emisszió, 122 lóerő és megnövelt forgatónyomaték tartozik. Ugyan a teherautók vásárlói nem elsősorban a műszaki paraméterek miatt döntenek egyik vagy másik kocsi mellett, mindenesetre megnézik a jármű fogyasztását, üzembiztonságát, csendes, kiegyensúlyozott járását, s e téren a FIAT állja a versenyt. A választék is bőséges. Van már 2 literes, 110 lóerős, benzinmotoros; 1,9 literes, 70 lóerős dízelváltozat, vagy ugyanilyen térfogatú turbódízel 82 lóerős csúcsteljesítménnyel. A 2,5 literes dízel 85 lóerős, a csúcskategóriának számító 2,8 literes dízelmotor pedig két változatban is a vásárlók rendelkezésére áll. Érdemes szólni a „dobozok” választékáról is. Két újdonságot kínálnak a korábbi megszokott típusokhoz képest. A közepes tengelytávú és magas tetejű Panorámát, illetve a Combit, nagyobb belső térrel, fokozott kényelemmel, tágasabb csomagtartóval. Megújult a felépítmény elhelyezésére alkalmas járóképes alvázak kínálata is. Nőtt a lehetséges tengelytávok és hátsó kinyúlások választéka, bevezettek egy új, alacsony alvázat is. Bővült az extra felszerelések kínálata az előre programozható fűtéssel. (s-i) MESTERSÉGE RENAULT Master Az ev haszongépjárművé, a Renault Master, egy személyautó kényelmét nyújtja, ugyanakkor háromféle magasságával és hosszúságával minden szállítási igényt kielégít. A megbízható, jól ismert Renault Trafic minden útnak a végére jár. I A Az ellenállhatatlan, egyedülálló és különleges színekben pompázó Renault Kangoo belső tere szinte akárhogy variálható, *0 az oldalsó tolóajtó segítségével pedig a rakodás is gyerekjáték. Renault. Siói íve oi ötletek Motorjc Mind a három modellel találkozhat a Renault Szakmai Napokon, április 20. és 30. között a Renault Márkakereskedőknél! RENAULT ÉLMENY VELE ÉLNI T«7 nyitotta meg magyarországi irodáját a CT CARGO TRANSPORT já»®-------------------M azda E2200: NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI KFT. Nem csak a jelvény változott Erősebb motor; nagyobb komfort, többféle változat kább elvárható - a személyautókéval vetekszik. A kezelőszervek elhelyezése logikus, a műszerek áttekinthetőek, a számok nagyok, hogy mindig, minden adat pontosan leolvasható legyen. Bőven vannak rakodóhelyek, ahol elférnek az iratok, az enni-innivaló, a mobiltelefon, vagy a telefonkártya, de akar még kisebb, érzékeny szerszámokat is be lehet pakolni a vezetőfülkébe. Az E széria jó híre mindenekelőtt a megbízható és rugalmas motoroknak köszönhetően alakult ki. A most beépített 2,2 literes dízelmotor 11 százalékkal nagyobb teljesítményű, 4100-as fordulatnál 71 lóerőt ad le, a 136 Nm nyomatékot már 2000-es fordulaton leadja. Fogyasztása takarékos, üzemeltetése gazdaságos. A futóművön is javítottak, a kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés stabil úttartást, biztonságos vezetést tesz lehetővé. Változtattak a fékek teljesítményén is, az első kerekek hűtött tárcsát kaptak, a hátsó dobféket rásegítő teszi nyomatékosabbá. A kocsi a szervorásegítős, fogasléces kormányműnek köszönhetően 4,9 méteres körben megfordul. Még egy fontos szempontról érdemes szólni. A zárt dobozos felépítményű E2200/D kategóriájában bajnok a raktér kihasználhatóságát illetően. Az áru ki- és berakását mindkét oldalon szélesre nyíló tolóajtó segíti. S. P. HUNGAROCAMION Amikor a japán gyár jelvényt változtatott, a tervezők ezzel nem csak az emblémát küldték nyugdíjba, elszánták magukat a tartalmi megújulásra is. A kisáruszáliító járművek a világ legnagyszerűbb dolgai közé tartoznak: némi átalakítással alkalmasak minibuszként 7-10 utas szállítására, dobozos változataik áruszállításra, platós, nyitott típusaik akár még a szénakazallal is megbirkóznak. A Mazda E szériája 1984 óta kapható, világszerte az egyik legkeresettebb kocsinak számít a maga kategóriájában. Egyrészt műszaki megbízhatósága, másrészt kitűnő terhelhetősége, harmadrészt belső komfortja tette vonzóvá a vásárlók szemében. Az új széria tervezői elsősorban a komfort javításában léptek előre, de gondot fordítottak a kocsi teljesítményének javítására is. A motor továbbfejlesztésével 11 százalékos teljesítménynövekedést értek el, a jobb fékek, a korszerűbb felfüggesztés a vezetés biztonságát fokozta. A kereskedők „vitrinjében” a zárt alap- változatból ott van az E2200/D STD, és két jobban felszerelt kivitel - az E2200/D és a DX - kapható, az utóbbi X-betűje össz- kerékmeghajtásra utal. Mindebből ránézésre mi látszik? A korábbinál tetszetősebb, alacsonyabb övvonal, nagyobb ablakfelületek, tekintélyesebb terű visszapillantó tükrök, szebb fényezés. A vezetőfülkében kényelem és pihentető környezet várja az ott dolgozót, a belső komfort - amint az ma már egyre inA MÍNSÓSÍTETT M I N ŐSÉG Központ 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351. Tel.: 285-5320. Fax: 285-8559 Gyújtöszálíftmányozás: 1107 Budapest, Ceglédi út 9-11. Tel.: 2634)246. Fax: 262-0878 Hungária Vám- ás Határspedíció Központ 1107 Budapest, Ceglédi út 9-11. Tel.: 263-0855. Fax: 263-1580 Fuvarvállaló irodáink: 4026 Debrecen, Kálvin tér 2/A. Tel./Fax: (52) 414-253. Tel.: (52) 415-588/37 3530 Miskolc, Görgey út 5. Tel/Fax: (46) 412-699. Tel.: (46) 325-233/23 6720 Szeged, Szappanos u. 5/B. Tel./Fax: (62) 325-780. Tel.: (62) 423-979 2800 Tatabánya, Ságvári E. u. 9. Tel.: (34) 316-688. Fax: (34) 311-386 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L u. 42. Tel.: (92) 313-255. Tel/Fax: (92) 312-668 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 1. Tel: (96) 318-887. Fax: (96) 316-728 A CT Cargo Transport központja Weiden (Németország), testvércégeink Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Oroszországban tevékenyke A határokon működő irodáink segítik rakománya zökkenőmentes célbajuttatását. Minden további információt telefonon/faxon: (1)118- 7426 (1) 118-5898 (1) 266 - 7597 megad budapesti irodánk (1052 Bp., Kristóf tér 6.), amely segít Önnek bármely szállítási, szállítmányozási problémája megoldásában.