Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-11 / 109. szám

6 Sportmagazin 1998. május 11., hétfő Mezőberényi siker a rangadón Bajnokin nem tréfál a Battonya A fehér mezes herényiek jó játékkal, biztosan nyertek a me­gyei rangadón a komlósiak ellen. A labdarúgó NB Ill-ban: Mezőberényi FC—Tótkomlósi TC 3—0 fotó: such tamás Kunszentmárton—Gyulai FC 0-2 (0-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Kunszentmárton, 500 néző. V.: Szobószlai. Kunszentmárton: Ladányi — Kocsis, Paul, Kiss, Módos — Földvári, Imrei (Va­sas), Palla, Albert — Tóth Ti­bor, Tóth Tamás. Edző: Sólyom Vilmos. Gyula: Steigerwald — Komlósi, Resetár, Botyánszki — Tamási, Kiss L., Deák (Mazula), Ekker (Nagy A.) — Biró, Boruzs, Gajdács. Edző: Cserháti István. 25. perc: Földvárit utánrú- gásért a játékvezető kiállította. 86. perc: Boruzs vezette a hazai középhátvédre a labdát, majd egy csel után a kapusba lőtt, a kipattanó labdát Nagy A. helyezte a hálóba, 0—1. 91. perc: Biró előrevágott labdájára Nagy A. és Paul raj­tolt, az ütközés után a labda a nevető harmadik, Gajdács elé pattant, aki Ladányi mellett a kapuba lőtt, 0—2. Az első félidőben nem forog­tak veszélyben a kapuk, csak egy Tamási kapufa és egy hazai helyzet maradt ki. A II. félidő­ben többször is létszámfölényes helyzetet teremtettek a vendé­gek, de a helyzetek a 86. percig kimaradtak. Az egységesebb listavezető megérdemelten győ­zött a bajnoki címért folyó ver­senyben oly fontos találkozón. Jó: Az egész hazai csapat di­csérhető, ill. Tamási, Kiss L., Botyánszki, Nagy A. Ifjúságiak: Kunszentmár­ton—Gyulai FC 1—0. Mezőberényi FC— Tótkomlósi TC 3-0 (1-0) Mezőberény 300 néző, V.: Kurucz. Mezőberény: Gazsó — Sajben, Laurinyecz, Molnár R., Nagy (Vári) — Győri, Ba­lázs L., Rácz A., Igricz — Darócz (Botyánszki), Szivák, (Rácz Zs.). Edző: Borgula Já­nos. Tótkomlós: Ölei — Ba­lázs T., Bakai, Pásztor, Molnár L. — Zsigovics, Dávid, Papp, Kvasznovszki — Fülöp, Szabó TGiliczó). Edző: Matajsz Pál, Kvasznovszki József. 15. perc: Jobboldali kontra­támadásból Győri beadását Balázs L. laposan lőtte a kapu­ba, 1—0. 73. perc.: A középen kilépő Rácz Zsoltot a tizenhatoson be­lül utolsó emberként Fülöp el­ütötte és a büntetőt Darócz ér­tékesítette, 2—0. 80. perc: A kapus kirúgása után Balázs L. Pásztort elütötte és a kiállítás sorsára jutott. 90. perc: Molnár R. beadását Vári megcsúsztatta és a berob­banó Botyánszki a hálóba bom­bázott, 3—0. Alsóházi rangadón a hazai csapat lépett fel támadóbban. Ennek eredményeként hamar megszerezték a vezetést. A mérkőzés hátralévő részében a hazai csapat sorra vezette a szebbnél szebb támadásokat, aminek végén a befejezésekbe mindig hiba csúszott. A vég-, eredmény a vendégcsapatra nézve hízelgő. Jó játékvezetés. Jó: Az egész hazai csapat di­cséretet érdemel, ill. Ölei. (Tímár Zoltán) Ifjúságiak: Mezőberényi FC—Tótkomlósi TC 8—1. Örkény—Gyomaendrődi Barátság 1—1 (1—0) Örkény, 400 néző. V.: Sulyok. Örkény: Tímár — Kucsák, Losonczi, Kovács, Kulik — Tu­sa, Boda, Árva, Rottenbiller — Pólyák, Katona. Edző: Csima Gyula. Barátság: Such — Sárosi, Karácsony (Brakszató- risz), Lipták, Molnár (Nagy M.) — Tóth (Illyés), Bócsik, Kanál, Papp — Janis, Czifrák. Edző: Szendrei Béla. 24. perc: A vendégvédők között Rottenbiller elesett, amit a játékvezető nagy meglepetés­re 11-esnek ítélt. A büntetőt Kovács a bal sarokba lőtte, 1— 0. 70. perc: Janis 24 méterről, szabadrúgásból a bal felső sa­rokba csavarta a Barátság SE egyenlítő gólját. 1—1. A Barátság vendégjátékára végig a nagy tét nyomta rá a bé­lyegét. Végigtámadták ugyan a mérkőzést, de a nagy helyzete­ket sajnos elhibázták. így a lá­tottak alapján a döntetlen igaz­ságosnak mondható. Jó: Tímár (a mezőny legjobbja), Katona, Kovács, ill. Sárosi, Such, Lipták, Bócsik és Janis. (Gyuricza János) Ifjúságiak: Örkény—Gyo­maendrődi Barátság 0—í. Kerekegyháza— Békéscsabai Janiina SE 3-0 (1-0) Kerekegyháza, 500 néző. V.: Bánóczki. Kerekegyháza: Berta — Váczi, Kulman R. (Pé­csi), Kulman A. (Kovalcsik), Gogolák (Varga) — Torbavecz, Bende, Virág, Gazdag — Ju­hász, Király. Edző: Bende Jó­zsef. Jamina: Stumpf — Haj­dú, Fejes L, Mázán, Schneider — Ottlakán, Belicza Z. (Fejes M.), Képíró, Szarvas (Hugyecz) — Deák (Dobroczki), Belicza J. Edző: Turcsek Zoltán. 19. perc: Gazdag 14 méter­ről a kifutó kapus fölött a háló­ba emelt, 1—0. 64. perc: Király közelről megszerezte csapata második gólját, 2—0. 81. perc: Király 5 méterről a hálóba sodorta a labdát, 3—0. A végig szellemes támadójá­tékot nyújtó hazaiak'megérde­melten győztek á helyenként keményen védekező csabaiak ellen. Jó: Virág, Gazdag, Bende, Juhász, ill. Stumpf, Mázán, Belicza J. Ifjúságiak: Kerekegyháza— Békéscsabai Jamina SE 2—4. Kisújszállás—Szarvasi FC 3-0 (1-0) Kisújszállás, 500 néző. V.: Laczkó. Kisújszállás: Kubi — Czika (Gulyás), S. Nagy, Kása (Ramos) — Muresán, Horváth, Varga, Kádár, Csillag — Iodi, Balogh (Borók). Edző: Kádár József. Szarvas: Kondacs — Nagy, Baráth, Tóth (Szántai) — Palotai, Darida, Kovács, Bog­dán, Klimaj — Sindel, Kocsis. Edző: Koltai Lajos. 33. perc: Csillag senkitől sem zavartatva a jobb alsó sa­rokba helyezett, 1—0. 56. perc: Ismét Csillag volt eredményes, 2—0. 70. perc: Muresán beívelése után Varga kapásból kilőtte a hosszú sarkot, 3—0. Ragyogó időben az első húsz perc görcsös játéka után ma­gukra találtak a hazaiak, szép támadásokat vezettek, megér­demelten nyertek. Jó: Csillag, S. Nagy, Varga ill. Nagy, Bogdán. Ifjúságiak: Kisújszállás— Szarvasi FC 3—0. Dömsöd—Békési FC 1—3 (1-2) Dömsöd, 250 néző. V.: Berger. Dömsöd: Lázár — Fehérdi (Árky), Jaksa, Király K., Dudás — Elekes, Kajdácsi, Ispán (Ki­rály J.), Barati (Geda) — Sán­dor, Kiss-Vincze. Játékos edző: Árky Lajos. Békés: Hanyecz — Szenti, Nagy Z., Kondacs, Pálfi — Démusz, Litauszki (Bíró), Czinanó (Kubik), Szegedi — Nagy L, Bagyinka (Papp). Edző: Királyvári Károly. A kulturáltabban játszó ven­dégek megérdemelt győzelmet arattak az ezúttal gyengébb tel­jesítményt nyújtó hazaiak ellen. G.: Kajdácsi (11-esből) a 25., ill. Pálfi a 10., Bagyinka a 38., a 65. percben. Jó: Kajdácsi, Ele­kes, ill. Hanyecz (a mezőny leg­jobbja), Szenti, Nagy L, Ba­gyinka. Ifjúságiak: Dömsöd—Béké­si FC 0—6 TOVÁBBI EREDMÉ­NYEK: Hódmezővásárhely— Mélykút 2—2 (1—1), Szegedi VSE—Makó 0—1 (0—0). Az Alföld csoport állása 1. Gyula 15 7 2 43—15 52 2. Gy.endrod 13 10 1 46—20 49 3. Makó 15 3 7 51—29 48 4. Békés 12 6 7 54—37 42 5. Mélykót 11 6 8 45—32 39 6. Ksz.márton 11 6 S 37—26 39 7. Hmv.hely 10 8 6 35—28 38 8. Örkény 11 4 10 48—29 37 9. Kerekegyháza 8 9 8 37—33 33 10. Dömsöd 9 3 13 37—39 30 11. Mezőberény 7 7 11 23—32 28 12. Jamina 5 10 9 18—31 25 13. Kisújszállás 5 7 13 35—58 22 14. Tótkomlós 5 7 13 24—51 22 15. Szarvas 5 5 15 25—60 20 16. SZVSE 5 4 16 20—58 19 A tabellában nem szerepel a Gyo­maendrődi Barátság—Hódmezővá­sárhely mérkőzés, mert a Barátság fellebbezett, a Gyula—Jamina mér­kőzést május 13-án játsszák újra. Füzesgyarmai^ Békésszentandrás 3—0 (1—0) Megyei I. osztályú labdarúgó­mérkőzés, Füzesgyarmat, 250 néző. V.: Frey. Füzesgyar­mat: Komáromi — Ajtai, Novák, Tóth Zs., Vad, Földesi, Bere (Bánsági), Jónás (Pardi), Tóth Cs., Boros, Kovács Zs. II. Edző: Lázár István. Békéss- szentandrás: Petrás — Ben- csik, Gebri, Boross, Pjevara, Szabó, Székely, Juhász (Ko­vács), Csipái (Banász), Farkas (Kiss), Bedővári. Edző: Varga László. Kiegyenlített első félidő után, jó játékvezetés mellett a második játékrészben a hazaiak magabiztos, jó játékkal rukkol­tak ki, biztos győzelmet arattak. G.: Vad a 17., Bere a 60., Tóth Cs. a 88. percben. Jó: Tóth Zs., Vad, Földesi, Bere ill. Petrás, Boross, Bedővári. (Szabó László) Battonyai TK— Mezőkovácsházi TE 3—1 (0-0) Battonya, 700 néző. V.: Dajka. Battonya: Lakatos — Sztán (Árgyelán), Fekete, Pilán, Si­mon. Putnoki, Varga, Kovács, Mákos A., Turbucz, Zsóri. Edző: Juhász Zoltán. Mezőko- vácsháza: Domokos — Széli (Molnár, Szabó F.), Kovács, Török, Kovalcsik, Multyán, Marócsik, Dumitriu, Varga, Szivák, Csordás (Mészáros). Edző: Pepó Gábor. Kitűnő já­tékvezetés mellett a találkozót végigtámadó hazai csapat meg­érdemelt győzelmet aratott az örökrangadón. Kiállítva: Kovalcsik (a játékvezető meg­sértéséért) a 47. percben. G.: Turbucz (U-esből) a 47., Putnoki a 67., Kovács a 80, ill. Fekete (öngól) az 55. percben. Jó: Pilán, Simon, Putnoki, Má­kos A., Turbucz, ill. Kovács, Multyán, Szivák. (Lukács István) Gyoma FC—Magyarbánhe- gyes 3—1 (3—0) Gyomaendrőd, 400 néző. V.: Szabári. Gyoma: Hajdú — Fauerwerker, Tímár (Forgács), Furka, Dobó, Somogyi (Oro- vecz), Plástyik, Bányai, Dinya, Holló (Gonda), Hunya. Játékos edző: Somogyi János. Magyar- bánhegyes: Jambrik — Hor­gász, Bózsár (Bozsó), Evanics, Józsa, Tóth (Csete), Málik, Szlanyinka, Kiss, László, Vár­nai. Edző: Bíró Géza. Színvo­nalas mérkőzésen a hazaiak akarata érvényesült a játékté­ren. A gyomaiak sok helyzetet dolgoztak ki, de csak hármat si­került értékesíteniük. G.: Hu­nya az 5., Holló a 20., Somogyi a 23., ill. Várnai a 61. percben. Jó: Dobó, Dinya, Hunya, ill. Józsa, Kiss, László. (Holló János) Orosházi MTK—Szeghalom SC 5-2 (5-0) Orosháza, 300 néző. V.: Né­meth. Orosháza: Tóth I. — Pusztai, Sitkéi, Frankó (Pardi), Sebők, Dobi (Kasuba), Boér (Horváth), Lovas T., Holecska, Mórocz, Lovas A. Edző: Lenti József és Füredi János. Szegha­lom: Vári (Ivicevic) — Szabó L. (Szabó S.), Tóth, Sáfián, Barna (Huszár), Bihari, Om- bódi, Patai, Vámos, Tőkés, Ko­vács. Edző: Zolnai Pál. A moz­gékony hazai csatárok kitűnően céloztak az első félidőben. Szü­net után az OMTK-sok kényel­mesen játszottak, ezt kihasznál­ták a vendégek. G.: Lovas A. a 16., a 42., a 43., Mórocz a 12., Holecska a 28., ill. Vámos a 64., Szabó S. a 87. percben. Jó: Valamennyi orosházi játékos ill. Vámos, Tőkés. (Selmeczi László) Medgyesegyháza— Mezőhegyesi SE 2-0 (0-0) Medgyesegyháza, 200 néző. V.: Benyovszki. Medgyesegyháza: Homik — Göcző, Kiss, Juhász, Holecz, Kovács, Mocsári L., Zsurzsücz Zs., Mocsári A., Vá­gási, Gyapjas (Gubcsó). Edző: Sári Ferenc. Mezőhegyes: Gu­lyás — Laukó, Boros, Lovász (Zsótész), Kovács, Zsoldi, Medve, Farkas, Berki, Kolozsi, Szemerédi (Zábrák). Edző: Ko­vács Sándor. Ideges hangulatú mérkőzésen a hazaiak megérde­melt győzelmet arattak a jó ké­pességű, fiatal Mezőhegyes el­len. Jelzésértékű, hogy a medgyesiek sorozatban negye­dik mérkőzésüket nem tudják teljes létszámmal befejezni. Kiállítva: Mocsári A., Farkas (kakaskodásért) az 53. percben. G.: Holecz a 81. és (1 l-esből) a 88. percben. Jó: Az egész hazai csapat, ill. Boros, Berki, Kolozsi. (Zs. Zs.) Elek SE-Doboz 2-4 (2-1) Elek. 400 néző. V.: Bogyó. Elek: Pataki — Sarkadi, Kohut (Hotya), Elekes, Ferenczi, Séllei, Bálint, Uhrin, Gál (Sa­mu), Ottlakán, Mladonyiczki. Edző: Fodor -Sándor. Doboz: Nagy G. — Bánszki, Barcsai, Szűcs M. (Erdős), Bottó, Kiszely, Lukucz, Melis, Provo- sinszki (Skumáth), Udvari, Nagy T. Játékos edző: Szűcs Mihály. A gólhelyzeteit jobban kihasználó vendégek magabiz­tos győzelmet arattak az ener- váltan játszó vendéglátók ellen. G.: Mladonyiczki a 18., Elekes a 30., ill. Szűcs M. a 8. és a 82., Provosinszki a 48., Melis a 75. percben. Jó: Sarkadi, Séllei, ill. Szűcs M. (a mezőny legjobbja), de valamennyi dobozi játékos dicséretet érdemel teljesítmé­nyéért. (Hotya Mihály) Nagyszénás! SE—Sarkadi Kinizsi 2-0 (0-0) Nagyszénás, 300 néző. V.: Ró­zsa. Nagyszénás: Horváth Z.— Kiss, Bagi, Verbőczi, Gál (Gengeliczki) Trabak, Popon, Lakatos, Tarján, Horváth Zs., Baki. Edző: Berta József. Sar­kad: Veres — Kapros, Ancsin, Vasi, Gajdács (Szabó), Molnár, Iszáka, Tapasztó, Klembucz, Balogh, Gurzó (Papp). Edző: Zsíros György. Jó iramú mér­kőzésen megérdemelt hazai si­ker született. G.: Tarján a 85., Lakatos a 89. percben. Jó: Kiss, Verbőczi és Tarján, ill. Kapros, Ancsin és Tapasztó. (Benkő László) Békéscsabai MÁV—Csorvás 1_2 (1-0) Békéscsaba, 150 néző. V.: Gyekiczki. MÁV: Márta — Prekop, Varga, Kovács, Tóth, Lipták, Gajdács, Borbély (Hür- kecz), Gál (Horváth), Pozsár, Ancsin. Játékos edző: Nyári At­tila. Csorvás: Baráth — Kun, Tárnyik, Ivanics, Seres, Kis, Popol, Benyovszki J., Benyov­szki Z. (Szalai), Stef, Dénes (Pogonyi). Edző: Gyimesi And­rás. A gyengén játszó hazaiak ellen a vendégek jobb második félidei teljesítményükkel sze­rezték meg a győzelmet, amihez kellett Márta kapus hat­hatós közreműködése is. Kiállítva: Pozsár (a játékvezető megsértéséért) a 67. percben. G.: Gál (11-esből) a 30., ill. Kiss az 55., Stef a 63. percben. (Braun Attila) Méhkerék—Csabacsűd 1—0 (1-0) Méhkerék, 300 néző. V.: Klem­bucz. Méhkerék: Ionut — Jova (Szőcs), Varga, Petrusán (Czir- le), Kocsis, Bíró, Rúzsa, Czi- czeri, Szarka, Gugolya (Török), Magyar. Edző: Patka György. Csabacsűd: Balatoni — Jurák, Rohony, Fügedi (Jelen), Mizik, Gombár, Gulyás (Rafai), Var­ga, Pillár, Lénárt, Urbancsok. Edző: Petykó Márton. A hazai­ak irányították a játékot, több helyzetet is kidolgoztak, de ezekből csak egyet sikerült érté­kesíteniük. A méhkerékiek jó játékvezetés mellett három ka­pufát is lőttek. G.: Szarka a 22. percben. Jó: Ionut, Bíró, Rúzsa, Szarka, ill. Jurák, Jelen, Gom­bár. (Netye Mihály) IFJÚSÁGIAK: Füzesgyar­mat—Békészentandrás 2—0, Battonyai TK—Mezőkovács­házi TE 6—0, Gyoma FC— Magyarbánhegyes 3—0, Oros­házi MTK—Szeghalom SC 0— 2, Medgyesegyháza—Mezőhe­gyesi SE 2—3, Elek SE- Doboz 5—2, Nagyszénási SE—Sarkadi Kinizsi 0—8, Bé­késcsabai MÁV—Csorvás 2— 0, Méhkerék—Csabacsűd 3— 1. A megyei bajnokság állása 1. Battonya 25 2­83—17 77 2. Méhkerék 20 1 6 52—32 61 3. Gyoma FC 18 3 6 60—32 57 4. Füzesgyarmatl6 4 7 50—29 52 5. Csabacsűd 16 3 8 58—32 51 6. OMTK 13 6 8 48—36 45 7. Szeghalom 13 3 11 57—46 42 8. Elek 11 5 11 55—50 38 9. Csorvás 9 8 10 38—41 35 10. M.egyháza 9 5 13 42—55 32 11. Doboz 8 6 13 39—51 30 12. M.bánhegyes 7 8 12 31—48 29 13. Mezőhegyes 6 9 12 34—54 26 14. Nagyszénás 6 5 16 35—63 23 15. Sarkad 7 5 15 36—51 21 16. M.kovácsháza 4 9 14 28—46 21 17. B.szentandrás 4 8 15 19—50 20 18. Bcs.MAV 3 6 18 30—62 15 A Sarkadtól 5, a Mezőhegyestől egy büntetőpont levonva. Az NB I B-ben TÖRTÉNT Az NB I B-s labdarúgó-baj­nokság hét végi eredményei: Salgótarján—Csepel 1—0, Kaposvár—Szolnok 1—1, Matáv Sopron—Paks 2—0, Tiszaúj város—Nagykanizsa 3—1, Szeged-Dorozsma— Pécsi MFC 0—0, Nyíregy­háza—Kecskemét _ 3—0, Kábái Cukor FC—Érd 1— 1, III. kér. TVE—Tiszavas- vári 1—2, Komló—Soproni FAC 3—1, Dunaferr—Do­rog 0—0. Häkkinen biztos győzelme A Forma—1-es gyorsasági autós világbajnokság idei 5. futamát a finn Mika Häkkinen (McLaren-Mercedes) nyerte a brit csapat­társ David Coulthard (McLaren-Mercedes) és a korábbi kétsze­res világelső német Michael Schumacher (Ferrari) előtt. Häkkinen győzelmét a vasárnapi futamon senki nem veszélyez­tette. A rajt érdekessége volt, hogy a hatodik helyről induló Irvine a harmadikra, míg a harmadik pozícióból induló Schumacher az ötödik helyre került. A huszonötödik kör után Irvine, Häkkinen, Coulthard és Schumacher is kerékcserére ment ki, ezt követően a német versenyző a harmadik helyre, közvetlenül Irvine és Fisichella elé tudott visszajönni. Az élen a .helyzet már nem változott. Häkkinen magabiztosan szerezte meg az első helyet, ezzel idei harmadik győzelmét aratta. Következik Az NB III-as labdarúgó-bajdnokság Alföld csoportjában következik. Május 16., szombat: Szarvasi FC—Gyomaend- rődi Barátság 17.00. Május 17., vasárnap: Békéscsabai Jamina SE—Kunszentmárton 17.00, Békés FC—Örkény 17.00, Makó—Dömsöd 17.00, Gyula FC—Szegedi VSE 17.00, Mélykút—Kerekegyháza 17.00, Tótkomlósi TC— Hódmezővásárhely 17.00. Kisújszállás—Mezőberényi FC 17.00, A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban követke­zik: Május 16., szombat: Békésszentandrás—Battonyai TK 17.00, Szeghalom SC—Elek SE 17.00, Doboz—Nagyszénási SE 17.00, Mezőhegyesi SE—Méhkerék 17.00. Május 17., va­sárnap: Csabacsűd—Füzesgyarmat 17.00, Csorvás— Orosházi MTK 17.00, Mezőkovácsházi TE—Békéscsabai MÁV 17.00, Sarkadi Kinizsi—Gyoma SC 17.00, Magyar­bánhegyes—Medgyesegyháza 17.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom