Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-06 / 81. szám
6 Sportmagazin 1998. április 6., hétfő Idő előtt vége lett a mérkőzésnek Gyomaendrődön Nem TUD HIBÁZNI A BATTONYA Szarvasi FC—Szegedi VSE 3_0 (2-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Szarvas, 150 néző. V.: Paróczai. Szarvas: Kondacs — Kovács, Baráth, Palotai, Darida Zs. (Buka) — Szántai, Kocsis, Klimaj, Bogdán — Darida P. (Téglási), Tóth Zs. (Nagy). Edző: Koltai Lajos. SZVSE: Szűcs — Juhász, Bobka, Kiss, Gáti (Csűri) — Döme, Horváth, Kerekes, Kun (Orosházi) — Gyimesi, Szekeres. Edző: Szalai István. 28. perc: Bogdán szögletét a vendégek röviden mentették, Palotai a 16-osról a labdát a kapuba emelte, 1—0. 45. perc: A labda Szántai elé került, aki 18 méterről, a bal alsó sarokba csavart. 2—0. 52. perc: Kiss buktatta Daridát a vonalon belül. Á büntetőt Tóth értékesített, 3—0. A nagy szél támogatásával a hazaiak kezdeményeztek többet, ami az első félidőben gólokban is megmutatkozott. Szünet után a szarvasi fiatalok széllel szemben is többet birtokolták a labdát. A lelkesen és sportszerűen játszó vendégek ellen megérdemelten nyertek. Jó: Kovács, Baráth, Klimaj, Darida P., ill. Szűcs, Bobka, Csűri, Orosházi. (Csabai Pál) Ifjúságiak: Szarvasi FC— Szegedi VSE 0—3. Gyomaendrődi Barátság SE—Hódmezővásárhely 0— 2 (0—2) a 68. percben félbeszakadt Gyomaendrőd, 600 néző. V.: Farkas. Gyomaendró'd: Such — Sárosi, Karácsony, Lipták, Pisont — Tóth, Molnár, Varga (Ilyés), Janis — Bócsik (Brak- szatórisz), Czifrák. Edző: Szendrei Béla. Hódmezővásárhely: Kovács — Tóth Cs., Lu- czás, Kazán, Huszár — Borbás, Rárósi, Sipos, Szrenka -— Fazekas, Sitkó. Edző: Antal Ferenc. 6. perc: Sitkó hat méterről az üres kapu bal oldalába gurított, 0—1. 8. perc: Czifrákot egy ütközés után kiállították. 39. perc: Pisont a vendégkapussal összecsapott, majd kiállították. 43. perc: Az egyedül hagyott Szrenka 16 méterről a léc alá vágta a labdát, 0—2. 46. perc: Molnár 11-esét Kovács kiütötte. 55. perc: Liptákot beszédért kiállították. 58. perc: Bócsik súlyos sérülést szenvedett. Brakszató- risszal lecserélték. 65. perc: Brakszatórisz is súlyos sérülést szenvedett. Mindkét játékost mentővel szállították el. Ekkor már csak hat gyomaendrődi labdarúgó maradt a játéktéren, de még két percig folyt a játék. Az asszisztens jelzett Farkas játékvezetőnek, tanácskoztak, és a 68. percben félbeszakadt a mérkőzés. Igaz, a magyar labdarúgás felemelkedése érdekében többek között fiatal, tehetséges jáKovács Lajos, a Gyomaendrődi Barátság SE elnöke a félbeszakadt mérkőzéssel kapcsolatban a következőket mondta: — Bármilyen furcsán is hangzik, a meccs sportszerű körülmények között zajlott. De máraz első percekben látszott, hogy a fiatal bíró főszereplő lesz. Az első kiállítás története — és erre 600 szemtanú van, kivéve Roxin mérkőzésellenőrt — Czifrák és az egyik hódmezővásárhelyi játékos menet közben összekoccant. A hódmezővásárhelyi játékos följaj- dult, de semmi baja nem történt, talpon maradt mind a két játékos. Határozottan állítjuk, hogy az esemény a bíró háta mögött történt. A bíró megfordult, és azonnal piros lapot emelt föl. A második piros lapnál a kapus és Pisont egyszerre ugrott fel, Pisont eltalálta a labdát akkor, amikor a kapus is megfogta. A hódmezővásárhelyi tékvezetőkre is szükség van, de a felkészületlenek ténykedése könnyen botrányba sodorhatja a mérkőzéseket. így volt ez az endrődi pályán is, ahol a végén a jellemző a rendőrség és a mentőautó volt, ugyanis a kiállítások és sérülések miatt hatan maradtak a hazaiak, így a mérkőzés nem csak félbeszakadt, hanem botrányba is torkollott. Jó: a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. Kovács K. (Gyuricza János) Ifjúságiak: Gyomaendőrdi Barátság SE—Hódmezővásárhely 0—0. Gyulai FC—Tótkomlós! TC 3_0 (3-0) Gyula, 500 néző. V.: György. Gyula: Steigerwald — Botyán- szki, Resetár, Komlósi — Burai (Fábián), Kiss, Tamási Bíró (Deák) — Nagy (Mazula), Gajdács, Ecker. Edző: Cserháti István. Tótkomlós: Ölei — Zsi- govics (Kovács), Bakai, Pásztor L., Molnár (Balázs) — Pásztor T., Dávid, Papp, Kvasznovszki — Fülöp, Szabó (Mitykó). Edző: Matajsz Pál, Kvasznovszki József. 20. perc: Kiss László indította a bal oldalon Eckert, aki futtából lőtt a kapuba, 1—0. 26. perc: Tamási indította Eckert, aki lefutva a védőket, nyolc méterről Ölei mellett megszerezte a hazaiak második találatát, 2—0. 30. perc: Gajdács szlalomo- zott a tótkomlósi 16-oson belül, majd visszaemelt, s az érkező Komlósi bombagólt lőtt, 3—0. Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. Két volt régi gyulai sportvezető, Feifert József és Kalló Mihály emlékének adóztak a mérkőzés résztvevői és nézői. A hazai csapat az első félidőben sziporkázó játékkal eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második félidő szinte felejthető, pusztán egy igazi hazai akció futott csak a pályán, melyet azonban Gajdács nem tudott kihasználni. Megérdemelt hazai győzelem. Jó: Ecker, Gajdács, Kiss, Resetár, ill. Fülöp, Kvasznovszki. (Jenei Kálmán) Ifjúságiak: Gyulai FC— Tótkomlósi TC 7—1. Békési FC—Mezőberényi FC 2-0 (0-0) Békés, 1000 néző. V.: Csonka. Békés: Hanyecz — Kondacs — Pálfi, Czinanó — Jánosi, Szenti, Litauszki (Kubik), Szegedi, Petruzsán (Bíró) — Miklya (Pap), Nagy I. Edző: Királyvári Károly. Mezőberény: Láza — Sajben, Laurinyecz, Rácz Zs. — Molnár, Nagy K. (Raducu), Győri, Igricz — Balázs, Rácz A., Darócz. Edző: Borgula János. 18. perc: Szegedit rúgták fel a büntetőterületen belül. A sértett 11-esét azonban vetődve megfogta Láza. 84. perc: A szélről visszakerülő labdát a befutó Szegedi lőtte a hálóba, 1—0. játékosok ismét nem reagáltak egyáltalán, sőt megdöbbenéssel vette mindenki tudomásul a második pirost. A harmadik egy egyszerű, szokásos megjegyzés következménye: nem látod, hogy szöglet lett volna!? Azonnal repült a piros. A mérkőzés félbeszakítása, illetve befejezése annak a következménye, hogy két játékosunkat gyors egymásban után a mentők szállították el. Ezeknél az eseteknél a bíró még csak sárga lapot sem vett elő. A játék mintegy három percig hét endrődi játékossal folytatódott, majd amikor a bíró észrevette a hibáját, pár perc múlva lefújta a mérkőzést. Nem értünk egyet, bizonyítékaink nincsenek, de az egész mérkőzés ténye és Roxin ellenőr mérkőzés utáni magatartása azt bizonyítja, hogy ő igenis nagyon patrióta, tudniillik gyulai lakos, amely városnak a csapatával nagy harcban 88. perc: A herényi védelem kétségbeesetten nézte, ahogy Nagy István bebiztosította csapata győzelmét, 2—0. Az első percek csapkodása után mezőnyfölényre tett szert a hazai gárda. A kihagyott büntető csak megacélozta akaratát, Szenti hatalmas kapufája és a szögletek sorozata jelezte a békési fölényt, mely a hajráig nem érett góllá. Akkor azonban a 11-est védő Szegedi jóvátette hibáját, ez volt a döntő momentum. A játékvezetőről annyit, hogy rossz felfogásban mintegy szétsípolta a játékot. Jó: Czinanó, Szenti, Nagy L, ill. Láza, Sajben. (Nagy Mihály Tibor) Ifjúságiak: Békési FC— Mezőberényi FC 0—0. Békéscsabai Jamina SE— Mélykút 0-2 (0-0) Békéscsaba, 200 néző. V.: Rischák. Békéscsaba: Stumpf — Ottlakán — Hajdú, Mázán, Schneider, Szelei (Fejes I.) — Belicza Z., Szarvas, Deák (Dobróczki) — Képíró, Fejes M. Edző: Turcsek Zoltán. Mélykút: Vasúth — Ivancson, Szűcs, Facskó — László, Kiss J., Kárász (Kovács L.), Vojnics, Nuszpl — Piegel (Margit), Hangya (Velez). Edző: Alföldi Albert. 50. perc: Kárász húsz méterről úgy talált a kapuba, hogy lövése a kapufáról vágódott a hálóba, 0—1. 75. perc: A vendégek a 16- os vonalról végezhettek el szabadrúgást, amelyet Margit nagy erővel a kapu közepébe bombázott, 0—2. A Bács megyei gárda többet kezdeményezett, veszélyesebben támadott, a békéscsabaiak leginkább csak a védekezésben vitézkedtek. Szünet után egyre nagyobb sebességre kapcsolt a vendégcsapat, a vezetést is megszerezte, majd bebiztosította megérdemelt győzelmet. A jaminai „darazsak” most nem csíptek, azaz nem volt bennük meg a gól sem. Jó: Ottlakán, Deák, ill. Szűcs, Kárász, Vojnics. (Gyurkó Mihály) Ifjúságiak: Békéscsabai Jamina SE—Mélykút 3—1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Dömsöd—Kunszent- márton 0—1, Örkény—Kerekegyháza 2—1, Makó—Kisújszállás 4—3. Az Alföld csoport állása 1. Gyula 12 6 2 33—13 42 2. Gy.endrőd 11 838—13 41 3. Makó 12 3 5 43—24 39 4. Hm.vásárhely 9 6 4 27—18 33 5. Békés 9 5 6 40—30 32 6. Örkény 19 3 8 36—22 30 7. Kszt.márton 8 6 6 26—17 30 8. Mélykút 8 4 8 31—26 28 9. Kerekegyháza 6 7 7 30—27 25 10. Bcs. Jamina 5 9 6 16—24 24 11. MezóTierény 5 6 9 16—22 21 12. Dömsöd 6 3 11 24—33 21 13. Szarvas 5 5 10 23—41 20 14. Szegedi VSE 5 4 11 20—42 19 15. Tótkomlós 3 7 1« 18—41 16 16. Kisújszállás 3 4 13 25—53 13 A tabellán nem szerepel a félbeszakadt Gyomaendró'di Barátság—Hódmezővásárhely mérkőzés. állunk a feljutásért. Gyulán még azt is kifogásolják, ha egy partjelző fia az ellenfél csapatában játszik. A mérkőzés után a fiatal játékvezető gőgös magatartása mit sem változott, a további bonyodalmak megakadályozásában az endrődi vezetőségnek nagy szerep jutott. A mérkőzésről készült jegyzőkönyv szinte teljes egészében Roxin mérkőzésellenőr diktátuma. Fölmerül bennünk a kérdés, hogy 5—600 ember szórakozását, mintegy 100 sportember kemény éves munkáját, szponzorok millióit egyetlen egy felkészületlen fiatalember és egy hibás apparátusi döntések veszélyeztethetik-e? Jövő héten lesz vezetőségi gyűlésünk, a fegyelmi határozat eredménye befolyásolni fogja azt a jelenlegi elhatározásunkat, valószínű, visszalépünk a bajnokságtól. Ilyen körülmények között nem érdemes becsületesen dolgozni. Szeghalmi §C— Medgyesegyháza 4—1 (3—1) Megyei I. osztályú labdarúgómérkőzés, Szeghalom, 300 néző. V.: Pintér. Szeghalmi: Ivice- vic — Petri (Barna), Tóth, Szabó L., Huszár (Fürj), Ombódi, Bihari, Sáfián, Vámos, Tőkés, Kovács. Edző: Zolnai Pál. Medgyesegyháza: Relu — Mocsári L., Kiss, Zsurzsucz G. (Göcző), Holecz, Kovács, Petruzsán, Zsurzsucz Zs., Hódi (Gubcsó), Gyapjas (Vágási), Juhász. Edző: Sári Ferenc. Orkánszerű szélben, közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Zsurzsucz Gábort súlyos sérüléssel kórházba szállították. G.: Kovács (11-esből) a 30., 70., Petri a 38., ill. Petruzsán (öngól) a 10., Holecz a 27. percben. Jó: Tóth, Szabó, Tőkés, Kovács, ill. Mocsári, Kiss, Juhász. Orosházi MTK—Gyoma FC 2-2 (0-1) Orosháza, 300 néző. V.: Gulyás. OMTK: Tóth I. — Katona (Frankó), Sitkéi, Pardi (Dobi), Holecska, Szlopóczki, Ka- suba, Lovas T., Mórocz, Juhász, Boér (Sebők). Edző: Lenti József, Füredi János. Gyoma FC: Hajdú — Fauerwerker, Gonda (Vatai), Furka, Dobó, Somogyi, Forgács T. (Forgács L.), Dinya, Kovács, Bányai, Hunya. Játékos edző: Somogyi János. A viharos erejű szélhez a vendégek alkalmazkodtak jobban. A rohanó játékban több helyzetet alakítottak ki, az OMTK nem találta a ritmust. A küzdelmes, jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. G.: Holecska a 47., Kasuba (11-esből) a 66., ill. Hunya a 6., Somogyi a 84. percben. Jó: Tóth I., Sitkéi, Holecska, Kasuba, ill. Hajdú, Somogyi, Kovács, Hunya. (Selmeczi László) Békésszentandrás— Csabacsűd 0—3 (0—1) Békésszentandrás, 400 néző. V.: Tóth N. Békésszentandrás: Petrás — Bencsik (Medveczki), Gebri, Litvai, Pjevara (Juhász), Velky, Székely, Csipái, Mrena, Farkas (Kovács G.), Bedővári. Edző: Varga László. Csabacsűd: Balatoni — Gombár A., Rohony, Fügedi, Gulyás, Jurák, Pillár, Varga, Urbancsok (Gombár Cs., Tusjak), Lénáit (Mizik), Rafai. Edző: Petykó Márton. A Citoház Kft. kezdő rúgásával kezdődött a mérkőzés, amit megvásároltak. A hazaiak bénultan és gyengén futballoztak, így a csabacsűdiek győzelme megérdemelt. G.: Rafai a 20., Gulyás a 65., Lénárt (11- esből) a 85. percben. Jó: a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. az egész vendégcsapat dicsérhető. (Varga László) Doboz—Méhkerék 1—2 (1-0) Doboz, 300 néző. V.: Bogyó. Doboz: Nagy G. — Bánszki, Benedek, Bottó, Lukucz, Kiszely, Barcsai (Kiss G.), Udvari, Nagy T., Balogh (Szűcs), Melis (Provosinszki). Edző: Szűcs Mihály. Méhkerék: Ionut — Szűcs (Czirle), Török (Jova), Petrusán, Kocsis, Gugolya, Rúzsa, Cziczeri, Szarka, Bíró, Magyar. Edző: Patka György. A szél támogatását jobban kihasználó csapat nyerte a mérkőzést. G.: Nagy T. a 30., ill. Gugolya az 54. és a 75. percben. Jó: Lukucz, Udvari, ill. az egész vendégcsapat dicsérhető. (Zs. K.) Nagyszénás! SK—Battonyai TK 2-3 (0-1) Nagyszénás, 350 néző. V.: Szabó I. Sándor. Nagyszénás: Pajkó — Kiss, Verbőczi, Erzsiák, Brachna, Trabak, Horváth (Lakatos), Bagi A., Tarján, Bányik, Baki (Popon). Edző: Berta József. Battonya: Lakatos — Oláh, Fekete, Pilán, Simon, Kovács Zs., Kovács K., Turbucz, Mákos A. (Mákos Á.), Putnoki, Zsóri. Edző: Juhász Zoltán. Szomorú, hogy az NB III-ba igyekvő vendégek csak játékvezetői segédlettel tudtak nyerni a jól játszó hazaiak ellen. G.: Horváth a 65., Verbőczi a 90., ill. Putnoki a 27., Turbucz (11-esből) a 80., Kovács K. a 92. percben. Jó: Verbőczi, Trabak, ill. Pilán,-Simon, Kovács Zs., Zsóri. (Benkó' László) Sarkad! Kinizsi— Füzesgyarmat 0—3 (0—1) Sarkad, 400 néző. V.: Korim. Sarkad: Veres — Kapros, Ancsin, Molnár, Gajdács, Józsa (Papp), Szabó M., Tapasztó, Nagy T., Balogh (Klembucz), Matus. Edző: Zsíros György. Füzesgyarmat: Komáromi — Ajtai, Novák, Kovács II. Zs., Vad, Bánsághy (Tóth Zs.), Bere, Salya (Farkas), Tóth Cs. (Pardi), Boros, Kovács I. Zs. Edző: Lázár István. Ilyen arányban is megérdemelt a vendég- győzelem a szétesően, sok egyéni hibával játszó Sarkad ellen. G.: Tóth Cs. a 29., Vad (11-es- ből) a 68., Pardi a 86. percben. Jó: Veres, ill. az egész vendégcsapat dicsérhető lelkes, kemény játékáért. (Kiss Gábor) Mezőkovácsházi TE— Mezőhegyes! SE 0—1 (0—0) Mezőkovácsháza, 200 néző. V.: Kurucz. Mezókovácsháza: Szilva — Széli, Kovács, Székely, Kovalcsik (Molnár), Csordás, Marócsik, Dumitriu (Márkus), Varga, Kiss, Multyán. Edző: Pepó Gábor. Mezólie- gyes: Zsótész — Kovács, Boros, Lovász, Laczkó, Szemerédi (Kopócs), Medve, Farkas, Berki (Páncsics), Kolozsi, Zsoldi (Halász). Edző: Kovács Sándor. Küzdelmes mérkőzést hozott a két szomszédvár találkozója. A hazai csapat a 90 percből 80 percet végig támadott. De a gólokkal ismét adósok maradtak a hazai csatárok. G.: Boros az 57. percben. Jó: a hazai csapat minden tagja dicsérhető, ill. Boros, Kovács, Medve, Zsótész. (Baráth) Elek SE—Békéscsabai MÁV 5-2 (3-0) Elek, 350 néző. V.: Majoros. Elek: Pataki — Sarkadi (Pig- ler), Kohut, Elekes, Ferenczi, Séllei, Bálint (Lakatos), Kapo- csán, Gál, Donnert, Ottlakán. Edző: Fodor Sándor. MÁV: Márta (Botás) — Onáka (Os- gyán), Nagy, Tóth, Gál, Varga, Lipták, Prekop, Kovács, Gajdács (Lonovics), Nyári. Játékos edző: Nyári Attila. Gólokban gazdag, kemény mérkőzésen a jobb csapatteljesítményt produkáló hazaiak biztosan nyertek a lelkes ellenfelükkel szemben. Kiállítva: Donnert (két sárga lap után) a 45., Prekop (utánrú- gásért) az 55. percben. G.: Donnert a 15., Kapocsán a 34., Elekes a 67., Ottlakán a 84., a 86., ill. Osgyán a 72., Lonovics a 88. percben.- Jó: Pataki, Ferenczi, Bálint, ill. Nagy, Lipták. (H. M.) Csorvás—Magyarbánhegyes 3-2 (1-0) Csorvás, 300 néző. V.: Csipái. Csorvás: Baráth — Kun, Tár- nyik T., Ivanics, Seres, Tóth, Popol, Benyovszki J., Benyovszki Z., Stef, Dénes. Edző: Gyimesi András. Magyarbánhegyes: Jambrik — Gábor, Bozsó, Evanics, László, Tóth R. (Csete), Józsa, Málik, Kiss, László (Várnai), Szlanyinka. Edző: Bíró Géza. Csapkodó játék jellemezte a mérkőzést az első félidőben. A 65. percben tíz főre fogyatkozott vendégcsapat majdnem meglepetést okozott. Kiállítva: Gábor (gáncsolásért) a 65. percben. G.: Benyovszki Z. (11-esből) a 8., Tóth a 47., a 75., ill. Málik a 60., Evanics a 80. percben. Jó: Tóth, Benyovszki Z., Stef, ill. Jambrik, Józsa, Kiss. (Lestyán Mihály) IFJÚSÁGIAK: Szeghalmi SC—Medgyesegyháza 10—1, Orosházi MTK—Gyoma FC 1—2, Békésszentandrás—Csabacsűd 2—1, Doboz—Méhkerék 2—3, Nagyszénási SE— Battonyai TK 1—3, Sarkadi Kinizsi—Füzesgyarmat 1—2, Mezőkovácsházi TE—Mezőhe- gyesi SE 1—6, Elek SE— Békéscsabai MÁV 2—4, Csorvás—Magyarbánhegyes 2—2. A megyei bajnokság állása 1. Battonya 20 265—15 62 2. Méhkerék 15 1 6 42—28 46 3. Csabacsűd 14 2 6 50—26 44 4. Gyoma FC 13 3 6 47—26 42 5. Füzesgyarmat 13 3 6 39—22 42 6. Szeghalom 11 3 8 51—34 36 7. Elek 10 5 7 43—35 35 8. OMTK 10 4 8 35—28 34 9. Csorvás 7 8 7 33—33 29 10. M.egyháza 7 5 10 36—47 26 11. M.bánhegyes 6 8 8 27—38 26 12. Doboz 6 5 11 28—39 23 13. MezóTiegyes 4 8 10 26—46 19 14. Nagyszénás 5 4 13 26—49 19 15. M.kovácsháza 3 8 11 19—35 17 16. B.szentandrás 3 8 11 16—40 17 17. Sarkad 5 4 13 25—42 14 18. Bcs. MÁV 3 5 14 23—48 14 A Sarkadtól öt, a Mezőhegy estül egy büntetőpont levonva. Jöhet az osztályozó! Herendi Porcelán—Gyulai SE Aranykereszt 6:2 (4095:3923). NB I-es tekemérkőzés, Herend. Akárcsak a futballban a labda, a játékszer a te- késeknél is kerek... ám a papírforma nem ígért „borulást” az utolsó mérkőzésen. A herendieknek ráadásul a győzelem egyben a harmadik helyet, mitöbb osztályozós lehetőséget jelentett a szuperligába kerülésért. A GYSE számára sem veszett el még a remény, a bennmaradásért ráadásmeccset vívhatnak az NB Il-es második helyezettekkel május 9-én, Tatabányán. A gyulai dobók: Oláh 647, Püski 695, Fekete 654, Nagy I. 619, Baksa 334 (csere Krasznai 302), Pigniczky 672. Ifjúságiak. Herend—Gyula 3:1 (1323:1217). A gyulai dobók: Budai 552, Vígh 665 fa. A GYOMAENDRŐDIEK MEGLÁTÁSAI Karate Az orosházi karatésok frontembere, Zsiga Zsolt Nizzában, a Világkupán indult sporttársával, a szintén orosházi Fekete Andrással. A rangos shidokan versenyen 4 kontinens 22 országának legjobbjai vettek részt. Az Orosházi Kyokushin Karate Klub vezetője a 80 kilogrammosok között két ellenféllel került szembe. Először a német karatést, majd a franciát verte meg, a svájcitól viszont kikapott, így be kellett érnie az előkelő 3. helyezéssel. Fekete András a 16 közé jutásért zajló küzdelmekben esett ki. cs. i. Erőemelés Ez a hétvége igen gazdag sportprogrammal várta az orosháziakat: a sort szombaton az erőemelők nyitották, a Táncsics Gimnázium tornatermében ugyanis a II. osztályú felnőtt erőemelő magyar bajnokságot rendezték meg. Várakozáson felüli volt a nevezők száma —- több mint száz versenyző állt a súlyok alá, mellé. Az alsóbb súlycsoportokban még érződött némi hiányosság a felkészülésben, ám a „nagyok” között mindhárom fogásnemben éles küzdelem alakult ki. Békés megyét eredményesen a Gyulai Atlasz Klub versenyzője, Bajó Ottó képviselte, aki a 125 kilogrammosok súlycsoportjában 2. lett. cs. i.