Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25-26 / 97. szám

Szeghalom nyert — de mit? Feszítő-vágó készlet nélkül esélytelen a roncsba szorult A tűzoltóság országos parancsnoksága meg­felelőnek találta a Szeghalmi Tűzoltó-pa­rancsnokság pályáza­tát, ám a 2 milliós, életmentő feszítő-vágó készletet mégsem kap­ták meg. Hallván, hogy a költségek 70 száza­lékát saját erőként kellett letenni, a töb­bit országos pénzből fedezték volna, gon­doltuk: nyilván azért esett kútba az üzlet, mert nem jött össze a helyi „erő”. Ám most Jakab Mihály alezredestől, a szeg­halmi tűzoltóparancs­noktól azt hallottuk, hogy éppen fordítva áll a dolog. — Az országos parancsnok­ság tavaly levélben közölte velünk, hogy a kiírás sze­rinti feltételeket kielégítő pályázatunkat elfogadták, de sajnálattal értesítenek bennünket, nem tudják biz­tosítani az eszközt. Oka: az Alkotmánybíróság a bizto­sítók kérésére hatályon kí­vül helyezte a tűzvédelmi törvény azon előírását, mely szerint a vagyonbizto­sításból befolyt összegek egy csekély részét át kellett volna adni a tűzoltósági fej­lesztésekre. (Az alkotmá­nyos formákra jobban fi­gyelve azóta az Országgyű­lés ismét megszavazta az 1 százalék átadását — a szerk.) így a 30 százalékra a fedezet nem teremtődött meg. Itt helyben viszont — főként vállalkozók támoga­tásából — összegyűlt a het­ven százalék. Ezután, még novemberben levelet írtam a belügyminiszter úrnak, melyre sajnos máig sem kaptam választ.- Jelenleg milyen távol­ságról szállítható e készlet például Szeghalomra, ha szükségük lenne rá? — Békéscsabáról vagy Püspökladányból kell kér­nünk, mindkettő úgy ötven kilométeres utat jelent. Az utóbbi két évben hatszor volt erre szükség. Meg­esett, hogy a karambolos személygépkocsiból csak egyórányi várakozás után tudtuk kiszabadítani az össze-vissza tört férfit, aki ez idő alatt a pocsolyába fordult roncsba szorultan feküdt. A feszítő-vágó felszerelés olyan hidraulikus eszköz- készlet, mely segítségével gyorsan és biztonságosan szabadíthatók ki a roncsok­ba szorult emberek. Emlé­kezetünkből egy régebbi történet bukkan elő: az egyik megye tűzoltópa­rancsnokának hozzátarto­zója a parancsnok szeme láttára hunyt el a közleke­dési balesetnél, mert a min­dent megtenni igyekvő tűz­oltók megfelelő eszköz hiá­nyában — könnyes szem­mel — tehetetlenek voltak... Nem tudott németül, megbüntették Részkén egy jugoszláv kamionos 3,5 millió Ft- os, gondatlanságból elkövetett vámszabály- sértési ügybe kevere­dett a közelmúltban. A férfi hiányos nyelvisme­retének lett az áldozata: a fuvarokmányokon feltünte­tett áruk csak részben egyeztek meg a rako­mánnyal. A tévedés egy svájci speditőrnek köszön­hető, aki közreműködött a rakodásnál, s a 3,5 millió Ft összértékű mezőgazdasági gépet és a gépek alkatrésze­it is úgy tüntette fel a vám­okmányokon, mint a rako­mány többi részét, azaz használt ruhaként. A gépeket és alkatrészei­ket a vámosok lefoglalták, ezenkívül még 30 ezer Ft pénzbüntetés megfizetésé­re is kötelezték a hiányos nyelvtudású, gondatlan ka- mionost. (gh) Ne foglalkozz a múltaddal! Avagy: lehetőség arra, hogy kézbe vegyük sorsunkat Alig ismertem rá több éve depresszióban szenvedő ismerősömre, amikor a napok­ban összefutottam vele. Bevallom, legszívesebben átmentem volna a másik oldalra, amikor megláttam. Ugyanis évek óta csak a panasza­it zúdítja rám. Ezen a napon azonban egy „másik” megválto­zott hölggyel találkoztam. Moso­lyogva mesélte, megváltozott az élete. Találkozott valakivel, aki ijj irányt adott gondolatainak. — Itt a névjegykártyája, ke­resd fel! — biztat. — Meglátod, érdemes. A névjegykártyán ez áll: Balogh László Imre ezotéria-kutató. Egy telefon, és összejön a találkozó a fiatal, szim­patikus Balogh Lászlóval. — Szeretném, ha elma­gyarázná, mi az, hogy ezotéria-kutató? — Az ezotéria „titkos” vény a lelki egyensúly eléré­séhez. Általa sikerül a külvi­lág ingereinek megnyugtató feldolgozása, a másság elfoga­dása, a múlt és jelen megérté­se, a „véletlenek” alakítása és a sorsunk tudatos irányítása. — A fentiek megértésében segíti azokat, akik Önhöz for­dulnak? — Azt hiszem, ezen az úton elindulni, helytállni segíthe­tek azoknak, akik megkeres­nek. — Azt írja a névjegykártyá­ján, hogy kutató. Mit sikerült ezotérikusan felkutatnia? — Tíz éve foglalkoztat ez a téma. Ekkor veszítettem el az édesanyámat, s az ő halála in­dított el a belső megis­merés útján. Mi emberi létünk valós értelme, megszűnik-e minden a halálunkkal? Ha a halál csak átmenet egy misz­tikus közegben, az élet vajon kevésbé miszti- ■■ kus-e? Áll-e a megfejt­hetetlen valóság mögött tuda­tos irányítás? Ha igen, hol ke­ressem? Felvehető-e a kapcso­lat a magasabb intelligenciá­val? Képes-e az ember tudat­alattija hatalmából engedni a belső lelki intelligencia javá­ra? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak. Döbbenetes volt a válaszokkal szembesül­ni. Bámulatos, hogy minden megtapasztalható, megérthe­tő és feldolgozható a gondol­kodó agy számára. — Sikerül-e átadnia a meg- tapasztaltakat, van-e fogadó- készség az emberekben? — A kutatás mellett egyre több emberrel foglalkozom. Az ezotéria titkos ös­vény a lelki egyensúly eléréséhez - állítja Balogh László Ne vegye szerénytelenség- ös- nek, de egyre eredményeseb­ben tudok a lelki egyensúly helyreállításában segíteni. — Hogyan? — Filozófiám lényege, min­dennapi életünk természetes részévé tehetőek azon kom­munikációs eszközök, me­lyekkel elérhető a felsőbbren­dű lelki intelligencia. Ez a bennünk rejlő tökéletes har­mónia világa. A megvilágoso­dott egyensúly állapotát mel­lékhatásként követi a szerve­zet egészségének helyreállítá­sa. A betegség ugyanis spiri­tuális üzenetet közvetít: a tu­dat terén változtatásra van szükség, a rendellenességek kizárólagos oka sohasem kí­vül keresendő, s főként nem a A lélek a tökéletes isteni intelligencia része. ” lélekben. A lélek a tökéletes isteni intelligencia része, te­hát értelmetlen az ember gondjaiért okolni. A felisme­rés felelőssége elménk tuda­tos részét terheli. Spirituális fejlődése során az egyén meg­tanulja a tudatalatti adatbázis beidegződéseit felülvizsgálni, s határozott vágyprogramokat küldeni a belső lelki intelli­genciához. Így kézbe vehető a sors. S ebben a spirituális fej­lődési folyamatban kívánok az útkeresőknek segíteni. — Nem kevesebbet állít, minthogy segíteni tud a hitü­ket vesztett embereken, a de­pressziós betegeken? — Az eddigi eredményeim ezt mutatják. Ne értsen félre, nem gyógyítok, hanem — ahogyan már említettem — se­gítek rátalálni a helyes útra. — Egyéni vagy csoportos foglalkozásokat tart? — Mindkettőt. Van, akikkel egyénileg foglalkozom, van akik előadásra kérnek fel. Mosit például egy ezoterikus fejlesztő programot szervezek agykontrollt végzettek számá­ra Békéscsabán. — Ez érdekes lehet... Beszél­ne erről is? — Teendőink akkor is szép számmal akadnak, ha a Silva- féle agykontroll már évek óta szerves része életünknek. A belső megismerés titkos ösvé­nyén, a spirituális fejlődés fo­lyamatában az agy­kontroll rangos helyet érdemel. Ha viszont az agykonrollosok szeret­nének továbblépni, az érdeklődők megismer­hetik, miért olyan el­■■W engedhetetlenül fontos a vizualizációs kész­ség (életre keltése. A képi meg­jelenítés kommunikációs esz­köz a belső lelki intelligenciá­hoz. Megérthető, hogy a gon­dolatok — a negatívak is — ho­gyan valósulnak meg, illetve hogyan válnak előjel nélküli vágyprogrammá. Az érdeklő­dő megtanulhatja megfejteni és lezárni a múltat, átlátni a je­len véletlenszerű sorsfordula­tain és kézbe venni a sors irá­nyítását. — Milyen időtartamra terve­zi ezeket a foglalkozásokat? — Négy órára, de természe­tesem ez az idő hosszabbítha­tó, ha igényelik a hallgatók... Béla Vali mm ___.... .. ■ A nagy találkozásból esküvő lett: Nem akármilyen ismeretség szö­vődik mai történetünkben. A nyi­tott szemmel közlekedő sofőr nem csak egy éjszakára tette ma­gát hasznossá utasa életében. Szép tavaszi nap volt. Békéscsabán, a sportcsarnoknál tettem le egy utast, visszafele a Körös hídjánál láttam meg egy szép fiatal nőt. Céltalanul álldogált a korlátnak támaszkodva, szomorúan nézte a hullámokat; tétova mozdulattal intett le. Amikor megálltam mellette, már nem akart beszállni; az andalgó sze­relmeseket nézte a sétány fái között. Én nyitottam ki hát az ajtót, és megkérdez­tem, hová parancsolja. Nem is tudom, hangzott a válasz, csak fázom. Valóban olyan mozdulattal húzta össze mályva­színű blúza fölött a kardigánját. Én vi­szont nem állhattam ítéle napig a híd kö­zepén, ezért újra megkérdeztem: akar-e valahova menni. Jó lenne egy pohár ko­nyak, felelte, és arra kért, keressek a vá­rosban egy csendes helyet. Az egyik belvárosi szórakozóhely előtt álltam meg. Kifizette a számlát és bement. Ép­pen azon igyekeztem, hogy megfordul­jak, amikor ismét mellettem állt. Nem mert sehol egyedül leülni, arra kért, hogy kísérjem be, meghív egy kávéra, csak kísérjem be. "természetesen én hív­tam meg, amikor az egyik sarki asztal­hoz leültünk. Láttam rajta, attól a pilla­nattól kezdve, ahogy felvettem, hogy valami nagy bánata van, de nem faggat­tam. Erre nem is volt szükség. Fáradtan csillogott a szeme, amikor megszólalt. Ott a hídnál azon gondolkodott, hogy öngyilkos lesz. De most már elmúlt a depressziója, hogy ismét emberek kö­zött van. Nagyon rosszul élnek, ő és a férje; ezt a házasságot már az Isten sem hozhatja rendbe. István dolgos, megfog­ja a munka végét, jól keres. Ezzel soha­sem volt baj; de nagyon iszik, és olyan­kor agresszív. Marika emiatt is önmagát okolta, ne­ki nem lehet gyereke, pedig a férje már nagyon szeretne egyet. Istvánnak most már női is vannak, legalábbis amikor legutóbb megverte, ezt vágta a fejéhez. Most is tele van zúzódásokkal a háta. Megkérdeztem, hány éve élnek együtt. Három éve, hangzott a válasz, de az utolsó év maga volt a pokol. Ma egyszerűen úgy érezte, már nem bírja tovább. Csak egy csepp kell a pohár vízhez is, hogy kicsorduljon, feleltem, hogy mondjak valami okosat. Marika ezután rólam kérdezett. Nem sokat tudtam neki mondani magamról. Özvegy édesanyámmal laktam, és már öreglegényriek számítottam. Marika ezt nem így látta. Róla például ki gon­dolná, hogy csak papíron feleség. A fér­je legalább fél éve nem nyúlt hozzá. El kellene válnia, de a férje ebbe biztos nem fog belemenni, neki nagyon is ké­nyelmes, ho gy van, aki mos, főz, taka­rít rá. Marikától még azt is megtudtam, hogy az édesanyján kívül nincs senkije. Még egy kicsit maradtunk, és ki­eszeltük a haditervet. Estére az édesanyjához vittem. Más­nap hazaköltöztettem. Marika még azon a héten beadta a válópert. Még azon az őszön tartottuk az es­küvőt. Ennek tíz éve. Noha én soha nem tartottam magam egy „csoda­csatárnak”, ma három gyerekünk van. Pánics Szabó Ferenc Telefonon megkérdez­tük néhány olvasónkat, mi a véleményűk a vá­lasztási ígéretekről? Kovács Györgyné, 49 éves békéscsabai admi­nisztrátor: Nem ismerem a pártok választási program­jait. Néha a televízióban szoktam látni egy, egy po­litikai hirdetést, de nem igazán figyelek rájuk. A politikai vitaműsorokat pedig nem szoktam meg­nézni. Nyerges Lajos, 46 éves orosházi felszolgáló: Nem szoktam hinni az ígére­teknek. Igazán úgyis a vá­lasztások után fog eldőlni, hogy mi az, amit a pártok igazán megvalósítanak majd ígéreteikből. Gondol­kozom még kire szavazzak majd. Klíma Pál, 41 éves szarvasi épületburkoló: Nem a választási ígéretek számítanak, hanem az, hogy melyik párt mit tett az országért az elmúlt négy évben. A nekem szimpatikus pártok prog­ramjait ismerem, és ter­mészetesen azt is tudom, kire szavazok május 10-én. Nagy István, 35 éves mezőkovácsházi állatte­nyésztő: ígérhetnek fűt, fát az embereknek, ha azután úgysem tartják be. A kis­emberek szerintem egy­szer már azt is szeretnék látni, hogy valami meg is valósul az ígéretekből, ígéretek helyett inkább cselekedni kellene. (y) Újságírót akarok! Csörög a telefon, a vonal túlsó végén megkeseredett férfi: Újságíróval akarok be­szélni, mert ami velem tör­tént, az felháborító! - és már sorolja is példának okáért sérelmeit, azt az ese­tet, amikor a tapéta szaküz­letben 10 centivel megrövi­dítették. Kérdésünkre, hogy reklamált-e, válasza: nem. Érdeklődésünkre, hogy hi- ányzott-e az otthoni tapétá­záshoz az ominózus 10 cen­ti, válasza: nem, ráadásul még maradt eldobni való hulladék is. DE!- Kérem, engem megká­rosítottak. Én kispénzű nyugdíjas vagyok, akinek minden forint számít — duzzog tovább és újabb pre­cedens esetet oszt meg ve­lünk: az élelmiszerboltban ugyanis a kevéske húst túl nagy papírba csomagolják mostanában, ami megdrá­gítja a húst, a kereskedő pe­dig megkárosítja ezzel a ve­vőt. Kérdésünkre, hogy tett- e már észrevételt ott, akkor és annál, ahol, amikor és akinél ez a konkrét dolog történt, válasza: nem. — Azért szóljak, hogy ki­röhögjenek!? En nem aláz- kodom meg, én kispénzű nyugdíjas vagyok — sirán­kozik sokadjára, miközben mi nézünk az óránkra. Csúcsidőben ketyeg a tele­fon számlálója, cirka ne­gyedórája csevegünk. A megállapítást magunkban jegyezzük meg: ennek is meg lesz az ára és a bűn­bakja is. - TE

Next

/
Oldalképek
Tartalom