Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-18-19 / 91. szám

1998. április 19., vasárnap Válogatóverseny, (pf) A bé­késcsabai Tevan Andor Gim­názium és Szakközépiskolá­ban szombaton zajlott a Nem­zetközi Diákolimpia fizika vá­logató versenye. A nyolcórás megmérettetés során a diákok elméleti, és kísérleti feladato­kat oldottak meg klasszikus, és atomfizikából. A kísérleti méréseket a diákok saját ké­szítésű eszközeiken végezték. A győztesek nemzetközi me­zőnyben bizonyíthatnak. „Látszatok korát éljük”. (mr) Ezt dr. Báthori Gábor, a KDNP alelnöke mondta teg­nap a Békéscsabán tartott vá­lasztási gyűlésen, ahol Kovács Sándor, a párt békéscsabai képviselőjelöltje is bemutat­kozott. Mindketten a keresz­tény értékek és az ezzel össz­hangban álló szociális piac- gazdaság megőrzését, köve- tendőségét hangsúlyozták ki. Téma: az energia, (mr) Az MSZP lakossági fórumot tar­tott tegnap a békéscsabai pia­con. A házigazda Tóth Károly országgyűlési képviselő ezút­tal Kari Imre energiaügyi kor­mánybiztost látta vendégül, aki az elmúlt négy év egyik legfontosabb eredményének a gazdaság tartós fejlődési pá­lyára állítását és ezáltal a la­kosságot korábban jellemző kilátástalanság-érzetének megszűntetését tartotta. Nemzetiségi találkozó, (b) A megyeszékhelyi Vasutas Művelődési Ház, valamint a Magyar Úttörők Országos Szö­vetsége szervezésében tegnap Nemzetiségi Gyermek és Ifjú­sági Találkozót rendeztek Bé­késcsabán az ifiházban. A ta­lálkozón a megyei kisebbsége­ket képviselő csoportok mel­lett szlovákiai és szekszárdi vendégcsapat is fellépett. Égett a Mercedes, (t) Battonyán tegnap koradél­után kiégett egy régi típusú Mercedes személygépkocsi. A tüzet rövidzárlat okozta. Palack-gáz. (t) Valami „gáz” volt a PB-palackkal tegnap Gyulán, az Ecsedi utca 21. alatt. Meghibásodott a menet, amit a háziak szerencsére idő­ben észleltek. Riasztották a tűzoltókat, akik a szabadba vit­ték a 11,5 kilós palackot, majd értesítették és megvárták a szakembereket, akik Algyőről érkeztek a hiba elhárítására. Zsíros „lekéste a csatlakozást” Dr. Zsíros Géza választási küz­delmeinek egy bánhegyesi so­rompó vetett véget pénteken dél­után. Amíg a rendszerváltás utá­ni első országgyűlés máig emlé­kezetes képviselőjének kopogta­tó céduláit számolgatták Mező- kovácsházán, a végső határidő, azaz pénteken 16 óra előtt né­hány perccel leengedték a magyarbánhegyesi sorompót, amely mögött vesztegelt egy au­tó, 21, Zsíros Gézát ajánló szel­vénnyel. A hosszas várakozás után csak 16 óra 20 percre ért Ko­vácsházára a „futár”, ezzel azon­ban Zsíros „lekéste a csatlako­zást”, mert a szükséges 750 cé­dulából éppen ez a 21 hibádzott. A kunágotai gazda mégsem szomorú. A környék önkénte­seinek spontán gyűjtési akció­ját gyönyörű megmozdulásnak nevezte, és azt jelentette, a kunágotai vidék újra hazafo­gadta Zsírost. (e) Lenin néha kitekint a fóliából Fegyveres vöröskatona ,,vigyázza” a csabai városüzemeltetést Vlagyimir lljics — tudják, akinek április 22-én lesz születése 128. évforduló­ja — nem volt jó harang­nak. Amikor ugyanis Bé­késcsabán gyűjtöttek a jaminai harangra, felme­rült, hogy az egykori Sza­badság téri Lenin-szob- rot is felhasználják eh­hez. Aztán kiderült, hogy ez a bronzalkotás erre a célra nem megfelelő, a harangöntésnek speciálisan meghatározott anyagszükséglete van. Lenin így továbbra is a bé­késcsabai Városüzemeltetési Kft. egyik raktárában, fóliába csomagolva fekszik. Néha-né­ha azért ránéznek, kicsoma­golják, hogy levegőzzön és vi­lágot lásson. Jó a kitekintése például egy használt fürdő­kádra, elavult alkatrészekre. Egyes vélemények szerint vi­szont túl költséges a takarója, mert azt a fóliát jobban is le­hetne hasznosítani. Lenin azért nincs egyedül, sőt elvtársa, egy fegyveres vö­röskatona vigyázza is. Szin­tén a Városüzemeltetési Kft.- nél, annak udvarán áll ugyan­is a vöröskatona szobra, mely a 19-esek teréről került a rendszerváltás után új állo­máshelyére. Münnich Ferenc azonban nem lehet velük azon prózai okból, hogy a hajdan a békéscsabai rendőr­ség épülete előtt lévő szobor a rendőrség tulajdona is, raktá­rozásáról, elhelyezéséről ne­kik kellett gondoskodni. Lenin és a fegyveres vörös­katona bronzszobrának „hasznosítására” fel-felbuk- kan érdeklődő — általában haszonanyag-kereskedő —, de a város vezetése egyelőre nem alkuszik. No nem azon okból, hátha „szükség lesz rájuk”, inkább azért, mert szerzői jogvédelem alatt áll­nak. Esetleges felhasználá­sukhoz, eladásukhoz kell ugyanis az alkotónak vagy meghatalmazottjának a hoz­zájárulása, illetve a képző- és iparművészeti lektorátus be­leegyezése. Mert az egy do­log, hogy a szobrok egy le­tűnt politikai rendszer jelké­pei, de ettől még rangos mű­vészi értéket képviselhetnek. Tehát egyelőre sem Leninnek, sem a fegyveres vöröskatoná­nak nem kell attól tartani, hogy emelkedik a hőmérsék­letük, és „beolvadnak” kör­nyezetükbe. Nyemcsok László Lenin - fólia alatt elfekvőben A vagon nem robbant fel (Történetünk a 1. oldalon kezdődött) Napi tizenkét órás szolgá­latban foglalkozunk va­gyonőrzéssel, de nem me­gyünk el a randalírozók mellett sem. Egy alkalom­mal három fickót fogtunk. Azzal szórakoztak, hogy a személyi kupék kis asztal­káit tördelték egy vastag bottal. Nekem a jegyvizsgá­ló szólt. Kértem erősítést a többiektől, bekísértük őket a forgalmi irodára, és kihív­tuk a rendőrséget. Mi nem okmányolhatunk a vonato­kon, illetve azokon a helye­ken, ahová az utas bármikor beléphet. Az utazóközönség elől elzárt területeken, rendezőpályaudvaron, von­tatási telepen például igen.- Az utasokkal milyen a kapcsolatuk? — Sokan azt se tudják, miért is vagyunk. A legtöbb problémánk piaci napokon van, a külföldiekkel. Más az utazási kultúrájuk. Tü­relmetlenek a leszállókkal, nincs olyan nap, hogy ne kelljen rájuk szólni. Sze­metelnek, bárhol vannak. Úgy néz ki utánuk a peron, mint a csatatér. Nincsenek velük szemben előítélete­ink, de jó lenne, ha a han­gosbemondó a saját nyel­vükön is tájékoztatná őket az utazási normákról. A vasút veszélyes üzem.- Vonatdob álások előfor­dulnak még? — Hál’ istennek most nincsenek. Úgy három éve, három kamasz a vasúti híd­ról dobálta petárdákkal a benzines tartálykocsit. Az egyik gyereket szerencsére sikerült megfognunk, így rátalálnunk társai nyomá­ra. Elgondolni is rossz, ha a hatvanezer liter benzin be­robbant volna! Az egész ál­lomást, és környezetét elvi­szi. Azért vagyunk, hogy az ilyen eseteknek elejét ve­gyük. Pánics Szabó Ferenc f Rozi nini, a „csúcstartó”, (e) A dobozi Békési Istvánné talán megbocsájtja, hogy a korát emlegetjük, amit ugye hölgyek esetében nem illik. Ő a kivétel, hiszen az 1895. április 18-án, Dobozon született Kiss i. Rozália a maga 103 esztendejével a legidősebb Békés megyei ember. Rozi néni - saját bevallása szerint - utoljára 1918-ban volt beteg, virágos kertjét ma is egyedül kapálja, s a keze nem fogott még szemüveget Hun­cutságból még a születésnapján is megpróbált „csalni”, és csak százéves­nek mondta magát. Isten éltesse még sokáig jó egészségben, Rozi néni! ______________ Vasárnaptól vasárnapig__________________ J obbulást a gyengélkedőknek meg az alulmaradottaknak! A húsvéti hagyományokba mélyen merítkező férfinép egyike-másika szíve szerint a szemébe röhögött volna an­nak a bugyuta pofának, mely a tükör­ből pislogott vissza reá azon a bizonyos másnapon. De nem tette, komor ma­radt, mint a megsebzett bika, mert na­gyon fájt néki az élet. Hasogatott a fej, émelygett a bendő, és a teremtés koro­nája minduntalan csak fohászkodott: Istenem, miért is teremtettél gyomrot, adtál volna helyette több észt! Rossz idők köszöntöttek Európára. Angliára, Walesre romlást hozott a hús­vét, a féktelen áradás nem nézett em­bert, értéket. Havel cseh elnök pedig rosszul lett ausztriai „nyaralásán”. A hivatalos kommentár szerint a világ ag­gódott Vaclávért, bár ennek semmi nyomát nem láttuk a derék Jelcin elnök orcáján, aki ugyancsak megemberese- dett, mióta megtalálta ifjú Jolly Jokerét. „Gyerünk, Szergej!” — csapott az üres üvegek közé, pedig az ortodox húsvét- tól még hosszú, hadakozásokkal teli napok választották el. Tagadhatatlan, az orosz elnök visszanyerte hajdani bá­ját — és erejét! Az államférfiaknál maradva, szapo­rán gyöngyözik az újdonsült román kormányfő, Radu Vasile homloka is. A jelek elárulják, a szervezete átvette a kormánybéli feszültségeket. A minisz­terelnök egy huszárvágással a tanügyi és a helyhatósági törvény parlamentbé­li elfogadására hegyezte a figyelmet. A jól értesültek máris azt jósolják, ha nem az eredeti, vagyis a kisebbségek­nek tetsző változatokat fogadják el a képviselők, magyar kirohanás várható a román kormányból. Akinek a halálhírét keltik, sokáig él — mondják a bölcsek.. Délkelet-Ázsia hóhérja, Pol Pót állítólag megint meg­halt. Legyünk csak nyugodtan kétkedő- ek, és inkább ne higyjünk a messziről jött információnak. Igaz, a bizonyítéko­kat gyűjtögetve lázasan vették az el­hunyt ujjairól a lenyomatot, diplomáci­ai szakértők mégis túlságosan egyszerű megoldásnak találják az egykori halál­gyáros hirtelen halálát most, amikor nemzetközi razziát indítottak az elfogá­sára. Aztán volt itt még más is. A hírte­levíziók már a temetésről is adtak képe­ket, ami, ha nem halotti szertartás lett volna, mosolyra fakasztja a nézőket. A buddhista szertartás szerint elham­vasztásra bocsájtott halott alatt rozoga bútordarabok, foszladozó ágybetétek, kacatok izzottak a kupacban. Evezzünk vissza Európába. S mint­hogy emlegettük két szomszédunkat, Ausztriát és Romániát, nem hagyhatjuk szó nélkül sógorék gyenge pillanatuk­ban született ötletét a román vízum­kényszerről. Az osztrák intelem egyfaj­ta jótanács: a csehek és a magyarok ve­zessenek be vízumkényszert a romá­nok számára. így akarják megvédeni saját magukat az illegálisan osztrák földre szivárgó románoktól. Mit mond­junk erre, nem túl elegáns lépés ez a nyugati szomszédtól, mint ahogy az sem válik dicséretükre, hogy az euró­pai közösségben ők kapálódznak a leg­jobban Magyarország uniós tagsága el­len. Lám, lám, belföldi ügyeinkre alig maradt helyünk. Pedig csúcsosodik a parlamenti székekért indított roham, s a nagy népszerűségnek örvendő jelöl­tek az erősek nyugalmával tették le 750 vagy annál több ajánló szelvényüket az illetékes asztalára. Az alulmaradot­taknak, ha netán fájna a szívük, most kívánunk jobbulást! László Erzsébet I A fegyveres vöröskatona „másodállásban” őrzi a Városüzemeltetési 1 Kft. telephelyét

Next

/
Oldalképek
Tartalom