Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-02 / 78. szám

1998. április 2., csütörtök ZsarU 7 Szezonnyitó alapozás Pósteleken Nyeregbe pattantak a motorosok A Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedési osztályá­nak motoros járőrszolgálata 1990-ben alakult. Járműparkjuk akkor néhány MZ/ETZ motor- kerékpárból állt. Azóta átváltoz­tak BMW-kké, Yamahákká. Természetesen a motorozó járőrök tudásának is át kellett változni. Rövid idő alatt profik lettek a szolgálat tagjai közül többen is: országos versenyeken dobogóra állhatták. Egyre több fiatal arc bukkan fel közöttük, és mára már a ’90-es kezdő csa­patból csak néhány öreg moto­ros maradt nyeregben. Ok azok, akik fiatalabb kollégáikat beve­zetik a motorozás rejtelmeibe. A motorosok idei szezon előtti felkészülése két ponton is eltért az előzőektől. Nemcsak abban, hogy fiatal motorosok, újoncok is részt vettek rajta, ha­nem ez volt az első, amelynek tematikájába beépítették a te­repmotorozás elméleti és gya­korlati alapelemeit is. Ez azt je­A tűz ezúttal kettős szerepet játszott. Megsütötte a szalonnát és melegítette a motorosokat Az itt-ott negyvenfokos emelkedőn „képességvizsgáló” fel­adat volt nyeregben maradni fotó: fazekas László lenti, hogy a sima aszfalton va­ló motorozás technikájának is­merete — ami önmagában sem egyszerű — kevés. Speciáli­sabb tudásra van szüksége egy mai motoros járőrnek. Nem újkeletű ez a felismerés a közle­kedési rendőrök vezetői előtt, de a gyakorlati megoldására csak most kerülhetett sor. Két leselejtezés előtt álló, szinte már értéktelen, de motorikus szempontból egészséges MZ motorkerékpárt sikerült szerez­niük, melyek — ha nem is vol­tak vérbeli crossmotorok — a terepgyakorlatokra megfeleltek. A rendőrök többsége már az első körök után biztonságosan uralta a gépet, de előfordult a csúszósabb szakaszokon, illetve a meredek emelkedőkön né­hány borulás is. Ám mint mondták, egy motorosnak — akár rendőr, akár nem — fel kell készülnie az esésre is. Déltájra nemcsak a motorok éheztek meg (tankolni kellett mindegyiket), hanem a „zsokék” is (őket nem kellett tankolni). Szalonnát sütöttek ebédre valamennyien. Amíg a kenyérre szeletelt lilahagymára csorgatták a zsírt, megbeszélték a délelőtt történteket, elemezve a hibákat is. Az első napon a terveknek megfelelően hajtot­ták végre a feladatokat, sőt még ezen felül is teljesítettek néhá- nyan. Derekas munkát végez­tek — már akik eltévedtek az erdei utakon — a bozótok bogáncstalanításában is. Átmo­torozva a sűrű csalitosokon, tetőtől talpig bogáncsba „öltözve” pöfögtek vissza a ki­indulási pontra. A háromnapos gyakorlat időjárási körülmé­nyeit jobban nem lehetett volna megrendelni sem, hiszen volt eső, jeges szélvihar, hószállin- gózás és napsütés is, ami ugye egy motorosnak „csupa élve­zet”. A péntek délutáni, illetve kora esti hóvihar „lekéste” a csapat alapozó felkészülését, így a havas, csúszós latyakon való motorozás „kellemes él­ménye” csak színes álom ma­radt számukra. —kas Szervezzük bankká A RENDŐRSÉGET? Bár nem vagyok benne biz­tos, hogy a kormány vagy bárki más elvárja manapság egy átlagpolgártól a gondol­kodást, társadalmi munká­ban most önként megteszem. A rendőrségnek nemrégen beígért 3 és fél milliárd fo­rintról, meg az alapvetően nem állami tulajdonú Posta­bank megsegítésére megsza­vazott 24 milliárdról van — bizonyos magaslatokról néz­ve — nyilván földhözragadt­nak tűnő véleményem. Ezál­tal persze a kormány dönté­seiről is. Amikor nemrégen a mi­niszterelnök azt találta mon­dani, hogy ami most Magyar- országon van, az minden, csak nem közbiztonság, haj­lottam az egyetértésre. Ami­kor pedig a belügyminiszter „zsigerből” azt üzente főnö­kének, hogy adjon neki 12 milliárdot, s akkor lesz, meg­döbbentem. Arra gondoltam, el kellene árulnunk a minisz­ternek, hogy a rendőrségen belüli megfelelő szervezeti, működési, személyi és erköl­csi változtatások nélkül e rengeteg pénzt az ő kalapjá­ba beledobni annyi lenne, mintha bankkonszolidációra fordítanánk. Amikor viszont hírét vet­tem, hogy a Postabank 24 mil­liárdot érdemel tőlünk, adófi­zetőktől, bizony összezava­rodtam: az ország közbizton­sága csak 3 és fél milliárdot ér — azaz bagónyit — egy el­cseszett pénzintézethez ké­pest? Tudom, a Postabank bukása sok mindennel járna. De ha manapság még egy bank alól is kifut a talaj, an­nak mindenképpen vezetési okai is lehetnek. Ám arról nem szól a fáma, hogy a Pos­tabank felelős vezetőit bárki is „meginterjúvolná". Nem aka­rom princelni őket, de kíván­csi lennék, mit mondana ezek után a miniszterelnök, a bel­ügyminiszter azoknak a rend­őröknek, akik kivételesen nem bankári fizetéssel a zsebük­ben, ellenben elmaradt túl­munkadíjaik után sóvárogva, rosszul felszerelten, agyon- hajszoltan kénytelenek szinte hibátlanul, tisztességesen, éjt nappallá téve dolgozni, és va­lahogy még meg is élni?! Számomra is van üzenete a dolognak. Ezt tovább is üzen­ném a kormánynak. Bizonyá­ra a bankok, sőt talán még a kormányok esetében is igaz lehet az egyszeri madám örökbecsű meglátása: ha nem megy az üzlet, nem a bú­tort, hanem a lányokat kell lecserélni... Kiss A. János Megfújták a CD-lejátszót Igencsak muzikális lélek lehe­tett az a tolvaj, aki a minap a mezőberényi városházáról fé­nyes nappal ellopta a frissen vá­sárolt, éppen csak összeszerelt CD-lejátszót a hozzá tartozó erősítővel együtt. A „zenebona­berendezés” az ünnepségek, há­zasságkötések színvonalának emelését lett volna hivatott szolgálni, ám még mielőtt fel­avathatták volna, lába kelt a ké­szüléknek. Az egésznek a pi­kantériája: csupán néhány sze­mély tudta, hogy hol tárolták a berendezést. Egy viszont biztos, a CD-t reggel még látták, dél­ben viszont már csak hűlt he­lyére leltek az illetékesek. Arról nem szól a fáma, hogy a CD-vel együtt lemez vagy le­mezek is eltűntek volna. Egyet viszont szabad legyen ajánlani a tolvajnak, nevezetesen a Tolvaj szarka egy részletét, hátha rá­döbben az illető, hogy jogosu­latlanul tartja birtokában a 60 ezer forintot érő CD-lejátszót. Egyébként a rendőrség az ügy­ben nyomoz. (z) Törvénysértők társasági rovata Hát(i)... Egy medgyesegyházi tett felje­lentést egy szintén helyi lakos ellen, mivel március elején köl­csönadta a tulajdonát képező háti permetezőjét az ismerős­nek, aki azt a megbeszélt határ­időre nem vitte vissza, továbbá annak hollétéről hitelt érdem­lően nyilatkozni sem tudott. Az ügy érdekessége, hogy másnap szintén kapott kölcsön egy má­sik lakostól hasonló háti per­metezőt, de az is szőrén-szálán eltűnt. A rendőrség mindkét ügyben sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt kezdte meg az eljárást. (1) Bátor sörözők Rendőri jelentés alapján indult eljárás egy fiatalkorú mező­kovácsházi és négy társa ellen, mivel március elején, az egyik nap délutánján aMezőkovács- háza és Mezőhegyes között közlekedő vonaton sörösüve­geket dobáltak és törtek össze. Miután sört locsoltak szét a vo­naton, egy mezőhegyesi lakos rendre intette őke, ám válaszul tettleg bántalmazták. A rendőr­ség garázdaság vétségének ala­pos gyanúja miatt indított eljá­rást. (1) Egymilliós lopás Egy gyulai lakásba március 24- én 9 és 11.30 óra között jutottak be az ismeretlen elkövetők az aj­tó befeszítésével és henger­zártöréssel. Elvitték a Sony vi­deomagnót, a Sony CD-leját- szót, a Sony erősítőt, a Sony két­kazettás videodecket, a rádiót, az öt hangfalat. Továbbá 40 CD- lemezt, 180 ezer forint kész­pénzt, egy vastag férfi aranylán­cot, egy monogramos férfi arany karperecét. A lopási kár több mint egymillió forint. Csalfa látogatók Mezőkovácsházán a Kossuth utca egyik lakója feljelentést tett egy végegyházi és társa el­len, mivel egy délután megje­lentek a lakásán, beszélgetést kezdeményeztek, majd a felje­lentő a távozásuk után vette észre, hogy hiányzik néhány dolog a lakásból. így például a kiskonyhából eltűnt a porszí­vója, valamint egy arany fülbe­valója és egy aranygyűrűje. A porszívót a tulajdonos később megtalálta az udvarra dobva... (1) TCZ//vlCSALÓK Március 23-án délelőtt egy IFA típusú teherautó állt meg egy gyulai ház előtt. A házigazda úgy döntött, vásárol a fűrészelt akác tűzifából 16 mázsányit. Az autóról azonban csak 6 mázsát pakoltak le, a további 10 mázsával becsapták. A csalás ügyében a gyulai rendőrség folytatja az eljárást. Kézen-közön átadva A Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányság igazgatásrendészeti osz­tálya tett feljelentést egy medgyesegyházi lakos ellen, mivel gépkocsiátírás során meg­állapították, hogy a megadott forgalmi rendszámú személy- gépkocsit egy szeghalmi lakos­tól vásárolta, amit azután a szeg­halmi nevének általa történt alá­írásával eladott egy szegedi la­kosnak. A rendőrség magánok­irat-hamisítás vétségének alapos gyanúja miatt kezdett eljárásba. (1) Csaló barát Egy mezőkovácsházi lakos fel­jelentést tett egy kunágotai el­len, mivel nevezett a kunágotai lakásának udvarán tárolta a tu­lajdonát képező Kamaz teher­gépkocsi platóját. A kunágotai lakos egy állítólagos tartozás miatt — amely a mezőko­vácsházit terheli — odaadta a platót egy általa ismeretlen sze­mélynek. A rendőrség csalás vétségének alapos gyanúja mi­att kezdett eljárást. (1) A MOZDÍTHATÓT VITTÉK Egy pusztaföldvári lakos tett feljelentést ismeretlen tettes el­len, aki harangoskúti zártkert­jében álló hétvégi házában fe­dezett fel betörést március 10-e és 24-e között. A tolvajok min­den mozdíthatót elvittek. Fara­gott háttámlájú régi kanapénak, rózsaszínű függönynek, krepp anyagból készült sötétítőnek, két ágyterítőnek, két díszpámá- nak és két plédnek veszett nyo­ma. (cs) Boltot fosztottak A tótkomlósi boltok sérelmére követtek el betörést ismeretlen tettesek március 25-én éjjel. Először a Mezőhegyesi úton lé­vő élelmiszerboltot látogatta meg valaki, majd az ablakot betörve bejutott az üzletbe, on­nan 70 ezer forintért cigarettát lopott el. A rongálási kár 15 ezer forint. A Bercsényi úton lévő élelmiszerboltnak is a cigikészlete és a kávéféleségei voltak kelendőek — igaz, nem a nyitvatartási időben, hanem éjjel. A boltot 100 ezer forint értékben károsították meg az elkövetők. cs. i. lESBSTS ....:SL^7vi ' ZE *.....rr... “ m t\ ' 4 1 ** -k*. i . 1 I Síi t . . 1 féff. - 'zr * * 7 .r?zT ....... A Z AUTÓNK NYITVA ÁLL ÖN ELŐTT \~y. Keresse fel márkakereskedésünket április 3. és április 5. között a Volvo Nyitott Napokon, és kipróbálhatja szinte teljes modellválasztékunkat! Arról, hogy ez q,nap valóban felejthetetlen élmény legyen, autóink és egy különleges meglepetés gondoskodik. Volvo Nyitott Napok. Kitárjuk az ajtót Ön előtt. Veszprémi Autószalon Kft. 6727 Szeged, Algyői út 65. Tel.: 62 473 000 Fax: 62 473 001 VOLVO VEZETÉSRE SZÜLETETT

Next

/
Oldalképek
Tartalom