Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

1998. április 16., csütörtök VILAGTUKOR Göncz Árpád Lengyelországban. A köztársasági elnök és felesége Aleksander Kwasniewski lengyel államfő meghívására háromnapos hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. Az első napon a két politikus szűk körű megbeszélést tartott feb-reuters A Vasile-kormány megmérettetése Kovács László tárgyalásai hazánk integrációjáról Párizs segítséget nyújt Nyílt szavazással dönt pénte­ken Kirijenko miniszterelnöki kinevezéséről az Állami Duma. Az orosz törvényhozás alsó­háza határozott többséggel vál-' toztatta meg a szavazás rendjét. A döntés lehetővé teszi, hogy a képviselőcsoportok ellenőriz­hessék a „frakciófegyelmet”. A kommunisták továbbra sem támogatják Jelcin jelöltjét. Nem törekszik az Egyesült Államok arra, hogy a világ egyedüli szuperhatalma legyen. Washingtonnak az a célja, hogy bővítse a demokratikus rend­szerrel bíró országok számát, amelyekben szabadpiaci keres­kedelem működik — jelentette ki Madeleine Albright külügy­miniszter a washingtoni Ho­ward University hallgatói előtt tartott előadásában. Jóváhagyta a cseh parlament alsóháza az ország csatlakozá­sát a NATO-hoz. A jelen lévő 191 képviselő több mint a fele szavazott a kormány indítvá­nyára. Prágában a felsőházi erőviszonyok miatt biztosra ve­szik, hogy az elkövetkező he­tekben a szenátus is igent mond a csatlakozásra. Kiállítják a turini leplet szombattól június 14-ig a tori­nói dómban, ahová csak elő­jegyzés alapján lehet majd be­jutni. Az ereklye a hit szerint a keresztfáról levett halott Krisz­tus testét borította. II. János Pál pápa május 24-én tesz látoga­tást a városban. A szent leplet a nyilvánosság előtt ebben a szá­zadban eddig csak háromszor mutatták be, és legközelebb a 2000. év nagy jubileuma al­kalmából lesz ismét látható. Kikerült a milliomosok klub­jából Bili Clinton. A héten köz­readott adóbevallása szerint ta­valyi bruttó jövedelme alig ha­ladta meg a 850 ezer dollárt. Az elnök fizetése 200 ezer dollár volt, s ehhez jöttek felesége könyvének jogdíjai. Az elnöki párnak fizetési gondjai vannak: ügyvédi és más kiadásaikból adódó tartozásuk meghaladja a 3 milliót. Kevesebb politikus szivaro­zik. Tanácsadói javaslatára most Netanjahu izraeli kor­mányfő is kénytelen — leg­alábbis a nyilvánosság előtt — leszokni a szenvedélyéről. A miniszterelnök eddig havonta több százezer forint értékű, igen drága Davidoffot szívott és ajándékozott el az adófizetők pénzéből különböző fogadáso­kon. A vendégek ezentúl csak bonbont kapnak. Pulitzer-díjat kapott a Los Angeles Times szerkesztősége. A budapesti Juventus Rádió pedig Las Vegasban az év leg­kiválóbb nemzetközi műsor- szolgáltatói díját nyerte el. Bukarestben lezajlott az új román kormány tagjainak parlamenti bi­zottsági meghallgatása. Ezt köve­tően a nemzetgyűlésben Radu Vasile kijelölt miniszterelnök be­terjesztette kormánya program­ját. A román képviselőház és sze­nátus szakbizottságai bizalmuk­ról biztosították a Vasile- kormány összes miniszterét, köz­tük a kormányba ismét visszatért hat demokratapárti politikust, va­lamint a Romániai Magyar De­mokrata Szövetséghez tartozó két miniszteijelöltet is. Bárányi Ferencnek, az RMDSZ által jelölt egészségügy- miniszternek a kinevezését 20:1 arányban támogatták a két ház egészségügyi bizottságának tag­jai, ellene csak a Nagy-Románia Párt egyik tagja szavazott. Tokay György kisebbségvé­delmi miniszter 14:2 arányú tá­mogatást kapott a két ház emberi jogi bizottságainak összevont ülésén. Az ő személyét két szél­sőséges politikus nem fogadta el, akik egyúttal nacionalista alapon most is megpróbálták támadni az RMDSZ-t, a kormányt és kétség­be vonni kisebbségi politikájának helyességét. Szerdán a parlament nagy ülés­termében megkezdődött a kor­mány beiktatási vitája. Radu Vasile kijelölt miniszterelnök 45 perces programbeszédében szorgalmazta a tanügyi és a helyhatósági tör­vény mielőbbi elfogadását. Á beszédet mintegy négyórás vita követte, majd a kormányfő húszperces válasza után került sor a titkos — fehér és fekete golyók­kal történő — bizalmi szavazásra. Francia meghívásra egynapos munkalátogatást tett szerdán Párizsban Kovács László ma­gyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője francia kollégájával, Hubert Védrine-nel, valamint a vé­delmi tárcát irányító Alain Ri- chard-ral folytatott átfogó megbeszéléseket. A fő tárgyalási téma Ma­gyarország NATO-, illetve eu­rópai uniós csatlakozása volt. Ezzel kapcsolatban a francia külügyi szóvivő keddi sajtótá­jékoztatóján hangoztatta: Párizs teljes mértékben elfogadja és támogatja az Európai Unió ta­Václav Havel cseh államfő je­lenleg a körülményekhez ké­pest „rendkívül jól van”. Ezt Ernst Bodner osztrák se­bészprofesszor nyilatkozta az innsbrucki egyetemi klinikán. Václav Havel kedd esti, majd­nem négyórás bélműtétje után az orvosok elégedettek ugyan, de Bodner professzor óvott a túl korai optimizmustól. Meg­ítélése szerint a cseh politikus­nak még legalább két hétig az osztrák klinikán kell maradnia. A cseh elnököt operáló or­voscsoport vezetője azt is hoz­zátette: a beteg, aki a klinika in­tenzív osztályán fekszik, már láztalan. Norbert Mutz osztály- vezető professzor szerint nem jelent gondot az a tény, hogy Novemberben időközi képvi­selő-választásokat tartanak az Egyesült Államokban. A kampány már elkezdődött, hiszen az amerikai polgárok számára nem mindegy, mi­lyen összetételű törvényho­zással kell az elnöknek az or­szágot kormányoznia. A versengő nagy pártok közül ezúttal a republikánusok előké­születeit figyelve kitűnik, hogy ők két nagy táborból vonzzák híveiket. Az egyik a szabad vál­lalkozást hirdeti, és az állam szerepét szeretné - amennyire lehet - visszaszorítani. A másik - kisebb, de fontos - tábor az ideológiai konzervatívoké, akik valláserkölcsi alapon kívánják befolyásolni a törvényhozást és a kormányt, az elnököt. Ezek a konzervatív körök az elmúlt 18 évben - amikor több­nyire republikánus elnökök vol­valy decemberi luxemburgi csúcstalálkozóján elhatározott bővítési menetrendet, s azokat a feltételeket, amelyek mellett március végétől megkezdődhet­tek a felvételi tárgyalások. A francia partnerek elmond­ták a magyar külügyminiszter­nek, hogy reményeik szerint a törvényhozás még a nyár előtt ratifikálja Magyarország NATO-csatlakozását. Kovács László a megbeszélé­sek után kijelentette: Párizs osztja a magyar elképzeléseket arról, hogy a csatlakozási tár­gyalásokat az egyes tagjelöl­tekkel differenciáltan kell le­folytatni. Havel igen sok antibiotikumra allergiás. Ha ugyanis esetleg komplikációk lépnének fel, ak­kor is van elég más gyógyszer, amellyel a tünetek kezelhetők. Csehországban általános megdöbbenést keltett Václav Havel újabb betegsége és mű­tétje, s mind a politikusok, mind a lakosság körében azon­nal első számú beszédtéma lett. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az orvosok kedden este Havel életéért küzdöttek - írja szerdai kiadásában a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap. A polgári Lidové Noviny sze­rint ismét bebizonyosodott: bár Havelt sokan bírálják, mégis olyan személyiség, akiért az egész politikai elit és a lakosság egyaránt aggódik. tak hatalmon, és a Republiká­nus Párt a demokrata Bili Clin­tonnal szemben immár a tör­vényhozásban is többséget szerzett - nagy erőfeszítéseket tettek elveik érvényesítésére, ám kevés eredménnyel. Az olyan követeléseket ugyanis, hogy tegyék ismét kö­telezővé a napi közös imát az állami iskolákban, avagy szigo­rítsák meg (tiltsák be) az abor­tuszt, napjaink Amerikájában csak kevesen fogadják el. Republikánus elnökök és el­nökjelöltek felhasználták ugyan a valláserkölcsi alapon állók pénzét és támogatását, de nem nyújtották cserébe azt, amit el­vártak tőlük. Az ultrakonzerva­tívok ezért saját jelöltek állítá­sát fontolgatják. Megpróbálnak olyan republikánus politikuso­kat találni, akik megfelelően képviselik érdekeiket. Ferenczy Europress Szerencseposta forint reményében tippelhet­nek a mérkőzések kimenete­lére. A legnagyobb húsvéti megle­petés azt az öt játékost érte, akik az ötös lottón négy talála­tot értek el. A 4 607 573 forint minden idők legnagyobb nye­reménye, amelyet valaha négy találatért a Szerencsejáték Rt. kifizetett. Rekordnyeremény Természetesen nem ért volna ennyit a négy iksz, ha lett volna telitalálatos szelvény. De mivel nem volt, a nyere­mény tovább halmozódott, így ezen a héten már 335 millió forintot ér az ötös lottó főnye­reménye. A hatos lottón is gyarapod­tak a milliók. Miután senki sem tippelt helyesen a kisor­solt hat számra, a telitalálatos szelvény ázsiója erre a hétre 112 millióra nőtt. A Joker a múlt heti összeg­nek a dupláját - 12 milliót - ígéri annak, aki most bene­vez rá. A totózókat 30 millióval kecsegteti a 13 + 1 találat. A góltotó hívei pedig 555 ezer Kedvelt a Kenő-manó Minden bizonnyal jól ünnepelt az a kenózó, aki a múlt héten a kisorsolt húsz számból kilenc­cel telitalálatot ért el, s 7 mil­lió forintot nyert. Az elmúlt évek alatt kialakult a kenózók tábora, akik hetente 1,2-1,3 millió szelvényt küldenek já­tékba, amelynek tíz százaléka általában mindig nyer. 14 milliós Jackpot Nagy vonzerőt jelent a Tele- mázlin a 14 milliót érő jack­pot. Látszik ez a Telemázli- show adásaiban is, ahol egyre nagyobb az izgalom. A keddi műsorban sem sikerült a játé­kosoknak a jackpotot rejtő fi­ókra állítani a bábujukat, ezért be kellett érniük azzal, amit a különféle játékokban össze­ügyeskedtek. A legnagyobb összeget, 185 ezer forintot a miskolci Kauka Tiborné nyerte, őt követte a dunavar- sányi Tóth Ildikó, aki a Tüzes­golyókkal 110 ezer forintot nyert. A szigetszentmiklósi Kovács Imre vállalkozó Locs- Pocs „vállalkozása” ezúttal nem bizonyult nyereségesnek, mindössze 91 250 forintot ho­zott a konyhára. Tippmix A futballrajongók számára ezen a héten érdekesnek ígér­kezik a Paris SG-Bordeaux francia, a Grasshopperes-Lu- zem svájci és egy cseh bajnoki mérkőzés végeredménye. Nem kevesebb izgalmat ígér a Mladost Zagreb-BVSC Wes- tel Bajnokok Ligája vízilabda­mérkőzés, a Jadran Split-Va- sas Piákét vízilabda LEN Kupa elődöntő második mér­kőzés, valamint az Ina Assita- lia Roma-FTC Vitaiin KEK- elődöntő második mérkőzése. (x) Havel túl az életveszélyen Csehországot megdöbbentette a műtét híre Saját jelölteket állítanak az ultrakonzervatívok Elegük van az ígérgetésből Mezőgazdaságunk és az unió H azánk csatlakozása az Európai Unióhoz azt a fontos követelményt tá­masztja mezőgazdaságunkkal szemben, hogy a kormányzat, az érdek-képviseleti és a tár­sadalmi szervezetek, vala­mint a termelői szféra intéz­ményeit teljes körűen az uniós normákhoz igazítsuk - mondta munkatársunknak dr. Fekete Pál, a Földműve­lésügyi Minisztérium integrá­ciós főosztályának helyettes vezetője.-Élni kívánunk az úgyneve­zett derogáció lehetőségével, vagyis bizonyos ideig felmen­tést kérünk az Európai Unió követelményeinek teljesítése alól. Célunk a teljes jogú csat­lakozás, a beilleszkedés az egy­séges belső piacba. Ebben nem szükséges halasztást kémünk, mert a magyar termékek zöme minőségi, csomagolási és szál­lítási színvonalát tekintve már megállja a helyét a nemzetközi piacon. Néhol szükség van ha­lasztásra, de az ilyen ügyek száma alig haladja meg az egy tucatot. Átalakuló kamarák A kormányzatnak a csatlakozás jogi és alkotmányos hátterét kell megteremtenie. A kommu­nikációs és dokumentációs kapcsolattartási rendszer mö­gött biztos intézményi háttér­nek, képzett szakapparátusnak kell állnia. Ezek hiányában el­esünk a csatlakozásból eredő előnyöktől, támogatásoktól. A csatlakozás másik fontos eleme a valós szakmai háttérrel rendelkező, szektoronkénti - zöldség-gyümölcs, gabona, cu­kor - termelői értékesítési szervezetek (TESZ) kiépülése. Ezeket az unió rendtartása alap­ján kell létrehoznunk, oly mó­don, hogy a termelést, a feldol­gozást és az értékesítést egysé­gesen kezeljük. A termelőknek saját köreikből az e célra legal­kalmasabb embereket kell a TÉSZ-ek élére állítaniuk, hi­szen ők vesznek részt az Euró­pai Közösség piaci szabályozó rendszerének működtetésében. Ennek megfelelően át fog ala­kulni a kamarák feladatköre, hogy - nyugati mintára - szak- tanácsadással és információ­szolgáltatással foglalkozzanak. A korábbi szövetkezetek szétesése miatt a mezőgazdaság mindmáig alig tért magához, a termelők érdekképviseleteinek ereje gyakorlatilag a nullára csökkent. Ma a felaprózott ter­melés a koncentrált kereskedői hálózattal szemben csaknem tehetetlen. Ebből következően a TÉSZ-ek feladata, hogy a ter­melők a kereskedőkkel szem­ben jobb pozícióba kerüljenek, és befolyásolni tudják az ára­kat, az értékesítés feltételeit. Ismét a földkérdésről A piac regionális kiegyensú­lyozása is uniós követelmény. Mivel hazánk gyakorlatilag nulláról indul, elvárható, hogy a TÉSZ-ek létrehozását Brüsz- szel már a csatlakozás előtt is aktívan támogassa. A társfinanszírozásban a jog­szabályok által megengedettnél nagyobb mértékű támogatást kérünk (akárcsak a keletnémet új tartományok). A stmkturális támogatás (fejlesztő beruházá­sok) háromnegyedét az unió, egynegyedét az adott ország állja. Mi a javunkra kedvezőbb arány elfogadását szorgalmaz­zuk. Mindezt a rendszerváltás súlyos vesztesége és az ágazat tőkeszegénysége is indokolja, hiszen sok gazda 15-20 éves gépekkel dolgozik. A társadalomban érzékeny­séget váltott ki a termőföld kül­földieknek történő értékesítése, amelyben feltétlenül átmeneti jogszabály kezelést kell kér­nünk, hogy elkerülhessük a földspekulációt. A telkek, a hétvégi házak esetében már el­vetettük a kockát: külföldi ál­lampolgárok is minden korláto­zás nélkül vásárolhatnak ilyen ingatlant. A kvótakérdés a tej, a ga­bona, a cukor, a dohány eseté­ben azt jelenti, hogy szigorú ár- szabályozás mellett Brüsszel a tagállamok számára mennyi­ségi korlátozást ír elő a túlter­melés megakadályozására. Kemény tárgyalások- A nemzeti kvóták kialakítása rendszerint kemény tárgyalások eredménye. A partnereknek egyezségre kell jutniuk, mely időszakot tekintik a meghatáro­zandó kvóta alapjának, és ezek az évek lesznek mérvadóak az adott ágazat számára az össz­termelésből való részesedésé­ben. A március 31-én megkez­dődött tárgyalások mindkét fél részéről rugalmasságot igé­nyelnek - mondta dr. Fekete Pál a Földművelésügyi Minisz­térium főosztályvezető-helyet­tese. Csernyánszky Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom