Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11-13 / 86. szám

foto: na. H Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen az Air France Delhi-Párlzs járata szombaton hajnalban, miután egy a gépen uta' zó terhes Indiai nő rosszul lett. Az asszonyt a repülőtérről a II. számú női klinikára szállították, ahol egészséges, 2150 grammos fiúnak adott életet. Mint dr. Jancsó Györgyitől (képünkön) meg­tudtuk, anya és gyermeke jól van Elfogadjuk a A 19 pontos, 1961-ben született Európai Szo­ciális Karta mára az Európai Unió egyik munkajogi alaptörvé­nye lett, legalább tíz cikkelyének elfogadá­sát és betartását az újonnan csatlakozó or­szágoktól is elvárják. Hazánk tizenkét cikkely ra­tifikálására készül fel - je­lentették be a Munkaügyi Minisztériumban. Az alá­írásra vonatkozó végleges döntést már az új parla­mentnek kell majd meg­hoznia, de a szociális part­nerekkel történt egyeztetés után a kormányzat már elő­készítette a megerősítést. A szabályok előírják a csatlakozni szándékozók számára, hogy a 19 cikkely közül legalább tízet meg­Megszületett A 22 hónapnyi tárgyalásso­rozat és 36 órás maratoni végső egyeztetés után nyél­be ütött, az észak-írországi rendezésnek alkotmányos keretet teremtő dokumen­tum egyik legfontosabb pontja kimondja: Észak-íror- szág teljes egészében az Egyesült Királyság része ma­rad, s ezen nem lehet változ­tatni a tartomány népének többségi akarata ellenére. Ha azonban az ulsteri la­kosság egy népszavazáson úgy döntene, hogy nem kí­ván az Egyesült Királyság fennhatósága alatt élni, ha­nem az ír sziget egyesítését kívánja, a brit kormány karfát erősítsenek, de a tízből ötöt az egyezmény hét alapelvá­rása közül kell kiválasztani. Hazánk feltehetően a fog­lalkoztatás elősegítésére, az érdekvédelmi szerveze­tek szabad alakítására, a kollektív tárgyalásokra, a társadalombiztosításra, a családi jogokra vonatkozó cikkelyeket ratifikálja majd. A hátrányos helyzetben lé­vők segítésére, a bevándor­ló munkásokra vonatkozó szabályokat nem tudjuk el­fogadni. Vállaljuk az igaz­ságos, a biztonságos és egészséges munkafeltéte­lekre, a dolgozó nők védel­mére, a pályaválasztási tá­jékozódásra, az egészség védelmére, a szociális jóléti szolgáltatásokra, az anyák és a gyermekek szociális, gazdasági védelmére vonat­kozó előírásokat.' a béke meghajolna a döntés előtt, az észak-ír-ügyek minisztere ennek megfelelő törvényter­vezetet terjesztene a londo­ni parlament elé. Ez utóbbi pont azonban teoretikus jelentőségű, hi­szen az ulsteri tartomány la­kosságának valamivel több mint 50 százaléka koronahű protestáns, s csak 38 száza­léka tartozik az ír sziget egyesítését pártoló katoli­kus közösséghez. A két kormány alkotmá­nyos és törvényi módosítá­sokat is vállalt, hogy a tarto­mány jövőbeni sorsát kizá­rólag a helyi lakosság akara­ta befolyásolhassa. A keresztúttól a feltámadásig „A világ mai Igazságtalanságai­ban és gyötrelmeiben Jézus szen­vedése Ismétlődik meg. Krisztus együtt szenved és hal meg min­denkivel, aki a gyűlölet és az erő­szak áldozata lett, akit kirekeszt az önzés és a közöny” - hangsúlyozta II. János Pál pápa pénteken, a via crucls (a kereszt útja) szertartásán FOTÓ: FEB/REUTERS „Az élet által legyőzőnek ar­cán a kereszten haldokló Krisztus arcvonásai látszanak. A keresztre feszített, halott Krisztus láttán arra kell gon­dolni, hogy mennyi igazságta­lanság és gyötrelem hosszab­bítja meg szenvedését a Föld minden táján. A kereszt azon­ban ma is reményt áraszt min­denkinek” - mondta a Szent­atya a Krisztus utolsó útját fel­idéző 14 stációs via crucisnál. Az idei szertartás a hagyo­mányoknak megfelelően a római Colosseumnál kezdődött, ott, ahol csaknem két évez­rede a keresz­tényüldözések folytak. Róma püspöke, a pá­pa imát mon­dott, majd az első stációig vitte a keresz­tet. Itt hang­zott el a katoli­kus egyház is­mételt mea culpá- ja: Jézus megölésé­ért és a világ gonoszsá­gaiért mindenki felelős, nem egyedül a zsidó nép az, „ame­lyet annyi időn át mi is megfe­szítettünk.” A „feszítsétek meg” kiáltása egészen mosta­náig visszhangzik: Auschwitz hamvaiban, a Gulag jegében, az ázsiai rizsföldek és az afri­kai Nagy-tavak véres vizében, a megtagadott, prostituált, megcsonkított gyermekekben - jelentette ki a Szentatya. Az évszázados hagyományok szerint szombaton, az estébe nyúlóan országszerte megtar­tották a hívők a katolikus templomok kertjeiben, a templomot övező utcákban a feltámadási körmenetet. Is­mét megszólaltak a haran­gok, felzúgtak az orgonák, felcsendült az örömének, az Allaluja. A körmenetek élén vitt, a feltámadt Krisztust áb­rázoló szobor, a meggyújtott húsvéti gyertya lángja hírt adott arról, hogy a halál fölött győzedelmeskedett az élet. A hívők a szombatról hús­vét vasárnápra virradó éjjel közös imával köszöntik a fel­támadást. Tűz- és vízszentelés a budapesti Szent István- bazilikában. A szertartást Farkas Attila érseki tanácsos (képünkön bal oldalon) celebrálta Megint bomba robbant Egyelőre nem látnak összefüggést a pénteken es­te a budapesti Dembinszky utcában történt autó­robbantás és az Aranykéz utcában kitört lövöl­dözés között. Mint ismeretes, pénteken délután a fővárosi éjszakai élet rendőrség által is jól is­mert egyik arab főszereplője üzleti vitába keve­redett honfitársaival és fegyverrel próbálta lezár­ni a nézeteltérést. A „vitában” két arab férfi és egy arra sétáló finn nő megsérült. A tettes egy 500-as fekete színű Mercedesszel elmenekült. Jókora bombát dughattak egy másik, szintén fekete színű és ugyancsak 500-as Mercedes alá, hiszen a környező házak ablakai betörtek, a kö­zelben parkoló autók megsérültek, kiégtek. A kocsi egy török állampolgáré volt, akinek - vallo­mása szerint - nincs haragosa, és elképzelni sem tudja, ki követte el ellene a merényletet. Mindkét ügyben lapzártakor még javában nyomoznak a BRFK életvédelmi alosztályának munkatársai. Újabb túszok szabadultak Az elmúlt héten újabb há­rom - két dagesztáni és egy .csecsen - túszt szabadítot­tak ki Csecsenföldön az Aszlan Maszhadov elnök­nek alárendelt terrorellenes központ emberei. Jelenleg 65 személyt tar­tanak fogságban csecsenföl- di emberrablók. A hat kül­földi között van a magyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat tavaly októberben fog­ságba esett két munkatársa, valamint két brit és két török állampolgár. A csecsen belügyminisz­térium emberrablások elleni ügyosztályának jelentéséből kiderült, hogy az idén eddig 43 embert hurcoltak el el­rablóik az észak-kaukázusi szakadár köztársaságban. Közülük 35 már visszanyer­te szabadságát. Tavaly ösz- szesen 246 emberrablás tör­tént, de az elhurcoltak közül 189-en kiszabadultak. Hírcsokor -mm ..............................Z...........-................................ B uddha foga Tajvanon Óriási ünnepséget rendeztek Tajpejben abból az alkalomból, hogy a szigetre érkezett Thaiföldről Buddha egyik fo­ga. A több mint 2500 éves ereklyét Hszing Jun, Tajvan főpapja (a képen jobbra) fogadta, szenteltvízzel locsolva a mintegy 20 ezer zarándokot. Hol van Karadzsics? Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök családja cáfolja, hogy a háborús bűnök elkövetésével vádolt politikus kész lenne önként jelentkez­ni a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Egyes jelentések szerint a politi­kus Oroszországban, más közlések szerint pedig Fehéroroszországban rejtőzködik. Koreai kannibálok Észak-Koreában kannibalizmusra kényszeríti az éhínség az embereket, akiknek nagy része a nemzetközi se­gélyekből sem részesül, hogy legalább esélye legyen az életben maradásra. A külföldi adományok javát a hadsereg vezetői kapják meg - közölte szomba­ton az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezet pekingi irodája. Postai fejlesztések A Magyar Posta Rt. az idén legalább 8 milliárd forintot kíván fejlesztésekre fordítani. E pénzből bővítik a postai szolgáltatásokat, korszerűsítik a jár­műparkot, felújítják a hivatalokat. Nyugdíjba küldik a Barkasokat, fej­lesztik a számítástechnikai üzemviteli rendszert, hogy kimutatást készíthes­senek a postai alapszolgáltatások tényleges költségeiről. Gyilkos forgószél Tornádó pusztított Alabamában és Ge­orgia államban. A forgószél csaknem 50 embert megölt, több százat pedig súlyosan megsebesített. Minor város­ka templomát - amelyben 60 hívő tar­tózkodott - a pusztító vihar a földig rombolta. Hajózási szezonnyitó Megkezdődött a 152. hajózási szezon a Balatonon. Az évad nyitányaként a Siófokról kifutott 107 éves Kelén moto­rost ünnepélyesen fogadták a balaton­füredi kikötőben. Több tízmillió forin­tot költöttek a hajók felújítására: rend­be hozták a Kossuth-kompot, s a fő­szezonra elkészülnek a Füred-katama- rán felújításával is. Csata Antalyánál Eddig már tíz kurd lázadó vesztette életét a katonákkal vívott tűzpárbaj- ban az egyik leglátogatottabb török üdülőközpont, Antalya közelében. A lázadók azzal fenyegetőznek, hogy ak­cióikat nyáron is folytatják. A költőre emlékeztek József Attila tegnap lett volna 93 éves. Azon költők közé tartozott, akik tuda­tosan tettek a nemzetért, európaiságát és magyarságát soha nem tagadta meg. Talán ezért is tartják 1964 óta a magyar líra ünnepét április 11-én, a költő születésnapján. Nyugtalan húsvét Teljes készültségben álltak a biztonsá­gi erők a zsidó húsvét idején Izraelben, attól tartva, hogy a közel­múltban meggyilkolt Hamas-vezető halála miatt merényletekre szánják el magukat az arab terroristák. Nablus- ban, a palesztin autonóm területen sok ezer arab tüntetett, de vérontásra nem került sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom