Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-21-22 / 68. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. március 21-22., szombat-vasárnap 1998. március 22-én HOLNAP A tartalomból: Akik a falra másznak Nem idegességükben teszik ezt, hanem azért, mert ezzel keresik a kenyerüket. csak Már nem vadászik trófeákra 46 Ft\ Rozika kedvéért tíz év után feleségül vette a feleségét, hogy három esküvő lehessen a Kepes családban A Titanic utolsó 160 perce „Az Óceán királynője” boszorkányként él tovább a tenger fenekén. A Békés megyei vámnyomozók csempészhálózatot számolnak fel Egyre több kegytárgyra lelnek Egyre több ikon kerül elő annak a csempészügynek folyományaként, melynek feltárása a szeghalmi rendőrök február 16-ai közúti ellenőrzésével indult. Akkor 8 ikon, úti oltár került elő a két ukrán által vezetett kocsiból. Azóta közel harmincra szaporodott a vélhetően orosz, ukrán templomokból, magángyűjtőktől származó pravoszláv kegytárgyak száma. Magyarországi értékük 7 millióra tehető. A két ukránt tolmács segítségével hallgatják ki. Egyikük magyar származású, ám nyelvünkön se írni, sem olvasni nem tud, az ukrán viszont érti a magyart, csak éppen megszólalni nem hajlandó így. Szinte naponta kihallgatják őket, összevissza nyilatkozgatnak, s csak azt ismerik el, amit már amúgy is rájuk bizonyítanak. Annak nem adják okát, mit kerestek errefelé. (Először azt mondták, évekkel ezelőtt kerültek be az ikonok. De a nyomozók megmutatták nekik: a kocsiban egy most január elsejei Sztalicsnaja Gazétába voltak csomagolva...) A Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának munkatársai — akik a szeghalmi rendőröktől már a kezdetekkor átvették a nyomozást — közben kiderítették annak a személynek a kilétét és címét, akitől a ma is előzetes letartóztatásban lévő ukránok kézhez kapták a Magyarországra becsempészett kegytárgyakat. A budai Karolina úton megtartott házkutatás révén régiségboltokban, bizományi üzletekben is bukkantak kegytárgyakra. A megye vámnyomozói együtt dolgoznak az ukrán szervezett bűnözés elleni szolgálattal. (A közvetlen kapcsolat kiépítését a nemrég elhunyt Kuzma Mihály alezredesnek köszönhetik — most hálával emlékeztek kiváló barátjukról.) A szálak egy szentpétervári orosz felbújtóhoz vezetnek, aki talán Csapon él, miután ikoncsempészetért korábban már kiutasították Magyarországról. A lefogottak kocsijában talált élelmiszerbolti blokkok alapján a környező megyéket is érintően folytatják a nyomozást. Kiss A. János Az energiaszolgáltatók közül elsőként Szja-vallomás — 92 ezer polgártól Gyógyszertáravatás, (d) A békéscsabai kerület, Mező- megyer egészségügyi ellátása fokozatosan javul. Nemrégiben az orvosi rendelő felújításának örülhettek az ott élők, tegnap délután pedig átadták a Deák utcai Isteni gondviselés gyógyszertár fiókgyógyszertárát. Az orvosi rendeléshez igazodva hétfőtől naponta fél tíztől fél háromig várja a betegeket egy gyógyszerész és egy asszisztens. Térségi érdek, (i) A térségi turizmust is szolgáló közlekedési hálózat fejlesztése céljából a Körösladány—Szeghalom és a Szeghalom—Füzesgyarmat közötti kerékpárút kiépülésére nagy szüksége volna az észak-békési régiónak. A két útszakasz tervének elkészítésére a térség közösen pályázatot nyújt be a területfejlesztési tanácshoz. Ványn támogatja. (i) A szeghalmi képviselő-testület 270 ezer forinttal kívánja támogatni a szeghalmi tűzoltóság sikeres pályázat esetén megvásárolható tűzoltóautóját. A gépjárműfecskendő beszerzéséhez saját erő is szükséges, s ennek egy részét kéri a tűzoltóság az érintett önkormányzatoktól. A ványaiak által megszavazott pénzre persze csak akkor lesz szükség, ha a pályázat nyerő lesz. Egészségügyi fórum, (i) Dr. Diószegi Mária háziorvos az emésztőszervi betegségekről beszélget hallgatóival a déva- ványai Ladányi Mihály Könyvtárban március 23-án 18 órától. Egy éve hatékonyan, (i) Dr. Rózsa Piroska füzesgyarmati gyermekorvos egy esztendeje került az észak-békési nagyközségbe. Jelenleg 760 gyermek tartozik hozzá, s ellátásuk mellett a doktornő az orvosi ügyeletben is szerepet vállal. Az egy év alatt 240 iskolásnál és 183 óvodásnál végzett különböző szűrést dr. Rózsa Piroska. Szintén ez idő alatt tárgyi eszközök beszerzésére 500 ezer forintot nyert a gyarpjati gyermekorvosi szolgálat. Borulások, (m) Békés külterületén tegnap felborult egy tehergépkocsi, egy súlyos sérülés történt. Ugyancsak tegnap Orosháza külterületén egy személyautó borult fel, itt is egy személy sérült meg súlyosan. Öngyilkosság, (m) A Budapest és Békéscsaba között közlekedő' gyorsvonat már nem tudott lassítani, amikor — feltehetően öngyilkosság szándékával — egy személy tegnap 14 óra 50 perckor a megyehatár Békés megyei területén a vonat elé vetette magát. A nagy sebességgel közlekedő' vonat halálra gázolta az illetőt. Gépkocsilopás, (m) Békéscsabán, a Wlassics sétány 7. szám alatti parkolóból tegnap délután eltulajdonítottak egy DUP 421-es rendszámú, sötétkék színű Opel Ascona típusú személygépkocsit. Titokzatos tűz. (m) Tegnap délután Orosházán, a Báthory utcában egy lakóépület egyik szobájában kigyulladt egy heverő'. A tűz keletkezési okát még vizsgálják, hiszen senki sem tartózkodott a lakásban, amikor a fekvó'alkalmatosság égni kezdett. Az anyagi kár szerencsére nem nagy, hiszen a szomszédok idő- ben észrevették a füstöt. „AMIT NEM AKARSZ MAGADNAK, AZT NE TEDD SOHA MÁSSAL.” (Kung Fu-Ce) A Dél-Alföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság az ügyfelek igényeinek eddiginél jobb kielégítése, a gyors és hatékony ügyfélkezelés érdekében változásokat vezet be. Az átszervezés elsó' állomása az orosházi kirendeltség szolgáltatási területe. Erról tartottak sajtó- tájékoztatót tegnap délelőtt Orosházán az új ügyfélszolgálati irodában. A Dégáz Rt. Orosházi Üzem- igazgatóság igazgatója, dr. Szabó István bevezetőjében elmondta, hogy a Magyarországon jelenlévő energiaszolgáltatók közül elsőként ennek a cégnek az ügyfelei körében vezetik be az új ügyfélszolgálati és számlázási rendszert annak érdekében, hogy kevesebb kellemetlenséget okozva növeljék ügyfeleik Dégázzal szembeni elégedettségét. Megszervezték az orosházi kirendeltséget, ami a Szegedi Területi Igazgatósághoz tartozik. —- Munkánk első eredményei közé tartozik, hogy szétvált az ügyfélszolgálati-, a műszaki- és a logisztikai tevékenység, kijelöltük ezek vezetőit. A területi átszervezés után a ki- rendeltség új szolgáltatási körzete: Orosháza, Tótkomlós, Nagyszénás, Gádoros, Gerendás, Csorvás, Pusztaföldvár, Székkutas mintegy 21 ezer háztartással. (Békéssámson a hódmezővásárhelyi kirendeltséghez került.) Ügyfeleinknek tájékoztató levelet küldtünk a legkedvezőbb számlázási megoldásokról, ismertettük a változásokat: azt, hogy megszűnik a gázszámlák díjának helyszíni fizetése a pénzbeszedőnél. Az eddigi hatósági behajtás helyett számlázási választást ajánlunk. A szigorú helyszíni leolvasás helyett a jövőben elfogadjuk ügyfeleinktől levélben, telefonon, személyesen is a közlést — mondta az üzemigazgató. A sajtó képviselőinek Jean- Claude Apack kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgató nem tudott a gáz árának emeléséről nyilatkozni. Az kormánydöntés függvénye, a Dégáz egyébként is szolgáltató, maga is vásárolja a gázt. Csete Ilona Kilencedik esztendeje „vallunk” rendre az APEH-nak, perlekedve a naptárral a mindig vészesen közeledő' határidőit miatt. A tegnapi nappal, egészen pontosan március 20- án éjfélkor járt le a személyi jövedelemadó benyújtásának határideje. Az adóhivatalban, amely a dátumra tekintettel tegnap 16 óráig fogadta az ügyfeleket, nem volt nagy tumultus, inkább a postán álltak sorba a jellegzetes borítékokkal. — Békés megyében az adóhatóság a tavalyihoz hasonlóan mintegy 92 ezer polgártól várja a személyi jövedelemadó bevallást az idén — tudtuk meg Nóvéné dr. Mátrai Ágnestől, az APEH Békés Megyei Igazgatóság adóügyi igazgatóhelyettesétől. — Március 19-én estig 73 ezer 400 bevallás érkezett be, tegnap pedig mintegy 9—10 ezer. A késlekedők aránya évek óta hasonló. A választási kampány közeledtével a városi ügyeket is hosszasabban tárgyalják a képviselők, és ezt figyelembe véve kell összeállítani a következő közgyűlések napirendjeit — mondta tegnap Pap János, Békéscsaba polgármestere a csütörtöki közgyűlést értékelő sajtótájékoztatóján. A polgármester hozzátette, a város praktikus működését is szem előtt tarthatták volna a képviselők a hajnal háromig tartó közgyűlésen. A sportra fordítható pénzeszközökről szóló előterjesztést elfogadta a testület, azzal a kitétellel, hogy az Előre FC átalakítását nem 3 és fél millió forinttal, hanem az általános tartalékalapból egymillió forinttal támogatja. A beiskolázással kapcsolatban több osztály indítását hagyta jóvá a testület, mint a gyermeklétszám alapján az szükséges lenne. A sajtótájékoztatón elhangzott, néhány iskola teljesíthetetlen ígéretekkel próbálja beiskolázásra bírni a szülőket. A Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatói helyére pályázatot ír ki a testület. A Tulipán utcai honvédségi szolgálati lakások 2000. december 31-éig továbbra is a város használatában maradnak, mint szociális célú lakások. — Milyen hibákat ejtenek a leggyakrabban az adózók? — Még mindig gyakran előfordul, hogy a bizonylatokat is mellékelik, holott azokat nem kell csatolni. Azokat öt éven át az állampolgár feladata megőrizni. Gyakori, hogy hiányzik a bevallási -ívről az azonosító szám, avagy helytelen, és el-elmarad az aláírás is. Tavaly egyébként az adójóváírás volt a legnehezebb, ám ezzel most nincs különösebb gond. — A korábbi, sokakat érintő határidő február 15-e volt, amikor az egyéni vállalkozók tettek bevallást 1997-ről. Mennyi érkezett be? — Mintegy 14 ezer 700. A felszólító leveleket most küldtük ki ezerkétszáz ügyfélnek, a nyilvántartás szerint ugyanis mintegy 15 ezer 900 egyéni vállalkozói bevallásnak kellett volna beérkeznie. T. I. A testület döntött az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbérének emeléséről, valamint elfogadták a szociális rendelet tervezetét, melyet áprilisban, a pénzügyi hatásvizsgálat és a lakosság megkérdezése után alkotnak majd meg. A Pe- tőfi-liget rendezésére — a városrendezési tervet figyelembe véve — előzetes tervek készülnek. A közgyűlés döntése értelmében Békéscsaba csatlakozott a megyei jogú városok azon társulásához, melynek célja a panellakások korszerűsítése. Zárt ülésen döntött a testület, hogy hirdetményben keresnek vállalkozót a városi sportcsarnok melletti zöldterület sportcentrumként való hasznosítására. A tervek szerint a felépülő létesítmények á város tulajdonába kerülnének, de a beruházó 25 éves használati jogot kapna rájuk. A városi sportcsarnok működésével kapcsolatban több panasz érkezett a testülethez, de szerződés- bontásra nem került sor a város és az üzemeltető között. A helyi autóbusz-közlekedés korszerűsítése és új buszok vásárlása érdekében a város tárgyal a szolgáltatóval a lehetőségekről. K. A. H ü G A R O T E Lj H T C C csoport tagja Tájékoztató! Felhívjuk tisztelt Előfizetőink figyelmét, hogy a közérdekű (speciális) telefonszámok 1998. március 30-ától csak a 3 számjegyű hívószámon hívhatók. A KÖZÉRDEKŰ SZÁMOK KÖZÜL AZ ALÁBBIAK HÍVHATÓK díjmentesen: Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Nemzetközi bejelentő: 190 Belföldi bejelentő: 191 Táviratfeladás: 192 Hibabejelentő: 143 Díjfizetés ellenében hívhatók: Ébresztés bejelentése: Belföldi tudakozó: Nemzetközi tudakozó: Pontos idő: Autóklub segélyhívó: Totó-Lottó: Hangposta: 193 (bejelentése helyi tarifa, ébresztés 20 Ft + áfa) 198 (3 impulzusnak megfelelő díj) 199 (3 impulzusnak megfelelő díj) 180 (helyi tarifa) 188 (III-as díjövnek megfelelő tarifa) 181 (helyi tarifa) 175 (üzenet lehallgatása helyi tarifa). Egymillió az Előre átalakítására