Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-16 / 63. szám

1998. március 16., hétfő VILÁGTÜKÖR Iszlám központ lesz Európában? Iszlám szélsőségesek Németor­szágban kívánják létrehozni eu­rópai központjukat. Elképzelé­seik szerint ott működne a Milli Görüs nevű szérvezet 300 ko­rániskolája, amelyben arra taní­tanák a gyerekeket, hogy utasít­sák el a nyugati életfelfogást és kultúrát. A 28 ezer bejegyzett tagot tömörítő szélsőséges muzul­mán szervezet a Törökország­ban januárban betiltott Jólét Pártjának fiókszervezete. Tag­jait a Németországban élő több, mint kétmillió török köréből toborozza, és a tagdíjakból, va­lamint a kikényszerített támo­gatásokból tartja fenn magát. A szervezet Hannover közelében vásárolt ingatlant, s a tervek szerint ott épül fel az iszlám ok­tatás európai központja. Túlságosan drága a bécsi repülőtér Európa légitársaságai elmarasz­talják a schwechati repülőteret, mert földrészünkön a bécsi lé­gikikötő szolgáltatásai a leg­drágábbak. Az Európai Légitár­saságok Egyesülete panaszában kiemelte, hogy a repülőtéri ille­ték az osztrák fővárosban csak-, nem az átlagos tarifa másfél- szeresét teszi ki. A beadvány összehasonlítás­ként közli, hogy Londonban például a repülőtér-használati díjak 23 százalékkal alacso­nyabbak, mint az uniós átlag, de még így is az amerikai és az ázsiai légikikötőkben meghatá­rozott összeg kétszeresét-há- romszorosát kell fizetni. Az egyesület hozzáteszi: ha a hely­zet nem változik, Schwechat hamar elnéptelenedhet. Lehallgatják a telefonfülkéket Franciaországi nagyvárosokban évente mintegy ezer nyilvános telefont hallgatnak le a hatósá­gok, méghozzá teljesen jogsze­rűen. A kormányfő, vagy az igazságügyi miniszter hivatala által engedélyezett akciók meghatározott célszemélyekre irányulnak. A figyelés ideje alatt azonban időnként azoknak a beszélgetését is rögzítik, akiknek a lehallgatására az en­gedély nem vonatkozik, de a megfigyelt állomásról beszél­tek. Ehhez a rendőrségnek már. nem lenne joga. Az érintettek persze már rá­jöttek, miről ismerhető fel a „nem steril” telefonfülke. Ar­ról, hogy a készülék hallgatójá­ból ismeretlen eredetű zörejek szüremlenek ki. Viharsarkiak főhajtása Szent László városában (Folytatás az 1. oldalról) — Bem tábornok és Rulikowsky százados neve szervesen össze­forrt a magyar szabadságharccal, a lengyel nép fiai a segesvári csatától Buda ostromáig minde­nütt jelen voltak — fogalmazott Bogumil Luft, a Lengyel Köz­társaság bukaresti nagykövete a koszorúzást megelőzően. Március idusán Nagyváradon, mint Erdély számos városában, falujában szívvel-lélekkel zen- dült fel a Szózat, a Himnusz tisz­telegve a 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulója előtt. Délután a Nicolae Balcescu, Petőfi Sándor és Szacsvay Imre szobránál ren­dezett megemlékezésen, koszo­rúzáson a nagyváradi, Bihar me­gyei és országos RMDSZ-veze- tőség, a történelmi egyházak, közép- és felsőoktatási intézmé­nyek képviselői mellett részt vett Bitay Károly, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkon­zulja, Balázs Adám, a bukaresti magyar nagykövetség főtaná­csosa, megyénket dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Biri István fő­jegyző képviselte. A Nagyváradi Állami Színházban rendezett es­ti előadáson Illés Lajos Magyar Éneke volt műsoron. Both Imre Nicolae Balcescu nagyváradi szobra, valamint a forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve a megemlékezés vi­rágait helyezi el dr. Pelcsinszki Boleszláv (jobbról) és dr. Biri István (középen). A szabadságharc nyolc Nagyváradon eltemetett hőséről Tempfli József római katolikus püs­pök, Fazakas Sándor református lelkipásztor, valamint Tőkés László református püspök em­lékezett FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A partnerség szabályai Elkészült a tárgyalási menetrend Az EU miniszteri tanácsa ma fogadja el a kelet-európai or­szágok belépésének meg­könnyítését célzó csatlakozási partnerség alapszabályait. Hírek szerint elkészült a hónap végén kezdődő csatlakozási tárgyalások menetrendje. Ezt megelőzően az Európai Parla­ment véleményezte a „part­nerségi intézményrendszert”, amely összegzi a tagjelöltek felkészülésének célkitűzéseit, és körvonalazza az Európai Unió pénzügyi támogatását. Az EU részéről a tárgyalások ünnepélyes megnyitásakor - március 31-én - el fog hang­zani, hogy a közösségi jog- és vívmányrendszer átvétele, il­letve alkalmazása a tagságra pályázók számára kötelező. A jelölteknek azt is el kell fogad­niuk, hogy a rendszer folyama­tosan (tehát a tárgyalások alatt is) bővül és fejlődik. Az első megbeszélésre ápri­lis 3-án kerül sor, még mind a tizenegy tagjelölt országgal. Ebben a szakaszban lényegé­ben az Európai Bizottság által tartott előadások hangzanak el. Az első tárgyalás után a tag­jelöltek két csoportban folytat­ják a helyzet áttekintését: az ér­demi tárgyalásokra meghívott öt kelet-európai ország - köz­tük Magyarország - és Ciprus más-más ütemezésben vesz részt azokon, mint az öt további tagjelölt. A tárgyalások későbbi szakaszában a tagjelöltek mindegyike kétoldalú alapon találkozik majd az Európai Unió illetékeseivel. Negyedszázada indult felfedezőútjára az Úttörő • t Üzenet az űrbéli lényeknek Huszonöt éve, 1973 márciu­sában startolt a Kennedy Űr­központ indítóállványáról az a Kentaur rakéta, amely pá­lyára állította a Pioneer-10 űrszondát. Az Úttörő negyedszázad alatt 10 milliárd kilométert tett meg. Még soha ilyen messzire ember alkotta eszköz nem jutott el a világűrben. Hivatalosan a Pioneer-10 néhány hónappal ezelőtt már befejezte küldetését, nyolcwat­tos adójának teljesítménye ugyanis túlságosan kicsi ahhoz, hogy jelzései elérjék a földi ve­vőberendezéseket. Már csak a legnagyobb antennákkal lehet hallani a szonda jelzéseit. Né­hány hónap múlva azonban végleg elnémul, hiszen naponta több mint egymillió kilométer­rel távolodik. A NASA hosszútávfutója el­sőként hagyta el a Naprend­szert, előzőleg azonban átjutott a Marson túli aszteroidgyűrűn, és elérte a Jupitert, ahonnan felvételeket továbbított a Földre. A tudósok az űrszondá­tól tudták meg azt is, hogy ezt a bolygót is gyűrű veszi körül. Á Pioneer-10-nek már csak egy fontos feladata van: a csil­lagközi térbe vinni az ember üzenetét. A NASA ugyanis a szondán elhelyezett egy kis aranylemezt, amelyre egy földi emberpár képét gravírozták. A kutatók remélik, hogy ha a kozmoszban vannak értelmes lények, esetleg rábukkannak a lemezre és meg is értik a földi üzenetet. FEB Pulóver lett Dolly szőréből Hosszú túrákat tesznek a spanyol birkák Bár a kétkedők szerint Dolly nem is lombikban, hanem „hagyományos” módon ké­szült, az tény, hogy a híressé vált juh először adott gyapjút. A göndör fürtökből szorgos ke­zek pulóvert kötöttek, még­hozzá báránymintával díszítve. A tervek elkészítésére Angliá­ban pályázatot hirdettek, a győztes a Hertfordshire gróf­ságban élő 12 éves Holly Whar­ton lett. A ruhadarab péntek óta Londonban, a brit tudományos múzeumban látható. Közben német tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a génkezelt juhok teje nagy mennyiségben tartalmaz em­beri fehérjét - literenként az eddigi hatvanszorosát. A felfe­dezés azért is fontos, mert a fe­hérvérűség kezeléséhez hasz­nált készítmények így jóval ol­csóbbá válnak. A spanyol juhászok a Dolly- láz kapcsán arra hívják fel a fi­gyelmet, mekkora tartalék rej­lik a vándortenyésztésben. Ők a tél végén birkák ezreit terelik az ország északi részének nap­sütötte mezőire, ahol az ipar még nem érintette meg a termé­szetet. A hosszú báránytúrák végén a fáradt jószágok kövérre eszik magukat. (gyulay) A Nobel-béked(jas Teréz anya képével vonulnak a tüntetők FOTÓ: FEB/REUTERS A koszovói albánok nem engednek A spanyol közvetítő, Felipe Gonzalez borúlátó A koszovóiak vasárnap valamennyi nagyobb városban az ut­cákra vonultak, hogy megemlékezzenek az összecsapásokban meghalt albánokról. A szerb rendőrök nem oszlatták fel a tö­meget, s a legtöbb városban visszavonultak laktanyáikba. Pristinában, a tartomány köz­pontjában több mint húszezren vettek részt a belvárosi sétán, s a város katolikus templomában rendezett gyászmisén is ezrek jelentek meg. A katolikus albánok kezük­ben gyertyákkal, illetve a kö­zelmúltban elhunyt, albán származású Teréz anya képével emlékeztek meg a „családi ház küszöbének védelmében el­esett” honfitársaikról. A többi koszovói nagyobb városban is felvonultak a mintegy kilenc­ven társukat gyászoló albánok, s a transzparenseken a külföld segítségét kérték az újabb vér­ontások megakadályozásához. Pristinához hasonlóan több más koszovói albán város kato­likus templomában is gyászmi­sét tartottak a drenicai áldoza­tok lelki üdvéért, s a hívők a békéért is imádkoztak. Bár a demonstráció célja az volt, hogy megemlékezzenek a ha­lottakról, a tüntetés résztvevői nyilvánvalóvá tették, hogy cél­juk a Szerbiától való elszaka­dás, s a független koszovói ál­lam létrehozása. Felipe González, az Európai Unió és az EBESZ koszovói megbízottja újságíróknak nyi­latkozva azt mondta, hogy kül­detését illetően borúlátó. „Ha a jugoszláv hatóságok, de külö­nösen a szerbek nem hajlandók fogadni a nemzetközi közösség képviselőjét, akkor tehetetle­nek vagyunk” - jelentette ki a volt spanyol kormányfő. Gonzálezt néhány nappal ezelőtt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet bízta meg azzal, hogy közvetít­sen a koszovói válságban, pén­teken pedig az Európai Ünió edinburghi külügyminiszteri értekezletén kérték fel, hogy az Unió nevében is közvetítsen. González szerint küldetése ér­telmetlen, ha Slobodan Milo­sevics jugoszláv elnök nem fogadja őt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom