Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14-15 / 62. szám

MEGTÖRTÉNT ESETEK Titanic - az utolsó 160 perc (4.) épp a vízben lévők fejére, így maguktól ugranak be. — Mint ezer kés szúrása ve­szi őket körül a jéghideg víz — a 2. tiszt leírása szerint. Még szörnyűbb Lightoller sorsa: egy szellőzőakna elé sodródik, amelyből csak úgy lő ki a víz a kazánok felé. Az ör­lenne. Gyilkosság történt: a luxushotel fejre állt, hogy meghaljon. A jéghegy megöl­te. Két óra 18 perckor, 3-4 perc­cel a ragtime zene elnémulása után — feltehetőleg a zenekar tagjai is lezuhantak — a Titanic gyomrából mennydörgésszerű ,,A luxushotel fejére állt, hogy imádkozik, másokat is arra buzdít, bánják meg bűneiket. Többen elájulnak. Wallace Hartley kopog hege­dűjével, és elkezdi utolsó da­rabját, a „Közelebb hozzád Uram” sorait: — Halld meg énekem, köze-- lebb hozzád Uram, hozzád kö­zelebb... A zene hallatán a csónakok­ban mindenki zokog, miközben látják, miként emelkednek ki a vízből a hajó hatalmas propelle­rei és kormánylapátja. A hajófar égnek meredése a hajóbelsőben valamibe, az menthetetlenül a vízbe esik. — Egy halom reményvesz­tett, megtört embercsoport voltunk, akik már csak azon igyekeztünk, hogy az utolsó lélegzetvételt a lehető legutol­só pillanatig kitoljuk — emlé­kezett vissza később ezekre a pillanatokra a 17 éves Jack Thayer. Kétségbeesésükben sokan másznak a hajófarra, hiszen azt nyeli el legutoljára az óce­án. Mások nem akarják meg­várni amíg a vízbe esnek, talán vény szabályosan ráfeszíti az aknát lezáró dróthálóra. így, kapálózva tűnik el a mélyben. Mint lassan halványodó, kivilágított torony emelkedik a hajófar függőleges irányba, egészen 60 méter magassá­gig, közben ordító emberek tucatjai hullanak a vízbe. A csónakban ülők megdermed­nek a szörnyű látványtól. So­kan eltakarják az arcukat. Az utolsó remény is odaveszett. Megfordult a világ: egy hajó áll! Ennél botrányosabb már csak egy fekvő Eiffel-torony A Titanic útvonala és a végzetes pont nakleeresztő kötelek üresek lö­työgnek. Itt fönn mindenki nyomul, kapaszkodik a hajófar­ba, mert az legalább pár méter­rel a víz felett van. Többen imát mormolnak, mások whiskyvel szórakoztatják magukat. Két óra 12 perckor, miután a Titanic két és fél órán át magasztos las­súsággal süllyedt, a meggyötört hajótest elkezd reszketni. Hat percen át forog egy láthatatlan tengely körül. Amikor a hajóorr elsüllyed, magasra emelkedik a hajó fara. Egy pap hangosan rekedt mintegy ötszáz utas szá­mára a legborzasztóbb. Sokan most esnek ki ágyaikból és el- szörnyedve állapítják meg: a padló most fal lett. Akik a fo­lyosókon maradtak, egymásra esnek vagy a vízbe, amely feltar­tóztathatatlanul nyomul felfelé. Sokan úgy halnak meg, hogy tárgyak esnek rájuk: asztalok, cserepes növények, zongorák. Két óra 15 perckor a Titanic hajótörzse 45 fokos szöget zár a vízzel. A hajóhíd lemerül, és aki nem tud belekapaszkodni Mielőtt az utolsó csónakot le­eresztették, megint eldördült egy lövés, mert néhány fűtő és más férfiak az utolsó pillanat­ban beugrottak. — Kifelé — kiáltanak a tisz­tek és a levegőbe lőnek. Inkább maradjon 23 hely üresen, minthogy férfiak meg­meneküljenek, mindegy, hogy milliárdos az illető vagy fűtő! Harold Bride távírász - megmenekült Az utolsó csónak utasai lát­ják a hajón úszó asztalokat, székeket, szekrényeket, aztán gyorsan behúzzák fejüket, mert székek röpülnek feléjük. Kapaszkodónak dobálják le őket, ha a végzet mégis meg­történne. Öt perccel később, két órakor két fűtő közeledik vízen az egyik csónakhoz, ők az elsők, akik bele mertek ug­rani a mínusz két fokos vízbe. Egy harmadik annyira részeg, hogy be kell emelni. Három prominens férfit két óra öt perc körül, negyedórával a vég előtt látnak utoljára a fedélzeten, pislákoló vörös fényben. Smith kapitány bemegy a távírász- hoz, és azt mondja neki: — Most már gondoljon saját magára is! John Jacob Astor sorsába be­lenyugodva támaszkodik a kor­láthoz és nézi, amint közeledik a víz. Thomas Andrews, a ter­vező főmérnök — aki mentő- mellényét egy asztalra dobta — keresztbefont karral áll a do­hányzószalonban és a vízre te­kint. A lépcsőházból embertö­meg özönlik kifelé, fekete arcú fűtők, családok a harmadosz­tályról, síró gyerekekkel. A csó­robaj hallatszik. A menekülők ereiben megfagy a vér. A gigantikus óriás saját magát kezdi pusztítani. A gépház alatt recsegve-ropogva hajlik a dupla falú acélpadló. Széttörnek a lemezépítmények, a hajóbordák, a közfalak éppúgy, mint a hajó­test, a két gőzgép és a 118 tonna nehéz propellerek. A Titanic utolsó fényei is kialszanak. A széttört gőzcsövekből kilö­vellő meleg légtömeg kiszaba­dítja Lightollert az örvényből, és a felszínre köpi. Ebben a pil­lanatban a 24 méter magas, mintegy 50 tonnás első kémény felborul, füstölögve-szikrázva dől a tengerbe, szétroncsolva az alatta mentőmellényben úszó emberek tucatjait. Astor is köz­tük van. Koromfekete holtteste csak hatalmas gyémántgyűrűje, és a nála lévő 4000 dollár — mai árfolyamon: 200 ezer német márka — segítségével azonosít­ható. A hatalmas robajt két, kí­sértetiesen csöndes perc követi. — Azt gondoltuk, a Titanic bukfencezni fog, de amikor már egyenesen állt a fején, egy kis időre állva maradt — emlé­kezett vissza egy matróz. A hajófarba még mindig em­berek tucatjai kapaszkodnak, de kiáltásuk már nem hallható. Két óra húszkor, 160 perccel azután, hogy a jéghegy a Titanicot letaszította kevélysége trónjáról, az acélszarkofág mint­egy 70 fokos szögben visszadől a tengerszinthez, majd egyre se­besebben elnyeli a víz. A fedélzetén lévők tudják, hogy a vég egyre közeleg. Le­zuhannak vagy leugranak. Rá­csapódnak a vízre, vagy csön­des csámcsogással elsöpri őket az óceán sodrás és örvény nél­kül. Egy pillanat és csak egy kis füstfelhő marad az egészből. — She’s gone, elment — hal­lani a csónakokból. Némelyek a „nyomasztó magány érzéséről” beszélnek. A nők sírnak. A legtöbb csónak igyekszik távolodni, félnek a nagy hullámoktól, és félnek azoktól, akik a vízben kapálóz­va az életükért küzdenek. Ahol a hajó eltűnt, székek, szekrények, ajtók, ládák buk­kannak fel a vízből. A gyorslift tempójával lefelé száguldó Titanic belsejében ek­kor halnak meg az utolsó embe­rek. Agyonüti őket a folyosókon, termeken nyomuló, ajtókat, fala­kat áttörő víztömeg. A három utolsó kémény is leszakad, egye­sével szállnak a tengerfenékre — máig nem találták meg őket. Néhány perccel a süllyedés után még történik valami: egy óriási robbanás, hatalmas erejű nyomás összepréseli azt a levegőtömeget, ami még be­lül maradt. A víz színén vége szakad a Titanic eltűnését kísérő csönd­nek. A mentőmellényen csün­gő emberek százainak torká­ból ég felé felszakad a döbbent kiáltás: a víz nulla fok alatti, a csónakok távolodnak, az úszó palota helyén pedig a nagy semmi, a jeges éjszaka. — A csónakban ülők a legbor­zalmasabb, legszörnyűbb kiál­tást hallják, amit csak haldokló kiadhat magából — írja Colonel Grade, washingtoni történész. Csak ekkor döbben rá a csó­nakban ülő mintegy 700 em­ber, hogy egyáltalán nem men­tettek ki mindenkit. — Ez a kiáltás olyan volt szá­munkra, mint a mennydörgés — írja Lawrence Beesly. Néhány dáma az első osz­tályról így vigasztalja magát Jack Philipps távírász - megmenekült (ezen akkor senki nem ütkö­zött meg): — Akik kiabálnak, azok biz­tosan a harmadosztályon utaz­tak, átaludták a katasztrófát, most meg hisztériáznak! Hogy a halálkiáltások tulaj­donosai között a saját férjeik is ott vannak, csak később lesz világos számukra. Menni kellene a sodródó emberekért! A 6-os csónakban erre kényszerítik az asszonyok a csónakparancsnokot, de az tiltakozik. — Mire odaérünk, mind ha­lott lesz — mondja. Fordította: Fehér Ibolya (Jövő vasárnap folytatjuk) Két óra-12 perckor, miután a Titanic két és fél órán át magasztos lassúsággal süllyedt, a meggyötört hajótest elkezd reszketni. Hat percen át forog egy láthatat­lan tengely körül. Amikor a hajóorr elsüllyed, magasra emelkedik a hajó fara. Egy pap hangosan imádkozik, másokat is arra buzdít, bánják meg bűneiket. * * A.hajofär égnek meredése a hajóbeisoben rekedt mintegy ötszáz utas számára a legbor­zasztóbb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom