Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14-15 / 62. szám

16 MÁRCZIUS TIZENÖTÖDIKE 1998. március 14—15., szombat—vasárnap A GYULAI MÁRCIUSI IFJÚ - SZEMELVÉNYEK PÁLFFY ALBERT ÉLETÉBŐL Pákh Albert (1823-1867) a Tiszai Evangé­likus Egyház- kerület püspö­kének fia kivá­ló humorista és szerkesztő volt. Ő alapította a Vasárnapi Új­ságot, szer­kesztette A Magyar Ember Könyvtára cí­mű sorozatot és a Magyar Sajtó című fo­lyóiratot. Né­hány írását franciául is ki­adták. Unokája is irodalmár volt, Reményik Sándor az erdé­lyi líra kiemel­kedő alakja. Úgy tűnik, Pákh Albert nemcsak száműzetése idején, hanem később is Pálffy mentora, szinte gyámja volt. Pálffy 1854 és 1857 között hozzá írt leveleit terjedelmi okok miatt most nem közölhet­jük, de néhány jellemző részletet legyen szabad kiemelnünk először a Budweissből írottakból. ,Arra kérlek barátom, ha van még Pesten oly iro­dalmi vállalat, mely ti veletek is jó barátságban áll, próbáld novellámat eladni, de csak bizalmas, s hozzánk jóakarattal lévő szerkesztőkkel kezdj al­kudozáshoz: vagy pedig ha az én nevem hazánkfi­ai előtt végképpen alá szállott, azt is írd meg őszintén: legalább nem fogok hiába vesződni egy regénnyel, melynek első kötetét éppen most végez­tem be.” Mindenesetre a mellőzöttség fájt Pálffynak, bár a kor több jeles képviselőjével, Jó­kaival, Vas Gerebennel, Irinyivel és másokkal tar­totta a kapcsolatot Pákh Alberten keresztül. „Mind a mellett kérlek merítsd ki még egyszer ékes szólá­sodat, s magyarázd meg az illetőknek, hogy bizony nem igen lelkesítő dolog az, ha az ember munká­jának eredményét hat hónap eltelte után sem lát­Pákh Albert kiváló humoris­ta és szerkesztő volt, hozzá írta leveleit Pálffy Ma délután avatják fel Gyulán Szeri Varga Géza szobrászmű­vész Pálffy Albertról készült domborművét. Ki volt Pálffy Al­bert, e sokak által méltatlanul elfelejtett, de ennek ellenére min­den magyar átfogó irodalomtörténet és lexikon biztos szócikke, szűkebb hazánk jeles szülötte? Szobrászatilag érdekes, emberileg megtisztelő volt a Pálffy-dombormű megmintázása FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER | Gyula Város Önkormányzata, a Békés Megyei Hírlap, az Er­kel Ferenc Múzeum és a Wenckheim Krisztina Közala­pítvány anyagi támogatásával született megvalósítási terv a gyulai Pálffy Albert-dombor- mű helyreállítására. A Pálffy Albert utcai emléktáblán lévő domborművet ismeretlenek rongálták meg, törték össze a közelmúltban. Az értelmetlen pusztítás olyannyira „sikerült”, hogy a szobrot kijavítani, resta­urálni nem lehetett, újat kellett létrehozni. A feladattal Széri- Varga Géza békéscsabai szob­rászművészt bízták meg. A domborművet ma délután 17 órakor avatják fel Gyulán, az eredeti helyén. Széri-Varga Gézát arról kérdeztük, hogy az alkotásnál mire törekedett első­sorban. — Az eredeti formát maxi­málisan tiszteletben tartottam — mondta. — Ez hangulatá­ban és szobrászati szempont­ból is régies ízlésvilágot tükrö­zött. Ma már ugyanis a szembenézetű domborművek ritkák, jellemzőbb a profil és félprofil beállítás. Éppen ezért szobrászatilag érdekes, embe­rileg pedig megtisztelő volt a feladat. A formázás közben egy gondolattól azonban nem tudtam szabadulni. Vajon mi­ért nem tudják egyesek becsül­ni, tisztelni a régmúlt emléke­it, hiszen a gyulai eset, sajnos, nem egyedülálló. Az viszont örömmel töltött el, hogy van­nak, akik nem intézik el egy kézlegyintéssel a dolgot, és tö­rekednek az emlékek megőr­zésére. — Az új domborműnél mi­lyen anyagot használt? — Itt el kellett térni az ere­detitől, mert az a fémötvözet nem tartós, időtálló, a bronz sokkal jobban megfelel ilyen célra. Ny. L. Gyulán látta meg a napvilágot, 1820. április 20- án. Apja, Ferenc sóhivatali tisztviselő, távoli roko­na a nagyhatalmú Pálffy grófoknak, amit jelez, hogy ugyanazt az előnevet (erdédi) használta ő is. Anyja, Nyéky Julianna szintén nemesi családból származott, akinek apja István főherceg uradalmi igazgatója volt. Albert elemi iskoláit Gyulán, középiskolai ta­nulmányait Debrecenben, Nagybányán és Aradon végezte. Szülei papnak szánták, ezért 1837-ben a szatmárnémeti szemináriumba került. Közvetle­nül felszentelése előtt azonban kilépett, és beirat­kozott a nagyváradi jogakadémiára. 1843-ban le­tette az ügyvédi vizsgát és Pestre ment jurátusnak, de csak az irodalomnak élt. Hamarosan összeba­rátkozott Petőfi Sándorral, aki mellett tagja lett a Tízek Társaságának Jókaival, Tompával és má­sokkal egyetemben. A Tízek egyik tagja, Degré Alajos így ír társas összejöveteleikről: „...megvettünk kenyérben sült sódartjó bort és te­át mellé, ez volt az egész, de fűszerezte a jókedv, s páratlanná tette a bizalmas együttlét.” A fiatal írók csoportjában Pálffy egyéniségével írói rang­ján felüli tekintélyt szerzett magának. Jókai Mór így jellemzi: „Pálffy Albert szép, nyúlánk, elegáns alakja, választékos mozdulataival, mintha előttem állna most is: mindig finoman, de mindig csípősen szólt; barátai gyöngéit szemben kigúnyolta, de há­tuk mögött védelmező őket.” Legjobb barátja talán Petőfi, aki Gyulai Pál szerint még azt is elviselte, hogy Pálffy „sokszor szigorral mondá szemébe véleményét”. A kortársai által gyakran emlegetett csípős-gunyoros modorára és szellemességére jel­lemző, ahogy Petőfi különc öltözködését jelle­mezte: , Mikor ez a Sándor elibénk jön, mindig van valami rajta, hogy az ember róla álmodik.” Pálffy, társaihoz hasonlóan a francia romanti­kus irodalom hatása alatt állt, s francia példák nyomán születtek első regényei, a Magyar millionaire (1846) és A fekete könyv (1847), vala­mint a Pesti Divatlapban és az Életképekben no­vellái. E műveivel nem igazán aratott nagy sikert, annál inkább könnyed és elmés hírlapi cikkeivel. A magyar sajtótörténet a korszerű újságírói stílus megteremtői között tartja számon. A dagályos szónokiasság helyébe az ízléséhez s talán tehetsé­géhez legjobban illő világos, meggyőző és velő­sen rövid stílust honosította meg. 1847-ben a Kossuth Lajos által indított és Csengery Antal által szerkesztett Pesti Hírlaphoz került, mely lépés egyben közelebb hozta őt a centristákhoz, Eötvös Józsefhez, Kemény Zsigmondhoz, Trefort Ágostonhoz és másokhoz. A Hírlapban újdonság cím alatt közölt cikkeit a közönség szívesen olvas­ta, és a fiatal zsurnaliszta egyre népszerűbb lett. Publicisztikai működésének csúcspontját az 1848. március 19-én indított Marczius Tizenötödike című újság politikai hírlapírójaként és szerkesztőjeként érte el. Programcikkében Pálffy egyértelműen kifejti: „...lapjaink nyílt or­gánuma leend azon ifjú pártnak, melynek első fel­léptére a siker a kivívott sajtószabadság... Nyílt orgánuma leszünk a tisztán radikál pártnak.” S valóban a Marczius Tizenötödike lett a forrada­lom és szabadságharc legbaloldalibb, legkérlelhe­tetlenebb lapja, mely előbb Pesten, majd Debre­cenben, s végül ismét Pesten harcolt a köztársasá­gi eszmékért. Pálffy vezércikkeiben támadta a for­radalom vámszedőit, a megalkuvó politikai irány­zatokat legfőbb munkatársával, Kossuth titkárával, Csernátony Lajossal együtt. A cenzúra ismételt bevezetése (!) után 1849. július 8-án a Szemere- kormány a lapot betiltotta és szerkesztőjét esküdt­szék elé állította. A tárgyalásra azonban már nem került sor a világosi fegyverletétel miatt. Némi fenntartás Pálffyval szemben még Gyulai Pálon is érződik, de alapvetően tárgyilagos írásából nem árt, ha idézünk néhány gondolatot: ,, Pálffy nem bővelkedett eszmékben, de főeszméjét ezer válto­zatban s mindig új ingerrel tudta ismételni. Egy­szerűen és világosan írt szónoki hevület nélkül, de rendkívül csinosan s bizonyos magyar ízzel; in­kább elmés és szellemes társalgónak tetszett, mint veszélyes izgatónak. De gúny ömlött el minden so­rán, gondolatán és érzésén. Ebből merítette lelke­sedését, ezzel született logikája s egész gondolat­menete. Gúnyolódása egyszersmind fejtegetés volt, élcei okokat emeltek ki, szarkazmusai ítéle­tekké váltak. Egyszerre mulattatta, felvilágosította és izgatta olvasóit anélkül, hogy fárasztotta volna. E stíl irodalmi szempontból is feltűnő jelenség volt, s csodálni lehetett, hogy erős gúnya bizonyos mérsékletet tartott, s ritkán vált egészen nyersé.” A világosi fegyverletétel után Belényes közelé­ben bújt meg írótársa, Dobsa Lajos apjának birto­kán, majd Szintyére ment anyai nagybátyjához, Nyéki Alajos­hoz, aki ispán volt István fő­herceg kisjenői uradalmában. A rejtőzködés azonban nem jelentett teljes elzárkózást a világtól, mert többször meg­fordult Gyu­lán, sőt 1850- ben névtelenül megjelent Egy földönfutó hát­rahagyott no­vellái című kö­tete is. Az 1852-ben meg­hirdetett amnesztiában bízva, a következő év feb­ruárjában visszatért Pestre, ahol hamarosan letar­tóztatták. Az amnesztia értelmében bíróság elé nem állíthatták, de azért száműzték a csehországi Budweissbe (Ceské Budjovice). A város lakossá­ga hamarosan megszerette, s ez hozzájárult ahhoz, hogy egyik, jelentős vagyonnal rendelkező polgá­rának leányát, Neveklovszky Stefániát feleségül nyerhette. A külvilággal egyetlen szálon tartotta (tarthatta?) a kapcsolatot, régi barátjával, a Tízek egyik tagjával, a Rozsnyón született Pákh Albertiéi. S itt egy kis kitérőt kell tennünk. Múlt nyáron egyetemista diákjaimmal gyűjtő- útón jártunk az egykori Gömör vármegye ma már Szlovákiába eső tájain. A debreceni egyetem gon­dozásában megjelenő gömöri monográfiához a fe­událiskori anyag feltérképezése volt a feladatom, így jutottam el a Rozsnyói Állami Levéltár Berzétei Fióklevéltárába, ahol nagy megdöbbené­semre és szerencsémre a levéltár Levelezések cí­mű fondjában kilenc, eddig nem közölt, Pákh Al- berthez írt Pálffy-levelet találtam. Pálffy minden hűhó és hival­kodás nélkül futotta meg hasznos pályáját AZ EREDETI FORMA MEGŐRZÉSÉRE TÖREKEDETT hatja. Bár ne kezdtem volna bele, úgy bánom mint a koca, ki kilencet fiadzott: életemben még semmi így meg nem alázott, vagy jobban mondva eszem­re térített, de fogadom is hogy többé nem bolondí­tom magamat, s ha én innen Budweisből valame­lyik lapba vagy mások által szerkesztett füzetbe ezentúl csak egy betűt is írok, verjen meg engem az isten.” — írja egy más alkalommal. Mindenesetre, rá jellemző módon, 1854. novem­ber 26-án kelt levelében a szépirodalom napszá­mosának nevezi magát. Sorsa valamelyest jobbra fordul, amikor 1856- ban családjával visszaköltözhet Esztergomba, majd hosszas kérvényezések után 1857-ben Pest­re. 1856 és 1859 között tíz elbeszélése és három kötete jelent meg: A fejedelem keresztleánya, majd Az atyai ház és Az ítélőmester leánya. Ez, és a későbbi Pálffy azonban már az ifjúkori romanti­kus szélsőségeit mérséklő, csendes modorú elbe­szélővé vált. A legjelentősebb munkájának tartott Az atyai ház című regénye kapcsán így ír Pákh Al- bertnek: „Censúra tekintetében úgy vigyáztam, hogy még a római nagy inkvizítor se kapjon ben­ne egyetlen elhasítani való szőröcskét, mely körül­ményt ne feledd el a vásáros könyvárusnak figyel­mébe ajánlani." Nem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán később úgy vélekedett műveiről, hogy „regényei csupa kedves, vonzó olvasmányok, amelyeket az anyák bátran adhatnak serdülő leá­nyaik kezébe.” A publicista Pálffy csak az 1860-as évek elején jelentkezik ismét a Magyar Sajtó és A Hon című lapokban. Munkásságának ebben a szakaszában a kiegyezés előkészítői és támogatói között találjuk. Elsősorban a polgári fejlődés előtt megnyíló lehe­tőségeket üdvözli a kiegyezésben. 1867-ben rábíz­zák a Deák-párt harcos újságjának, az Esti Lapnak a szerkesztését. A 48-as nemzedék emberi helytál­lásának, politikai felkészültségének, európai mű­veltségének fénye fel-felsejlik Pálffy eldcort írt cikkeiben is. Bár a lap és ezzel együtt szerkesztői pályafutása 1870-ben megszűnt, hírlapírói tevé­kenysége azonban nem, mert továbbra is publikált a Vasárnapi Újságban és a Politikai Újdon­ságokban. Fiai és felesége halála után Gyulai Pál biztatá­sára visszatér az irodalmi életbe, és sokak szerint ekkor alkotja meg legjobb műveit: Esztike kisasszony professzora (1884), Egy mérnök regénye (1885), A régi Magyarország utolsó éveiben (1894), A Dabóczy család (1896) és a már halála után megjelenő Ne hallja hírét az anyjának (1898) című köteteit. Anyagi gondjai nem voltak. Felesége örökségé­ből Pesten házat építtetett, s nyilvánvalóan jómó­dú háztulajdonosnak számított, mert felkérték, hogy legyen a Hazai Első Takarékpénztár napi biztosa. Véleménye szerint a pénztárablak is a polgári társadalomért vívott harc egyik őrhelye: ,A modern eszmékért most is tudok még lelkesül­ni, s Franciaországról a rács mögött is gyakran álmodozom, mert mikor mesterlegények, szató­csok, kisgazdák betéti könyvecskéibe írom a neve­met, mindig vágyódva gondolok arra, hogy vajon elérjük-e mi a boldog jólétnek azt az idejét, mely­ben aránylag annyi kis tőke lesz nálunk is, mint Franciaországban.” 1864-ben a Kisfaludy Társaság, 1884-ben pe­dig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Pálffy maga is jól látta, hogy kiöregedett a világból, amikor az akadémiai kitün­tetésre így válaszolt: „Kertjébe nem ültet senki olyan korhadó vén fát, mely csak helyet foglal, de jóízű gyümölcsöt már nem bír teremni. Kár volt ezt az Akadémiának elfelejteni, mikor teám gondolt.” 1897. december 27-én halt meg Budapesten Mikszáth így jellemezte: „Egyszerű típusa volt o magyar régi nemes embernek, aki nem tudott se bohém lenni, se stréber. Minden hűhó és hivalko­dás nélkül futotta meg hasznos pályáját." Békésvármegye Közművelődési Egyesületé­nek kezdeményezésére 1899. május 28-án, a2 egész ország figyelmétől kísérve, Gyulai Pá avatta fel azt a Pálffy Albert szülőházára elhelye zett emléktáblát, melynek domborművét Kalló. Ede, feliratát egykor a Tízek köréhez tartozc Szász Károly készítette. 1906. április 22-én tartót ta alakuló közgyűlését a Pálffy Irodalmi Társa ság, mely folyóiratot is megjelentetett Kalászoi néven. A szülőházat eltörölte az örökségünkre csak rit kán odafigyelő fejlődés, az emléktáblát pedig ; közelmúltban tették tönkre a mindennapi életünk ben sajnos egyre gyakrabban jelentkező vandá kezek. 1899-ben, az emléktábla avatásakor ezt ír ta a Békés című lap tudósítója: ,,/\ nagyok jeltele, sírja halált jelent a nemzetre nézve.” Most megje lölhetjük, ha nem is a jeltelen sírt, de ezt a szép ú domborművet. Köszönet érte a „szépirodalor napszámosának" nevében is. Havassy Pété «feRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A ^Aatesz ,agja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielskv Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjesztra „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom