Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-28-03-01 / 50. szám
a 1998. február 28-március 1., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP Szívgyógyászok Békéscsabán Hatalmasat fejlődött az orvos- tudomány és a műszerezettség az utóbbi évtizedekben az egész világon, s ebből a békéscsabai Réthy Pál Kórházban is egyre többet birtokolnak az orvosok és tudják a gyógyítás szolgálatába állítani. Tanúsága volt mindennek a csütörtökön rendezett tudományos ülés, amelyet a szegedi akadémiai bizottság orvostudományi szakának kardiológiai munkacsoportja a megyeszékhely kórházának tudományos bizottságával közösen rendezett. A vezető témakör, az impedancia kardiográfja fogalmát a kórházunk előadói, dr. Csikász József osztályvezető főorvos és dr. Lakatos Ferenc kardiológiai adjunktus magyarázta meg számunkra. Lényege, hogy a vér áramlásának a mérését végzik e módszerrel elsősorban a mellkasban, de bármely más testrészben is a különböző szövetek elektromos vezetőképessége változásának mérésével. Ez a beavatkozás gyors, korszerű és a beteg számára kíméletesebb a korábbiaknál. A szakma kiválóságai közül előadója volt a rendezvénynek Naszlady Attila professzor, a Korányi intézet képviseletében, dr. Szász Károly főorvos, a deszki rehabilitációs egészségügyi intézményből. Jakobicz Imre, az ASKIT Kft. igazgatója a vizsgálóműszer-fejlesztésekről szólt, míg dr. Takács Béla, a Schering Plough gyógyszergyár tapasz formájában megjelenő koszo- rúérkeringés-javító gyógyszerről számolt be a hallgatóságnak. B. Zs. Aki írni tud, gondolatai is szépek A gyulai városháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval megkezdődött tegnap az Implom József helyesírási verseny kétnapos döntője. A versenyt 11. alkalommal rendezi az Erkel Ferenc Gimnázium. A kezdeményezőt, Szabó Istvánná Nagy Magdolna tanárnőt külön is köszöntötték a megnyitó alkalmával. Az ország megyéiből, a fővárosból a legjobb helyesírók vesznek részt a megmérettetésen, a gimnáziumok, a szakközépiskolák, a szakiskolák tanulói. Erdélyből 20, Szlovákiából 12 diák érkezett. A 133 középiskolást 85 tanár kísérte el Gyulára. A versenyen tollbamondásnak és feladatlap-írásnak kell a lehető legjobban megfelelni. A rangos zsűri elnöke dr. Szathmári István, a nyelvtudományok doktora, egyetemi tanár, titkára dr. Nagy János, a nyelvtudományok kandidátusa, főiskolai tanár. A verseny nyitóelőadását Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének professzora tartotta Petőfi Sándor írásairól. A két nap szakmai programja több előadást ölel fel Arany Jánosról, Vörösmartyról, Mikszáth- ról és Petőfiről, a diákok versenyfeladatai is a kor, s 1848 jegyében zajlanak. Az Implom József helyesírási verseny célja ébren tartani az igényt: aki hibátlanul ki tudja fejezni magát írásban, annak a gondolatai is szépek, érthetőek. A mind nagyobb számú részvétel bizonyítja, az érdeklődés nem lankadt —- fogalmazta meg lapunknak dr. Kurunczi Jenó'né, az Erkel gimnázium magyarnyelvi munkaközösségének vezetője. Sz. M. Ismerkedés a természettel A népes csoport a Vátyoki erdőben. Zalai Tamás — a képen jobb szélen — a madarakról mesél fotó: such tamás Gyerekzsivaj töltötte meg tegnap a geszti Tisza-kastélyt: természetvédelmi napot rendezett a környékbeli települések kisdiákjai számára a Körös—Maros Nemzeti Park igazgatósága. Biharugra, Geszt, Körösnagyharsány, Mezőgyán és Zsadány általános iskoláit 5—5 diák képviselte, és pedagógusok, polgár- mesterek is elkísérték a gyermekeket. A kastélyból a népes csoport kilátogatott a Vátyoki erdőbe, majd ebéd után, immár ismét Geszten, vetélkedőn versengtek a gyerekek. A védett területekről, a Kis-Sárrétről Makra Dezső, a nemzeti park területi munkatársa mesélt a fiataloknak. Zalai Tamás biológus, szintén területi munkatárs a madarakról, Bíró István osztályvezető a természetvédelem átfogó kérdéseiről, erdőkről, gyakorlati teendőkről beszélt. A vetélkedőt Hanyecz Katalin tájvédelmi felügyelő vezette. A feladatok között szellemi totó, sokféle rajzos, játékos feladat szerepelt — valamennyi a természettel kapcsolatosan. A legeredményesebben a zsa- dányiak szerepeltek a vetélkedőn, másodikok lettek a mezőgyániak, harmadikok a gesztiek. Legközelebb március 27-én, Dévaványán lesz hasonló természetvédelmi nap. (tóth) Az MSZP agrár- és vidékfejlesztési programja Versenyképes mezőgazdaságot, életképes falvakat Az MSZP elsőként Mezőko- vácsházán mutatta be tegnap délelőtt a párt agrár- és vidék- fejlesztését célzó programját a művelődési házban. A helyi alapszervezettől Varjú István szólt a 3. választási ciklusról, majd bemutatta Tóth Sándort, a 7. számú választási körzet régiúj országgyűlési képviselőjelöltjét. A képviselő elmondta, hogy azért hozták a programot e helyre, hogy a legérintetteb- bek elsőként ismerjék meg a lehetőségeiket. Ezt követően Orosz Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, Lakos László és Keserű János, a párt agrártagozata részéről beszélt az pártprogram lényegéről. — Az ezredforduló agrárpolitikája az előzőhöz hasonló elképzeléseket tartalmaz, ám jobb feltételekre épülve minőségében más. A párt eddigi munkájában a stabilizáció játszott fő szerepet, míg a gazdaságpolitikai teendők háttérbe szorultak. Mára a modernizáció a fontos, mely a jövő mező- gazdaságának alakítását jelenti — mondta Orosz Sándor. Kiemelte, hogy a mezőgazdaságot nem szabad leépíteni, sőt a piacgazdaság keretei közt kell továbbfejleszteni. Az EU-hoz történő csatlakozás terén alap- . feltétel, hogy a gazdálkodásban kormányváltásokon átívelő és nemzeti megegyezésen alapuló agrárprogramra van szükség. Mindennek pedig biztos jogi hátteret ad a tavaly elfogadott agrárgazdasági törvény. Szó volt még a földtulajdonról, a szövetkezésekről, valamint a kistermelést, a felvásárlást, a minősítőrendszert és az érdek- képviseletet érintő kérdésekről is. Végül elhangzott, hogy az MSZP megnyugtató helyzetet szeretne teremteni az agrárium minden rétegének. Mezőkovácsházáról a fórum előadói Mezőhegyesre látogattak, ahol találkoztak a Ménesbirtok Rt. igazgatóságának elnökével, dr. Keserű Jánossal, valamint a vállalat vezérigazgatójával, dr. Megyeri Zsolttal és helyettesével, dr. Kruzsic Pállal. A vendégek megtekintették a szántóföldön folyó munkákat, a vetőmagüzemet, az újonnan átadott vetőmagvizsgáló laboratóriumot, a gépparkot, valamint a 81-es majori szarvasmarha-telepet. A birtokkal való ismerkedésük az impozáns vállalati központban tett sétával ért véget. Mint mondták, rendkívül nagyra értékelik a vállalat eredményeit, a birtokon tapasztalható rendet és fegyelmet. Mindez azt bizonyítja — hangzott el következtetésként —, hogy Magyarországnak, a magyar mezőgazdaságnak szüksége van ilyen típusú állami vállalatokra. H. M.—M. Gy. Gépkocsilopásban Gyula a második A rendőri munka minőségét, a közbiztonság állapotát nem a statisztikai adatok jelzik. Alapelvünk, hogy az üt élő törvénytisztelő emberek véleményére, ítéletére, bizalmára, igényeire, segítségére legyünk figyelemmel — mondta tegnap Gyulán, a rendőrkapitányságon tartott sajtótájékoztatón Bercii László rendőr őrnagy, a kapitányság hivatalvezetője. A tájékoztató annak a múlt évet értékelő, ez évi feladatokat meghatározó előző napi értekezlet összefoglalója volt, melyen az illetékességi terület teljes állománya részt vett, továbbá a főkapitányság vezetői, a város polgármestere, a városi bíróság elnöke, a vezető ügyész, a határforgalmi kirendeltség parancsnoka. A Gyulai Rendőrkapitányság illetékességi területén — ide tartozik a város mellett Elek, Kétegyháza, Lökösháza is — az elmúlt évben 2381 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására. Ez a szám 28 százalékos emelkedést jelent. Mintegy 70 százalékuk vagyon elleni bűncselekmény. A lopások zöme a közterületen elkövetett járműlopás volt, 326 kerékpárt vittek el, 18 gépkocsit, közülük ötöt találtak meg. A megyeszékhely után a gépkocsilopások számában Gyula következik. A legsúlyosabb bűncselekmény is előfordult három ízben, az emberölés. Az elkövetők ismertek. A közlekedésbiztonság romlott, az elmúlt év mérlege 92 személyi sérülés a közúton, ebből 8 baleset halálos volt. Az értekezleten köszönetét mondtak a Gyula Közbiztonságáért Alapítványnak is. Az alapítvány több számítógépet nyomtatókkal, színes tévét, videót, rádiós magnót, iratmegsemmisítőt vásárolt, melyet felajánlott a megyei főkapitányságnak azzal, hogy a Gyulai Rendőrkapitányság kizárólagos használatába adja. Januárban két mobil telefont bérelt az alapítvány, melyet szintén a kapitányságnak ajánlottak fel az üzemelési díj biztosításával. Mindezek összértéke 1,6 millió forint. Az alapítvány a helyi önkormányzat, a vállalatok, intézmények és az állampolgárok támogatásával létezik. A magánszemélyek személyi jövedelemadójának felajánlott egy százalékával több mint 100 ezer forint folyt be az alapítvány számlájára. (ö) „Minden segítségnek örülök” Nikolett édesanyja, Szathmáry Sándorné ismét jobban reménykedik. A tegnapi lapszámunkban megjelent címen, segélykérését olvasva máris többen jelentkeztek. Tudomása szerint egyikőjük sem volt gyulai. Tippeket adtak, segítséget ajánlottak kislánya, Nikolett megtalálásához. — Megmozdultak az emberek, mindenki véleményét meghallgatom, minden segítségnek örülök — mondta el lapunknak tegnap este. A család és barátaik már kihelyezték jó néhány felhívásukat a városban. Elsőként az eltűnt kislány útvonalán, a művelődési központtól hazafelé. Ez olvasható a fényképes, térképes lapokon: „Várjuk azon személyek jelentkezését, akik 1998. január 14-én, délután 15 óra 40 perctől a 16 óra 30 perc közötti időben a Béke sugárút—Eötvös utca—Törökzugi ABC—Törökzugi lakótelep útvonalon látták Szathmáry Nikolett Editet egyedül vagy más személy, személyek társaságában. Jelentkezni lehet: a levélcím Gyula, Pf. 8., telefon, fax 06-66-361- 236. Köszönettel a Szülők.” Az első felhívásokat újabbak követik Gyulán. Sz. M. A Fidesz elnöke Békésen Egy héttel a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programindító kongresszusa után Békésre látogatott Deutsch Tamás, a párt alelnöke. Látogatásának elsődleges célja az volt, hogy találkozzon a békési központú, 3. számú választói kerület Fidesz-MDF közös jelöltjével, Kiss Ferenccel. A Fidesz alelnöke ismerkedett a várossal, annak életével, a piacon és a „Nagy-féle” cukrászdában találkozott a helyiekkel. Kérdésekre válaszolva Deutsch Tamás elmondta: a Fidesz IX. kongresszusa 48 pontban összegezte választási programját. Kifejtette, hogy pártja győzelme után, programja megvalósítása során a polgári Magyarország megteremtését tűzte célul. Egyebek között a gazdaság hétszázalékos növekedését, 200 ezer új munkahely létrehozását, az adók csökkentését, az elmaradott térségek felzárkóztatását, a fiatalok, a felsőfokú tanintézetekben tanulók és gyermekes családok fokozottabb támogatását szeretnék elérni. A párt alelnöke szerint a 3. számú választókerületben jó esélyekkel indul a májusi választásokon a muronyi Földvár Szövetkezet elnöke, Kiss Ferenc. —szekeres— Deutsch Tamás és a Százéves túrótortája Tegnap ismét kinyitott Gyulán a Százéves cukrászda. A díszítő- festések és a bútorzat éves restaurálása miatt zártak be, most végeztek. A munka az idén mindössze három hétig tartott. A pultokon újra megjelentek a cukrászda finomságai. Folytatódik az Ajtószínház rendezvénysorozata és lesznek nyári kabaréestek is. Március 15-én egész napos rendezvényt terveznek 1848. emlékére — tudtuk meg Kása Zsuzsannától, a Százéves Cukrászda vezetőjétől. Már délelőtt megjöttek az első vendégek, egyikőjük szegfűcsokorral köszöntötte a vezetőnőt. Turistacsoportok érkeztek, végigjárva a cukrászda termeit, a kis múzeumot. Megszólalt a századfordulós, manuális indítású géporgona is, jó hangulatot árasztva a tiroli muzsikával. Déltájban ideérkezett Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke Nagy Sándor megyei kampányfőnök társaságában. Deutsch Tamás megyei médiakörúton jár, Gyulára Békésről érkezett, ma pedig Békéscsabán és Orosházán találkozik a médiák képviselőivel. A patinás cukrászdában a Gyula Tv munkatársának, Kocsány Rolandnak adott interjút az alel- nök, aki mivel nagyon sietett, csak ásványvizet ivott, de azzal búcsúzott, hogy visszajön majd megkóstolni a Százéves híres túrótortáját... (ö) Nehéz év elé néz Szarvas Nagyon nehéz, feszített költségvetési év elé néz az önkormányzat — fogalmazott tegnap a szarvasi városházán, a költségvetésről szóló közmeghallgatáson Mihaleczné Kovács Mária jegyző, akinek ismertetőjéből kiderült, a város idei költségvetési tervezete hiányt nem tartalmaz, hitelfelvételt nem tervez, ám jelentős kompromisszumok árán jött létre. Elhangzott, a költségvetési kiadások 88 százalékát teszik ki a működési kiadások. Fejlesztésre 142 millió forintot terveztek. Ez a már elkezdett beruházások folytatására, illetve befejezésére elegendő. Az önkormányzat bízik benne, hogy pályázati pénzekből, illetve lakossági hozzájárulással év közben gyarapszik majd a fejlesztési keret. A közmeghallgatáson többek között a főiskolai integrációról, a kommunális adó fel- használásáról kérdeztek a jelenlévők. Szóba került a holtág tisztasága és a városi utak állapota is. (r) Képviselőjelöltek bemutatkozása Mezőberényben, a helyi vállalkozók egy csoportja előtt bemutatkozott a 3. számú, 38 ezer szavazásra jogosult választókerület MDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Nagy Sándor bérényi vállalkozó, aki a Magyar Demokrata Néppárt tagja. A fiatal üzletember elmondta: elsősorban a kisemberek és a vállalkozók érdekeit szeretné képviselni a parlamentben, s valós vállalkozásbarát gazdaság- politika megteremtését szorgalmazza. Az adózással kapcsolatban kifejtette: arra törekszik, hogy a helyben képződött adók nagyobb hányada maradjon a településeken, így jobban nyomon követhető annak felhasználása. —sz— A Független Kisgazdapárt Szarvasi Szervezete tegnap lakossági fórumon mutatta be a párt Békés megye 5. számú választókerülete országgyűlési képviselőjelöltjét, Mészáros Lászlót. Jelöltjük az Üldözöttek Szövetsége és a Nemzeti Magyarországért Szövetség támogatását is maga mögött tudhatja. Mészáros László okleveles vízépítő mérnök, halászati szakmérnök. Mint elmondta, a jövőben az egyik legfontosabb feladat a mezőgazdaság helyzetének javítása, s az, hogy az európai uniós tárgyalások folyamán a legkedvezőbb csatlakozási pozíciót érje el hazánk. —r—