Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-21-22 / 44. szám

Egyperces rövidzárlat döntött Néhány bírói ítélet borzol­ta fel a kedélyeket már a mérkőzés elején, de aztán hamar túltették magukat ezen a csabai lányok. Mondhatni vert helyzetből keltek fel a padlóról, ám a finisben ezúttal nem sike­rült az ötödik játszmában biztosítani a nagyon fontos két pontot, márpedig a ki­esés szempontjából az egyik legfontosabb rivális az ajkai csapat. Oroszi edző azonban látott bíztató jeleket, amik a rájátszás­ban nagyon fqntosak lehet­nek. Ajka—Békéscsabai FDSE 3:2 (14, 13, -12, -11, 12) NB I-es női röplabda­mérkőzés, Ajka, 100 néző. V.: Hernádi, Vasák. Ajka: KOVÁCS, Simon, Horváth A., VIASZ, Alberth, Vargá- né. Cs.: Jánosi, Horváth É. . Edző: Bodnár András. Bé­késcsaba: Kolarovszki, Mező, MATICS, Tóth, SOMOGYVÁR1, Kazár. Cs.: SZÉPLAKI, Lengyel. Edző: Oroszi László. Papírforma győzelem Balogh József vezető­edző: — Harcosak voltak a fiúk, ezt bizonyítja, hogy három és félórás csatát vív­tunk a tabella második helyzettjének otthonában. Kiemelném Monostorit, aki három győzelmet szer­zett, s a negyedik találko­zóján Demeter ellen 26:24- re vesztett a döntő szett­ben. A hazaiak öt 2:l-es összecsapást nyertek, úgy, hogy csak néhány ponttal voltak jobbak a döntő játszmákban. Hosszú kiha­gyás után ifj. Balogh ismét játszott párosban, remélem mielőbb utoléri majd ma­gát. Kecskeméti Profithol­ding-Békési TE I. 14:4 NB 1 A csoportos férfi asztalitenisz mérkőzés, Kecskemét. Békési győzte­sek: Monostori 3, Németh 1. M M ® ® ® Az asztalitenisz NB I B szombati eredményei. Nők: OMTK-Hungarotel II.—Közgazdasági Egyetem 9:9. Férfiak: Csanádi Ár­pád KSII.—Csabai Konzerv SE 7:11. V. L. Akik napozásra vágytak, azok jól jártak Egy átalakulóban lévő NB I B-s ellenfél, no meg a tavaszi- as, napfényes idő csalogatott ki szép számú nézősereget a pályára. Nos, akik napozásra vágytak, azok jól jártak, ám aki a hazai kedvencek jó játékában reménykedett, annak csalódnia kellett. Ügyes dolgokban persze nem volt hiány, hiszen a kecskemétiek mindent elkövettek ezért, s nem maradt el az eredmény sem. Ha a békéscsabaiak ezt a mérkőzést főpróbának szán­ták a szombati bajnoki rajt előtt, akkor még van javítani­való, s reménykedhetünk a sikeresebb előadásban a Gáz­szer FC ellen. Békéscsabai Előre FC—Kecskeméti FC 0—2 (0—0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 400 né­ző. V.: Dajka. Békéscsaba: Fülöp R. — Raducu — Futaki, Dávid, Valentényi — Dobi, Sándor, Fazekas, Vörös — Fülöp Z., Borbola (Pozsár). Edző: Pásztor József. Kecskemét: Sinescu — Széli, Márkus (Izsák), Danyis, Gligorovics (Luk­ácsi) — Bimbó, Barna (Fekete), Dinnyés, Herczeg (Sebes­tyén) — Babai (Tóth I.), Ozsváth. Edző: Kajtár István. G.: Bimbó, Futaki öngól. A másik felkészülési mérkőzésen: Békéscsabai Előre FC—Sarkadi Kinizsi 5—3 (1—2). Békéscsaba, 50 néző. V.: Kiss Z. G.: Stoica 2, Vadas 2, Frank, ill. Iszáka, Józsa, Ba­logh. (gyurkó) Peugeot 306. Biztos kezekben. 8 Szervokormány és légzsák ■ Léptető ködös immobiliser és központi zár ■ Színezett üveg m Utastérből elektromosan állítható fényszórómagasság » Osztottan dönthető hátsó Ülés m Önadaptáló hátsó futómő 8 Állítható magasságú hátsó fejtámlák ________ A Peugeot 306 család induló ára 2 199 000 Ft- a fenti extrákkal! aßúion Kft., Békéscsaba, Gyóni Géza u. 17. Tél.: (66) 454-149. Szerviz és alkatrész: Dobozi út 1. lélefon: (66) 447-717. 30611 PEUGEOT Karl Vezetni mindig élvezet Képünkön a kitüntetettek, akiket 1997-es sportteljesítményük alapján elismertünk FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A huszadik köszöntőnk! Kovács Attila a befutó Naganói pillanatképek A naganói olimpia résztvevői és a versenyekre Japánba érke­zett turisták többnyire csak né­zegetik, próbálgatják a japán női nemzeti viseletét, a kimo- nót. Egy alsó kimonóért 4000 dollárt is elkérnek, ezzel ma­gyarázható, hogy az érmek át­adásában segédkező japán höl­gyeken kívül mások miért nem viselik ezeket a ruhadarabokat. Az olimpiai falu egyik kultu­rális ajánlata, hogy a verseny­zők ingyen felpróbálhatják a drága anyagból készült kimo- nókat. A turisták beérik annyi­val, hogy kirándulásaikon az ajándékboltokban kapható 50 dolláros pamut kimonót, a jukatát vagy a már 30 dollárért is beszerezhető rövid, dzseki­szerű változatot vásárolják. VH* A holland virágkereskedők szegényesnek és túl egyszerű­nek nevezték a téli olimpia ér­meseinek az érmekkel együtt átadott virágcsokrokat. A ke­reskedők leginkább azt kifogá­solták, hogy a hármas holland sikerrel végződött férfi 10 000 méteres szám érmeinek átadá­sakor nem eredeti holland virá­gokból készített csokorral kö­szöntötték a versenyzőket. Warren de Vroe, a virágkeres­kedők szóvivőjeként elmond­ta, hogy az olimpia előtt fel­ajánlották, ingyen biztosítják a naganói érmesek virágait, ám a rendezők ezt visszautasították. De Vroe szerint mindezt a ja­pán virágtermesztők kedvéért tették. ü V » A norvég Hans-Petter Buraas nyerte a téli olimpia férfi műle- sikló versenyét, megelőzve honfitársát, Öle Furusethet és az osztrák Thomas Sykorát. Az olasz Alberto Tómba, az 1988- as calgaryi olimpia aranyér­mese,1992 és 1994 ezüstérme­se az első futamot a 17. helyen, 1,94 másodperces hátránnyal zárta. A 1996-os vb-n első, a 1997-esen pedig harmadik he­lyezett sportoló úgy érezte, hogy nincs esélye az érem­szerzése, emiatt visszalépett a küzdelmektől. A 31 éves Tómba a csütörtöki óriás­műlesiklásban már az első fu­tamban kiesett. — Tómba egymást követő négy olimpián szeretett volna érmet nyerni. Pillanatnyi álla­pota és helyezése miatt döntött úgy, hogy a második futamban már nem indul el — nyilatkozta Robert Brunner, az olasz síválogatott vezetője. A Magyar Labdarúgó Szövet­ség küldöttközgyűlésén 114 szavazati joggal rendelkező tagból 113 megjelent. Az első döntés hamar megszületett, a küldöttek egyhangúlag megvá­lasztották az MLSZ társadalmi elnökévé Szepesi Györgyöt, A legfontosabb napirendi pont a választás volt. Először a 14 fős elnökség összetételére derült fény. Tagjai: Berzi Sándor, Izsó Ignác, Szilágyi György, Erdei Zoltán, Nagy Miklós, Vass Gé­za, Dajka László, Imrő János, Baksa László, Szilvási József, Borbényi János, Szániel János, Németh László, Bozóky Imre. Az elnökjelöltre 109 szava­zat érkezett, ebből 107 volt ér­vényes. A legtöbb szavazatot, 58-at Kovács Attila, a Soroksári TE elnöke, vállalkozó kapta, így ő lett a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnöke. További két jelölt jutott még vokshoz, Genzwein Ferencre 38-an sza­vaztak, Török Ferencre pedig 11-en. A többi elnökjelöltre senki sem voksolt. Immár húsz esztendeje kö­szöntjük az év legjobb Békés megyei sportolóit — s mint az elmúlt két évtized ünnepségei, a tegnap esti is, a megyei ön- kormányzat békéscsabai dísz­termében rendezett ünnepség méltó volt a korábbi húsz esz­tendőhöz. A bensőséges köszöntőn la­punk főmunkatársa, Fábián István üdvözölte Boskovics Je­nőt, a sportújságírók világszö­vetségének főtitkárhelyettesét, Novotny Zoltánt, a hazai sportújságírók szervezetének elnökét, valamint Pazár Sán­dort, a Sportegyesületek Orszá­gos Szövetségének általános elnökhelyettesét. Dr Árpási Zoltán lapunk főszerkesztője ünnepi beszédében méltatta az esesmény rangját a sportolók áldozatos munkáját. Ezt köve­tően a legjobbak átvehették a kitüntetéseket, elismeréseket. F. I. ■ Felvételünk az MLSZ közgyűlésén készült. Az első sorban középen az újonnai megválasztott elnök, Kovács Attila, jobbra pedig Izsó Ignác, aki helyet kapott az elnökségben A választási procedúrát köve­tően Sándor Elek, az OTSH jogiképviselője kért szót, törvé­nyességi észrevételt téve az el­nökségi tagok választásáról. A kifogás az volt, hogy ketten az 50 százalékos határ alatti szava­zatmennyiséggel jutottak a ve­zető testületbe. Ezt az észrevé­telt a közgyűlés levezető elnö­ke, Vass Géza tudomásul vette, csakúgy, mint a jelenlévő kül­döttek, de ennek megtárgyalá­sát a küldöttközgyűlés egyetér­tésével a következő közgyűlés napirendjére vitték át. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések. Gyulai FC— Békési FC 2—0, Tótkomlósi TC—Kaszaper 4—0, Gyoma- endrődi Barátság—Csabacsűd 4—1, Kamut SK—Jamina SE 0— 3, Battonyai TK—Gyulavári VFC 5-1, Orosházi MTK— Rákóczi Vasas 4—1, Orosházi Barátság—Pusztaföldvár 1—2. Kosárlabda. NB Il-es eredmé­nyek. Nők. Szeged KE-Madách Általános Iskola—Békési Áfész 62:63. Férfiak. Békési Áfész SE—Debreceni Betű SE 86:83. Békéscsabai KK—Kiskunhalas 79:74. Labdarúgás. Új szakmai igaz­gatója van az Orosházi MTK megyei I. osztályú labdarúgó- csapatának az egykori kiváló játékos és edző, Szűcs Ferenc személyében. A felnőtt csapat edzői teendőit Lenti József és Füredi János látja el. Úszás. A hongkongi rövidpá­lyás úszó Világkupa-viadalon a férfiak 100 méteres gyors­úszását a sokszoros olimpia, világ és Európa-bajnok orosz Alekszandr Popov (49.15 mp) nyerte. Békési győzelem Békésen szombaton rendezték meg a Hungária Biztosító Kupa férfi kézilabdatornát négy NB-s csapat részvételével. A viadalt a házigazdák nyerték. Eredmények. Békési FKC— Csaba Előre KC 28-21, Újkí­gyós Akvaline KSE— Törökszentmiklós 24—31. A 3. helyért: Csaba Előre KC— Újkígyós Akvaline KSE 26—23. Az 1. helyért: Békési FKC— Törökszentmiklós 26—24. Vég­eredmény: 1. Békési FKC, 2. Törökszetmiklós, 3. Csaba Elő­re KC, 4. Újkígyós Akvaline KSE. Sportműsor VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I. A. Kecskeméti Spartacus I.— Orosházi MTK-Hungarotel L, női, 11.00. KÉZILABDA. Felkészülési női torna, Gyula, sportcsar­nok, 9.00. Döntők: 13.30 és 15.00. Felkészülési mérkőzés. Gyula—Újkígyós, férfi, Gyula, sportcsarnok, 12.00. KOSÁRLABDA. NB II. Béké si Áfész SE-Kecskeméti Bólyai, női, 11.00. LABDARÚGÁS. Előkészü leti mérkőzés. Csanádapáca— Medgyesbodzás, 14.30. SAKK. NB I. Rájátszás. Ajka—Csabai Konzerv SE, 11.00. NB II. Battonyai TK- Széchenyi II., 11.00. Budalakk Szeged—Békéscsabai Építők. 11.00. Gyomaendrőd-Déva- ványa SE—Baja, 11.00. TEKE. NB III. Kiszombor- Battonya, férfi, 8.00. Kétegy- háza—Szánk, férfi, 9.00. TEREMFOCI. Téli teremlab­darúgó-torna, Orosháza, sport- csarnok, 8.00. Dresgoma te­remlabdarúgó-bajnokság, Füzesgyarmat, sportcsarnok, 9.00 órától. Városi teremlabda­rúgó-bajnokság, Sarkad, 8.00 órától. TERMÉSZETJÁRÁS. Vili Jégtörő Túra. Útvonal: Békés­csaba—Póstelek—Gyula. Táv: 16 km. Indulás: 8.30 órakor Bé­késcsabáról a KISZ iskola előtti parkolóból. HÉTFŐ TEREMFOCI. Békés Megyei Nap Kupa, első forduló, Békés­csaba, sportcsarnok, 18.00. Javipa-Szuper Kupa, Békéscsa­ba, 2. sz. iskola, 16.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom