Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-03 / 28. szám
Megszűnik a világ... A közelmúltban Budapesten a városmajori gimnáziumban a tv2 gyermek Ki mit tudján szerepeltek a csabai József Attilá-s majorettek (9. oldal) IIOBBLÁLLATIAK A KUTYA. A kutya viselkedése a neveléstől függ, ez a szakemberek véleménye. Az agresszivitás, a kedvesség, az intelligenciaszint fejlesztése, mindez a gazdán is múlik (10. oldal) AZ ŰJ NYUGDÍJRENDSZER BIZTONSÁGOS Az új nyugdíjrendszerben a jövő nyugdíjasai két forrásból kapják majd a nyugdíjukat: a tb-nyugdíjat a nyugdíjbiztosítótól, a kötelező magánnyugdíjat pedig azoktól a nyugdíjpénztáraktól, amelyekbe aktív éveik során tagdíjat fizetnek. Sokakban felmerül a kérdés: mi a garancia arra, hogy nyugdíjba vonulás után az egyén megkapja a nyugdíjpénztárakba befizetett tagdíjakat és azok hozamait? A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy nem mindenki derűlátó. Sokak szerint az eddigi nyugdíjrendszer biztonságosabb az újnál. Valójában félelemre nincs okunk: az új nyugdíjrendszer legalább annyira biztonságos, mint a régi. A nyugdíjtörvény szigorú garanciarendszerrel bástyázta körül a kötelező magánnyugdíjat, így az egyének nem veszíthetik el megtakarításaikat. A garanciarendszer mögött végső soron maga az állam áll, anyagilag is felelősséget vállalva a magánnyugdíjpénztárak fizetőképességéért. A garanciák arra is kiterjednek, hogy a befizetéseknek elfogadható mértékű hozamuk legyen, olyan, amely növeli az időskori megélhetés biztonságát. Az állam nem engedi meg bárkinek, hogy kötelező nyugdíjpénztárat alapítson. Csak olyan intézmények tehetik ezt meg, amelyek sok tagot tudnak toborozni, hiszen ez elengedhetetlen az eredményes működéshez. Az alapításhoz szükséges az is, hogy az alakuló nyugdíjpénztár megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezzen. Ezeknek a követelményeknek jó hírű bankok, biztosító társaságok, szakszervezetek, szakmai szervezetek és önkormányzatok felelnek meg, így előreláthatóan ők alapítanak majd magánnyugdíjpénztárakat. Az állam szabályozza a pénztárak tevékenységét is. A pénztárak nem tehetnek bármit a rájuk bízott pénzzel. Nem nyereségalapon .működnek majd, és csak nyugdíj- pénztári tevékenységet végezhetnek. Meg kell felelniük egy minimális hozamelvárásnak, amelyet minden évben újra megállapítanak. A pénztártagok tulajdonosok lesznek, akiknek beleszólásuk lesz a pénztárak működésébe. A pénztáraknak rövid, közép- és hosszú távú terveket kell készíteniük és nyilvánosságra kell hozniuk a működésükkel kapcsolatos adatokat. Eredményeiket biztosítás-matematikusokkal kell megvizsgáltatniuk, hogy folyamatosan ellenőrizhessék, képesek lesznek-e teljesíteni vállalt kötelezettségeiket. Az állam intézményeket létesít a pénztárak tevékenységének ellenőrzésére, segítésére és a pénztártagok anyagi érdekeinek védelmére. Megalakult az Állami Pénztárfelügyelet, amely kiadja az alapítási és működési engedélyeket, folyamatosan figyelemmel kíséri a pénztárak működését, vagyis őrködik a rendszer biztonsága fölött. Létrejött a Pénztártanács, amely a pénztárakat képviseli. Feladata, hogy megoldásokat találjon a felvetődő gondokra, időben felismerje a szabályozás problémáit. A Garancia Alap feladata a pénztártagok megtakarított pénzének védelme. A Garancia Alapot a pénztárak befizetéseiből hozzák létre, a részvétel minden pénztár számára kötelező. A Garancia Alap fizet, ha egy pénztár fizetésképtelenné válik vagy nem tudja folyósítani a nyugdíjat. De ennél sokkal többet is tesz. (Folytatás a 8. oldalon) Felnőttkorban van becsülete manapság a „házitündérkedésnek” Lányok! Tudtok-e sütni, főzni? Nem akkora ördöngösség a főzés tudománya, főként ha azoknak sütünk, főzünk, akiket szeretünk A megye egyik középiskolájának ebédlőjében négy kislánnyal beszélgetünk. Életkoruk: 16 és 18 év között mozog. Témánk a háztartás, pontosabban a sütés, főzés „tudománya”. — Szóval lányok! Tudtok-e házitündérkedni a konyhában? Kuncognak a kérdésen, egymás arcát figyelik. Ki hogyan reagálja le a kétmondatos kérdést. Ugyan már, kinek fontos, hogy süssenek, főzzenek, mikor van anyukájuk, aki megteszi helyettük? Ez olvasható le az arcukról. Tímea 16 éves. Csanád- apácáról jött a kollégiumba. Szép szőke haját copfba fonva hordja. Fekete ruhát visel, ezüstszürke mellénnyel. — Hatan vagyunk testvérek — veszi elsőként magához a szót. -— Öt fiútestvérem van, s ráadásul én vagyok a legidősebb. Édesanyám már hatéves koromban befogott, hogy segítsek neki. Játékosan tanítga- tott, s ma sem értem, hogyan volt türelme a rengeteg munkája mellett ahhoz, hogy nekem megmutassa, mit hogyan csinál. Talán nehéz elhinni, de 11 éves koromban én már lán- gost sütöttem, és egytálételeket is megfőztem. Ma már egyáltalán nem okoz gondot, hogy bármit megfőzzek, megsüssek. Édesanya büszke is rám. * Kati szülei Orosházán élnek. Ő naponta jár be az iskolába. 17 éves múlt decemberben. Fekete haját fiúsra vágták. Feszes farmerjában és sárga Budmil pólójában nagyon dekoratív jelenség. ■— Én nem dicsekedhetem — kezdi és mosolyogva néz Tímeára. — Nem tudok se sütni, se főzni. Nálunk nem szokás a konyhában lábatlankodni, ha anya birtokba vette á birodalmát. Idegesíti, ha ott vagyok. Mindig azt mondja, ráérek megtanulni konyhatündérkedni, ha férjhez mentem. Én meg nem erőszakoskodom. Kényelmesebb, ha leülök az asztalhoz és szedek a készből. Anya viszont nem szeret teríteni, ez az én reszortom. Bevallom, apa sem segít a konyhában. Ha anya egy-két napra elutazik a szüleihez, akkor csak nézünk apuval egymásra, és legfeljebb csinálunk egy tojásrán- tottát és hozzá egy csésze teát. * Borbála 16 éves. Ő is orosházi, de kollégista. Ő a legdivatosabb. „Ortopéd-divatos” cipőt visel, fényes fekete nadrágot lila sztreccs pulóverrel. — Nem hogy én, de a mamám sem valami híres háziasszony. Egyszer szerveztek Orosházán egy főzőtanfolyamot, elvitt engem is. Sok mindent megtanítottak főzni, sütni, de én csak egyetlen ételt tanultam meg. Azt viszont mesterfokon tudom elkészíteni. Lediktálhatom? — Hát persze. Örömmel vesszük, ugye lányok? A lányok udvariasan bólogatnak, de csak Timi vesz elő papírt és tollat, hogy jegyezze, amit Bori diktál. — Szóval. Végy annyi szelet tarját, ahányan vagytok. Klopfold ki erősen, úgy, hogy jó sok zsemlemorzsát ütögetsz bele. Közben két-három vöröshagymát apróra vágsz, forró zsírban üvegesre párolod. Ebben a zsírban vagy olajban beleforgatod a húsokat, úgy, hogy mindkét oldalát „megkapja” a forró zsír. Aztán belefekteted a húsokat, s annyi vizet öntesz rá, hogy teljesen ellepje. Letakarod fedővel, s addig sütöd, amíg a víz el nem párolog. Csodálatosan szaftos húst kapsz. Tört krumplival, rizssel és salátával tálald. — Tényleg jól hangzik. Kipróbáljuk! * Kinga júniusban lesz 18 éves. Békéscsabai. Sötétkék miniruha feszül rajta, nyakában selyemsálat visel. — Nekem az a magánvéleményem, hogy egyáltalán nem lényeges ebben a korban sütni, főzni — kezdi magabiztossággal a hangjában. — Majd megtanuljuk, ha szükségünk lesz rá. Nekem például az a fontos, hogy elvégezzem az egyetemet. S szerencsémre a szüleim is erre biztatnak, nem arra, hogy palacsintát süssek hétvégeken. Van egy öcsém, szintén tanul. Anyáék vállalkozók, rengeteget dolgoznak. Ezért felfogadtak egy nénit, aki elvégzi a házimunkát, takarít, mos és főz ránk. Jól kifogtuk, mert remekül érti a dolgát. Minden este elmondjuk, mit szeretnénk másnap enni, s Marika néni megcsinálja. Remélem, ha kifogok egy jó állást, nekem is lesz egy Marika nénim, aki ellátja a háztartásomat. Kinga befejezettnek véli a beszélgetést. Feláll, felkapja a hátizsákját és elköszön. Ä három lánnyal összenézünk. Egyikünk sem szól semmit Úgy érzem Kinga sokra viszi még a maga- biztosságával. Még az is lehet, hogy lesz egy „mari-nénije”, aki megoldja a háztartási gondjait. Kérdés, hogy ez tetszik majd vajon a jövendő páijának és a gyerekeinek? B. V. A IIÉT FOTÓJA Jegyzet Arany majom bébi (fiú) a pekingi állatkertben. Ez a ritka majomfaj nemigen szaporodik fogságban. Kínában is ez az első eset fotó: feb-reuters Füstölgők, de nagyon Hogy, hogy nem, a mi családunkat elkerülte a füstös szenvedély. Nagyapámon kívül senki nem hódolt a tüdőt (is) pusztító cigarettának. O viszont — tiszteletben tartva a többség elvárását — a Munkással mindig kiballagott az udvarra pöfékelni. Meglepve tapasztaltuk, hogy nyugdíjasként egykettőre felhagyott ezzel a jó szokásával, a bagó rabjaként elkönyvelt nagyapa egyszer csak köszönte szépen, nem kért többet e füstölgő gyönyörből. Az igény, hogy a lakás mindig füstmentes övezet maradjon, úgy látszik, apáról fiúra, majd unokára öröklődött. Furcsa is nekem most ez a nagy hajbakapás a dohánygyártók, a forgalmazók és a törvényalkotók között, akik egyelőre nem tudják eldönteni, ki, hol és mikor pöfékelhessen. Könnyeimmel küszködtem, amikor azt hallottam bizonygatni a nagyon nagy tudású emberektől, ha kitiltják a vendéglátóipari egységekből a cigarettá- zókat, akkor bizony megcsappan a forgalom, cégük iránt apad az érdeklődés, alkalmazottakat kellene elbocsátani, a tulajok kénytelenek lesznek kibiggyeszteni a táblát: a bagó miatt becsődöltünk! Azokról viszont semmit nem hallottam, akiket eddig az önző cigarettá- zói beidegződések és allűrök miatt az átláthatalan, szemet maró, torkot kaparó, ruhát büdösítő cigarettafüst tartott vissza a kulturált szórakozási lehetőségektől — lehet, hogy ők a tilalom bevezetésével lennének étteremlátogatók, süteménykóstolók, egy presszó sarkában elbeszélgetek, vagy éppen csendes teázgatók? ! Ékes példaként tudom felemlegetni Orosháza belvárosában a népszerű cukrászdát, ahol a nyitás óta ismeretlen a dohányfüst (érdekes, de még senki nem méltatlankodott!), vagy azt a Bajcsy utcai kiskocsmát, ahol a füstellenes tulajdonosnő eleve úgy szoktatta vendégeit, hogy azok csak a kinti helyiségben pöfékeljenek. Nem furcsa? Az érintettek elfogadták mindkét helyen a bevezetett jó szokásokat. Lehet, hogy másoknak is próbálkozniuk kellene!? Csete Ilona
