Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-23 / 45. szám

SZOLGÁLTATÁS 1998. február 23., hétfő Skorpió! Nem tudom, hogy mi az oka, de nem kaptam választ a leve­lemre. Kérlek, jelentkezz! Hívj vagy írj, ha csak egy rövid üze­netben is. Pár pillanat is elég Humor Mik vannak A kis Zsuzsika először van cir­kuszban. Almélkodva nézi a táncoló lovakat. De amikor a zebrák is a porondra lépnek nem állja meg szó nélkül: — Anya, te tudtad, hogy rab lovak is vannak? Kutyuli — Nem is tudtam szomszéd, hogy kutyájuk is van már! Tudományos Az univerzum örökké tágul? Egyszerre két csillagász kutató- csoport is azonos mérési ered­ményekre jutott, miszerint a Vi­lágegyetem immár sok milliárd éve viszonylag állandó sebes­séggel tágul. A kaliforniai Laurence Berkeley Laboratórium és- a Harvard-Smithsonian Csilla­gászati Központ kutatócso­portjai igen távoli felrobbant csillagok, úgynevezett szuper­nóvák színképelemzését vé­gezték el. Ennek alapján kiszá­mították a szemlélőtől távolo­dó fényforrás sebességét. Mindkét kutatócsoport úgy ta­lálta, hogy a két objektum tá­volsága a Földtől körülbelül 6 milliárd fényév (!), vagyis amit a kutatók ma látnak, az valójában hat milliárd évvel ezelőtt történt. Megállapítot­ták, hogy ez a két objektum is ugyanolyan sebességgel távo­lodik, mint a sokkal fiatalab­bak. Az univerzum tágulása tehát évmilliárdok óta azonos sebességgel folyik. Ezek az új számadatok egyébként azt a korábbi feltéte­lezést látszanak bizonyítani, hogy a világegyetem legalább tizenöt milliárd éves. Egyes ku­tatók korábban még abból in­dultak ki, hogy a tágulás sokkal sebesebb volt. Következéskép­pen a Világegyetem ma ismert méreteit ennél rövidebb idő (8—12 milliárd év) alatt érhet­te el. Csakhogy akkor egyes, ma már ismert csillagok idő­sebbek lennének az univerzum­Drága kis Helga! Majd minden nap megcso­dállak, ahogy ott tündökölsz fe­héren a sok zöld között, és éde­sen mosolyogsz, mikor rám né­zel. Bárcsak többet tudhatnék rólad! És bárcsak egyszer a szemedbe mondhatnám: szeret­lek! De félek, a te szívedben már lakik valaki. Vagy még­sem? Kérlek, írj nekem a Szívküldibe, ha olvasod sorai­mat. Petty — Mert nincs is. — Hát akkor kinek mondta a felesége, amikor maga nem volt otthon, hogy kutyuli-mutyuli, nem tudsz várni egy kicsit? Azt hittem A skót felháborodva rohan a szomszédjához: — Uram, rájöttem, hogy ala­gutat fúrt a szenespincémbe, és lopja a szenemet! — Fantasztikus! — feleli a szomszéd. — Én azt hittem, hogy szénbányát találtam! kaleidoszkóp nál, ami a tudomány mai állása szerint feloldhatatlan ellent­mondás. Napelemes fűnyíró, mikrochipes porszívó A háziasszony legújabb segítő­társé a porszívórobot. Csak in­dítani kell a masinát, és a robot már poroszkál is magában a la­kásban. Svédországban a minap mu­tatták be azt a porszívót, amely emberi közreműködés nélkül, egymaga is boldogul. Per Ljunggren főmérnök elmondta: egy nagy teljesítményű mikro­processzornak, chipnek kö­szönhetően a robotporszívó igen figyelmesen dolgozik. Bár a fotelokat nem tolja odébb, de minden talpalatnyi helyről, sar­kokból kiszippantja a port, mi­közben kikerüli az akadályo­kat. A mérnökök ugyanis finom érzékelőkkel látták el a készü­léket. Ha valami miatt mégis csak megállna a gép, egy idő után a processzor kikapcsolja a motort. Érzékelői pedig megkí­sérlik fölmérni a helyzetet, ho­gyan folytathatná a munkát a robot. A gépnek különösen nagy jövőt jósolnak irodahá­zak, szállodák, kollégiumok ta­karítójaként. svéd mérnökök hasonló el­ven működő fűnyírógépet is al­kottak. Energiáját napelemek­ből nyeri, és a szó szoros értel­mében napkeltétől napnyugtáig képes dolgozni. FEB Híres hírek Mit jósol a híreseknek a sztár-asztrológus? Amerika asztrológus-sztárja, Penny Thornton összeállította néhány híresség horoszkópját 1998-ra. Elle Macphrson topmodell- nek például az egész évben nagy szüksége lesz a munkabí­rására. A Kos jegyében szüle­tett szépségnek — hangzik a jóslat — az elkövetkező évben mindenért keményen meg kell dolgoznia, semmit nem kap a sorstól ajándékba. A Nicole Kidman—Tom Cruise házaspárnak is kijut a fi­gyelmeztetésből. Az Ikrek jegyé­ben született hölgy életét az Uranus állása jelentősen befolyá­solja majd; mind karrierjében, mind magánéletében „komoly változások lehetségesek”. Ugyanakkor Tómnak nincs mitől tartania. Neki a Jupiter különö­sen márciusban segít újabb nagy sikerek eléréséhez. Megeshet hogy az év első felében pályája csúcsára ér és az is lehet, hogy életében új fejezet kezdődik. Julia Robertsnek az asztroló­gus új szakmai és magánéleti si­kereket jósol. Hamarosan vado­natúj férfiú tűnik fel a világszép Skorpió oldalán és „az esküvő sem kizárható”. Tony Blair brit kormányfő a Bika jegyében jött a világra és az asztrológusnő szerint „ő le­het az ország történetének egyik legsikeresebb kormány­fője”. Bili Clinton horoszkópja máris telitalálat. Viharos évet jövendölt neki a hölgy: az ame­rikai elnöknek komoly gondjai lesznek az év első felében, au­gusztusban és novemberben. Botrány botrányt övét majd, mondja a csillagjós. A kisebb brit herceg, Harry asztrológiai jövője a legizgal­masabb. Neki azt jósolja a hölgy, hogy ő és nem Vilmos lesz Anglia királya; vagy pedig (most figyeljünk) az angol köz­társaság első elnöke. Ferenczy Europress Ajánljuk figyelmükbe! Gilbert Grape I1B0, 20.00 A kapcsolat áj színt visz Gilbert Grape életébe Endora alighanem a világ legeldugottabb helye. A kisvárosban iga­zából sohasem történik semmi, lakói békés egyhangúságban tenge­tik hétköznapjaikat. Itt él Gilbert Grape az édesanyjával és a testvé­rével. Gilbert mindent megtesz azért, hogy különös családja életét normális mederbe terelje. Most azonban váratlan dolog történik. Hirtelen titokzatos lány bukkan föl a kisvárosban. A vele való talál­kozás megváltoztatja Gilbert egész életét. X-akták MTV1,20.00 Titokzatos körülmények között meghal a bostoni múzeum több munkatársa. Egyetlen összekötő kapocs van a sok haláleset között: patkányokat találtak minden helyszínen. Kiderül, hogy az Ecuador­ban élő secona indiánok sámánjának csontjai a közelmúltban érkez­tek a múzeumba. Az ásatás vezetője tiltakozott a csontok háborga­tása ellen. A seconák hite szerint ugyanis, ha megbolygatják az ősök maradványát, átok sújtja azokat, akik nem akadályozták meg a sírgyalázást. Legénybúcsú TV3,20.45 Ne játssz a tűzzel! (Jobbra: Tom Hanks) Mire való a sok jó barát? Többek között arra, hogy ha hírül veszik, hogy a régi cimbora beadta a derekát és nősülni akar, olyan legény­búcsút rendezzenek, amit nagypapa koráig sem felejt el. Rick le­génybúcsúja azonban rendhagyóra sikeredett. Hatalmas botrány keveredett belőle, néhány fickó ugyanis behúzta Ricket a csőbe. A buli nyomainak eltüntetésében nem jeleskedik a fiatalember. Pedig az esküvője előtt jobban tenné, ha igyekezne megőrizni a hírnevét. Első lépések RTLK, 20.00 Autóbaleset következtében megbénul Nan. A tragédia után öngyil­kos akar lenni, de új remény éled benne. A városba érkezik Petrofsky doktor a kísérleti stádiumban lévő találmányával. Az or­vos szerint „életre lehet kelteni” a megbénult végtagot. Nan vállal­ja, hogy részt vesz a kísérletben. A fiú akaratereje és Petrofsky ta­lálmánya meghozza az eredményt. Az izomzatára erősített elektró­da segítségével Nan a maga lábán megy az iskolai ünnepségre. Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) GYULA RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 14.00—02.00) INFÓ RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ» BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 01.45—13.45) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 02.00—14.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) CSABA TV 14.00 Képújság 14.10 ATV 17.00 Műsorismertetés 17.05 Csaba-sport 18.30 Sporthírek 19.00 Híradó 19.10 Szlovák hírek 19.17 Háttér 19.40 Mese 20.00 Híradó 20.12 Az államügyész (amerikai film) 21.45 Híradó GYULA TV 7.00—9.00 Ma reggel — zenés, in­formációs műsor 17.30 Élő közvetí­tés Gyula város képviselő-testületi üléséről 22.30 Műsorzárás CSABAI KÁBEL TV 7.00 Lois és Clark legújabb kaland­jai 8.05 Kábelsport (ism.) 10.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Diagnózis 1835 Telefonos já­ték 19.00 Lois és Clark legújabb ka­landjai 20.00 Kábelhíradó 20.15 Celeste (ism.) 22.00 Kábelhíradó (ism.) 22.15 Diagnózis (ism.) 22.45 Képújság fi Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45, 20.00-kor: Zimmer Feri (sz., magyar); 22.00-kor: Alul sem­mi (sz., angol). KISTEREM: 17.00, 19.00, 21.00-kor: Spawn. KAMARATEREM: 18.30, 20.30-kor: Alul semmi (sz., ang.). GYULA, PETŐFI NAGY­TEREM: 17.45-kor: Rubber, a szórakozott professzor; 20.00- kor: Csillagközi invázió. KIS­TEREM: 17.30-kor: Csillagkö­zi invázió; 19.30-kor: Flubber, a szórakozott professzor. OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 14.00, 20.00-kor: Titanic (m. b., sz., am.); 17.45- kor Flubber, a szórakozott pro­fesszor. Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—9.00 Reggeli krónika 4.40 Hatá­rok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05—10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Szonda 11.35 Szép remények. Rádiójáték Charles Dickens regényé­ből 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Korátok 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenki­nek 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Kö­zönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsor- ajánlat 15.00 Hírek 15.06 Tudós Fó­rum — élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Minden­napi gazdaság 16.20 Hasznos tudniva­lók 16.25 Próbaszünet 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00—19.00 Esti króni­ka 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Magyar- országi küldetés (1843—1851). Joseph Andrew Blackwell levele 20.00 Hírek 20.05 Régi magyar dalok és táncok 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Pályám emlékezete 23.00 Hírek. Kenó 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek 433 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 738 Sport- reggel 8.00 Petőfi délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Egészségpercek 13.45 Korkér­dés 14.00 A Rádió kívánságműsora 17.00 Hírek 17.04 Petőfi délután 1830 Hétpróba 19.00 Hírek 19.03 Zenezóna 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rockűjság 21.00 Hírek 21.03 Zenezóna 22.00 Önazonos 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 24.00—4.20 Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ 6.00—6.03 Hírek 6.00—7.58 Muzsiká­ló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.10 Zenekari muzsika 10.00 Hírek 10.05 Mennyei kávéház 11.04 Tánc-abc 11.30 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.26 ZENIT ‘97. — X. Ifjúsági Találkozó gálahangversenye 14.00 Hírek 14.05 Quo vadis? Epizódok és alakok Henryk Sienkiewicz regényéből 14.57 Richard Strauss: Imigyen szóla Zarathustra 1530 Kóruspódium 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 Kapcsoljuk a Magyar Rá­dió Márványtermét! 19.40 Madrigá­lok 19.55 A Gordiusz-műhely műsora 20.25 Hírek 20.30 Kapcsoljuk a varsói Lutoslawski hangversenytermek A Sinfonia Varsó via játszik 2230 Régi fúvóskamarazene 22.40 Salieri operái­ból 23.13 A Rádiószínház Dokumen­tumműhelye. Szerelmem, a színház. Portré Kovács Frigyes szabadkai szí­nészről 24.00 Hírek MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50—930 Napkelte 9.35 Bor és hatalom 10.05 Még egy­szer! Sportakadémia (ism.) 10.30 Ró­zsaszín villám. Amerikai film (1991.) 12.00 Déli harangszó 14.00 Cigányma­gazin 14.25 Szlovák nyelvű magazin 14.55 Trópusi hőség. Kanadai— mexikói filmsorozat, 1. Halál a parton 15.45 Kínai rajzfilmek gyerekeknek. A tigris és a nyúl 16.00 Csapdák. Ahol a rossz ered 16.30 A szerelem jogán 17.00 Délutáni rendelés. A háziorvos: dr. Lavicska Kálmán 17.15—18.00 A körzeti stúdiók műsora 18.05 Ficánko­ló (ism.) 18.15 Ezüstszárny. A gyógy­ulás 18.25 „Engedjétek hozzám!...'” 18.35 A pampák királya 1930 Híradó 20.00 X-akták. Az átok 20.45 Variáci­ók. Tahi Tóth László műsora (ism.) 21.00 Frei-dosszié 2135 Mixishow 21.55 Kenó 22.00—23.00 Aktuális 23.00 Az orosz vadászat sajátosságai. Orosz film (1995.) 035 Híradó MTV 2 6.00 Híradó 6.15 A Hét (ism.) 7.00 Híradó 7.15 Zóna (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár... 11.00 Híres magyar könyvtárak. A gyöngyösi Bajza József Könyvtár (ism.) 11.40 A hely szelleme. Vörös­marty Mihály (ism.) 12.00 Híróra 13.00 Derrick. Életének nagy szerepe 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetí­tés a parlament üléséről 16.50 Repeta — „leginkább matek” 17.30 TH 18.00 Örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya. A vásár (1964. — ism. — FF!) 1830 Ma­gyarország ma 18.55 Mesetár (ism.) 19.20 MC (ism.) 19.30 Híradó 20.00 Terra-vízió 21.00 TS-Extra 21.30 Folkhétfő 22.00 Rocktérítő. Cha-cha- cha. Magyar film (1981.) 2330 Mély­víz RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 830 100-ból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk (ism.) 9.50 Klip-klub (ism.) 10.15 Rajzfilm-klub (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 1235 Meri van nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Recept­klub 1330 Falcon Crest 14.20 Klip­klub 14.40 Rajzfilm-klub 16.15 Sweet Valley 16.40 A farm, ahol élünk 1730 100-ból egy 18.00 Meri vagy nem me­ri? 18.05 Knight Rider 1835 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 1930 Fókusz 20.00 Első lépések (amerikai film, 1986) 2135 Reflex 2235 Kanapé New Yorkban (amerikai film, ism.) 0.25 Fókusz (ism.). Időjárás tv2 6.00 Hét hét 6.25 Jelkép-kalendári­um 630 Jó reggelt, Magyarország! 639 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 737 Sport 830 Állásbörze 8.35 Orvosmeteorológia 837 Tv2- doktor 9.00 Délelőtt a tv2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szeren­csekerék (ism.) 12.40 Egy kórház ma­gánélete (ism.) 1330 Csupa-csupa élet (ism.) 1335 Cápali és Cápeti 1435 Ne­kem nyolc! 1435 Csípsz 1530 Organi­kus narancs 16.15 Remington Steele 17.05 Marienhof 1730 Csupa-csupa élet 1735 Az Acapulco-öböl 18.25 Sze­rencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 1930 Gazdagok és szépek 1935 Édes bosszú (amerikai film) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyar- ország! 23.00 Cagney és Lacey 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Ma­gyarország! (rövid ism.) DUNA TV 1035 Heti hírmondó (ism.) 1135 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Esti kérdés (ism.) 1235 Emlékképek — Régi hír­adók (ism.) 12.55 Postabontás — Le­vélváltás (ism.) 13.15 Néptáncok 1330 Vulkán tevékeny ség Európában 14.00 Zöldszem, Zöldfül (ism.) 1430 Tarka­barka (ism.) 1530 Volt egyszer egy Palermo (olasz dokumentumfilm) 16.20 A tudomány mérföldkövei (né­met kisfilm) 1635 Harmónia 17.10 Brúnó kalandjai (ism.) 1735 Marcel és Bonifác nagyapó 1735 Műsoraján­lat 18.00 Híradó 18.20 Édentől keletre (francia dokumentumfilm) 19.05 Ádám Jenő kórusművei 19.15 Talál­kozópont 1930 Beavatás 20.05 Heli­kon 20.40 Esti kérdés 2035 Műsor- ajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 2135 Test és lélek 22.25 Csatamezők 23.25 Híradó MSAT Riói karnevál 1998. (A közvetítés va­sárnap 23.00 órakor kezdődik) 8.00 Music Box 13.15 A hekus (ism.) 14.15 Parti sétány, Ausztrália 14.45 Játszd újra... 1530 Disco Top Ten 16.20 J. F. K. Az ifjúság évei (am. film — 1.) 18.00 Dilizsaruk (ism.) 1830 A hekus 1930 Drakula (ism.) 20.00 Gyilkos félté­kenység (amerikai film) 21.45 MSAT- klub 22.15 A 3. vonal 23.00 Élő közve­títés a riói karneválról TV3 1430 Sherlock Holmes (ism.) 1530 Nyomozás magánügyben (amerikai krimi, 1996) 17.15 Cream21 — könnyűzenei toplista (ism.) 17.45 Hegylakó 18.45 Hír3 19.15 Dinasztia 20.15 Szárnyak 20.45 Legény búcsú (am. vígjáték, 1984) 22.45 Hír3 (ism.) 23.15 Hegylakó (ism.) HBO 5.30 Éjféli ügynök (amerikai thriller) 7.00 Ivois és Clark 8.05 Pocahontas 9.00 Én és a gorillám (am. kalandfilm) 10.40 Kettőn áll a vásár (amerikai víg­játék) 12.20 Mennyei örömök klubja (am. film) 1435 Herkules (amerikai rajzfilm) 1530 André, a fóka (ameri­kai családi film) 17.05 Zöld kártya (amerikai film) 19.00 Lois és Clark 20.00 Gilbert Grape (amerikai film) 22.00 Közönséges bűnözők (feliratos am. film) 23.45 Meztelen lelkek (ame­rikai thriller) 1.15 Alkonyattól pirka­datig (amerikai film) 3.00 Gengszte­rek földje — Vern Miller története (amerikai film) 4.30 A U2 (am. zenés film) SPEKTRUM TV 13.00 Óceánia 1330 Hírnév és csillo­gás. Michael Caine 14.00 Kultúrák ré­gen és most — Egyiptom 15.00 Partra vetett cetek 1530 Korunk nagy talál­mányai 16.25 Shingalana, a kis vadász 17.00 Légi harc. Légi csapás 18.00 A pápák története. Két birodalom között 19.00 ínyenctúrán Franciaországban 1930 Veszélyeztetett fajok. Mediter­rán utazás 2030 A történelem fordu­lópontjai. A csuzimai ütközet 21.00 Pi­káns piaci körséta 22.00 Heuréka! Té­vedtem! Őseink nyomában Az Astra-1 műholdról a kettes hangcsatornán, 7,74 megahert­zen, valamint a 41 és 49 méteres rövidhullámon, 7.165 és 6.015 ki- lohertzen, ezenkívül néhány helyi rádióállomás adásának keretében vehető a Deutsche Welle magyar nyelvű rádióadása — 13 óra 30 perctől 14 óráig: világhírek, Németor- szág-magazin, nemzetközi lapszemle, ezenkívül hétfő: családi magazin; kedd: ifjúsági fórum; szerda: tudomány, kutatás, környezetvédelem; csütörtök: gazdasági és közéleti szemle; szombat: turisztikai magazin, heti sportösszefoglaló; vasárnap: Magyarország a német nyelvű sajtó tükrében, az egyházak életéből, szerkesztőségünk postaládájából, berli­ni anziksz, német nyelvlecke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom