Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-19 / 42. szám
Európai tájak, (b) A békéscsabai Körös Főiskolán ma 11.30 órai kezdettel Szabó Tibor „Európai tájak” című kiállítását dr. Gáspár László egyetemi tanár, általános főigazgató-helyettes nyitja meg. Zsarubravúr, (gh) Csak beköszönt a városi könyvtárba február 18-án délelőtt Németh Mihály battonyai olvasónk, de ez a néhány perc is elegendő volt arra, hogy ellopják a 19 ezer Ft-ot érő Schwinn Csepel kerékpárját. Azonnal a rendőrséghez fordult. Pajkó József nyomozó készségesen beültette a „csíkos” kocsiba, s közösen ellenőrizték a számításba vehető útszakaszokat. Mivel nem bukkantak a kerékpárra, olvasónk hazament, ám Pajkó zászlós tovább folytatta a munkát. Két óra sem telt el, s az egyik orgazdánál a tolvajjal együtt megtalálta a Schwinn Csepelt. „Tojásfogyás”, (c) Húszezer darab rántottának való tojást „rántott ki” egy békéscsabai, kisréti tanya raktárhelyiségéből ismeretlen tettes hétfőre virradóan. A tojáslopással okozott anyagi kár 300 ezer forint. Tegnap reggelre ugyaninnen mintegy 300 tálcányi tojást vittek el ismét 102 ezer forint értékben. Gázolajos ügy. (c) Egy kaszaperi házban bukkantak a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának munkatársai 6 ezer liter gázolajra. A nagy mennyiségű üzemanyagról — melynek egy része valószínűleg Romániából származott, és hordókban, tartályokban tárolták — a ház tulajdonosa semmilyen számlával, bizonylattal, igazolással nem rendelkezett. Az ügyben jövedéki törvénysértés alapos gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozóhivatal. Avartüzek. (m) Tegnap Kétegyházán, Battonyán, Békéscsabán, Körösladányban és Mezőberényben voltak kár nélküli avartüzek. Az egyetlen komolyabb tüzet Mezőberény és Köröstarcsa között regisztrálták, ahol a száraz fűről a tűz átterjedt a közelben lévő nyolc körbálás szalmára, s ezáltal 20 ezer forintos kár keletkezett. Égő tanya, (m) Kardoson, a Hosszú soron tegnap egy 20x7 méteres lakatlan tanyaépület égett. A tüzet nyílt láng okozta, az anyagi kár 300 ezer forint. Elrejtett Golf. (m) Tegnap a békéscsabai nyomozók orgazdaság alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek egy böjti lakost, aki a házában rejtegetett egy nemrégiben Békéscsabáról ellopott Volkswagen Golf III-as gépkocsit. Megállapodás a né Békés megye kézműves hagyományainak ápolása, továbbélteté- se, a népi kézművesség szakmai érdekképviselete érdekében kötött tegnap együttműködési megállapodást a Békés Megyei Kézműves Kamara, a megyei művelődési központ és a Békés Megyei Nép- művészeti Egyesület. A megyében közel 1500-an foglakoznak népi kézművességgel. Kamara, egyesület és művelődési központ között az országban elsőként jött létre ilyen jellegű megállapodás. A három szervezet között másfél éve kezdődött el a kapcsolatfelvétel. — Az erőforrásokat, lehetőségeket egyesítve kell képviselni és népszerűsíteni azokat, akik a tradíciókat őrizve, komoly kulturális értéket jelentenek a megyében — mondta Németh Béla, a kézműves kamara elnöke. A népművészeti MEGYEI KÖRKÉP 1998. február 19., csütörtök Oktatás, kutatás a térség fejlődéséért Vitadélután Szarvason a vidékfejlesztésről Hogyan lehet a térség fejlődése érdekében a tudomány és az oktatás erejét egyesíteni? Milyen lehetőségekhez jut, illetve milyen feladatokat kap az oktatás-kutatás az integrációban, illetve a vidékfejlesztésben? — ezekről a fontos kérdésekről cseréltek gondolatot oktatók és kutatók tegnap Szarvason, az MTA Békés Megyei Tudományos Testületé Öntözési Kutatóintézetben tartott vitadélutánján. A testület egy esztendeje működik, jelenleg ISO bejegyzett tagja van. A vitát dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár, a tudományos testület titkára vezette. Abban valamennyi jelenlévő egyetértett, a térség modernizációjának fontos szereplője lesz a Körös Főiskola. Dr. Köteles Lajos, a tanintézet ügyvezető főigazgatója hangsúlyozta, a Körös Főiskola azon munkálkodik, hogy a térségfejlesztés érdekében a városokban lévő szellemi erőt összefogja. Az intézmény mind az oktatás, mind a gazdaság területén fontos stratégiai célokat fogalmazott meg, olyanokat, amelyek érdemesek és esélyesek a Világbank támogatására. Dr. Demeter László, Szarvas polgármestere nem titkolta, csalódott, hogy nem köszönthette a mezőgazdasági főiskola vezetőit a rendezvényen, s így nem tehette fel a régóta megválaszolatlan kérdést, nevezetesen, mi a mezőgazdasági főiskola szándéka az integrációval kapcsolatban? A polgármester elmondta, kíváncsi arra is, vajon a DATE szarvasi kara oktatóinak vannak- e információi a Körös Főiskoláról, s vajon ők hogyan látják az integráció kérdését? —r— Hivatástudattal a másik emberért A Debreceni Orvostudományi Egyetem egészségügyi főiskolai karának gyulai diplomás ápoló szaka ötödik éve képzi hallgatóit. A jubileum alkalmából első alkalommal rendezett tudományos diákköri konferenciát az iskola tegnap Gyulán, a megyei kórház konferenciatermében. A rendezvényt dr. Liechtenstein- Zábrák József, a gyulai főiskola igazgatóhelyettese, Vízvári László, a Budapesti Egészség- ügyi Továbbképző Intézet főigazgatója és Halmos Miklósáé, a Pándy Kálmán Megyei Kórház ápolási igazgatója nyitotta meg. Az értékelő bizottság és a népes hallgatóság 20 előadást követhetett figyelemmel a nap folyamán végig, melyek a konferencián önkéntesen résztvevő, nappali és levelező tagozaton tanulók kutatási eredményeit bizonyították. Mint összegzésében Vízvári László elmondta, a legtöbb előadás a társadalomtudományi témakörből hangzott el, ami jelzi, itt nem „kisorvos”- képzés folyik, egy más szemléletű szakmáról van szó. Az értékelő bizottság 11 előadást juttatott a márciusi nyíregyházi tudományos diákköri konferenciára, melyen a DOTE egészségügyi főiskolai karának hat, Nyíregyházán, Debrecenben, Gyulán működtetett szakának hallgatói vesznek részt. A gyulai diplomás ápolókat Varjú Ágnes, Ecsedi Ádám, Mezoné Nagy Edit, Lukács Henriett, Molnár Gábor, Mágori Zsolt, Antal Károlyné, Ember Zsuzsanna, Török Krisztina, Hidas Orsolya és Zsoldos Ildikó képviseli. Ötüket pénzjutalomban is részesítették. A közönség díját Varjú Ágnes és Molnár Gábor nyerte el. Dr. Kalapos István, a nyíregyházi főiskolai kar tudományos diákköri tanácsának elnöke bejelentette, a márciusi konferencián javaslattal él: a kimagasló tdk-előadásokat fogadják el szakdolgozatként. Sz. M. Polihisztor kerestetik Brassai Sámuelt az utolsó erdélyi polihisztorként jegyzi a tudomány, a történelem. A békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola Polihisztor kerestetik címmel írt ki pályázatot a dél-alföldi régió általános iskolásai részére. A versenyzők hét „tudományban” mérettettek meg. A pályázatra 97 pályamű érkezett. A Dávidné Kovalcsik Gabriella zsűrielnök által vezetett bírálóbizottság döntése alapján az első helyen végzett Mihók Péter, a gyulai Implom József Általános Iskola 7- es diákja. Második díjat a Makói 3. Számú Általános Iskola diákjai: A békéscsabai Patent Diák- és Ifjúsági Iroda szervezésében, a csabai DÖK kezdeményezésére tegnap délután általános és középiskolás diákújságírók és -rádiósok találkozhattak dr. Árpási Zoltánnal, lapunk fő- szerkesztőjével, dr. Tóth Miklós kiadóigazgatóval és Szabó Zsuzsa lapmenedzserrel. A találkozónak — melyen számos kérdést tettek fel a résztvevő tanulók — a csabai ifiház adott otthont. A párbeszéd során felRibárszki Orsi, Németh Csilla, Medvey Ádám és Dörmbach Péter kapott. Harmadik helyezést ért el Méhesi Kinga és Méhesi Nikoletta Nagykamarásról, Péteri Zsuzsanna és Salétros Patrícia a szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolából, Balogh Anikó Kismarjáról, Dulin Edina Pocsajról és Nagy Mariann a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolából. A tegnapi díjátadást követően a szakközépiskola diákjai zenés-irodalmi összeállítással kedveskedtek Brassai Sámuel „ifjú utódainak”. — Both — merült: a Hírlap — amennyiben arra igény van — szívesen látja a szerkesztőségben az ifjú érdeklődőket. Itt megismerkedhetnek a lapkészítés és az újságírás fortélyaival. A diákrádiósok máris megkezdték a kapcsolat kiépítését a lap munkatársaival. Szombatonként a Csabarádió „Zsebrádió” műsorában újságírókat mutatnak be. Február 21-én a dr. László Erzsébettel készült interjúval indul a sorozat. (m) Hitel forráskiegészítésre A Magyar Fejlesztési Bank Rt. szakemberei látogatnak ma Békéscsabára, a megyeházára. A 10 órától kezdődő fórumon dr. Huszty András, a bank vezér- igazgatója a pénzintézet lehetőségeit kívánja a megye települési polgármesterei elé tárni. A bankvezető az elmúlt héten egy tanácskozáson bejelentette: minden magyarországi megyének forráskiegészítő hitelkonstrukciót ajánl fel az MFB. Erre a célra 3 milliárdos keretet különítettek el. A bank által felajánlott lehetőség részleteit a megyei területfejlesztési tanács tagjai, a megyei önkormányzat szakemberei hallgatják meg, a települési polgármesterek pedig ezúttal bemutathatják forrásgondos fejlesztéseiket. (e) „MIT ÉR A BÖLCS, HA ÖNMAGÁRÓL MIT SE TUD?” (Lukianosz nyomán) Diáktyságírók randevúja lapunk vezetőivel i kézművességért Nemzetközi drogfórum Sarkadon egyesület tömöríti mindazokat, akik hivatásszerűen vagy hobbiból foglalkoznak kézművességgel — hangzott el Pál Miklósnétól, a megyei egyesület elnökétől. —- A megyében élő népművészeti, kézműves hagyományok kincset jelentenek, ezt a kincset azonban népszerűsíteni, értékesíteni is lehet, ezt szolgálhatja az együttműködés — hangsúlyozta dr. Pap István, a művelődési központ vezetője. A megállapodás részeként a kamarán belül megalakul a vállalkozóként dolgozó népi kézművesek önálló csoportja, melybe tagként lép be a népművészeti egyesület. Emellett oktatási, továbbképzési feladatokat és a kiállításokon, vásárokon való együttműködés lehetőségeit is rögzíti a megállapodás. K. A. Háromnapos drogfórum kezdődött tegnap Sarkadon az Ady— Bay középiskolában. A délelőtti megnyitón az iskola igazgatója bemutatta a fórum előadóit, Szabó Adrienn és Lengyel Gábor orvostanhallgatókat, akik három napon keresztül a drog- és az alkoholfogyasztás, valamint a dohányzás káros hatásairól tartanak előadásokat a diákoknak. A fórumot szervező Békés megyei ÁNTSZ részéről Zsapka Erzsébet, az egészség- védelmi osztály munkatársa elmondta, hogy a rendezvényen körülbelül negyven tanuló vesz részt, közülük tízen Nagyszalonta középiskoláiból érkeztek. A részvétel részben önkéntes alapon, részben feltételekhez kötötten történt. A feltétel a jó tanulmányi eredmény mellett az volt, hogy az adott diáknak semmiféle káros szenvedéllyel nem szabad rendelkeznie. A fórumon résztvevőknek ugyanis pénteken vizsgát kell tenniük a hallottakból, s akinek ez sikerül, az kortárs oktatói oklevelet kap. Az ilyen dokumentumokkal rendelkező középiskolások társaik között sokkal hatékonyabban tudják terjeszteni azokat az ismereteket, amelyeket a szenvedélybetegségekről tudni lehet — állította Zsapka Erzsébet. Drogfórumot egyébként tavaly tartottak a szanazugi ifjúsági táborban, ez a sarkadi most a második ilyen próbálkozásuk a megyében. Ha ez is sikeresnek bizonyul, az idén még két középiskolában szerveznek fórumot. —ria- te utolsó 160 perc Cs*\U a | VASÁRNAPI | olvAsóm^k EfcfciS még nem ismert részletekkel, irgalmas leírásban megismerhetik a jéghegynek ütközött Titanic utolsó 160 percének őrámai történetét. Az Írást, a német GEO magazin alapján a Vasárnapi Békés Megyei Hírlap közli, több folytatásban. Ne ViAgvjjA ki, keresse a Jíí rí ApÁrwsokvtÁl í Részlet az első részből: Három perccel múlt éjfél, 23 perc telt el az ütközés óta. Edward Smith kapitány Thomas Andrews-val, a belfasti öntöde vezetőjével, a hajó építőjével visszaérkeznek a szemléről, és a parancsnoki hídon levonják a következtetést, amit Andrews ki is mond: — A Titanic el fog süllyedni! A süllyedésgátló rekeszeket ugyanis nem építették elég magasra, így a víz túlfolyik. Ráadásul a lék hat légkamrát szakított fel, a Titanicnak viszont „csak” az első négy kamra felszakítása esetén van esélye a túlélésre. Smith kapitány ekkor súlyos hibát követ el. Ahelyett, hogy hajója halálos ítéletéről értesülve azonnal leadná az S. O. S. jelzést, 0 óra 5 perckor kiadja a parancsot: mozgósítani a legénységet, felébreszteni az utasokat, bevetésre felkészíteni a mentőcsónakokat. Szinte sugallja: semmi pánik, hölgyeim és uraim, senki sincs életveszélyben! Tíz értékes percet veszteget el ezzel! De hová igyekszik a kapitány? Jacob Astorhoz, a hajó és Amerika leggazdagabb utasához: — Súroltunk egy jéghegyet, Sir. Semmi ok az aggodalomra, mégis... — Igen, az előbb jégkockát rendeltem, nade kérem, ez igazán nevetséges túlzás! — hangzik Astor állítólagos válasza, az egyik leghíresebb Titanic- anekdota. A Titanic a hullámsírban