Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-02 / 27. szám
UTAZÁS 1998. február 2., hétfő Az idén Kanadába készülnek Gyulai „makadámosok” sivatagi kalandjai... Ha mostanság a sivatag és a sport egyszerre kerül szóba, leginkább a Párizs—Dakar autós-motoros verseny jut eszünkbe. Nem kell azonban messzire menni sivatagot járt magyarért, elég ha bekopogunk Gyulán a Makadám Kerékpáros Klubba. Kovács István és Bús Mihály sem akármilyen kalandokat élt át nem is olyan régen. Igaz is, 5500 kilométert megtenni még egy márkás autóban, mi több repülőn sem könnyű, hát még két keréken, a Földközi tenger Nápoly—Palermo és Senigallia— Mesok szakaszát kivéve szó szerint végigtekerni. Nem is sikerült mindenkink Előbb Rotár György és Guti Tamás, aztán Nagy Sándor, végül Szabó Csaba gondolta úgy — még az öreg földrészen —, ez még nekik sok lesz egyszerre. A náluk jóval harcedzettebb Pista és Misi viszont nem habozott. Utólag már azt mondják, nem sok hiányzott, hogy most csak az emlékeikről hallhatnánk... Visszagondolva az útra, a legenyhébb jelző, hogy Pistát idézzük: „Ez borzasztóan kemény volt.” Aztán ezt is hozzáteszi: „Amíg a Földön legalább egy másik, segítő emberrel is találkozik az ember, ráadásul a legjobb, vagy úgy is fogalmazhatok, a legutolsó pillanatban, addig nincs baj. Mi egy Zandhoveuból érkezett dán autós házaspárnak, Gaston és Hilda Smeyersnek köszönhetjük, hogy nem temetett be bennünket örökre a tunéziai homok...” — idézi fel a nagy őszi kaland legemlékezetesebb napját Kovács István. De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe! A viszonylag sima, Rómáig tartó első szakaszt Szabó Csaba segítségével idézzük fel. „Én eredetileg is csak Rómáig akartam mennie, bár tudom, nem minden út oda vezet. Barcsnál, az SFOR kocsik vágta keréknyomokban vettük észre először, milyen nehéz is tud lenni egy úticsomagokkal megpakolt bringa, legalább két mázsának éreztük. Zágrábban megadta magát az egyik külsőm, három órát vesztettünk, de a barátságos Szlovéniában minden újra jobbra fordult. Azóta tudjuk, a velencei Szt. Márk tér környékének sikátorait nem a mi felszerelésünkkel a legildomosabb járni. Egy híd alatt még csapot is találtunk este, mire eszünkbe jutott: nem fölöslegesen cipeljük mi a sátrat? Bologna előtt segített a menlevelünk, templomban aludhattunk. Rómában az egyik minisztérium árkádja jutott fekhelyül. Ezzel véget ért a közös nyomulás... többet és még érdekesebbet Pistáék tudnak.” „A gyulai katolikus egyház által menedzselt úton — ajánlóleveleik rengeteg segítséget jelentettek — az első krach akkor ért kettőnket, amikor beadta a derekát a menedzserkalkulátorom... Azóta lelkesebben tanulok angolul!” — veszi át a szót Kovács István. Az igazi megpróbáltatások persze a tuniszi sivatagban vártak rájuk, ahol termés/cK '-cn nemcsak igazi rablókkal, hanem jó barátokkal is találkoztak I la azonban lavórból, erős paprikával és darált búzával spékelt sakálhússal kínálják a berberek a magyart, bizony elfehéredik és hányinger kerülgeti. Ám ehelyett Misi a Gyulai Húskombinát hírét egészen Kasserine-ig vitte Az oázis maga az élet. Ezt egy életre megtanultuk — vallja Kovács István és Bús Mihály készségesen illik megköszönni az étket, különben a vizesfiaskó is üresen marad... „Hogy óvott bennünket Robák Ferenc nagykövet, de mindhiába, nem tágítottunk. Minden áron meg akartuk például nézni Gerba szigetét, ahol Alain Delon is szívesen időzik. Jártunk is ott, egyórás hajóút volt és csodálatos, elfelejtettük a járványveszélyt, árvizet (!), amelyben szintén volt részünk. Egyszer csak elmaradt minden civilizáció, a sziklavájatokban vagy bunkerben lakó arabok is csak fogták a fejüket, hogy hova megyünk még?! Az algériai határ mentén kővel dobáltak meg bennünket és minden mozdítható holminkat ellopták. Egy nap múlva mindent visszaszereztek a csendőrök, minket pedig megkérdeztek: levágják-e a tolvajok kezét, merthogy a büntetés mértékét arrafelé a sértett szabja meg... És akkor egyszer csak eltévedtünk a sivatagban. Talán már két napja is botorkáltunk, folyamatosan az ájulás határán, amikor autózúgást hallottunk. A robaj egyre erősödött. A dán házaspár szó szerint megmentette az életünket, akikkel különben három héttel korábban, jóval északabbra már találkoztunk. A követségen aztán valahogy helyrepofoztak bennünket lelkileg és fizikailag is. Mi több, rendeztek, egy nemzetközi sajtótájékoztatót annak apropóján, hogy állítólag kerékpárral még senki sem merészkedett el a sivatagba. Magyarról végképp nem tudunk. A fiúk nem győzik hangsúlyozni, hogy hihetetlen kalandokban volt részük. Ezek után mi más lehetne ennek a kissé rendhagyó útinaplónak a poénféle vége, mint hogy a makadámosok néhány hónap múltán mégis azon törik a fejüket, hogy az idén Kanada erdeibe látogatnak el. Már javában folyik a szervezés.... Pista még arra kér, jó lenne, ha valahogy belekerülne a beszámolóba: „Feltétlenül szeretnénk köszönetét mondani támogatóinknak, a gyulai Kereskedelmi és Wittenbergi vendégek farsangoltak Békéscsabán Civilek a könyvtárban... A közelmúltban Csaban farsangoltak a wittenbergiek... A történet kezdete tavaly tavaszig nyúlik vissza, igaz jobb, ha a legfrissebb történéseket idézzük fel. A Békéscsaba—Wittenberg Magyar—Német Baráti Egyesület legutóbbi összejövetelének is a megyei könyvtár adott otthont. Dr. Megyeri Zsoltné elnök a vendégek soraiban nemcsak a német barátokat üdvözölte, hanem meghívottként az eleki német önkormányzat képviselőit és a megyeszékhelyi szenior úszóegyesület tagjait is. Mint már korábban megírtuk, a nyelvtanulás mellett a kulturális kapcsolatok ápolása, nem utolsósorban a szabadidő hasznos eltöltése, amit közös célként jelöltek meg a klasszikus civil szerveződésben. A résztvevők megcsodálhatták az eleki Niedermaier Attila és Ottilia harmonika- és hava- lettjátékát, a német klubtagok pedig felidézték a német farsangok hangulatát, fánkkal és sok-sok baráti beszélgetéssel egybekötve. A legközelebbi közös program: május 2—10 között Wit- tenbergben, az Európa-napon vesznek részt a békéscsabaiak. (f.) így kezdődött... a wittenbergiek Békéscsabán, a megyei könyvtár előtt rözőnek és a Sooter’s fotónak, nem utolsósorban Réthy Erzsébetnek, aki a követségeken egyengette az utunkat.” Lejegyezte: Fábián István Robák nagykövet úr „üzenete" Hitelbanknak, a Pándy Kálmán Kórháznak, az ÉRMÉT ALL Kft.-nek, a Húskombinátnak, Rózsa Imre és Szegedi Zsolt vállalkozónak, a csabai Hangya sö-
