Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-12 / 36. szám
© 1998. február 12., csütörtök SPORT Téli olimpiai egyveleg Doppingolt a kanadai Rebagliati Jön a román Ceahlaul Piatra Neamt Alig változott a csapat összetétele Ismét a pincébe költöznek az erőemelők Hajdan nagy érdeklődés övezte az 1990-es masters erőemelő Európa- bajnokságot, amit szűkebb kis hazánkban, Orosházán rendeztek meg. Csupán négy évet kellett várni arra, hogy Európa legjobb női erőemelői adjanak randevút ismét Orosházán, hogy összemérjék mindhárom fogásnemben erejüket — szintén Európa-baj- nokság keretében. Az orosháziak az erőemelő magyar bajnokság rendezési jogát is megcélozták az idei esztendőre, ám a városi támogatás, az igazi elmaradt, az erőemelők pedig lemaradtak a nagy lehetőségről, ahogy lemaradtak az 1999-es fekvenyomó Európa- bajnokság rendezési jogáról is hasonló okok miatt — tudtuk meg a Toldi Sport Club napokban tartott elnökségi ülésén. Musztafa Imre elnök beszámolójában elöljáróban a toldisok 1997-es eredményeit összegezte, kiemelve, hogy a felnőtt magyar bajnokságon Az Orosházi Toldi egyik kiválósága, Csákvári Lajosné, aki a tavaly novemberi fekvenyomó országos bajnokságon nyert aranyérmet az 56 kg-os súlycsoportban „hátszél” egy arany, egy bronz és egy negyedik helyet szereztek meg. A junioroknál egy arany és 3 ezüst született. A junior Világbajnokságról Homoki Krisztián bronzéremmel tért haza. A fekvenyomó országos bajnokságon az orosháziak négy aranyat, egy ezüstöt, egy negyedik és egy ötödik helyet vívtak ki maguknak. A nemzetközi mezőnyben sem vallottak szégyent az erőemelők (két arany, egy bronz és egy negyedik hely). Mivel csupán egy versenyző távozott a klubtól, így lényegében nem változott 1998-ban sem a csapat összetétele — tudtuk meg Musztafa Imrétől, aki kérdőn nézett az elnökség tagjaira, akiktől arra várt választ, mi lesz az erőemelőkkel február 15-e után? (Jelenleg a sportolók a megüresedett Darvas kollégium épületében edzenek, de az ingatlan 15- étől a Városgazdálkodási Kft. kezelésébe kerül, azon a napon nekik menniük kell onnan.) A választható alternatívák közül — a Táncsics Mihály Gimnázium pincéjéből jöttek át, oda kénytelenek visszaköltözni — a visszaút látszik a legelfogadhatóbbnak, legalábbis egyelőre. Igaz, nem is kicsit salétromos a pince, de a nagytakarítás után — és amíg fel nem tör újra a víz — talán elfogadható állapotokat lehet teremteni. Csete Ilona Negyedik helyről várják a folytatást Erősít a Gyoma FC Időnek előtte ért véget az olimpia Erben Wennemars holland gyorskorcsolyázó számára, aki az 500 méteres távon súlyos vállsérülést szerzett, miután a vele párban futó és eleső norvég Grunde Njos őt is felbuktatta. Az AP jelentése szerint immár teljesen bizonyos, hogy Wennemars nem indulhat sem az 1000, sem az 1500 méteres távon, hiába nevezték. A holland reményeket a sprintszámokban most már csak a világbajnok Jan Bos testesíti meg. $ £ Ross Rebagliatit, a snowboard óriásműlesikló száma első férfi olimpiai bajnokát diszkvalifikálták, és elvették tőle aranyérmét. A sportoló marihuánát fogyasztott, amit kimutatott a versenyt követő doppingvizsgálat. Ezt Francois Carrard, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) főigazgatója jelentette be. A NOB Végrehajtó Bizottsága az orvosi bizottság előterjesztése alapján vonta meg az érmet a kanadai sportolótól. Rebagliati esete példa nélkül áll az ötkarikás játékok történetében, mivel korábban soha Az e heti felkészülési mérkőzések véglegessé váltak, már ami a Békéscsabai Előre FC első osztályú labdarúgócsapatát illeti. Ma a Kórház utcai (esetleg Vandháti úti) pályán játszanak az NB Ill-as Jamina SE-vel. A mérkőzést 15.30 órakor kezdik. A hét végén, szombaton kétfelé válik a csapat, az egyik gárda Gyulára utazik a fürdővárosi NB Ill-as együtteshez, a másik Mezőberényben bonyolították le az Országos Serdülő Kupa leány kosárlabda-bajnokság egyik középdöntőjét. Némi meglepetésre a mindhárom mérkőzésen nagyon lelkesen és jól játszó hazaiak szerezték meg az első helyet. A győzelem értékét növeli, hogy a három ellenfél mind NB I-es felnőtt szakosztályok utánpótlását képviselte. Eredmények. Mezőbe- rény—BSC Szarvas 61:38. Budapesti EAC—Monor 123:25. Budapesti EAC—BSC Szarvas 61:53. Mezőberény—Monor 103:19. BSC Szarvas—Monor 103:34. Mezőberény—Budapesti EAC 60:46. Végeredmény: 1. Mezőberény, 2. Budapesti EAC, 3. BSC Szarvas, 4. Monor. Az első két Második alkalommal rendezte meg a „Lökösháziak az egészséges ifjúságért” Alapítvány a Farsang Kupát, amelyen három kategóriában vetélkedtek a résztvevők. Öt focicsapat közül a Vámhivatal gárdája került ki győztesen, így egy évig ők őrzik a vándorserleget. Férfi kosárlabdában a Juniorok gárdája bizonyult a legjobbnak, a hölgyek vetélkedésében holtverseny alakult ki az Óvoda-iskola és a MÁV csapata között. Végül is hétméteres dobások után, nagy izgalmak közepette a MÁV csapata lett a végső győztes. Lezsákné Podmaniczky Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának elnöke a rendeznem fordult elő, hogy az olimpián először szereplő sportág versenyzőjét doppingoláson érték volna. A kanadai sportoló vasárnap nyerte meg az olimpiai debütáns hódeszka szám versenyét. A diszkvalifikálás miatt az osztrák Thomas Pruggeré, a korábbi ezüstérmesé a legfényesebb medál. A marihuana a Nemzetközi Síszövetség által is tiltott szerek között szerepel. A most leleplezett doppingolás már a hatodik volt a téli olimpiák történetében. M M M ® ® ® A férfi olimpiai jégkorongtomán induló egyesült államokbeli profik több gonddal is kénytelenek szembe nézi Naganóban. Az amerikaiak kapusa, Mike Richter megfázott, de nem meri szedni a Sudafed nevű készítményt, mivel a szer a dopping- listán szereplő pszeudoefedrint tartalmaz. Az észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben a Sudafed használata megengedett. — Még edzés helyett is inkább inhalálok — mondta a New York Rangers kapusa. csapat pedig az ugyancsak NB III-as Mezőberényi FC-t az Elő- re-pályán fogadja. Mindkét találkozó 11 órakor kezdődik. Hétfőn a csabaiak vendége lesz a román első ligás Ceahlaul Piatra Neamt. Az egy napra érkező román csapattal ugyancsak a Kórház utcában méri össze tudását a lila-fehér gárda, a találkozót 14.30 órakor kezdik. helyezett csapat jutott az országos elődöntőbe. A két megyei csapatban szerepelt játékosok a következők voltak (név után a dobott kosarak száma): Mezőberény: Búzás 40, Benyovszki 37, Kiszely 32, Siklósi 22, Andrejka 18, Machó 18, Bereczki 17, Fülöp 12, Kelemen 12, Fábián 7, Ramos 5, Puskás 4. Edző: Iványiné Dombi Julianna. Szarvas: Vida 62, Nyem- csok 30, Roszik 24, Juhász 22, Bálint 20, Radics 16, Horti 7, Antal 7, Tusjak 6, Sztruhák. Edző: Vida Béla. A tornán nyújtott teljesítményük alapján három megyei játékos kapott különdíjat: Búzás Katalin, Benyovszki Éva (mindkettő Mezőberény) és Bálint Ágnes (Szarvas). vényről a következőket mondta: — A sportnap szervezője és finanszírozója az alapítvány volt, de jelentős támogatást kaptunk a helyi önkormányzattól is. A rendezvényünk jól sikerült, összesen több mint száz embert sikerült bevonnunk a labdajátékokba és még ennél több nézőt is. Elmondhatom, hogy a sportnapunk jól sikerült, bízunk benne, hogy a Farsang Kupa községünk hagyományos sporteseményévé válik. Február 15-én a művelődési központban jótékonysági bálát rendezünk, amellyel kapcsolatban az előjelek biztatóak, nagy az érdeklődés iránta községünkben. H. Gy. A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokságban az őszi szezonban az előkelő negyedik helyen végzett a Gyoma FC együttese 33 ponttal, 38—22-es gólkülönbséggel. A gyomaiak a felkészülést január 19-én kezdték. Heti négy alkalommal szabadban, egyszer teremben gyakorolnak a labdarúgók a játékos edző Somogyi János vezetésével. Az őszi keretben eddig nagy A Medgyesegyházi TE labdarúgócsapata az őszi idényt all. helyen zárta a megyei I. osztályú bajnokságban, 19 ponttal, 28 gólt lőttek és harminchatot kaptak. A csapat felkészüléséről, a tervekről Petrovszki László szakosztályvezető elmondta: jaNem panaszkodhatnak a kézilabda szerelmesei Újkígyóson, hiszen a hét végén két tornát is megtekinthetnek a helyi sportcsarnokban. Szombaton a Békés Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett Téli Kupa küzdelmeit rendezik, majd vasárnap 9.00 órától a Dél-Magyarországi Kézilabda Szövetség által NB-s férficsapatoknak kiírt Téli Kupa egyik csoportjának mérkőzéseit bonyolítják le. Mint Susán József, az Akvaline KSE elnöke elmondta, a vasárnapi viadalon három NB I B-s együttes, a Békési FKC, a Csaba Előre KC és a Törökszentváltozás nem történt. Egy-két játékos leigazolása van kilátásban. Visszatért Dinya Zoltán az NB III-as Gyomaendrődi Barátságból, valamint Bányai Mihály Dévaványáról. Még függőben van Forgács László visszaigazolása Mezőtúrról. A három új szerzemény erősítést jelenthet a Gyoma FC számára. Eddig két előkészületi mérkőzést játszottak, legyőzték 4—2-re a nuár 20-án kezdték a munkát heti négy edzéssel, Sári Ferenc vezetésével. Két alkalommal teremben, kétszer a szabadban gyakorolnak a labdarúgók. A keretben eddig egyetlen változás történt, Medgyesbodzásról visszatért Kiss Árpád. Előkészületi mérkőzést terveznek a miklós, valamint az NB Il-es újkígyósiak lépnek pályára. A csoportból az első két helyezett jut a február 21-ei békési döntőbe, ahol a másik ágról a Kiskőrös és a Mizse KC került a fináléba. Újság még a kígyósiak háza tájáról, hogy jelenleg több játékos — Vörös, Glembóczki, Fekete —- bajlódik sérüléssel. A csapat heti három alkalommal gyakorol, Ruck László edző vezetésével. A napokban megtartották az NB II Délkeleti csoportjának tavaszi időpontegyeztetését. Mivel a Tisza Volán Emergé csapatából többen érinSzarvasi FC NB III-as együttesét és 2—2-re végeztek a szintén NB III-as Békési FC csapatával. A bajnoki rajt előtt még tervezik, hogy oda-visszavágós alapon megmérkőznek a Mezőberényi FC, a Füzesgyarmat és a Szeghalom együttesével. A célkitűzés nem változott az idény végére az 1—6. helyre várja a vezetés a csapatot. H. J. medgyesiek a Magyarbánhe- gyes, a Csanádapáca, a Med- gyesbodzás és a Kunágota gárdájával. A célkitűzés nem változott Medgyesegyházán: a szakosztályvezetés a hatodik helyre várja az együttest a tavaszi szezon végére. Zs. Zs. tettek a junior válogatottban, amely fontos megmérettetés előtt áll, így két rangadót előrehoztak. Az újkígyósiak május 16-án fogadják a Tisza Volán Emergé gárdáját, akik négy nappal később mérkőznek a Tiszaföldvárral. Az OMTK megkereste az Akvaline KSE vezetőit, hogy segítsenek a nehéz helyzetbe került kék-fehéreknek. A kígyósiak felajánlották Gajdát, Bánfit, Selmeczyt, Volentet és Bacsót, s ha velük megegyeznek az orosháziak, akkor kölcsönbe kerülhet a tavaszi idényre közülük néhány játékos az OMTK-ba. V. L. Újabb pingpongos utód Egészséges leánygyermeknek adott életet a napokban Fazekas Györgyi, az Orosházi MTK- Hungarotel NB I A csoportos asztalitenisz-csapatának tagja. A 3,30 kg-mal született, 56 ernes, Hanna névre hallgató kislány, ha felnő bizonyára követi asztaliteniszező szüleit, hiszen az édesapa nem más, mint az egykori válogatott versenyző, Káposztás Zoltán, a harkányiak NB I-es csapatának erőssége. Tornát nyertek a lila-fehérek A napokban rendezték meg Hódmezővásárhelyen mintegy háromszáz néző előtt a Farsang Kupa gyerek teremlabdarúgó- tornát, amelyen hat csapat indult. A 12 éves fiataloknak rendezett viadalon a Békéscsabai Előre FC együttese is pályára lépett. Az egykori NB I-es békéscsabai labdarúgó, Szenti Zoltán által irányított lila-fehérek nagy csatában szerezték meg a győzelmet a jó játékerőt képviselő Tisza Volán gárdája előtt. A torna végeredménye. 1. Békéscsabai Előre FC 11,2. Tisza Volán 11, 3. SZEAC 7, 4. Hódmezővásárhely 6 ponttal. A torna gólkirálya a békéscsabai Horváth Sándor lett 8 góllal, míg a legjobb mezőnyjátékosnak klubtársát, Kopcsák Józsefet választották. A tomagyőztes csabai együttes: Borbíró László, Zsófi Gergő, Rubus Péter, Zsilinszki Gergő, Vitális Pál, Kopcsák József, Szenti Zoltán, Bertalan Tamás, Potocska Tamás, Horváth Sándor. (v. 1.) LABDARÚGÁS Békési FC—Mezőberényi FC 1—4 (0—2). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békés, 50 néző. V.: Királyvári. Békés: Molnár — Kondacs — János, Czinanó, Nagy Z. — Litauszki (Petruzsán), Szenti, Szegedi, Kubik — Pap, Nagy I. Edző: Királyvári Károly. Mezőberény: Láza — Sajben (Pojen- dán), Laurinyecz, Molnár, Rácz Zs. (Igricz) — Szivák, Rácz A., Vári (Tollas) — Balázs, Nagy, Darócz. Edző: Borgula János. Fáradtnak tűnt a hazai együttes, amely kedd után szerdán is pályára lépett. Molnár nem állt feladata magaslatán. A herényiek kitettek magukért. G.: Nagy I., ill. Sajben, Szivák, Rácz Á., Tollas. Jó: Czinanó, Nagy I., ill. Láza, Vári, Darócz. (Nagy Mihály Tibor) Nyílt nap a tornászoknál Február 17-én, kedden délelőtt nyílt napot rendez a Hungarotel Torna Club. A program két részből áll. Először fél 10 órakor a Peter Jilemniczky utcai kollégiumban mutatják be a szülőknek, hogy felvétel esetén hol laknak, tanulnak majd a tornaiskolások. Ezt követően fél 11 -kor szabadedzést látogathatnak meg az érdeklődők a Kórház utcai tornacsarnokban. A nyílt napra elsősorban olyan végzős óvodások szüleit várják, akik érdeklődnek a tornaklub iránt és lányaikat a sikeres felmérő után ide szeretnék „beíratni.” (f.) Berényi kosaras siker Farsang Kupa Lökösházán Újkígyósi kézilabdás hírek Négy csapat a Téli Kupán A célkitűzés nem változott Egy új arc Medgyesegyházán é&IÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A ^ATESZ ta£i* Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda. Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068