Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-09 / 33. szám

1998. február 9., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Megkérdeztük olvasóinkat Mit szól a gyomaendrődi TITÁSZ-kirendeltség megszűnéséhez? Kurilla Béláné, 38 éves gyoma­endrődi alkalmazott: — A megszüntetést veszte­ségként éli meg a város. A kirendeltség korszerű, tetszetős környezetben fogadta az ügyfe­leket, a gonddal, problémával tudtuk, hogy hová kell fordulni. Megnyugtató volt az is, hogy ügyelet működött a városban. A kirendeltség ráadásul körzeti feladatot látott el. A történteket a város és az itt élők szempont­jából visszafejlődésnek tartom. Oláh Ilona, 34 éves gyoma­endrődi vállalkozó: — A kirendeltség megszün­tetésének biztos megvan a gaz­dasági oka, ám attól tartok, a hi­baelhárítás ideje nőni fog. Szá­momra az is kérdés, hogy tud­nak majd ekkora területet ellát­ni Mezőtúrról? Általában este vannak az áramkimaradások. Eddig az ügyelet hamar kijaví­totta. Ezek után is így lesz, vagy majd gyertyázni fogunk? Be­vallom, aggódom miatta. Nádasdi János, 73 éves gyoma­endrődi nyugdíjas: — Sérelmezem a megszünte­tést. Egyébként a szomszédok és az ismerőseim is osztják a véleményem. A szobánkat ott­hon hőtárolós villanykályhával fűtjük. Ezentúl ha elmegy az áram, majd reszketünk, mert azt sem tudjuk, hgy a hibát hová kell bejelenteni. Bízom benne, hogy ha a lakosság nagyon akarja, eléri, hogy a város visszakapja a kirendeltséget. Makcsali Sándorné, 57 éves gyomaendrődi nyugdíjas: — Számomra megnyugta­tóbb volt, amíg a városban tud­tam a kirendeltséget. Amondó vagyok, nem megszüntetni, ha­nem fejleszteni kellene a város­ban. Ami történt, visszafejlő­désnek tartom. Ha hibát észle­lünk, azt sem tudjuk, hová sza­ladjunk. Kisnyugdíjas vagyok, nekem telefonálgatásra és utaz­gatásra nem futja. (r) FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Testnevelőt eddig nemigen ismertek el így Lukács Józsefné Németh László-díjat kapott Ismét gyarapodott megyénk kitüntetett pedagógusainak száma. Magyar Bálint művelődési minisztertől vehette át a magyar kultúra napján a Németh László-díjat Lukács Józsefné, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola testnevelő tanára. Vele beszélgettünk eddigi oktató-nevelő munkájában elért ered­ményeiről. — Mióta van ezen a pályán és hány éve tanít a közgé­ben? — Ősidők óta, hiszen 1964-ben kezdtem dolgozni, és a közgéhez azóta is hűsé­ges vagyok. — A több mint három év­tized alatt megszámlálhatat­lanul sok diáknak tette von­zóvá a sportot. Kik azok a később híressé vált sporto­lók, akik a keze alól kerültek ki? — 1975—87 között a tor­nában értek el tanítványaim kimagaslóan szép eredmé­nyeket. Legsikeresebb ver­senyzőim közül külön ki­emelném Kalmár Zsuzsan­nát, aki éveken át a csabai tornászok edzője volt, jelen­leg pedig a magyar női tor­nászválogatott szövetségi ka­pitánya. Ugyancsak világver­senyek és válogatott viadalok sikeres szereplői voltak még Laurinyecz Júlia, Stefanik Ágnes, Ujszigeti Katalin és Papréti Emese, akik ma már neves tomaklubok edzői, ki­emelkedően jó testnevelő ta­nárok. — A testnevelésen belül melyik a kedvenc szakterüle­te? — A torna mellett a zené­re végezhető mozgásokat, a dzsessztáncot, aerobikot és a modem táncot szeretem a legjobban. — Hogyan változott a test­nevelés megítélése, a tan­tárgy súlya, szerepe? — Az 1980-as években örömmel üdvözöltük a test­nevelés heti óraszámának kettőről. háromra emelését. Most a N AT óraterveinek ja­vaslata alapján keserűen lát­juk az óraszámok újbóli Lukács Józsefné, a kitün­tetett csökkentését. A közgében pezsgő a sportélet, s ezt ver­senyeredményeink is igazol­ják. Az országos diákolimpi­án mindig döntősök között szerepelnek kézilabdás lá­nyaink, tornászaink, labdarú­góink, aerobikosaink. — Milyennek látja az ifjú­ság fizikai állapotát? — Sötétnek. A fiatalok egyre gyengébb fizikai ké­pességűek, ugyanakkor nö­vekszik az iskolai leterheltsé­gük. — 1976-ban miniszteri dicséretben részesült, majd ugyanabban az évben a Ma­gyar Népköztársaság Sport­érdemérem bronz fokozatát is megkapta. — A Németh László-díj nagyon meglepett, mert úgy hallottam, testnevelő tanárt még nem ismertek el ilyen díjjal. Mindig szerettem a munkámat. Jó iskolába kerül­tem, tanártársaim gyermek- és sportcentrikusak, az él­sportolókat szeretettel irá- nyítgatták, segítették tanul­mányi munkájukban is. Laluska Éva Mindent a leendő párokért! Első esküvői kiállítás és vásár Békéscsabán A jegygyűrűtől az esküvői tor­tán, meghívón, virágokon át a vőlegénynek való szmokingig és természetesen a menyasszo­nyi ruháig mindent megrendel­het, megvásárolhat, kiválaszt­hat a leendő pár az első megyei esküvői kiállításon és vásáron február 15-én, 10-től 18 óráig Békéscsabán, a Party étterem­ben (Szabadság tér 11—17.). Sőt! A jegyeseknek tapasztalt javasasszony mond jövendőt, remélhetőleg sok boldogságot jósolva a leendő házastársak­nak. — Az országos esküvői kiál­lítás és vásár — melynek alapí­tó kiállítói vagyunk — adta a megyei rendezvény ötletét — mondta B. Nagy József, a szer­vező Anni Esküvőiruha-szalon tulajdonosa. Az Anni szalon a francia Hervé esküvői ruha ki­zárólagos magyarországi for­galmazója. A kiállításon a tel­jes ’98-as kollekciót felvonul­tatják, ízelítőt adva a legfris­sebb menyasszonyiruha-divat- ból. — A rendezvényre az or­szág minden pontjáról várunk kiállítókat. Jelen lesz a buda­pesti Rosenberg jegygyűrűsza­lon, a miskolci Amazon férfiru­ha cég, a Zwack a szerelem ita­lával, az Amorettóval, a TÜSZ1, mint szervező, cukrá­szok és vendéglátósok, fotósok és videósok, valamint virágüz­letek. Esküvői autóként egy li­muzin és egy 1920-as évjáratú Jaguár közül választhatnak az érdeklődők. A vásár alatt smin­ket és frizurát is készítenek. A látványról egy gyulai székhe­lyű, pirotechnikával és dekorá­cióval foglalkozó cég gondos­kodik. A kiállításon — mellyel hagyományt kívánunk teremte­ni — minden megtalálható lesz, ami egy esküvő lebonyolításá­hoz szükséges. — Mi jellemzi az idei menyasszonyiruha-divatot? — A vonalak egyszerűsöd­tek, eltűntek a fodrok, gyön­gyök, flitterek. Divat a könnyed, fiatalos anyagból ké­szült ruha. Előtérbe kerültek a színek. Hódít a tearózsaszín, a bátrabbak pedig a kék, sárga kombinációval próbálkozhat­nak. Nagyon elegánsak az élő­selyemből készült ruhák, törtfehér vagy színes árnyala­tokban. Ismét divat a mini. Az esküvői kiállításon és vá­sáron a belépő árát a kiállítók az ötezer forint fölötti vásárlá­sok esetén beszámítják. A belé­pővel sorsoláson is részt vesz­nek a látogatók, a nyertesek lis­táját a kiállítást követő napon a Békés Megyei Hírlapban olvas­hatják majd. K. A. HYDRO BAGE RT. 5600 Békéscsaba Déli Iparterület Kereki út 2. »■■■■■■a 36%-os fehérjetartalmú import napraforgódarát kínálunk folyamatos értékesítésre. Februári ár: 33 700 Ft/t + áfa. Fizetés: áruátvételkor készpénzzel. Érdeklődni: Sulyák István menedzsernél. Tel.: (30) 282-297. Kihívás napja ’98 A Magyar Szabadidősport Szö­vetség az Országos Testnevelé­si és Sporthivatallal együttmű­ködve 1998. május 27-én ismét megrendezi a Kihívás napját. Mint ismeretes, a játék évekkel ezelőtt Challenge Day néven Kanadából indult, s rövid idő alatt meghonosodott Európá­ban. Népszerűsége hazánkban is évről évre növekszik. Eddig 1255 település vett részt a sportvetélkedőkön. A sportjáték alapvető célja, hogy felhívja az ország polgárainak és települési önkormányzatainak a figyelmét a sportra, a közösségi játékokra, s ha egyetlen napra is, de moz­gósítani tudja a kicsiket és na­gyokat, fiatalokat és időseket, hölgyeket és urakat, akik szere­tik a sportot, és akik még nem szeretik, akik támogatják és akik eddig még nem támogat­ták, az élsportolókat és amatő­röket, illetve mindazokat, akik a felsorolásból kimaradtak. A Kihívás napja 1998. május 27-én 0 órától 21 óráig tart. A győztes település az lesz, ahol a lakosság lélekszámához viszo­nyítva a legtöbben sportolnak legalább 15 percet. Á játékos sportnapot hét kategóriában hir­detik meg. I. 700 főnél kisebb. II. 700—1499, III. 1500— 2999, IV. 3000—7999, V. 8000—24 999, VI. 25 000—69 999 közötti, VII. 70 000 feletti lélekszámú települések. Az egyes kategóriák győztesei el­nyerik a „Legsportosabb tele­pülés” címmel járó oklevelet, serleget és a szponzorok által felajánlott díjakat. Minden ka­tegóriában a mezőny első felé­ben végzettek között nyilvános sorsolással 3—3 település összesen 1,845 millió forint ér­tékű díjazásban részesül. A játékban írásbeli nevezés­sel lehet részt venni, melyet a települési önkormányzat veze­tője vagy az önkormányzat által támogatott szervező közösség adhat be. A nevezésnek tartal­maznia kell: a település nevét, az önkormányzat pontos címét, telefon- és. telefaxszámát, az önkormányzat bélyegzőlenyo­matát, a település hivatalos lé- lekszámát, a helyi rendező szer­vezet vagy személy nevét, pos­tacímét, telefonszámát és a ne­vezési díj befizetését igazoló bi­zonylat másolatát. Részvételi díj kategóriánként: I. 2000, II. 3000, III. 4000, IV. 5000, V. 6000, VI. 8000, VII. 10 000 fo­rint. A nevezések beérkezési ideje 1998. február 28. A teljes versenykiírás, valamint a neve­zési lap megtalálható a polgár- mesteri hivatalokban. Nevezési cím: Magyar Sza­badidős Szövetség, 1068 Buda­pest, Dózsa Gy. út 84/b. Szám­laszám: OTP 11706016­20464644. (Postai utalványon történt befizetés esetén is feltét­lenül kérik a fenti számlaszám feltüntetését.) További információ: tel./fax: 3429-368 vagy 3510-690/249- es melléken kedden és csütörtö­kön 11—16 óra között. Az elődök szokásai A battonyai románok népszoká­saiból rendeztek vetélkedőt teg­nap, február 5-én a városi könyvtárban a helyi román álta­lános iskola tanulóinak. Palkó Lajosné, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy a gyulai Erkel Ferenc Múzeum munkatársa, Nagyné Martyin Emília — segí­tendő a vetélkedőre való felkészülést — decemberben ebben a témakörben tartott elő­adást a gyermekeknek. A mind­végig érdekes és izgalmas ver­senyt Szalma Beáta nyerte, má­sodik helyezést ért el Burlász Andrea, Dávid Albert és Róka Attila, míg a harmadik díjat Horváth Mónikának és Várszegi Ágnesnek ítélte oda a zsűri. A vetélkedő költségeit és az értékes könyvjutalmakat a Magyarországi Nemzeti és Et­nikai Kisebbségekért Alapít­vány pályázatán nyert pénzből fedezte a könyvtár. (gh) PLUSZ a A Békés Megyei Hírlap Plusz színes, ingyenes hirdetési újságban ,,Böngészde” címmel új rovatban, kedvezményes áron megjelentetjük azoknak a vállalkozásoknak a hirdetéseit, amelyek még nem vették igénybe a Békés Megyei Hírlap hirdetési lehetőségét. A február 19-én megjelenő Pluszba a hirdetése­ket legkésőbb február 16-án 12 óráig adhatják fel. Ebben a 4,30 cm x 2 cm-es méretben az Ön hirdetésének ára: Az ár az áfát tartalmazza! KEVESEBB, MINT 1 fillér+áfáért ér el Ön 1 olvasót ha hirdet a 75 000 példányban megjelenő-ban! További információkért hívja a (66) 44B-552-fis telefonszámat! »-BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A ^/WkTESZ ,,8ia Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős k>adó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450: sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy'u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom