Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-07-08 / 32. szám
Januárban nem aratott a halál Halálos közlekedési baleset nélkül zajlott a for galom januárban a Szeghalmi Rendőrkapitányság illetékességi területén található közutakon. — Januárban négy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt területünkön. Közülük kettő súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött. Minden esetben a gépjárművezető volt a balesetek előidézője. Három alkalommal a sebesség nem megfelelő megválasztása, egyszer figyelmetlenség miatt következett be a baj — tudtuk meg Szántó Lajos rendőr őrnagytól, a közlekedési és közrendvédelmi osztály vezetőjétől. Szintén januárban három ittas vezetőt „vontak ki” a forgalombóka szeghalmi rendőrök. A közbiztonsági akciók során két körözött személyt is elfogtak. Egy úrnál parittyát találtak az egyenruhások; neki a törvény értelmében — mint közbiztonságra veszélyes eszköztől — meg kellett válnia „fegyverétől”, (i) Volt alatt volt, mégis vitték Gyakran a magasfeszültségű áram jelenléte sem riasztja vissza a légvezeték-tolvajokat. Az elszánt tetteseknek nem számit a több száz voltos feszültség, ők ilyen esetekben is nyi- szálják a kábeleket. A milliós tételű, különböző vezetéklopások komoly gondot okoznak mind a megkárosítottaknak, mind a rendőrségnek. — Vésztő külterületén, a Körösmenti Termelőszövetkezet sérelmére követtek el nagy értékű kábellopást a minap — tudtuk meg Kacséra Lajos rendőr őrnagytól, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. A szövetkezet úgynevezett üzemi meliorációs, 20 kilovoltos távvezetékéről 1,2 kilométer hosszan vágták le és tulajdonították el a kábeleket a ma még ismeretlen tolvajok. A huzalokon kívül a tettesek négy, alumíniumból készült kapcsolószekrény-ajtót is magukkal vittek. Az okozott kár 2 millió forint. M. B. A jólányok a mennybe kerülnek? Egymásnak adják a telefonszámomat, régen nem hirdetem magam Sosem hittem volna, hogy személyesen keres fel egy call-girl, (call-girl magyarul: telefonon lakásra hívható prostituált.) Mosolyogva közli: beszélhetnékje van. A fiatal nőt 24-25 évesnek saccolom. A ma divatos, általam csak „ortopéd”- nak titulált cipője legalább 10 centivel magasítja az amúgy is hosszú lányt. A ma olyan nagyon divatos barna rúzzsal kente ki érzékien vastag száját. Hosszú combja kivillan bézs színű bőr miniszoknyája alól. — Megengedi, hogy rágyújtsak? — kérdezi, de választ nem vár. Ronson öngyújtóval „beizzítja” Philips Morris cigarettáját. * — Marinak hívnak — fújja ki a füstkarikákat nagy élvezettel. — Az újságíróknak sokszor piszkos a fantáziájuk — indítja mosolyogva beszélgetésünket. — Nem értem, mire gondol? — Ugyan már! Hiszen Ön — ahogy elnézem — elmúlt tizenhat éves. — Szó, mi szó. Bár egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy meglett koromra nem tudok újat tanulni. — Biztos vagyok abban, hogy tudok meglepetéseket okozni. — Gyula környékén egy tanyában nőttem fel, három testvéremmel és a szüleimmel. Tízévesen ugyanúgy dolgoztam az állatok körül, mint a felnőttek. De a földet is ástam, kapáltam. Ezt várták el a szüleim, akik maguk is éjt nappallá téve gályáztak. És mire vitték? Van egy tanyájuk, három kocájuk, negyven-ötven baromfi, egy televízió és egy hűtő- szekrény meg egy tizenkét éves Trabant. Ezért kár volt annyit melózni... ■■■■ (Mari elnyomja a csikket, bekap egy rágógumit és folytatja.) Most látom csak, négy aranygyűrűt hord az ujjain. Szép darabok, ízlésesek. Látszik a kezén, a lány hetente jár manikűröshöz. Összességében a jólápoltság benyomását kelti.) — Minden vágyam az volt, hogy gyermekorvos legyek, de nem lettem, mert nem volt miből kifizetni a tanulással járó költségeket. — ...és lett rosszlány! Nem volt köztes megoldás? — Bizonyára ismeri a mondást; a jólányok a mennyországba jutnak, a rosszak meg mindenhova bejutnak. Nem volt köztes megoldás, mert 18 évesen beleszerettem egy tök jó | srácba. Mindenre j képes lettem volna érte. Ki is használta a nagy érzéseimet. Három hónap után rávett, hogy szerezzünk — Mert buták. Túl akarnak lenni mihamarabb az egészen. Ez az egyik. A másik: bárhova bejutok az ismeretségem révén, s bármit el tudok intézni, meg tudok szerezni. Nincsenek anyagi gondjaim, bármit megengedhetek magamnak. Télen Svájc ba járok síelni, * pénzt. Ugyan hogyan szerezhettünk volna? Nyilvánvaló volt. A testemmel. Nem kellett nekem két lépést sem tenni azért, hogy kuncsaftjaim legyenek. Feri mindent elintézett. Bevallom, eleinte zavart, hogy árulom a testem. Ma már — bármilyen hihetetlen — örülök, hogy call-girl lettem. — Mi öröme telik abban, hogy óránként más fekszik az ágyában? Eleinte zavart, hogy árulom a testem — Nem túl sokat tudtam a szexualitásról, nem ismertem a saját testemet. Ma már ritkán fordul elő, hogy csak a paciensem élvezi az együttlétet. — Nem mondja komolyan? Volt szerencsém egy pár rosszlánnyal beszélgetni. Ők undorodnak az együttlétektől. az elmúlt nyáron pedig régi vágyam teljesült, a Kanári-szigeteken töltöttünk két hetet. — Mindenféle különleges kérést teljesít? — Már ami a sze- ■■■■■ xualitást illeti? — Arra gondoltam. — Természetesen. Már mond'- * tam: én is élvezem. Legyen a hagyományos vagy a franciás szex. — És hogyan áll a perverzekkel, akiknek az az élvezet, ha mondjuk egy korbáccsal ütik, verik, vagy üttetik, veretik magukat? — Volt ilyen. Szerencsére csak egy. Négykézláb kellett állnom, az állat meg a hátamra ült és meg- korbácsolt, mint egy lovat. Sokba került ez neki. De fizetett, mint egy katonatiszt. Valószínűleg ismeri, mert a megye egyik közismert személyisége. Meglepődne, ha megmon- lanám a nevét. — Kíváncsivá tesz, lepjen meg! — Nem gondolja, hogy kiadom a kuncsaftig; jaim nevét! Egyébként y egymásnak adják a telefonszámomat, régen nem hirdetem magam. Azt hiszem, elégedettek a vendégeim. Húsz-huszonöt állandó partnerem van. Szeretnek hozzám jönni. Van szaunám és olyan fürdőkádam, ami vízáramoltatással működik, finoman masszíroz, miközben pezsgőzünk és megbeszéljük a világ dolgait. Ha olyan a vendégem, megkérdezem, mit szeretne vacsorázni? Egy telefon és házhoz szállítják a kaját. — Tudják a szülei, milyen foglalkozást űz? — Az édesapám meghalt. Az anyámnak lakást vettem. A testvéreimnek segítek a tanulásban. Anyám annyit tud, hogy van egy gazdag barátom. Ha a családom meg akar látogatni, úgy fogadom őket, ahogy kell. Pazarul. Szeretnek nálam. Van egy húgom, s sokszor elmondja, jó lenne, ha ő is kifogna egy gazdag pasast. — Mit szólna hozzá, ha a húga is... — Azt már nem. Tanuljon és legyen orvos vagy jogász, vagy közgazdász. Megteremtem neki a lehetőséget. Azért jöttem magához, mert untam, hogy sok újság a sárba tapossa a lányokat, akik a testükkel keresik a kenyerüket. Lám, van köztünk olyan is, aki igényesen űzi a szakmát. Béla Vali Mai mesélőm már régen abbahagyta a szakmát, ma a nyugdíjasok kenyerét eszi. A régi jaminai történet házaspár szereplői jelenleg égy dunántúli városban élnek. — Abban az időben, amikor én taxiztam, még nem voltunk olyan sokan, mint ma. Szomszédom, az én Marci komám meg kamionos volt, termeténél fogva is amolyan országúti medve. Sokat volt távol, de hát nagyon szerette a munkáját, ahogyan én is az enyémet. Ha itthon járt, mindig megkeresett, sok szép játékot hozott a gyerekeimnek, nekem meg luxus öngyújtót, máskor meg kis figuráA kikapós asszonyság meg a kisember kát, hogy rakjam ki a kocsiba. Feleségét, Fruzsit meg elhalmozta szép ruhákkal. Pénzük az volt mindig elég, ha Fruzsi nem is dolgozott — mert Marci nem engedte —, jómódban éltek, a házuk is takaros volt. Csak gyermektelenek voltak. Hogy többet is mondjak az asszonyról, nem volt különösebben szép nő ez a Fruzsi, de kikapósnak igen kikapós volt; a tejes is mindig többet volt nála mint fél órát. Azokban az években a biciklilopás még nem volt divatban, míg Marci messzi országok útjain rótta a kilométereket, volt olyan nap, hogy három bicikli is állt előttük, különböző napszakokban persze. Margitka, szigorú hátsó szomszédjuk, egyszer rá is szólt Fruzsinára, legalább a tornácra vitetné be velük azokat a kerékpárokat. Mindig jó komám volt nekem ez a Márton, de annyira nem, hogy én robbantsam ki közöttük a perpatvart. Nincs az a titok, ami ki ne derüljön. Egy fuvarom volt éppen a belvárosban, mikor kisebb csődület állított meg az egyik gyalogátkelőnél. Kinéztem. Hát az én szomszédaim, Marci meg Fruzsi tépték egymást az út közepén; illetve csak Fruzsi „tépett”, mert Marci inkább a pofonokat osztotta. Válogatott szitkokat vágtak egymás fejéhez: Marci lekurvázta Fruzsit, Fruzsi meg egyszerűen fatökűnek nevezte Marcit. Otthon a feleségem csak annyit mondott, ha az a kis hüvelyk Matyi a Marci kezei közé kerül, aki újabban a Fruzsihoz járt, az megeszi, hiszen a válláig sem ér. Kis ember nagy bottal jár, mondtam az asszonynak. Mi mást mondhattam volna? Gondoltam, amíg a Marci itthon van, úgysem jön, nem mer. Vasárnap a házaspár karonfogva ment a délelőtti misére. Ha valaki az utcánkból ezt annak tudta volna be, hogy csak a látszatra ügyelnek, az nagyot tévedett. Délután a kertben dolgozgattam, hát mit tótok, az én Marci barátom igen megnőtt. Ahogy jobban odanézek, tótom, hogy egy kis ember áll a váltón, Marci meg dörmög neki, csak vigyázva, Sanyikám, csak óvatosan, kapaszkodjál a gerendákba. A disznóólát cserepez- ték éppen. Aztán a Fruzsi gömbölyödni kezdett, és egy fél évre meglett a kisbaba. Én vittem be őket a kórházba, és én is hoztam haza. Ha maga látta volna a boldog férjet, milyen meghatottan ült a hátsó ülésen, karján a kis poronttyal. Közel húsz éve voltak már házasok, és nem volt még gyerekük. A változó kor, dörmögte felém, furcsa dolgokat produkál, komám. A kis emberke a cserepezésről, örökre eltűnt az életükből. A gyerek azóta kész fiatalember, húszéves. Nem mondanám, hogy magas lenne, igen alacsony, mondhatni aprócska. Ha egyszer kosárlabda csapatot szervez uram, egy biztos, őt nem kell számításba vennie... Pánics Szabó Ferenc Megkérdeztünk néhány olvasónkat arról, hogy hisznek-e a politikusoknak? Szentesi Sándor, 58 éves, köröstarcsai nyugdíjas: — Őszintén szólva nem hiszek egyiknek sem. Amíg nem kerülnek hatalomra, ígérgetnek, amikor vezető szerepet kapnak azt is elfelejtik, hogy honnan jöttek, kik juttatták őket pozícióba. Váradí Györgyné, 50 éves, kamud nyugdíjas: — Van, amikor hiszek nekik, s van, amikor nem. Abban hittem nekik, hogy be kell lépnünk a NATO-ba és az EU- ba. Amiben nem hiszek nekik, az az, amikor azt fejtegetik, hogy mit tesznek a kisemberek érdekében. Králik Zoltán, 30 éves, békéscsabai üzemanyagkútkezelő: — Megpróbálok hinni nekik, ami vagy sikerül, vagy nem. Tény az is, hogy vannak közöttük nagy du- mások, akiknek azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Egyik pártnak sem vagyok elkötelezettje, de elmegyek majd szavazni. Csikós János, 76 éves, mezőberényi nyugdíjas: — Nem hiszek egyiknek sem, ugyanis nagy a szerepük abban, hogy az‘országban pillanatnyilag a félelem uralkodik: olyan törvényeket hoztak, melyek a bűnözőket, s nem a tisztességes embert védik.-szÉs végül... ? Csatangoltunk a csapattal. Elértünk egy temetőhöz, melynek szélét friss szántás kerítette. Csontot vettünk észre, ott hevert a felszínen. Emberi koponya maradványát láttuk, melyben sárgásszürkén állt négy fog. A mellettem igyekvő csüggedten mondta: tóm, ez az ember sem gondolhatta, hogy egy-két évtized és... Mostanában igen megbolygatta a kedélyeket a miskolci kórház „szervügye”, melyről kiderült, „csak” izmokról és szövetekről van szó. Amúgy igaz, hogy halott emberből valók, s hát a jelek szerint tudta nélkül telepítették vissza a földi valóságba, továbbszolgálatra. Összecsaptak a nézetek az ember rendelkezési jogáról holta után is a testéhez és a gyógyító kényszer, miszerint ha a betegbe át kellett ültetni valamit, még sose tiltakozott és sose kérdezte, honnan van. A hozzáértők szerint mivel ez is, az is igaz, a megoldás abban rejlik, hogy pontosan szabályozni kell a kivétel rendjét. Ha valaki úgy dönt, hogy halála után is az élőkön kíván segíteni, papíron hozza az orvos tudomására. Egyszerű lesz így a visszaélések megakadályozása. Ám ha belegondolunk: egy nagybeteg majd az élethez szüntelen ragaszkodás közben épp papírokat állít ki adományozandó szerveiről, a hozzátartozó pedig sírás helyett átszámolja a szöveteket? Valószínűbb, hogy marad a hit, ha egyben akarunk maradni úgy lesz, s földi poraink sem kötnek ki majd a szántás tetején. Sz. M. Öröme telik abban, hogy óránként más fekszik az ágyába KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
