Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-19 / 15. szám

1998. január 19., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Gyámhivatal a családok, a gyermekek védelmében A novemberben hatályba lé­pett és a gyermekek védelmé­ről, valamint a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi 31-es törvény alapján a mezőkovácsházi képviselő- testület is elkészítette a helyi rendeletét. A törvényhez kap­csolódóan megalakult a váro­si gyámhivatal, melynek ille­tékessége 16 települést érint, magában foglalva (Battonya és Mezőhegyes kivételével) a volt járás területét. Mezőkovácsházán a feladatot három, kinevezett városi gyám­hivatali dolgozó látja el, és az intézmény székhelye változat­lanul a polgármesteri hivatal épületében található. A január­tól már teljes „gőzzel” működő új hivatal tevékenységi köréről kérdeztük Szegediné Róka Mar­git gyámügyest. Mint a szakember elmondta, az intézkedési hatáskör igen sokrétű, amelyből a legjellem­zőbb a gyámhatósági gondnok­sági és számadási ügyek, a családbafogadás, a vagyoni ügyek (ingatlan és betét), a kap­csolattartás, az intézeti neveltek ügyei, a kiskorúak ideiglenes elhelyezése, az átmeneti és tar­tós nevelésbe vétel, vagy meg­szüntetés, illetve otthonteremté­si támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezése, valamint örök- befogadás és a szülői felügye­lettel kapcsolatos ügyek intézé­se. Az eddigi felmérések azt mu­tatják, hogy — a családok hely­zetének sajnálatos szociális helyzete miatt — a várható ten­nivalók a hivatal dolgozóinak egész évre bőséges elfoglaltsá­got adnak. (1) Esküvőre készülők jelentkezését várják versenyre A bajai Dunatáj Honvéd Kaszi­nó Kulturális Egyesület (volt Helyőrségi Klub) az 1993-as, sikeres találkozó után immár másodszor is meghirdeti a Nemzetközi Vőfély- és Lako­dalmas Zenekari Találkozót. A vőfélyek ötezer, a lakodalmas zenekarok tízezer forint befize­tése mellett január 25-ig nevez­hetnek a versenyre. Olyan je­gyespárok jelentkezését is vár­ják, akik márciusban esküdné­nek és lakodalmukat még nagyszabásúbbá és emlékezete­sebbé szeretnék tenni. A nyer­tes jegyespártól 25 ezer forint terembérletet, valamint a vacso­ra (plusz 30 személy) és a meg­hívó árát kérik, cserébe viszont mintegy százhúszezer forint ér­tékű nászajándékot kapnak: menyasszonyiruha-kölcsönzést, tortát, sminket, virágdíszt, egyebeket. A lakodalomban a vőfélyek a vőlegénybúcsúztatótól, illetve a menyasszonykikérőtői a hajnali újasszonyköszöntőig a külön­böző feladatokat felváltva látják el, a zenekarok pedig egymás után lépnek fel. A helyezések­ről hattagú zsűri dönt, melynek elnöke Galambos Lajos előadó- művész. Tagjai között ott talál­ható a gyulai Hunyadvári Jó­zsef, az 1993-as vőfélyverseny győztese. (P) Biotermesztés kétszáz hektáron „1997-ben Mezőkovácsházán és a megye több területén kezdték meg a biotermesztés lehetőségének ismertetését és a kísérleti területek kialakítá­sát” — tudtuk meg a közel­múltban dr. Fülöp László ku­tató (a PI-víz magyar felfede­zője) városban tett látogatása­kor, valamint azt, hogy mező­kovácsházi központtal tavasz­tól néhány hektáron magán­gazdák kezdik meg ezt a fajta termelési módszert. Az országban már eddig is sok kísérlet irányult a biotermesz­tési technológiák alkalmazásá­ra, illetve nagyüzemi bevezeté­sükre. Eddig csak kisüzemi ter­melésben koronázta siker, bár a piaci kereslet — főként a fej­lett országokban — egyre na­gyobb e termékek iránt. Mezőkovácsházán a tavaszi vetésnél mintegy 200 hektáron próbálják ki a biotermelést, amely egy 5 évig tartó folya­mat kezdetét jelenti. A településen dr. Győrffy Sándor professzor, a Biokul­túra Egyesület elnöke és dr. Fü­löp László több ízben is tartott előadást, és a folyamatnak az ad új lendületet, hogy immár az állam is jelentős támogatást nyújt a termeléshez. A tervek szerint az érdeklődők január végén találkozhatnak Győrffy professzorral a városi könyv­tárban. (hm) Szigorított állattartás Kovácsházán Mezőkovácsházán azok a la­kosok, akik nagyobb mennyi­ségben foglalkoznak állattar­tással, felháborodással fogad­ták a legutóbbi képviselő-tes­tületi határozatot, amely meg­szigorította a város belterüle­tén tartható állatok körét. Méltánytalannak ítélik az el­járást, mivel a családok igen komoly beruházásokat valósí­tottak meg e téren és a rende­let csak egy évet ad az átállás­ra, hogy a tevékenységüket megfelelő formában folytatni tudják. A rendeletmódosítás főként a baromfitartókat érinti érzé­kenyen, mivel a település me­zőgazdasági jellegénél fogva sokan a fóliás liba-, pulyka-, csirketartásból biztosítják a megélhetésüket. Ezek az épít­mények többnyire a lakóház­hoz kapcsolódó kertekben lé­tesültek. Az új módosítás sze­rint belterületen például 300 libát lehet csak tartani, az ipar­szerű termelést a városon kí­vülre kell helyezni. Sertésnél és más állatfajtánál is behatá­rolt a darabszám, így a külső körzetben 30—30 kis- és nagytestű állat tartható. Az érintett lakosság kéri az önkor­mányzattól, hogy a testület is­mét tűzze napirendre a rende­letbe foglaltakat, hogy maguk az állattartók is elmondhassák javaslataikat. H. M. A forró nyárra gondolnak, (e) A dobozi önkormányzat — fo­lyamatos beruházásai nyo­mán — Szanazugban strando­lásra alkalmassá tette a Ket­tős-Körös jobb partját, azaz a kompnak az üdülőterülethez közelebb eső kikötője környé­két. Kialakították a majdani homokos part helyét — a ho­mokot csak a szezon előtt szállítják a helyszínre —, megépítették az utat, mosdót helyeztek ki, és megoldották a komp kivilágítását is (amely ugyancsak az üdülési időszak­ban látható majd). A telepü­lésen többször felmerült már, hogy az üdülőtulajdonosok számára lehetővé teszik a gáz bevezetését — a Dégáz is fon­tolgatja e tervet —, ám az érintettek közül nagyon keve­sen igénylik ezt a szolgálta­tást FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET .'!t..........; m egmarad A te­levízió korában minden e- seményt azon­nal láthatunk ott­hon a képernyőn, sok­szor a történés pillanatában. Láttuk, amint Ruby lelőtte Oswaldot, az öbölháború raké­táit a kilövés és a becsapódás pil­lanatában, a japán követség elfoglalását élő adásban. Az egész világ ott a szo­bánkban, a való­ság képei el­öntenek minket. De ott van-e az igazság a valóság mögött? Mit nem mutatott a kamera? Ki és miért döntött úgy, hogy mi csak az utca egyik oldalát láthatjuk, s azt is csak egy bizonyos szögből? Miért csak az a félmondat hang­zik el az esemény tanújától? Az igazságból miért csak a való­ság egy vál- tozatát látjuk? így hát jó elolvasni másnap az újságban, hogy mi is történt akkor, amikor mi egy eseményt láttunk. Mert ha elfogult is az újság, a sorok között már tudunk olvasni, de még meg kell tanulnunk a képek mögé látni. Í3l MAGYAR LAPKIADÓK EGYESÜLETE-I BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A ^ATESZ ta&ia Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450: sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom