Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-14 / 11. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. január 14., szerda Alapítvány Mladonyiczky emlékére „A gyűlölet vak, de titeket meglát, mert ti — fáklyák vagytok!” Haszontalan lelkek Gorkijtól Az „elvarázsolt” tudós mellett pokol a szeretetre vágyó feleség élete (Ko­vács Edit és Gáspár Tibor) fotó: kovács Erzsébet Varga Árpád Gyulán élő festő­művész azzal kereste fel szer­kesztőségünket, hogy alapít­ványt szeretne létrehozni néhai mestere és barátja, Mlado­nyiczky Béla emlékére. — Nagyra becsültem emberi, pedagógusi magatartásáért, mű­vészi hitvallásáért. Zseninek tartottam. Félve attól, hogy élet­műve esetleg a feledés homá­lyába vész, törekvéseit tovább­élésre késztetve gondoltam ar­ra, felkeresem tisztelőit, pálya­társait, tanítványait, hogy létre­hozzuk közös elképzelésként az emlékalapítványt. Az alapít­„Három legény éldegélt egy ta­nyán békés egyetértésben. Téli időben egymás között felosz­tották a konyhai munkát. Az egyik főz, a másik velük eszik, a Jóska (a legidősebb) pedig mosogat. Ebéd után Jóskán a sor. Indul is a konyhába. Fogja a zsíros bográcsot, midőn az iromba macska mélyen bele­karmolt Jóska lába szárába, ha­raggal felkapta a cicát. Kitöröl­te vele a bográcsot, majd kivág­ta az udvarra. Odament a kutya, lenyalta a macskáról a zsírt. Tiszta lett a bogrács, jóllakott a kutya is.” — olvasható az ecsegfalvi önkormányzat által nemrég megjelentetett Szülő­falunk hiteles emlékei című ki­advány derűs történetek fejeze­tében. A Kertész Károlyné által szerkesztett tartalmas — több Az 1848—49-es forradalom 150. évfordulója tiszteletére a megyei könyvtár Békéscsaba megyei jogú város megbízásá­ból ünnepibeszéd-író pályázatot hirdet a Békéscsabán élő vagy tanuló középiskolásoknak, főis­kolásoknak és egyetemi hallga­tóknak. A pályázat célja, hogy a két korosztály képviselői mutassák be a saját gondolati és érzelmi kötődésüket nemzetünk e jeles évfordulójához, bizonyítsák máig ható érvényét egy újra épülő demokratikus társada­lomban. Nem tudományos dol­gozatokat, hanem a tudomány eredményeire is építő, ünneplő közönség előtt elmondható be­szédeket várnak a pályázóktól 5, maximum 10 perc időtartam­ban. • A pályázatokat szakértő zsű­ri bírálja el, a díjakat két kate­vány célkitűzései között szere­peltetném a tehetséges, de ne­héz sorsú képzőművészek — szobrászok, grafikusok, festők — pályázati úton való kiválasz­tásos támogatását, ahogyan éle­tében Mladonyiczky Béla maga is segítette a küzdelmes sorsú művésztársakat. Bízom abban, hogy elképzelésem visszhang­ra talál és akik segíteni szeret­nének az alapítványtevő mun­kában, megkeresnek soraikkal. (Varga Árpád címe: 5700 Gyula, Béke sugárút 27. IV/13.) Sz. M. fotóval illusztrált — kiadvány­nak huszonhárom szerzője van. A könyvből megtudhatjuk: a ványai főjegyző és képviselő- testület 1921-ben vetette meg a mai új Ecseg alapját. Az új falu ugyan távolabb esett az egykori Ecsegtől, de már 1923-ban ál­lott 43 ház. Két évvel később újabb száz házhelyet osztottak ki, amelyet urasági cselédek, kubikosok és idénymunkások részére juttattak. A község történelmét megelevenítő sorókon kívül számtalan más helytörténeti ér­dekességet is találunk a könyv­ben. Ecsegfalva gazdasági életéről is több írás vall. A szép kivitelezésű könyv Debrecenben, a Mozgáskorláto­zottak Piremon Kisvállalatának Nyomdaüzemében készült. (Magyari) góriában adja ki: 1. díj 20 000 forint, 2. díj 15 000 forint, 3. díj 10 000 forint. A két kategória első helyezettjei az ünnepi köz­gyűlésen, illetve a városi köz­ponti ünnepségen mondják el pályamunkájukat. A jeligés pályázat beadási határideje: 1998. február 20. A borítékra kívülről írják rá: „Beszédíró pályázat”, belül egy kis borítékra írja rá a pályázó a jeligéjét, ez szerepeljen a dol­gozat kezdő oldalán és a szöveg végén. A zárt kis borítékban pe­dig írják meg a pályázó nevét, címét, iskolája nevét és címét. Az ünnepélyes eredményhir­detésre 1998. március 13-án 10 órakor kerül sor Békéscsabán, a megyei könyvtárban. A pályázat beküldendő a Bé­kés Megyei Könyvtár címére: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 1. A Nap fiai — ezzel a megtisztelő címmel tün­teti ki Maxim Gorkij hő­seit, a múlt század vége és a századforduló orosz értelmiségét. Tudjuk per­sze, korszaktól és hely­színtől függetlenül érvé­nyes a jelző a fáklyaem­berekre, a világosságért felelősökre — így ma is —, e meghatározó társa­dalmi réteg szerepének és küldetésének szentelte a szerző kevéssé ismert, hazánkban alig játszott drámáját. Gorkij helyesen látta az értelmiségi lét kettősségét, azt, hogy a képzett, művelt emberek „eszközök a vagyonosok kezében, urak a nép sze­mében”. Aki ezzel nincs tisztában, eltávolodik a valóságtól, a közvetítő szerepre alkalmatlanná, ezáltal feleslegessé válik, ami erkölcsi, egyéni tra­gédiákhoz, súlyos társa­dalmi gondokhoz vezet. Gorkij lényeglátása, problémaérzékenysége mindenképp a dráma erénye, mondandója mit sem veszített értékéből 1905, a mű születése óta, ellenkezőleg: értelmiség és nép, álom és valóság viszonya csak bonyolultabbá lett az el­múlt évtizedekben. A tudós- és művészlelkek fényt, melegséget sugároznak, tudásukkal, tehet­ségükkel, szeretetükkel utat mutatnak, lelkesítenek, a ho­mályban élő tömegeket felvilá­gosítják, vezetik, felemelik. Pontosabban: így kellene, hogy legyen. Gorkijnál a Nap az élet, az alkotás jelképe, „mert a Nap energia, a szépség és a lélekré­szegítő öröm óceánja” — mondja a tudós Protaszov, aki a lét titkát szeretné megfejteni, de kísérleteibe belecsavarodik, buzgalma öncélúvá válik, ön­maga pedig nevetségessé, mivel teljesen elszakad közvetlen kör­nyezetétől és az egész valóság­tól. Ez a tragédiája, végzete, akárcsak a többi, hozzá hason­ló, szépelgő, szánalmas figuráé, az egész értelmiségé, akiket az orosz író némi együttérzéssel, de főleg önkritikusan, olykor kíméletlen iróniával ábrázol. Csak szeretnének a Nap fiai lenni, de méltatlanok a címre, miközben megjelennek a színen a nép képviselői is, akik ugyan­csak kiábrándító képet festenek: gorombák, faragatlanok, együtt mégis félelmetes erőt jelenthet­nek. Jószándékú, becsületes em­berek Gorkij hősei, de társadal­mi szerepükhöz gyengék, ezért életképtelenek, magányossá és idealistává válnak, gyakorlati érzékük nincs, félnek a harctól, a változástól. Aki saját életét sem tudja kézben tartani, ho­gyan irányíthatná az egész tár­sadalom fejlődését?! A Csehov- figurák enerváltsága, a lét értel­metlensége tölti meg a levegőt. A nagyon népes szereplő gárda alaposan megnehezíti a szín­padra állítást, ami már a fajsú­lyos témát, mondandót tekintve egyébként is merész vállalkozás a mai bonyolult, gondterhes vi­lágban, amikor a könnyedebb szórakoztatásra vágyódik a túl­hajszolt ember. Konter László rendezte a Jókai Színház első ’98-as bemutatóját, amelyben a békéscsabai társulat komoly tel­jesítményt nyújtott; hogy a rendkívül izgalmas és időszerű darab mégsem aratott kirobba­nó sikert, nem a színészeken múlott. Azzal együtt, hogy min­den elismerés megilleti a művé­szeket, őszintén el kell monda­ni: az előadás nagyon hosszú, helyenként vontatott, nehézkes, fárasztó. A rengeteg szereplő közül néhány, a lényeghez tu­lajdonképpen szükségtelen fi­gurától szerencsésebb lett volna elegánsan megválni; a kevesebb jövés-menés, rohangálás jóté­konyan hatott volna az előadás összképére. A sokaságot fokoz­ta az a fölösleges hangerő, ami színházban csak ártalmas (és érthetetlen) lehet, mert nem en­gedi „átjönni” a mondandó sú­lyát, mához szóló üzenetét, az emberi szót, a humor erejét. Egy-egy lírai jelenet — szerel­mes párbeszéd vagy üzleti meg­beszélés — a maga halkabb tó­nusában felüdülést nyújtott, színházi légkört teremtett. Gáspár Tibor meggyőzően alakítja a központi figurát, Protaszovot, a gyermekien naiv tudóst. Belefeledkezik kémiai kísérleteibe, nem veszi észre sem azt, hogy a felesége más férfi társaságában keres vigasz­talást, sem azt, hogy körülötte megváltozott a világ, hogy is­meretlen erő készülődik, valami van a levegőben. Ahogyan Protaszov az értelmetlen kísér­letezés, a haszontalan tudo­mány híve, Vagin, a festő az öncélú művészet pártolója, aki büszkén hangoztatja, hogy nem érdekli sem a nép, sem a való­ság. Karczag Ferenc a hódító szerelmes és a csigaházban al­kotó művész kettős szerepét hozza hatásosan. A két markáns férfialaknál valamivel halvá­nyabb, szelídebb figura Bartus Gyula Csepur- nója, az állatorvos, aki a viszonzatlan szerelem miatt menekül az öngyil­kosságba. Érdekes, hogy éppen a legfiatalabb és beteg Liza látja legvilá­gosabban a dolgokat; bí­rálja is családtagjai és is­merősei téves nézeteit, felismeri, hogy nagy hiba a bezárkózás, óriási ve­szély a gyűlölet, a feldü­hödött tömeg. Protaszov húgát azonban nem ve­szik komolyan, látomásai erősödnek, magára ma­rad, sorsa az ophéliai őrület. Vékony Anna szé­pen játssza a szeretetre méltó gyermek mélysé­gesen megrendítő, szá­nandó és nehéz szerepét. Az író által halványabbra festett, de nagyon jelen­tős alak Jelenáé, a tudós feleségéé, aki férje mel­lett annyira magányos, szeretetéhsége jajkiáltás, fontos figyelmeztetés családnak és társadalom­nak egyaránt. Kovács Edit mér­sékelt, visszafogott alakítással kelti életre ezt a figurát. Az em­berközeli, hiteles és ezért hatá­sos hősök sorából teljesen kilóg a túl harsányra, groteszkre vett Melanyija. Ez a fura kreatúra — Komáromi Anett alakítása — a vásári komédiának is a szélső­séges változata, ami nem indo­kolt egyrészt azért, mert az ér­telmiséget saját korlátoltsága teszi haszontalanná, értelmet­lenné, abszurddá, másrészt ha az összes hősben az a jó, hogy emberi, hihető, ez a nőszemély nem illik az előadás stílusába. Antonovna dajka szerepében Berek Kati Jászai-díjas, Érde­mes és Kiváló művészt kö­szönthetjük a békéscsabai szín­padon. Nagy öröm, hogy súlyos betegségéből felépülve ismét játszhat, és talpraállásához min­den bizonnyal hozzájárultak a meghívások, a felkérések. Szín­házi és civil szerepében sokak­nak ad(ott) erőt, hitet — köszö­net és elismerés illeti. A Nap fiai előadásához Szé­kely László Jászai-díjas, Érde­mes művész alkotott kellőképp csehovi, gorkiji díszletet, tá­gas, egyszerű, de hangulatos játékteret. A tetszetős, elegáns jelmezeket Pilinyi Márta ter­vezte. Niedzielsky Katalin Ecsegfalván szeretik a derűt Pályázati felhívás Megkérdeztük diákolvasóinkat Mivel telt a téli szünet? Sorozat az elfeledett népi gyógymódokról Viharsarki Kaleidoszkóp a Gyula TV műsorában Ezentúl a Gyula TV műsorá­ban jelentkezik szerdánként — így először január 14-én — 21.30—22.30 óra között a Vi­harsarki Kaleidoszkóp televízi­ós produkció. A főként ufó­rejtélyekkel, természetgyó­gyászattal, az élet peremén élő és érdekes emberekkel, vala­mint egyéb kuriózumokkal foglalkozó szórakoztató maga­zin így még több lakásba juthat el. Gráczikné Dutkon Anikó és Kopasz Tibor szerkesztőket először a változásról kérdez­tük. — Nagy öröm számunkra, hogy a három éve működő Vi­harsarki Kaleidoszkópnak megadatott ez a lehetőség — kezdték. — Mivel a Gyula TV műsora antennával és kábelen is fogható több településen, ez mindenképpen előrelépés szá­munkra. Émellett természete­sen a megye számos helységé­nek kábeltévéin továbbra is lát­ható a műsorunk. — Úgy tudom, a megyén kí­vül is folyamatosan terjeszked­nek. — Jelenleg Békés megye mellett öt megyében — össze­sen több, mint 200 ezer lakás­ban — vagyunk jelen. Kapos­vártól Nyírbátorig, Ceglédtől Szegedig nyújtunk betekintést a mindennapokba és a külön­legességekbe magazinunk ál­tal. — Melyek a közeljövő mű­sortervei? — A D. A. D. A.-program keretében felvilágosító műso­rokat készítünk, a természet- gyógyászatnál pedig új soroza­tot indítunk, Elfeledett népi gyógymódok címmel. A köny- nyedebb műfajt a Körösi Csorna Produkció képviseli, a zenei blokkban pedig Balázs Palié, Kékegyi Istváné és a Sigma együttesé lesz a fősze­rep. (c) Pintér Misi 8, Pintér Kitti 10 éves, csorvási tanulók: — A téli szünetben csak azt sajnáltuk, hogy nem volt hó. A lakásban sokat játszottunk, tár- sasoztunk a Hófehérke és a hét törpe című játékkal, a mici- mackós kirakót is gyakran elő­vettük. Mivel nincs videónk, ezért inkább a tévét néztük. Voltunk mamáéknál és apu­kánknál Telekgerendáson. Ter­mészetesen tanultunk is, így nem volt nehéz az iskolai na­pokra való átállás. Rusznák Róbert, 13 éves, gerendási tanuló: — Számítottam a hóra, s mivel nem esett, így maradt a tévézés. A barátaimmal szom­szédoltunk, társasjátékkal játszottunk és nintendóztunk. Az ünnepeket otthon töltöttük, nem utaztunk sehová. A test­vérem 18 éves, ő már diszkó­ba jár, én viszont még kicsi vagyok ehhez. Az első tanítási napon nehéz volt felkelni, ki­derült, sokat is felejtettem a szünetben. Toncsenka János, 13 éves, gerendási diák: — Otthon töltöttem a szüne­tet, előtte megrendeltem a ha­vat, de nem jött össze a dolog. A barátaimmal megbeszéltük, hogy hócsatázunk majd. He­lyette be kellett érnünk a tévé­zéssel. Eljártunk a tóra is. A tár­saim horgásztak, közben jókat beszélgettünk. Élveztük a jó időt. Tanulásra nem sokat gon­doltam, ezt később meg is érez­tem, mert nehezen indult az idei év. Lassan visszarázódok. Zsilinszki Flóra, 8 éves, csorvási tanuló: — Apukámmal Orosházán voltam rokonlátogatóban a té­li szünet ideje alatt. A testvé­rem, Adél már nagy, ő nem játszik velem, inkább tévézik. A barátnőmmel eljártunk egy­máshoz és iskolásat játszot­tunk, rajzfilmeket néztünk a videón. Sokat gyakoroltam a szünetben is, ezért nem oko­zott gondot az iskola. Csete Ilona FOTÓ: KOVÁCS ERZSF.BET

Next

/
Oldalképek
Tartalom