Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27-28 / 301. szám
A pszi mesterei (19.) Mrs. Brown, a szellemek komponistája Mrs. Pearl Curran esete, akiről múltheti számunkban olvashattak kedves olvasóink, egyáltalán nem egyedülálló a parapszichológia történetében. Most bemutatásra kerülő' pszichikus mú'vészünket Mrs. Rosemary Brownak hívják, és Angliában, London egyik külvárosában él. Mrs. Brownak még kisgyermek korában többször volt olyan víziója, amelyben egy magas, hosszú hajú fekete ruhás férfi jelent meg eló'tte, aki elmondta, hogy a másvilágról jött vissza, tehát szellem, és életében Liszt Ferencnek hívták. Azért jelent meg neki, mert ő képes arra, hogy rajta keresztül rég elhunyt zeneszerzők olyan műveket diktáljanak le, amelyre már életükben nem volt idejük. gét elvesztette. Kottát olvasni sem tudott, nem hogy írni, a zongorát pedig csak egy kézzel tudta kezelni. — Liszt úr egy igazi úriember, ha érzi hogy fáradok, azonnal visszavonul. Végtelenül tapintatos. —- Jegyezte meg Mrs. Brown a világ leg természetesebb hangján. Rosemary kezdeti megélhetési gondjai, hála különleges Rosemary Brown — a BBC stúdióban készült róla ez a felvétel, éppen egy Chopin darabon dolgozik A látomásokat követően azonban sokáig nem történt semmi, egészen addig, amíg Mrs. Rosemary, aki közben felnőtt, és több gyermek édesanyja nem lett, meg nem özvegyült, és komoly megélhetési problémái nem támadtak. Ilyen állapotban következett be nála az első olyan eset, hogy öntudatlan állapotba került. Amikor magához tért, kimerült volt, és előtte egy halom kotta feküdt, amelyen még nedves volt a tinta. Ez egyre gyakrabban történt meg vele, és az eset híre a Paranormális Jelenségeket vizsgáló Társulat fülébe nem jutott, akik felvették a kapcsolatot Mrs. Brownak Hosszú és kimerítő vizsgálatokat végeztek a londoni háziasszonyon, és egy több száz oldalas jelentést állítottak össze. A jelentés szerint Mrs. Brown zenei műveltsége még átlagosnak sem nevezhető, semmiféle hangszeren nem tud játszani, kottát írni, és olvasni nem tud. Saját maga is hangoztatja, hogy ő csak egy egyszerű írnok, aki egy rejtélyes pszichikus csatornán keresztül készen kapja a műveket, amelyet oly módon jegyez le, hogy a szellem irányítja a kezében tartott tollat. Rajta keresztül sok elhunyt zenei nagyság dolgozik. Legtöbbet Beethoven és Bach diktál neki, de megfordult a testében már Liszt, Brahms, Debussy, Chopin és Schubert, újabban pedig Sztravinszkij diktál neki sokat. A vizsgálatra átadott kottákat, amelyen ott volt mindig a fantom szerző aláírása, több fajta vizsgálatnak is alávetették. írásszakértők megállapítása szerint a különböző műveket mind más és más személy írta. írásképük alapján nagy a hasonlóság a fennmaradt eredetikkel. Zenekritikusok pedig a művek művészi értékét kezdték behatóan vizsgálni. Jelentésük szerint az elkészült művek minőségben felveszik a versenyt azokkal a darabokkal, amelyeket az illető zeneszerző még életében készített. Az elkészülés körülményeit firtatva Rosemary elmondta, hogy van olyan szellem, pl. Beethoven, akivel nem szeret együtt dolgozni. Szerinte Beethoven halálra hajszolja, ráadásul arrogáns, gyakran használ illetlen kijelentéseket. Chopin volt az ellenpólus. A médium szerint Chopin maga volt a megtestesült türelem, és udvariasság. A szakértők amikor felkérték Mrs. Brownt hogy tartson bemutatót, ő be- leegyezően bólogatott, majd hozzátette, hogy nem tudja, van e valaki a pszichikus csatorna túloldalán. Kezében egy tollal ezek után helyet foglalt az asztalnál, és csukott szemmel egy darabig csendben üldögélt. Csak a gyakorlott szem vehette észre nála, hogy enyhén tudatbeszűkült állapotba, vagyis egy könnyebb transzba merült. Ebben a sajátságos állapotban sem produkált azonban semmit, teste nem merevedett meg, teljesen természetes maradt. Majd hirtelen keze szinte önálló életre kelt és sebesen szántani nem kezdte a papírt, szakértő kézzel jegyezve le minden egyes hangjegyet. A feltett kérdésre, hogy ki van itt, csendesen csak ennyit mondott: Liszt Ferenc. Ahhoz hogy a sugallt kottát lejegyezze, mindössze fél órára volt szüksége, majd még mindig transzban maradva, a zongorához ült. A szakértőket megbabonázta az a könnyedség, ahogyan a médium ujjai a billentyűkön mozogtak. A transz elmúltával azonban Rosemary minden zenei képesséképességének ma már a múlté. Transz állapotában lejegyzett műveit ugyanis rendszeresen kiadják, sőt ő maga is ad hangversenyeket a lediktált darabokból. Különös koncert, amelyen egy szundikáló médiumon keresztül világhírű zeneszerzők játszanak. Rosemary hanglemezinek a száma, amelyeket szintén transz állapotban játszott szalagra, több tucatra tehető. 1980-ban a B.B.C. televízió készített egy egyórás műsort a “szellemek komponistájával”, ahogyan a szakértők nevezték Mrs. Brownt. Az előadás alatt a médiumnak kb. 7 percre volt szüksége ahhoz, hogy egy D-móll ma- zurkát kedvenc zeneszerzője Chopin lediktáljon neki. Az adás után sokan csalással vádolták meg a stábot, mondván, amikor a médium a kottát írta, felgyorsították a filmet, oly valószínűtlen sebességgel dolgozott Mrs. Brown. Rosemary, ma már közel a 80-hoz még mindig aktív. Fáradhatatlanul jegyzi le mindazokat a dallamokat, amelyekre az elhunyt művészeknek életükben nem volt idejük. Összeállította: Miki Ottó _—-—-----------------F ekete fehéren jlwSíSSXgv: Magunk vagyunk, nagyon Közeledik az évvége. Az ember nagytakarítást végez jegyzetei között. Magam is így vagyok. Ahhoz, hogy ez a rovat működjön, előre kell gondolkodni, gyűjteni a témákat, amelyeket alkalmasint le lehet „csapni”. Nos, év vége felé közeledvén elővettem azt a bizonyos borítékot, hogy megnézzem, mi aktuálisat találok még benne. Érdekes dolgokra ne számítsanak, fontosabbra annál inkább. Tehát az ember belenyúl a borítékba és talál benne egy kimutatást arról, hogy a műemlék állomány tekintetében hogyan is áll szülőföldje, Békés megye. Nem kell sokat kutakodnia, sok számot összeadnia, mert hamar rájön, hogy a műemlék, a műemlék jellegű, illetve a városképi jelentőségű (mellesleg 1997. január 1-je után megszűnt) kategóriák tekintetében Békés megye valahol a béka alsó felénél található. Nem kívánom különösebben részletezni a dolgot, de nálunknál kevesebb műemléket csak Tolna megyében, műemlék jellegű épületet pedig Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bi- har megyékben jegyeznek. Vagyis a történelem jobban — alaposabban — keresztülgázolt rajtunk, mint más megyéken. Török, tatár, Habsburg, román itt aztán elvégezte, amit el lehetett végezni. Ami maradt viszont, annál értékesebb — gondolná az ember. Mert ki vitatná, hogy a csabai evangélikus nagytemplom, a gyulai vár, a szabadkígyósi kastély, a mezőhegyesi ménes, a vésztő-mágori emlékhely, a kardoskúti madárrezervátum, a kígyósi puszta, a szarvasi Pepi-kert, a jaminai seccós templom és a Körös-völgy nemzeti érték, kegyhely, a szó világi értelmében. Mégse érdekelnek senkit. Néhány megszállott természetrajongón, vagy magamfajta nagymagyaron kívül. „Elvtársak” oldjátok meg, ahogy tudjátok — üzennek fentről azzal, hogy nincs pénz. Semmire. Csakhogy nekünk ez a múltunk, ez a jelenünk és — a gyármegszűnések árnyékában — alighanem a jövőnk is. Hovatovább nincs más kincsünk amire felfigyelhetne magyar vagy külföldi. Ha valahol fontos az értékek megőrzése, akkor itt igazán az. Hisz- szük mi, de úgy tetszik, mások nem így látják. Békés továbbra is „vidék” az országban. Utolsó, vagy azelőtti. Ne reménykedjünk, hogy értékeinket valaha is a világörökség közé sorolják. Magunk vagyunk. Nagyon... Árpási Zoltán A környezetszennyezők ellen Nehéz bevallani az igazságot Az országban két helyen: Püspökladányban és Orosházán kezdeményezett annak idején az Amerikai Békeszolgálat, majd a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség olyan felmérési programot, aminek eredményeként megállapítható, egy adott térségben melyek az elodázhatatlan tennivalók. Később a szándék megvalósításához csatlakoztak civil szervezetek, de a minap Orosházán megtartott fórumra eljöttek a közgazdasági tudományegyetem képviselői is. — Eddig nem volt pénz, amivel elindíthattuk volna a felmérési programot. Várhatóan januárban az érintetteknek összeállítunk egy kérdőívet, amiből ki kell, hogy derüljön, a mezőgazdasági nagyüzemek, az ipari cégek milyen környezetkárosító eljárásokkal dolgoznak. Nem bírságolni akarunk, hanem a későbbiekben szeretnénk pályázatokkal pénzhez jutni, az érintetteket megismertetni korszerű eljárásokkal, technológiákkal — nyilatkozta a tanácskozás után Soós Béla orosházi főkertész. Csete Ilona Fölriadtam. Nagybátyám állt a fekhelyemnél, teljes omátusban — misézésre készen. Pattannék föl, de int, hogy maradjak. — Csak aludj tovább, az Űrjézus nem kívánja, hogy hajnalban dideregj. Meg aztán ki is kell pihenned magad, sokáig olvastál az éjjel. Tényleg nem sokat alhattam. A könyv (Solohov Csendes Donja) ott hevert mellettem a földön. A tisztelendő úr (még esperes korában is így szólították hívei) felemelte a vaskos kötetet, a paplanomra helyezte, majd fogta a kelyhet s belépett a kápolnába. Az olvasónak nyilván furcsa szituáció ez, dehát az élet produkál ilyesmit. A magyarázat végtelenül egyszerű. Azokban az években a nagybátyám vendégszeretetét élveztem (magyarán ő tartott el), aki a tyukodi lekészség papja volt — míg nem internálták. Piciny volt a papiak — egy fedél alatt a kápolnával. A községet főleg reformátusok lakják. A kis parókiát az öreg báróné építtette — kiszakíttatván egy részt a kastély parkjából. Történetünkkor már nincsenek naplopók és burzsoák, sőt „báró-kert” sincs — kivágták. A kastélyban (közel a papiakhoz) gépállomás. Az eklézsia persze szegény. Itt tényleg maga harangozik a pap. Ez még hagyján, de fűteni csak a kápolnából nyíló szobát tudtuk, ami reggel sekrestye volt, napközben hivatali helyiség, este pedig hálóhelyül szolgált. A szükséges átrendezés vérünkké vált: ágyneműt eltüntetni, miseruhákat előkészíteni... Csak decemberben a hajnali misék (roráték) idején élt egyszerre a sekrestye meg a háló. Pár órával ezelőtt Akszinja — Grigorij buja kozák asszonya — izgatta fel érzékeimet, most meg — pár méterre tőlem — az Úr eljöveteléért zeng az orgona. HARMATOZZATOK, ÉGI MAGASOK... A kántor — merthogy aktív tanító akar maradni — csak lopva jön orgonáim a téli hajnal sötétjében. Akik a kápolnában vannak, nem árulják el. Négy-öt afféle „szentasszony”. Abban a korban, mikor a nők életében már csak Jézus az egyetlen férfiistenem, mindennek csaknem fél százada. Most is késő éjszakáig olvastam, most is könyvek hevernek mellettem a padlón, s karnyújtásnyira van tőlem a Quo vadis, amit még pap nagybátyám adott a kezembe. A közeli templomban rorátéra harangoznak — nem tudok aludni. Vajon pozitív gondolkodásra vall-e, ha én most régi emlékeket hívok elő? Az ártó démonokat igyekszem elűzni. Kistarcsát például szeretném törölni. Nem sikerül. A megalázás egyetlen lehetőségét sem hagyták ki a tábor urai. Állni, várni, állni! — s mi látogatók várunk. A szegény falusi pap unokaöccse ugyanúgy, mint a hercegek, bárók hozzátartozói, (így kerültem én a felső tízezrek társaságába.) Az egyik hölgy — pár éve tán a Horthy-fiúk táncoltatták a mágnásbálokon — valami ruhaneműt akart beadni. A szabályzatnak megfelelően készítette el a csomagot; a küldemény vászonzsákban volt, címmel ellátva. — Ez így nem jó! Varrja rá a címet! — ordított az ávós őrmester, aki ugyancsak nő volt. Mégpedig abból a típusból, amelyikre imigyen kérdeztek rá a kor férfiúi. Miért hord ez derékszíját? A válasz: Azért, hogy elválassza a TEJÉRTET A KÖZÉRTTŐL. Persze, Kistarcsán senki nem mert viccelni. A szép fiatal nő tanácstalanul tekintett körül. Aztán valaki a sorból tűt, cérnát nyomott a kezébe s ő villámsebesen varrni kezdett — ahogyan ezt a nörszöktől meg az apácáktól megtanulta. Az öltések kisváltatva kirajzolták a pakkon a történelmi nevet. Százan figyeltük léfegzet-visszafojtva. Főleg az ávós nő figyelt. Osztályharc? Két asszony mérkőzött. A százados kultúrának kellett győznie. De keressük meg az elszakadt szálat... A nagybátyámnak egyetlen vágya, kívánsága volt, amiért sokat imádkozott; mindenképpen szerette volna az aranymiséjét elmondani. Nos, megérte pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. Már csak azért élt utolsó éveiben. És a lélek képes volt legyőzni a test gyengeségeit. Az aranymisén címzetes kanonokká tette az érsek. Mikor a főpapi kinyilakoztatás elhangzott, mintegy varázsütésre egymásra néztünk. A 80 esztendős öregember nyugodt tekintete felszikrázott egy pillanatra. Mindkettőnknek eszébe jutott a régi vicc. Valahogy így kell elmondani. Mikor alapította Jézus a káptalani tanácsadók — a kanonokok — testületét? A válasz: Mikor azt mondták tanítványainak, hogy pihenjetek és nyugodjatok. Ady persze nem tartotta viccesnek a dologtalan kanonokok létét, mint azt Egy kis séta című publicisztikájából tudjuk, „...nézzék meg a Kanonok-sort és gondolkozzanak. Az előkelő feszengő jómódra valló paloták rendőnyei le vannak bocsátva. Lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek. [...] Sétáljanak el aztán bánnely külvárosi részbe. De erősítsék meg szívüket, mert nyomort, bűnt és piszkot látnak. Meglátják, hogy mennyi nyomort lehetne enyhíteni s mennyi könnyet letörölni a kanonokok pénzével.” A nyolcvanévesen címzetes (tehát nem valódi) kanonokká lett elaggott vidéki pap persze ismerte Ady írását, így hát volt tere az öniróniának — mikor én a következőkben csak kanonok úrnak szólítotam. Sajnos, már nem sokáig szólíthattam. A szatmárcsekei temetőben nyugszik a katolikus oldalon, míg Kölcsey — pár száz méterrel arrébb — a reformátusok sírkertjében, ahol azok a csodálatos kopjafák őrzik az álmot. Az álmot, amit mindig újra álmodunk. Teszem azt, a megváltásról. Vagy a rendszerváltozásról. Nagybátyám a rendszerváltozást is megérte. De megtörtént-e egyáltalán a rendszerváltozás? Hát persze. Előbb-utóbb minden törvényszerű változás bekövetkezik az életünkben — csak nem egészen úgy, ahogyan várjuk. Nagy változás például, hogy a volt „szocialista városokban” templomok épülnek. Tiszaúj- városban három is. De épülnek-e lelkek? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, mert mit láthatott a magyar a múltban? KANONOK-SORT, meg KÁDER-DŰLŐT. S mit láthat ma? Kisebb- nagyobb RÓZSADOMBOKAT szerte az országban. S noha a kanonoki stallu- mok ma aligha irigylendők, de a különböző (nem egyházi, hanem nagyon is evilági) tanácsadó testületek gombamódra szaporodnak. Ismételjem Adyt? Mondjam azt, hogy ezek a tanácsadók a legmihasznább, legingyenélőbb emberek? És hogy a jövedelmükből mennyi nyomort lehetne enyhíteni, mennyi könnyet letörölni? Az a zseniális érmindszenti fiú (1901- ben) 3 napi áristomot kapott a Kanonoksor 25 soráért. Velem ezt már nem tehetik meg korunk „kanonokai”, akiknek persze semmi közük az egyházhoz, de a hazához is kevés. Akiknek a hatalom megtartása mindennél fontosabb — bármilyen zászlót lobogtatnak is. Pedig a hatalomnak csak addig van értelme, amíg birtokosaiként jót tehetünk az emberekért. Na, ez már olyanféle szöveg, mint a nagybátyám prédikációi voltak... Karcsikám! — tegeztem szemtelenül valamely vasárnapi mise után — a szöveg a szentasszonyoknak szólt, vagy az ügyeletes ávósnak? Mire ő: Lehet, hogy ma éppen neked prédikáltam... De kinek „prédikálok” én?! Gyarmati Béla De épülnek-e a lelkek?
