Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24-26 / 300. szám

^ 1997. december 24-26., szerda-péntek KARÁCSONY BÉKÉS MEGYEI Hl _______Ha nem tudok éjszaka elaludni, sorolom a gólszerzőket, s ebbe alszom „bele”_______ B aji Tamás húsz esztendeje az Előre kapujában — A csabai kilences suliba jár­tam általánosba, s tanítás után gyakran a Vasas pályán kötöt­tünk ki. Az egyik osztálytár­sammal, Uhrin Péterrel azt ját­szottuk, aki berúgja a másiknak a labdát a kapuba, az áll be. Én gyakran bent maradtam a háló előtt. Tizenkét éves voltam ek­kor, s „felfedezőm”, Uhrin Pé­ter az egyik napon azzal állt elém, menjünk el az Előre ser­dülők edzésére, s próbáljunk szerencsét. Ki is mentünk az akkori Építők pályára, ahol Lé­vai Pista bácsi csak annyit mon­dott: állj be fiam!, s máris tűz alá vette a kaput. Emlékszem, a lakótelep felé eső keret elé áll­tam, s ő lőtt vagy nyolcat-tízet, csak úgy repkedtem, majd azt mondta: rendben, maradj itt! Igaz, a sulicsapatban a mezőny­ben játszottam, de nem bánom, hogy így maradt. Pedig azt is tudom, minden portás szeretne kitömi a kapu bezártságából. Én is szoktam, edzésen, a leve­zető időszakban. Kezdeti szabályismereti gondok — Milyen volt az első ,,éles” meccsed? — Alig tíz nappal később a serdülő négyben öt—nullnál csereként szóhoz jutottam, ami­kor a serdülő három ellen ját­szottunk. Én már csak három gólt kaptam, de nem ment min­den simán. Csak a szabályisme­rettel akadt néha gondom. Volt rá példa, hogy a játékvezető szólt rám, mit tehetek egyálta­lán. Kirúgáskor pedig alig ha­ladt tíz métert a labda. Aztán három hónap múlva Szombati Gyuri bácsi látott bennem fan­táziát, s átkerültem a serdülő egybe. Ez is inkább a tanulás időszaka volt, leginkább a kis- padon ültem, a három évvel idősebbek játszottak. De olyan remek játékosok küzdöttek a pályán, mint Újvári Zoli, Braun Attila, Fehér Lajos... Ahogy lenni szokott, amikor kiöreged­tek előlem, egyre több lehetősé­get kaptam. Mígnem 1979-ben Békéscsabán volt a serdülő or­szágos döntő, amelynek finálé­jába mi is bejutottunk. Olyan fi­atalok bontogatták ezen szár­nyaikat, mint Kiprich, Czigány, s mi is eredményesek voltunk, hiszen csak gólkülönbséggel szorultunk a második helyre a Zalaegerszegi TE mögött. Az ifi egyben kibérelte a kaput — S következett a korosztályos váltás... — Az ifi háromba kerültem, s Kopasz Tibi volt az edzőnk. Nagyon komoly terhelést kap­tunk ekkor, de nagyon jó társa­ság alakult ki, remek volt a lég­kör a csapaton belül. Alig fél év után viszont az ifi egyben talál­tam magam, ahol rövid idő után kibéreltem a kaput Szita László edzősködése idején. Akkoriban nem volt külön tartalék csapat, hanem az ifik játszották az elő- mérkőzéseket. így testközelből ismerhettem meg a nagyokat, akik később játszótársaimmá váltak. Alig voltam tizenhat éves, amikor 1981 nyarán Rabcsák megsérült, Hanyecz lépett elő első számú kapussá, én meg a kispadon találtam ma­gam. Szinte ezzel egyidejűleg meghívtak az ifiválogatottba, s ez nagy szó volt, hiszen akkori­ban még nehezebb volt vidékről bekerülni ide. Különösen, hogy már ekkoriban kiforrt Dalnoki ismert, folyton nyerő csapata. Horváth Győző volt akkor az első számú portás, akivel ké­Baji Tamást, a Békéscsabai Előre FC kapuvédőjét aligha kell bemutatni a sportot szerető közvéleménynek. Éppen húsz esztendeje a patinás lila-fehér klub labdarúgója, s az utóbbi időben különösen jó teljesítménye miatt más egyesületek szakembereinek figyelme is rá irányul. Voltak remek évei és akadtak keserű tapasztalatai. Húszesztendős pályafutása, harminckét esztendős kora ellenére „csak” 112 első osztályú mérkőzésen állt a háló előtt. Meghívták az ifjúsági válogatottba, de a csak a kispadig jutott, az utánpótláskorúak között hasonlóképpen járt. Hat éve házas, de tíz esztendeje „párja” Nagy Zsuzsi, aki ma már Baji Zsuzsi néven mutatkozik be, s jóban rosszban együtt van a hosszúra nyúlt portással. De hogyan is kezdődött, s „mire jutott” két évtized alatt az örök békéscsabai sportoló? Erre kerestem a választ, amikor egy hosszúra nyúlt eszmecserére leültünk beszélgetni. sőbb együtt ka­tonáskodtam Ta­tán. Igaz, csak kispados vol­tam, s öt hónap­pal később, ki tudja miért, már meghívót sem kaptam. — Aztán so­káig csend volt körülötted. — Egészen 1983 tavaszáig, amikor egyszer csak ott találta magát a felnőtt csapat a kieső helyen. Én meg Rabcsák kiesése miatt ismét a kispadon. De már menthetet­len volt a gárda. Az NB Il-ben aztán végleg a felnőtt kerethez kerültem, most már mint szer­ződtetett játé­kos. De nem volt szerencsém, az akkori edző, Pataki Tamás hozta magával Újhelyi Istvánt, aki állandó ka­pusnak bizo­nyult. Pedig ha akkor több lehe­tőséget kapok, lehet, sok min­den másképp alakult volna az életemben. De voltak ilyen rossz periódusa­im. Aztán végre bemutatkozhat­tam első felnőtt bajnokimon is Baján, ami 1— 1 -re végződött, s úgy érzem, nem vallottam szé­gyent. Sőt, alig valamivel ké­sőbb a Debrece­ni Kinizsit vertük 1—0-ra a Hajdúságban, s azt a meccset egy másik kezdő, Puhl Sándor vezette. Szegeden debütált győzelemmel — Visszajutott a csapat az első osztályba, s egyre több lehető­séget kaptál... — Sülé István lett az edző, s a kilencedik fordulóban bizal­mat szavazott nekem: 1984. no­vember 3-án bemutatkoztam az NB I-ben Szegeden, s 1—0-ra nyertünk. Hatos osztályzatot kaptam, ami egy újoncnak jó. Igazán'sok dolgom nem akadt, agresszíven védekezett a csa­pat, s Kanyári góljával nyer­tünk. De fel sem ocsúdtam, meghívtak az utánpótlás-válo­gatottba. Géléi Karcsi volt az első számú portás, én pedig há­romszor védtem az első csapat­ban, aztán be kellett vonulnom. Ez volt a második törésem, mert Tatán alig tudtunk edzeni. A pechszériát követte, hogy le­szerelésem után eltört a kezem. Tizenhárom éve, november 3-án bemutatkozott az NB I-ben Szegeden, s 1-0-ra nyert a csa­pat. Azóta 112 alkalommal védte az Előre hálóját fotó: lehoczky Péter Ez az egész 1986-os évemre rá­nyomta a bélyegét, s meghatá­rozta a következő időszakot is. Csank János Békéscsabára ke­rült, s Leboniczkyt látta megol­dásnak, hiszen engem nem ta­lált valami jó állapotban ilyen előzmények után. Aztán elhívta Gulyást, aki viszont két hét múlva eltörte a kezét. Nem volt valami nagy bizodalma irántam Csanknak. Mennyire számított rá Csank János? — Mégis védtél... — Mert rá volt szorulva, hogy védjek, de csak akkor, ha „Golyó” sérült volt. Huszon­négy éves voltam, de még csak mindössze tizenkét meccsen védtem. Persze akkoriban nem volt szokás, hogy valaki fiata­lon folyamatosan bizalmat kap­jon, legalábbis az én poszto­mon. Ezt én is tudtam, s türel­mesen vártam. Amúgy is, Gu­lyás mögött nem volt szégyen második kapusnak lenni. Egyébként is igyekeztem min­den kapustól sokat tanulni. Go­lyótól pedig bőven lehetett. — Ezt nevezhetjük a jó pap holtig tanul szindrómának? — Valóban. De nemcsak a társaktól tanulhattam. Nagy szívfájdalmam, hogy nincs már gólösszefoglaló a tévében. Ugyanis mindet felvettem, s itt ismertem meg, hogy a mezőny­ben melyik labdarúgó hogyan cselekszik a kapu előtt. Fejből tudom, hogy ki, hogyan cserké­szi be a kaput, s hogyan lő. Pél­dául tudtam, hogy Vincze Pilu, aki köztudottan bal lábas, rend­re jobbal célzott. A mai napig minden első osztályban beka­pott gólomat fel tudom idézni. Ha nem tudok éjszaka elaludni, sorolom a gólszerzőket, s ebbe alszom „bele”. A mai napig nem tudja, hogyan buktak — Melyik volt a legrémesebb meccsed, amit az álmaid közül kikergetnél? — Az 1985. őszi Újpest elle­ni. Kettő—egyre vezettünk, s 3—2-re kikap­tunk. Egy gyenge lövést „besegítettem” a kapuba, s ez­zel buktunk. — Az ellen­kező előjelű? — A Video­tonnál 1983 ta­vaszán 0—0-t játszottunk. A gólösszefogla­lóban csak az én nevemet is­mételgette Pör- zse Sándor, annyit foglal­koztattak a fe­hérvári csatá­rok. De álltam a rohamokat. De szép volt az idei őszi Tisza- kécske elleni meccs is, ame­lyet kétszázas pulzussal, de hideg fejjel védtem végig. Nagy élmény volt a Fradi el­leni győzelem is. — Izgulós típusú vagy? — Nálam meccsdrukk a sípszó után az öltözőben jön elő. Ami egé­szen a követ­kező napig tart. A bajno­kik után bor- zasztóak az éj­szakáim. Alig alszom három órát, kiugrók az ágyból, s valami elfog­laltságot kere­sek. Például sétáltatom a kutyámat. — ... és a meccs előtt? — Nem va­gyok izgulós, a hosszú évek so­rán kialakult valami rituáléféle ráhangolódás a mérkőzésekre. Amolyan kapaszkodók épültek ki ahhoz, hogy eljussak a kapu-. ig­Ebéd után Mars csokit majszol — Milyenek ezek a kapaszko­dók? — Kezdődik azzal, hogy egy szombati mérkőzés előtt szer­dán, csütörtökön megnézem az ellenfélről készült videofilmét. De vannak olyan aprónak tűnő, szinte már a babona határát sú­roló beidegződések, mint példá­ul: a szombati ebéd után meg­eszem egy Mars csokit. Ebben az évben mindig ugyanabban a melegítőben mentem ki a pályá­ra. Egy órával a meccs előtt már fizikailag is készülök, a szelle­mi koncentráció pedig olyan magas fokra emelkedik, hogy kevésbé érdekel a környezetem. Biztos észrevetted, hogy ilyen­kor nem szívesen kommuniká­lok veletek sem. — Milyen segítséget kapsz a feleségedtől a mindennapi ké­szülődéshez? *• — Teljes mértékben elfogad­ja ezeket a tényeket, s mindig tudja, mire van szükségem, így mindenben igazodik hozzám. De látom azt is, nem ütközik nehézségbe ez neki. Sőt, kezd értővé válni. Jó meglátásai van­nak, amit hasznosítani tudok. S nemcsak kapusszemszögből látja a találkozókat. De általá­ban egyedül dolgozom föl a meccseket az első huszonnégy órában. Az írással mostanság is sokat kacérkodik — Egy időben szerettél verseket írni, sőt egy pályázaton nyertél is. — Ez már a múlté. De tény, hogy az írással sokat kacérkod­tam, az is megfordult a fejem­ben, hogy például újságíró le­szek. Igyekeztem is képezni magam. Szerettem volna főis­kolát vagy egyetemet végezni, kétszer jelentkeztem is jogra és a tanárképzőre, de néhány pont híján lecsúsztam róla. Viszont edzői képesítést szereztem. Sőt, több számítógépes tanfolyamot is végeztem és vendéglátóipari végzettségem is van. — Egy időben edzősködtél is, gyerekekkel foglalkoztál. — Túl liberális voltam, amin javítani kell. De nem mondtam le róla. Terveim kö­zött szerepel, hogy egyszer ka­pusiskolát nyitok. Remélem nem utópisztikus, de érdekes lenne a csabai, de akár a fővá­rosi klubokat is „ellátni” ka­pustehetségekkel. — Az utóbbi évek egyre jobb teljesítménye láttán mind több­ször felvetődik, hogy húsz év után klubot váltasz. — Tavaly is hívtak, én is úgy éreztem, váltani kell. Most is úgy érzem, új impulzusra lenne szükségem. Most nyáron példá­ul sokáig úgy volt, máshol foly­tatom. Átmenetileg ezért Béké­sen edzettem, s az alatt az egy hónap alatt a kömyezetváltás miatt teljesen feltöltődtem. Ak­kor még nem tudtam, hogy visszatérek az Előrébe, de jót tett az átmeneti váltás, ennek is köszönhetem, hogy eredményes őszt zárhattam. Van, aki beszédes, van aki nem — Kudarctűrő vagy? — Nem mindig. Például 1995 telén csak a barátaim se­gítségével tudtam kimászni t gödörből, s azután újra jól véd­tem. — Hogyan viszonyulsz a ka pustársakhoz? — Kihez hogy. De ez nen csak rajtam múlik. Bábossá például amíg a Sopronban vé dett, sokat beszélgettünk. M; csak köszönünk egymásnak, : nem miattam. Vlaszák a másil viszony, amit talán a semleges séggel jellemezhetek. Végű Szederrel, Hámorival kimon dottan jóban vagyok, velük so kát beszélgetek. — A napokban lejár a szer ződésed a csabai klubbal. Ak kor most távozol? — Ahhoz, hogy jó szinte: teljesítsek, kell az új környezel De a csapatnak is szüksége vai rám. Hogy élek-e a távozá gondolatával, az csak a lehető ségektől függ. Ha el is igazol nék, nem égetnék föl semmi magam mögött, a lakást ser adnám el, mai ésszel azt mór dóm, ide térnék vissza játékos pályafutásom után. Jávor Pété

Next

/
Oldalképek
Tartalom