Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-26 / 300. szám
KARÁCSONY 1997. december 24-26., szerda-péntek Ahol nem számít, honnan jöttél, és megmaradhatsz annak, aki voltál Garay alapította Buenos Airest? Sao Paulo Je lh > valanal a belváros egyik n az ágyúéi ezett „kis Szeged IS’iS—l/H-es szabadságharc fm Magyarnak lenni Latin-Amerikában Találkozások — valahol a földgolyó másik oldalán, ahová fél napnál hosszabb repülőút vezet, és ahol akkor kel föl a Nap, amikor itt már délutánra jár. Találkozások — a világ másik végére szakadt hazánkfiaival, magyarokkal. Magyarok? Már amennyire a második, harmadik generáció képviselőit magyarnak lehet nevezni; akik már ott születtek, a távoli Latin-Amerikában. Akad köztük, aki még beszéli nyelvünket, bár valami furcsa, régies, idegen, olykor mulatságos szókinccsel és kiejtéssel. S persze még több, aki mindössze néhány szót tanult meg szüleitől vagy nagyszüleitől. Találkoztam különös kis öregekkel, akik szívükbe zárták az óhazát, de olyanokkal is, akik nem szívesen emlékeznek. Beszélgettem kedves fiatalokkal, akik csak nehezen tudták kimondani a magyar város nevét, ahonnan őseik valamikor útra keltek, viszont figyelemmel kísérik, hogy mi történik ma ebben a pici országban. Találkozások — meghatóak és megismételhetetlenek. Göncz Árpád köztársasági elnök áprilisi latin-amerikai útjának első állomása Brazília volt; villámlátogatás Rio de Janeiró- ban és Sao Paulóban, majd megérkeztünk Brasíliába, az ország új fővárosába. A követ- ségi fogadáson az egyik legszembetűnőbb, legelegánsabb úriemberről, Ferenczy Loránd- ról kiderült, hogy háromszéki származású. — Azért jöttem annak idején Brazíliába, mert egyszerűen elegem volt a háborúból. Nem rögtön ide, először Ausztriába mentem, utána az Egyesült Államokba — mesélte kifogástalan magyar kiejtéssel. — Nyugodt helyet akartam, ahol békében lehet élni, rendesen dolgozni, ahol érdemes befektetni a pénzemet. Ezt a helyet végül itt megtaláltam: biztonság van és jövedelmez a befektetés. Több, mint tíz malmom van Latin- Amerikában... A nyolcvan—százezerre becsült brazíliai magyarság többsége Sao Paulóban, az északamerikai mintára épült világvárosban, kereskedelmi és ipari központban él. A félelmetes felhőkarcolókat és soksávos gyorsforgalmi utakat leszámítva állítólag olyan a Sao Pauló-i belváros, mint „egy kis Szeged”. Igazi rang itt magyarnak lenni, mivel valamikor régen bencés rendi szerzetesek alapították az első iskolát az őserdő közepén, aztán körülötte nőtt fel a város. Egyébként a nagyon vegyes lakosságú földrésznyi országban nem szokás számon tartani, hogy ki honnan érkezett, milyen nemzetiségűnek vallja magát. Adrian Czampó a Dél-Amerikai Magyar Hírlap főszerkesztője, vele Argentínában, Buenos Airesben, a magyar nagykövetségen találkoztunk. Véleménye szerint a latin-amerikai földrészen a legkönnyebb a beilleszkedés minden bevándorló számára. — Az angolszász országokban, Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban amíg nem tudsz angolul, nem is vagy ember! Latin-Amerikában ilyen nincs! Ha nem tudsz spanyolul, még előny is lehet. Kerekes Ágnes hároméves volt, amikor szülei eljöttek Magyarországról. Ágnes asszony, akivel az argentin fővárosban a tiszteletünkre rendezett „magyar esten” találkoztunk, feltűnően csinos, mutatós jelenség, bár már nem túl fiatal. Nem titkolta, hogy hamarosan 53 éves lesz, pedig nyugodtan letagadhatott volna néhány esztendőt. Három felnőtt lánya van, mindhárom orvos, röntgenorvos az öccse is. Ágnes kémiatanár. Mivel a férje olasz, nem annyira természetes, hogy a lányok jól beszélnek magyarul. — Apám vágya volt mindig, hogy nagy magyarok legyünk. Tapasztalataim szerint csak ott beszélnek a gyerekek magyarul, ahol az anya magyar és fontosnak tartja ezt a kötődést. Molnár László valamivel ko- morabbnak látja a képet, szerinte Argentínában nincs igazi összetartás a magyarok között, mert nagyon különböző a társadalmi hovatartozásuk és az érdeklődésük is. Ha nincs különös alkalom, valamilyen ünnep, például cserkészbál, nem találkoznak, „szétszélednek”. Benkő Teréz igazgatónő, méghozzá egy magyar iskolát vezet. A tankönyveiket Magyar- országról hozatják, de nem mindegyikkel elégedettek. „Nem akarunk hamisított történelmet tanítani, mert az felelőtlenség lenne” — jegyezte meg keményen. Az idős Lomniczy József megható módon ecsetelte, hogy bizony ma is magyarul álmodik. Á belvárosban van üzlete, bútorokat gyárt a család már hosszú évek óta, régiségeket is árulnak, a lakberendezés Buenos Airesben, Latin-Amerika Párizsában jövedelmező befektetés. Készséggel mesélt a Zrínyi-körről: arra alapították, Jovancsevics úr (képünk jobb szélén) <wTÓt álmodik, hogy Magyar háza a brazíliai Iguazu-rizesésnél idegenforgalmi központ lehel. Balról dr. Kóláith (igörgy konzul, középen a tiszteletbeli konzul és felesége kasa után száműzött honrédtabűr nokok közűt többen Argentínában nokok közül többen Argentínában találtuk menedckel. í'zetz diinos Buenos Aires-i sírját megkoszorúzta (iiincz Árpád A legenda szerint magyar ember alapította Buenos Airest, Garay Jánosnak hívták, csak a spanyolok ferdítették el a nevét. A Garay valóban ősi magyar családi név. Csakhogy a véletlen nyelvi összecsengés a baszkok földjén, Spanyolországban is kitermelt egy „garay” fogalmat, amely ott lapos dombhátat jelent. Á Garay — mint családnév — Spanyol- országban és a spanyolok által gyarmatosított területeken nagyon elterjedt, sőt nemcsak Garay formában, hanem különböző összetételekben is. Nagy büszkeséget válthatna ki belőlünk, ha magyar származású emberhez fűződne a gyönyörű Buenos Aires alapítása, de erről sajnos szó sincs! A XVII. és XVIII. században magyar hittérítők érkeztek a La Plata vidékére. Róluk már maradtak fenn írásos emlékek, bár valószínűleg ezeknek az anyagoknak nagy része is még felderítetlenül rejtőzik a vatikáni és más egyházi levéltárakban. A magyar misszionáriusok részben a paraguayi jezsuita missziókban dolgoztak, s erről tárgyi leletek is tanúskodnak: az ásatásod során II. Rákóczi Ferenc korában, Körmöcbányán vert rézpénzek kerültek elő. A levéltári anyagok megőrizték Limp Ferenc, Ferder Fülöp és Szerdahelyi Ferenc nevét, akik bizonyosan magyarok voltak, sokak nevéről azonban nem lehet pontosan megtudni eredeti nemzetiségüket. Nem fér kétség Orosz László magyarságához sem. Szórványosan a jezsuiták után is érkeztek magyarok Argentínába. Voltak köztük új életre vágyó becsületes emberek, de akadtak kalandorok is. Az elsők beolvadtak az argentin társadalomba, és eredetük elfelejtődött. Argentína egyik leghírhedtebb betyárvezérének tartják Lorenzo Salayt, vagyis Szalay Lőrincet. Története hasonlít a mi pusztai betyárjaink romantikus históriáihoz. Másfajta bevándorlók is érkeztek Magyarországról, akik megbecsülést szerezve, tiszteletet ébresztettek az óhaza iránt. Az 1848—1849. évi magyar szabadságharc bukása után a száműzött magyar hazafiak közül többen Argentínában találtak menedéket. Közülük a legjelesebb Czetz János honvédtábornok (1822—1904), az erdélyi magyar hadsereg vezérkari főnöke, akinek oroszlánrésze volt a nagyszebeni győzelemben. Kevésbé ismert, hogy neves Afrika-kutatónk, Magyar László is megfordult Argentínában. Korábbi útjai alatt kitanulta a tengerész mesterséget, és 1845- ben jelentkezett az argentin flottához. A XIX. század vége felé mind több hazánkfia kereste fel Argentínát a végleges letelepedés, új otthon alapítása szándékával. Vér Andor szerint az 1900-as évek elején az argentínai magyarok száma 200—300 között mozgott. Az első világháború alatt szünetelt a magyarok bevándorlása, de a trianoni béke után az ország minden részéből újra megindult a magyarság kirajzása. A megélhetés gondjai és a nehéz nemzetiségi sors százezrek kezébe kényszerített vándorbotot, s közülük sokan eljutottak Argentínáig. A magyarok bevándorlása 1923 és 1927 között érte el a csúcspontját, becslések szerint 20—30 000 honfitársunk szállt partra Buenos Airesben. 1929-ben a magyar kormány mérnököket küldött Argentínába, hogy segítse a magyarok elhelyezkedését a vasútépítéseknél. A vasút azonban csak éhbért fizetett, mire a magyar munkások otthagyták a munkát és lerongyolódva, kiéhezve özönlöttek vissza Buenos Ai- resbe. Itt élénk feltűnést keltettek, és szomorú sorsukról bőségesen írt a sajtó. A nehéz kezdet után végül is talpra álltak és munkájukkal megbecsülést szereztek a magyar névnek. A brazíliai Árpád- és Mátyáskirályfalva hogy a fiatalok ösztöndíjat kapjanak és cserelátogatásra jöhessenek Magyarországra. Érettségi után hat hónapot tölthetnek itthon, hogy megismerjék a gyökereket. Előfordul, ha olyan fiút vagy lányt találnak, hogy szívesen maradnak tovább. Á cserekapcsolat jól működik Tériké iskolájával is. Fekete Árpáddal Mexikóvárosban, a követségen beszélgettünk. 1945-ben Romániából Franciaországba, majd Olaszországba emigrált. Tíz évig focizott, elvégezte a trénerkurzust, majd az Egyesült Államokba ment. 1957-ben érkezett Mexikóba, labdarúgóedzőként működött ’90-ig, most 76 éves. Az öregek nagy szeretettel emlegették Marik Györgyöt, aki tíz éve halt meg, szintén edző volt, játékosként került Mexikóba. Fekete úr elmondta, hogy tavaly szeptemberben járt itthon. Öcs- cse, Fekete Tibor, Kecskeméten színész. Jövőre megint hazalátogat. Salgótarjánban született, fiatalon került Rákospalotára és az Újpestnél játszott. — Negyven évvel ezelőtt sokkal több magyar volt itt, mint most. Kihaltunk. Az újakat sajnos kevésbé ismerem. Valamikor Mexikó Cityben igazi magyar kolónia volt. Hogy miért éppen Mexikóba jöttünk? A munkámhoz szerencsés környezet, mert szép város, kellemes az éghajlat, örök tavasz van egész évben, s ilyen kevés található a világon. A feleségem is magyar, 53 éve élünk boldog házasságban, együtt vándoroltunk ki. Itt nem számít, hogy az ember honnan jött. Nem nézik idegennek. A sport kifejezetten az a terület, ahol lehet eredményt felmutatni, és ez külön rokonszenvet kelt. Tizenhat csapatot edzettem, voltam a mexikói válogatott edzője is. Negyven éve élek itt, mexikói vagyok, de magyarnak érzem magam. Találkozások — emlékezetesek és megismételhetetlenek. Az egykori kivándorlók új hazájukban gyökeret vertek. Mintha a régi szenvedések jutalma lenne a kettős kötődés: ma egyformán vallják magukat brazilnak (argentinnak, mexikóinak) és magyarnak. Két hazában is otthon érezhetik magukat, legalább két kultúrában járatosak. Nem véletlenül jegyezte meg Göncz Árpád köztársasági elnök a kéthetes utazás vége felé: „Ha emigrálnék, Latin-Ameri- kát választanám hazámnak, mert itt az ember megmaradhat annak, ami; lehet kettős kötődése, még a negyedik nemzedéknek is, pedig nekik már végképp csak emlék az óhaza...” Niedzielsky Katalin A Brazíliába először kikerült magyarok jezsuiták voltak. Közülük Haller Ferenc egy maranhaobeli indián missziónál tevékenykedett. Szent- mártony Ignácot V. János portugál király küldte Brazíliába, a spanyol—portugál gyarmatok határmegvonásával kapcsolatos térképészeti munkára. Rendtársaival, Szluha Jánossal, Fáy Dáviddal és Kailin Józseffel együtt az amazonasi őserdőben töltött évek munkájával elkészítette a Xingu, a Tapajós és a Madeira torkolatvidékének térképét. Hazaírt leveleik érdekes dokumentumai az indiánok életének. Valószínűleg valamikor a XIX. század elején érkezett Brazíliába az a magyar, akinek valódi nevét senki sem ismeri, mivel felvette a Hungria nevet. Ez a név máig fennmaradt, a teljesen elbrazilosodott utódok közül a legnevesebb Nelson Hungria egykori igazságügyminiszter volt, de a család tagjai között számos neves orvos is megtalálható. II. Péter uralma idején a Minas Gerais-i bányákhoz hozatott Selmecbányáról magyar mérnököket és vájárokat. A szabadságharc leverése után, 1849-et követően az üldözés elöl is menekültek néhányan Brazíliába. Köztük a legnagyobb karriert Komis Károly, a forradalmi kormány volt köz- oktatásügyi minisztere futotta be. A magyarok tömeges bevándorlása a XIX. század második felében kezdődött Rio Grande do Sulba és Santa Catarinába. Az ügynökök több száz magyar családot csábítottak Brazíliába azzal, hogy földet, házat és állatokat ígértek nekik. A magyar bevándorlók pontos számáról az első világháború végéig nincs adat, mivel csupán az Osztrák—Magyar Monarchia állampolgáraként tartották őket nyilván. A 20-as évektől kezdve ismét egyre több magyar érkezett Brazíliába, részben politikai üldözöttek, részben — és ez volt a nagyobb hányad — az otthoni nyomor elől menekülők. Ebben az időben vált Sao Paulo a magyar bevándorlás központjává, mivel az ipar rengeteg munkaerőt fel tudott szívni. A 20—30-as években Sao Paulo és Paraná államokban jó néhány magyarlakta falu is született. Ebben az időben találkozhattunk Boldogasszonyfalva, Mátyáskirályfalva, Szentimrefalva, Rákóczifalva, Bethlenfalva, Árpádfalva nevekkel. Mára eltűntek ezek a magyar települések. A második-harmadik generáció más nemzetiségűekkel házasodott, a gyerekek már nem tanultak meg magyarul. Á Sao Pauló-i magyarok mellékszereplőként egy kicsit a történelembe is beleszóltak. Az 1924-es paulista felkelés során magyar tisztek vezetésével alakult egy rendfenntartó lovasszázad. Először a felkelők parancsnokságával kerültek ösz- szeütközésbe, mivel a rend- fenntartó tevékenységen kívül semmiféle más harci feladatra nem voltak hajlandók vállalkozni. A felkelés leverése után viszont a kormány indított eljárást ellenük, a felkelőkkel fenntartott kapcsolataik miatt. Vezetőik nagy része, köztük Faludi Pál, aki a század történetét megírta, Argentínába menekült, és ott is telepedett le. Sao Paulo még ma is az egyik legnagyobb „magyar város”. Utódokkal együtt 100 ezerre tehető az itt élő magyarok száma. Van néhány magyar vendéglő, a Hungária, a • Transsilvania, a Piroska. Á magyar bencés rend is létrehozott egy kollégiumot, a Santo Américót (Szent Imre). A 30-as évek magyar kolóniájához hasonló viszont már nincs a városban.
