Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-26 / 300. szám
KARÁCSONY 1997. december 24-26., szerda-péntek Az nem lehet, hogy a víz maradjon az úr! Ünnep előtti beszélgetés a Békés megyéért címmel kitüntetett árvízvédelmi osztag tagjaival A több, mint 80 fős árvízvédelmi osztag inyolc képviselőjével a KÖVIZIG gyulai székházában beszélgetünk. A jelenlévők: Kincses István (57) műszaki biztonsági szolgálatvezető, 1963 óta vízügyes, gépésztechnikus, békeidőben az igazgatóság beruházásainak kivitelezését irányítja, vészhelyzetben ő a Főnök. Fekete Sándor (53) út-, híd-, vízműépítő technikusként kezdte, majd megszerezte a mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát, 1970 óta dolgozik a csoportban, védelmi osztagvezető. Eszlári Sándor (50 éves) 1971 óta tagja a kollektívának, géplakatos, gépkocsi- vezető, az ellátó szolgálat mindenese. Ipacs György (37) a műszaki egyetem hajózási szakán végzett, a MAHART folyamhajózásánál kezdte, 1986 óta vízügyes, műszakvezető. Farkas Pál (44) szintén 1971 óta dolgozik a KÖVIZIQ* *nél, ipari tanulóként kezdte, a verőgépes csoport műszakvezetője. Kiss Károly (42) géplakatos, 1978 óta teljesít szolgálatot a vízügynél, műhelykocsivezető. Pásztor István (44) gépésztechnikus, 1988 óta vízügyes, békeidőben építésvezető, vészhelyzeti beosztása műszaki vezető. Szodorai Kálmán (46) gépésztechnikus, 1970 óta a vízügy hajózásánál dolgozik, csoportvezető, árvíz idején hajóvezető. A műszaki biztonsági szolgálatnak nagy hagyománya és tekintélye van a szakmában. Pálinkás Lajos, a KÖVZIG főmérnöke így vélekedik róluk: — Nagyon jó csapat, azon vagyunk, hogy mindenféle átszervezések közepette is együtt tartsuk őket. Az ország több pontján ismerik és értékelik munkájukat, emberi, szakmai korrektség jellemzi őket. Békeidőben is fontos munkát végeznek, hiszen ekkor teremtik meg a vészhelyzetben szükséges biztonság feltételeit. Önfeláldozó munkájukkal döntő érdemeket szereztek E napon eddig, azaz két és fél méteres magasságig ért volna a víz ha... abban, hogy 1995-ben sikerült megelőzni a Körösökön a nagyobb árvízi katasztrófát. Joggal kapták érte a legrangosabb megyei kitüntetést. Útban beszélgetésünk helyszínére, egy kis táblára hívják fel a figyelmem. A székház előcsarnokában az emeletre vezető hetedik lépcsőfokkal egy szintben apró jelzés a falon, rajta a dátum: 1995. december 29. E napon eddig, azaz két és fél méteres magasságig ért volna a víz ha... Nyomban megegyezünk, hogy ebben a szakmában nincs ha, csak megoldás létezik. A legjobb, a leggyorsabb, a legnagyobb biztonságot nyújtó. Ez számukra olyan, mint hívőnek a tízparancsolat. Sorra vesszük a nagy árvizeket: 1966, 1970, 1974, 1980, 1981, 1987 és végül 1995—96. Az utóbbinál maradunk. * — Az ünnepre készültünk, bár nem volt igazán karácsony előtti idő — emlékezik Kincses István. — Esett, de inkább ömlött az eső napokon át. A műszaki biztonsági szolgálat számítógépes programján figyelemmel kísértük a helyzetet és már sejtettük, nem otthon fogyasztjuk az ünnepi töltött káposztát. Úgy is lett. Kiadtuk a riasztást, irány a balpart! A balpart Gyulán a vízügy Sarkadi úti telepe — a Fehér- Körös gátja mögött — ahová a riadót követő néhány órán belül beérkeznek az osztag Újsághír: a megyei képviselő-testület által alapított Békés megyéért kitüntetésben részesítették a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Műszaki Biztonsági Szolgálatának árvízvédelmi osztagát. Részlet az indoklásból: „...helytállásukról tettek tanúbizonyságot többek között az 1995. december végén levonult Fehér- és Kettős-Körösi árvíz során... beavatkozásaik jelentős megyei térsétagjai Békésről Békéscsabáról, Gyuláról, Kötegyánból, Mezőberényből, Vésztőről és a megye más településeiről. Felmálháznak, konténerekbe készítik a munkaeszközöket és várnak a parancsra. Egy óra alatt a megye bármely pontját elérik. ★ — A beavatkozás milyenségétől függően több technikai csoport van — mondja Fekete Sándor osztagvezető. — A hagyományos védezésbe beosztottak jórészt a töltésszivárgások megszüntetésén dolgoznak, a szádfalverők szárazon és vízen képesek acélfalat építeni, egy másik csapat a töltésszakadás elzárására, vagy a tározók megynyitására illetve bezárására szakosodott, és külön terület ajég elleni védekezés, amelyhez két jégtörő hajó áll rendelkezésre. Volt egy nagyon furcsa eset 1985-ben, amikor a Fehér-Körös egyenes szakaszán, ami egyébként ritka dolog, mert leginkább kanyarban fordul elő, Hirtelen és alattomosan megindult a Fehér-Körös másfélméteres szintkülönbséget okoztak az egymásra tolult jégtáblák. Robbantani kellett és ezután jöhettek csak takarítani a jégtörők. Azon a 95-ös karácsonyon nem volt jég, csak víz, minden eddiginél nagyobb víz. Az előrejelzések a Fekete-Körösre ígérték a kritikus helyzetet, s miközben erre figyeltek, hirtelen és alattomosan megindult a Fehér-Körös. gek, így Gyula, Sarkad, Békés, Mező- berény, Köröstarcsa, Körösladány ár- vízvédelmi biztonságát teremtették ipeg.” A díjat, amit még 1986-ban alapítottak, és a megyéért végzett kiemelkedő munkáért adományoznak azóta is, az idén október 23. alkalmából adták át Békéscsabán, ünnepi megyegyűlés keretében. — Már negyvennyolc órás szolgálat volt mögöttünk, a mályvádi tározó megnyitását készítettük elő, — idézi fel Pásztor István —, amikor kaptuk az értesítést, nagy a baj a gyulai 1-es szivattyútelepnél, azonnal vonuljunk oda. Szinte tántorogtunk a fáradtságtól, a mínusz 12 fokos hideg és a szivattyútelepnél kialakult helyzet azonban felébresztett mindannyiunkat. Azt a feladatot ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■^■■ Fejünk fölött dübögött a víz, imbolygóit az egész építmény kaptuk, hogy a gépház kerek kémlelő ablakait belülről homokzsákkal torlaszoljuk el, mert a hatalmas víznyomás bezúzza és ha megtelik a gépház, nincs ember, aki megfogja a vizet. Eközben már épült az ellennyomó medence megtámasztása, minden eshetőségre felkészülve. Bementünk a gépházba, fejünk fölött dübögött a víz, imbolygón az egész építmény, és csak azt számoltuk, hány percünk van még az életbenmaradásra. Nem tudom, meddig tartott, de elkészültünk, és amikor kijöttünk, megindult a víz. Akkorra elkészült az ellennyomó töltés megtámasztása, mely sikeresen kiállta a víz támadását. * Az a bizonyos vízmérce a Kövizig székházának lépcsőházában azt jelzi, meddig ért volna a víz, ha... De jól tudjuk, nincs ha, csak megoldás van. Megoldották. Mint minden helyzetet, mert nincs két egyforma árvíz. — Emlékszem, 1974-ben a Feketén nagy víz jött — meséli Szodorai Kálmán — és a tározó megnyitására készültünk. Motorcsónakkal haladtunk a part mentén. Egyszercsak azt láttuk, mozog minden. A víz, a csónak és legfőképpen a töltés. Azonnal visszafordítottuk a csónakot, és irány befelé. Hátranéztünk, a szemünk láttára indult meg a gát vagy ötven méteres szakaszon. Iszonyatos erővel zúdult ki rajta a víztömeg, mind szélesebbre nyitva a rést. Úgy elsodort volna bennünket, mint egy fadarabot. De az nem lehet, hogy a víz maradjon az úr! * A szó igazi értelmében esetenként életveszélybe kerülnek az árvízvédelmi osztag tagjai, ám egyikük sem emlékszik arra, hogy valaha valaki azt Hallotta már az áradó folyó hangját? Félelmetes a zúgása mondta volna: nem megyek, félek. Pedig bizonyára ott bujkál bennük a félelem, csak az adott pillanatban nem gondolnak rá. — Félelmet nem egyszer láttam azok arcán, akiket kimentettünk elöntött tanyájuk padlásáról — mondja Eszlári Sándor. — 1980-ban Békésen az egyik tanyából mentettük az embereket, akik szinte eszelősen ragaszkodtak a tanyához, pedig gerincig ért a víz. Amikor nagy nehezen lehoztuk őket és elindultunk a csónakkal, hatalmas robajjal összedőlt a tanya. Szörnyű látvány volt. Mesélik, nagyon furcsa az állatok viselkedése. A bajt szinte megérzik, a veszélyben meghunyászkodnak. Láttak már rókát, őzet, fácánt, tyúkot vízzel körbezárt magaslaton — békében. Azt is gyakran tapasztalták, hogy a kimentett kutya, miután kiértek vele a partra, belevetette magát a vízbe és visszaúszott. Vajon mi hajtja őket, az ösztön, a menekülés, a kötelességtudat? * Voltak persze egészen fura eseteik is. 1984 februárjában Paksra vezényelték őket — meséli Farkas Pál —, ahol 15-16 fokos hidegben kellett dolgozniuk az atomerőmű vízellátásának biztosításán. Az erőmű főmérnöke nem akart hinni a szemének, amikor három nap után meglátta az elkészült 21 szivattyút. Összefagyva indultak haza, ám a megyébe lépve, hóakadállyal találták magukat szembe. A hófúvás betemette őket is, se előre, se hátra. Nem volt más megoldás, lejöttek a trélerről a lánctalpasok és átmentek hóelta- karítóba. Négy nap után kiszabadítottak több tucat autót és saját magukat. Az igazán nemszeretem munka a Szigetközben volt, mint mondják, negatív erőművet alkottak, a Duna holtágainak vízpótlására építettek szivattyúbázist. Lejött egy pesti újságíró, és azt kérdezte: meg vannak maguk őrülve, hogy ilyen betonkolosszusokat építenek a Duna helyére? Elmagyarázták neki, miről is van szó, azután a „tudós” elódalgott. * — Hallotta már az áradó folyó hangját? — kérdi, Ipacs György és válaszol is rá. — Félelmetes a zúgása, a közepén mindig magasabb a víz, ha kiegyenlítődik, az azt jelenti, hogy nem árad tovább. Elgondolkodom, vajon hányszor hallották a folyó zúgását, és felriadtak-e erre álmukban, hányszor indultak elemózsiás táskájukkal a balpartra, nem sejtve, mi vár rájuk? Talán maguk sem tudják. Mint ahogy azt sem, mit hoz az idei karácsony. Csak reménykednek, hogy végre otthon lesznek, és nyugodtan nekiláthatnak a töltött káposztának. Békés, boldog karácsonyt, árvízvédelmi oszta- gosok! Seleszt Ferenc a csapatból: (álló sor balról jobbra) Eszlári Sándor, Kincses István, Ipacs György, Kiss Károly, Pásztor István. Ülnek: Farkas Pál, Szodorai Kálmán, Fekete Sándor A Gyula egyes szivattyútelepnél megépült jászolgátat ellenőrzik a védekezésben dolgozók Szádfalak beépítésével védik a töltést a kritikus pontokon
