Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

Jelentem, az ott fent nem sajtóhiba, a világért se külde­nénk a francba. A transzba is csak azért, mert ugye azt te sem vitatod, hogy egyre több misz­tikus titok dereng körülöttünk. Kísértetek jön- nek-mennek, ki tudja hányadizigleni reinkarná­cióban újraszülető emberek próbálnak mély- hipnózisban visszaemlékezni valamely régi éle­tükre, karmák láthatatlan ragyogása várja, hogy sorsok teljesüljenek ki bennük, asztroló­gusok számítgatják lehetséges jövődet a csilla­gok állásából, csaknem mindegyik újság olda­láról rádvigyorog a horoszkópod, s attól függő­en, hogy milyen jegyben születtél, megtudha­tod, mi történik veled az elkövetkezendő na­pokban. Ez van! De mi ez az egész? Érdekel? Engem is. A téma kimeríthetetlen, elcse­vegni róla sokkal izgalmasabb, mint horoszkópot böngészni. Úgy döntöt­tünk: kísértetjárást játszunk, olyas­fajta szellemesdit, ahol nem zom- bik meg vámpírok nyitják fel a tit­kok ajtaját, hanem az értelem. Lássuk, mi a transz. Elragadta­tás, önsugalmazás, mesterségesen is előidézhető önkívület. Az okkultiz mus pszichológiájának egyik szakér­tője, D. H. Rawcliffe hatféle transzfor­mát jegyez fel: alvajárást, hipnotikus transzot, jóga transzot, kataleptikus transzot (hisztéria), extatikus transzot (boldogságkeltő víziók) és sámán transzot (őrjöngő önkívület). A transz tehát a rendkívüli pszichés állapotok széles skáláját öleli fel, az önfeledt álmodozás­tól a habzó szájú tombolásig... Életemben egyszer voltam spiritiszta szeán­szon, ahol a nagyon komoly és felnőtt, értelmi­ségi házigazda egy médium segítségével túlvi- lági szellemekkel társalgott, míg a többi ko­moly felnőtt - tenyerét az asztalhoz tapasztva - révült tekintettel meredt a félhomályba. És voltak koppanások meg nyögések meg hörgések, valami furcsa hűvös szél is áthúzott a homlokunk fölött... Na, borzongtunk rende­sen. A médium öblös torkából feltö­rő szavak nem igazán tud­tak értelmes mondatokká összeáll­ni, de annyit azért kiraktunk magunknak belő­le, hogy semmi jót nem várhatunk. Hideg idők jönnek. Hó és jég. Kenyérhéj, hagyma, káposz­ta... Hazafelé baktatva arra gondoltam, hogy az élők üzenete, szóljon hidegről vagy meleg­ről, jobban érdekel. Misztikus élményemből másnapra csak a kíváncsiság maradt, az ész konok kutatókedve: mi ez az egész? Honnan jön és hová tart ez a szellemidéző és szelleműző vágy? Ez a fel­nőttekben kiteljesedő gyerekes képzelgés? Itt álljunk meg egy pillanatra. Mon­dom: gyerekes képzelgés. Na, igen. Minden játékot az ártatlan­ság korá­ban in­dít be képze­let, s a félelem borzongató játékai éppen olyan szórakoztatóak, mint a fo­gócska vagy a bújócska! Hol másutt teremtőd­hetett volna meg a modern spiritizmus, mint Észak-Amerikában, a korlátlan lehetőségek hazájában, s hol máshol, mint egy érzékeny gyereklélekben. Davis Andrew Jackson egy alkoholista apa és egy vallásos miszticizmussal teli, idegbeteg nő gyermeke volt. Hányatott gyermeksége so­rán egyre többször esett transzba, időszakos önkívületbe, amikor pedig ép eszénél volt, kó­ros fantáziálással teltek a napjai. Az igazi sarla­tán messziről megérzi a szagát az ilyen külön­leges, pszichopata srácnak. Davist hamarosan be is húzta „magnetikus” köpenye alá egy Levingston nevű úr, és mint gyógyító médium­mal, városról városra járva „üzletelt” vele. A kis Davis 19 éves korára (1845-re) valósá­gos híresség lett, aki azt a parancsot kapta a túlvilágról, hogy sugallatait tegye közkinccsé. Elhivatottságában hosszú körútra indult, s a szolgálatába felfogadott Fisbough ne­vű lelkésznek részletesen le­diktálta látomá­sait, amelyek gyűjteménye - két vaskos kötetben - hamarosan megje­lent. „A természet alapjai” fél évszázad alatt negyven kiadást élt meg, s hatására elkezdődtek az amerikai kísértetjárások. A legügyesebb, legfantáziadúsabb titokva­rázslók persze megint gyerekek voltak. Van an­nál izgalmasabb dolog, mint amikor a család beköltözik egy elhíresült, szellemjárta házba? Massachusetts államban, Hydesville városká­ban volt egy ilyen ház, ide költözött be Fox úr a feleségével és két tíz év körüli lányával, s ami­kor 1848 tavaszán elkezdtek kopogni a szelle­mek, a kislányok nem rémültek meg, hanem lelkesen visszakopogtak nekik. Ez így ment mindaddig, amíg valóságos tiptológia (a ko­pogtatás jeleiben való olvasás) alakult ki a csa­ládban. Foxék többeknek elmesélték tapasztalatai­kat, s a kisváros egyik pillanatról a másikra „szellemes” révületbe esett. Esténként látoga­tók érkeztek a családhoz, mindenki hallani akarta a kopogtatásokat, s ilyenkor általában egy asztal köré ültették őket. A hydesvillei fur­csa sztori híre gyorsan terjedt a környező vá­roskákban is, s egyre többen ültek le vacogó kíváncsisággal az asztal köré. Innen ered az asztaltáncoltatás, s a szellemidézésnek ez az egyszerű módja Amerika-szerte óriá­si divattá vált. Hamarosan Stratford lett a kísértet- járás újabb helyszíne, egy Phelps nevű teológus házában kezdtek kopogni a túlvilági erők, de ebbe most ne menjünk bele. Zárjuk le azzal, hogy a teológusnak volt egy tizenegy éves fia... Mi ebből a tanulság? A felnőttek talán észre sem veszik, milyen hatással van rájuk a játékos (vagy éppen az elegendő játék hiányától szenvedő) gyermeki fantázia. A spiritizmus hamarosan átszivárgott az óce­ánon, először Franciaországban, majd Angliá­ban, Németországban, a cári Oroszországban alakultak meg szellemidéző társaságok. Ná­lunk csak a múlt század hetvenes éveiben jött divatba az asztaltáncoltatás. Állítólag vannak csodák. Találkoztál már egygyel is? Egyáltalán mit nevezhetünk csodá­nak? Érdekel ez a téma? Ha hiszel a csodák­ban, ha nem, írd meg nekünk... Leveledet címezd postafiókunkba: SZERVUSZ 1368 Budapest, Pf. 165. Magyar Katalin Menj a transzba! SZELLEMESDI

Next

/
Oldalképek
Tartalom