Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-03 / 282. szám
1997. december 3., szerda HAZAI TÜKÖR Egy kedvező folyamat újabb állomása Taxiengedély a kamaráktól A taxizáshoz szükséges engedélyek kiadása a jövő évtől az önkormányzatoktól a kamarák hatáskörébe kerül. Az erről szóló megállapodást tegnap a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban Lotz Károly miniszter és Tolnay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke írta alá. Jelezték ugyanakkor, hogy a hatáskör átadásához néhány jogszabályt előbb még meg kell változtatni. Hasonló módosítás lesz szükséges majd ahhoz is, hogy a belföldi és a nemzetközi árufuvarozói engedélyek kiadása is a kamarákhoz kerüljön. Erre a tervek szerint 1999-től kerülne sor. A kamarai hatáskör bővülésével piaci alapon rendeződhet a fuvarozók helyzete. A közlekedési miniszter szerint a tárca és a kamarák között további együttműködési lehetőségek is adottak, például a szakképzésben. Tolnay Lajos a kamarák sikeres évének nevezte az idei esztendőt, mert több állami feladat átvételéről is született megállapodás. Fontos, hogy az új hatáskörök érvényesítéséhez a feltételek adottak. Másfélmillió a verbunkosfesztiválra A gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ két nagy évforduló megünneplésére készül — tudtuk meg Szatmári Sándor igazgatótól. Ötven éve, 1948-ban Gyulán rendezték az első magyarországi néptáncfesztivált. A fesztiválnak 1948. márciusában adott otthont a város, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 100. évfordulóján. Eltelt fél évszázad, s ismét nagyobb fény esik mindkét évfordulóra. A művelődési központ Magyarországon ezidáig egyedülálló verbunkos- és toborzó- fesztivált tervez 1998. június 26-tól 28-ig, emlékezve a néptáncmozgalom mérföldkövére is. A három nap főrendezője Novák Ferenc Kos- suth-díjas koreográfus. Az első nap az amatőr néptáncegyütteseké lesz, az összeállítás a Magyar néptáncmozgalom gyöngyszemei címet viseli. A második napon hivatásos táncegyüttesek lépnek fel, így a Honvéd, s a harmadik nap a fesztiválé, melyen a magyar nyelvterület verbunkoshagyományait szeretnék megmutatni. Ä rendezvény, melynek előkészületei folynak, 3—4 millió forintba kerül. A biztatások mellé a művelődési ház most nyert el pályázatával másfél millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiumától. Sz. M. Gyomaendrőd Város Képviselőtestülete 1998. január I. napjától kezdődően 5 éves időtartamra bérbe adás útján hasznosításra felajánlja a tulajdonát képező Gyomaendrőd, Szabadság tér 5. szám alatti, 248 férőhelyes „Apolló mozi" létesítményét részbeni profilkötöttséggel, amely azt jelenti, hogy a bérlő minimum heti két alkalommal köteles 120 férőhellyel előadásokat tartani. A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓK, TITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG VÁLLALÁSA MELLETT, A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN ÁTVEHETŐK. A pályázat benyújtásának helye, határideje: a pályázatot zárt borítékban, S példányban Gyomaendrőd város polgármesterének címezve „Kulturális tevékenység pályázata” jeligével ellátva 1997. december 12-én 12 óráig kell benyújtani személyesen vagy előző napon kell postai úton feladni 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér I. címre. a A fenti határidő elmulasztása jogvesztőt ; Élénk vita a parlament plenáris ülésén és a bizottságokban Gyorsabb és szakszerűbb büntetőeljárás Vastagh Pál igazságügy-miniszter expozéjával megkezdődött a büntetőeljárásról szóló új törvény parlamenti tárgyalása. Egy jogi ágazat teljes újraszabályozásáról van szó, s ez akkora feladat, ami több kormányzati cikluson átível. Az előkészítés 1991 óta folyik, a törvény koncepcióját 1994 elején még az előző parlament fogadta el. A miniszter elismerte, hogy a bíróságok ma már képtelenek lépést tartani a bűnelkövetések megnövekedett számával (a helyi bíróságokon több mint 20 ezer, egy évnél régebbi ügy van folyamatban), a társadalom pedig egyre kevésbé bízik az igazságszolgáltatásban. Áttörést csak az eljárásjog modellváltása, új filozófiája hozhat. Ezt célozza a most előterjesztett törvény. A nyomozás ura az ügyész lesz, ő irányítja és fogja össze a rendőrség, a vámőrség, a Határőrség és az ügyészi nyomozó hivatalok munkáját. Nem fordulhat elő, hogy csak a bíróság előtt derül ki, további pótnyomozásra van szükség. A tanúk védelmét több módosítással erősíteni kívánják. A bírósági tárgyalás is átalakul: a vádlottak és a tanúk kihallgatása főként az ügyész és a védő feladata lesz. A bíró felügyel az eljárás törvényességére, végül ítéletet hoz. Kisebb súlyú ügyek esetében többféle lehetőség lesz egyszerűbb felelősségre vonásra. A vitában a legtöbb aggodalom azzal kapcsolatban fogalmazódott meg, hogy a büntetőeljárás megváltozott feladat- és szerepköreit el tudják- e sajátítani a jogászok a törvény 1999. január elsejére tervezett hatálybalépéséig. A parlament plenáris ülésén más kérdések is szóba kerültek. Keller László államtitkár bejelentette: a Népjóléti Minisztérium még decemberben pótlólagos pénzkeret kiutalását tervezi, mert a tárca is érzékelte. hogy egyes településeken gond van a törvény szerint jogosan járó gyermekvédelmi támogatás kifizetésével. Lezsák Sándor (MDF) arról szólt napirend előtt, hogy három év alatt a felére csökkent az egészségügy állami támogatása, s ez az oka az ágazat csődhelyzetének. Szerinte személyében is felelős a népjóléti miniszter, és azonnali hatályú felmentésére szólította fel a miniszterelnököt. A népjóléti államtitkár válaszként leszögezte: nincs szükségállapot az egészségügyben. Lotz Károly közlekedési miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményeit 1998-ban nem tudják bővíteni, mert a korlátlan számú féláru kedvezmény kétmilliárd, az ingyenes utazás korhatárának 70-ről 65 évre csökkentése 6 milliárd többletforintba kerülne, s a Pénzügyminisztérium ezt nem tudja megadni. S. Á. * A bősi tárgyalódelegáció a jövőben a parlament illetékes bizottságaival megvitatott javaslatokat terjeszt a kormány, majd a szlovák partner elé. Ezt Nemcsók János jelentette be az Országgyűlés Külügyi Bizottságának keddi ülésén. Németh Zsolt (Fidesz) azt javasolta, hogy a kormány a parlamenti ellenőrzés megteremtéséig függessze fel a tárgyalásokat, és vonja le a személyi konzekvenciát a delegáció vezetőjére vonatkozóan. Ezt a kormánypárti képviselők elutasították, de az ellenzékiek sem támogatták. Egyes honatyák elegendőnek tartanák az illetékes szakbizottságokat, mások különbizottság létrehozására tettek javaslatot. Csapody Miklós (MDF) főleg arra volt kíváncsi, hogy milyen véleményeltérés volt a három, Szlovákiának végül is átadott tervezet kérdésében az MSZP-s, illetve az SZDSZ-es miniszterek között. Nemcsók János kitért a konkrét válasz elől, de hangsúlyozta: a tárgyalásokra írásbeli kormányfelhatalmazással rendelkezik. A vita során Szent-lványi István (SZDSZ), a Külügyi Bizottság vezetője megjegyezte: a kabinet ülésén történtek tisztázása a Koalíciós Egyeztető Tanácsra tartozik. Nemcsók a továbbiakban még elmondta: megegyezésre törekszik a szlovákokkal, de nem mindenáron. A nagymarosi erőmű felépítését, a bősi létesítmény csúcsrajáratását mindenképpen ellenzik. A magyar delegáció a hágai döntés alapján fenntartja álláspontját, hogy a dunacsúnyi duzzasztómű üzemeltetése jogszerűtlen. Ugyanakkor javasolja a dunakiliti duzzasztómű üzembe helyezését. A részleges üzembe helyezésről a szlovákok készek tárgyalni. Nemcsók sikernek nevezte, hogy a szlovák fél már elfogadta a témakörök komplex tárgyalását. A parlamentnek kell döntenie Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésével visszautasította azt az alkotmányértelmezési indítványt, amelyben az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága azt kérdezte: kiírható-e a földtulajdonszerzés tárgyában kezdeményezett népszavazás. A döntésről Ádám Antal alkotmánybírót kérdeztük. Mint ismeretes, a bizottság három kérdéskörben kért állás- foglalást. Először azt tudakolta: ha a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségeinek és belső jogrendszerének összhangban kell lennie, akkor lehet-e olyan népszavazást tartani, amelynek eredményeképpen sérülhetnek ezek a külső kötelezettségek. A testület úgy véli, hogy az indítványban feltételezett helyzet nem állhat elő, így nincs szükség értelmezésre. A második kérdés arra vonatkozott, hogy mi a teendő, ha a nyáron módosított alkotmány egyik paragrafusa (amely szerint nemzetközi kötelezettségről eleve nem lehet referendumot tartani) és az ellenzéki kezdeményezés „üti egymást”? Ádám Antal szerint erre a kérdésre - a földdel kapcsolatos nemzetközi szerződések tartalmának ismerete nélkül - megint csak nem az Alkotmánybíróság hivatott válaszolni. Ha a honatyák szerint fennáll ez az ellentmondás, elutasíthatják a népszavazási kezdeményezést. A harmadik kérdéssel kapcsolatban - amely az érvényben lévő földtörvény esetleges diszkriminatív passzusainak vizsgálatát vetette fel - szintén nem foglalt állást a testület. Ádám Antal ezt így indokolta: 1994-ben Göncz Árpád kérésére az Alkotmánybíróság már foglalkozott a földtörvény egyes paragrafusainak értelmezésével, s akkor megállapította, hogy nem diszkriminatív az a kitétel, miszerint földet csak a belföldi tag(ok)ból álló társaságok szerezhetnek. A parlament joga, hogy módosítsa a paragrafust. (takács) Bizakodó az MNB elnöke. Jövőre egyensúlyromlás nélkül és az infláció csökkenése mellett folytatódhat a gazdasági növekedés. Ám ehhez szükséges az is, hogy az államháztartási hiány a költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazott 4,9 százalékos szinten maradjon, s a nominálbérek növekedési üteme ne haladja meg a 14—15 százalékot - hangsúlyozta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Cégvezetők Klubjának keddi országos találkozóján. Veszélyben a mandátum. Több millió forintos adótartozás miatt az Országgyűlés mentelmi bizottsága megindította Morvái Ferenc kisgazda képviselő ellen az összeférhetetlenségi eljárást. A testület 8 igen szavazat és egy tartózkodás mellett fogadta el azt a határozati javaslatot, amely szerint, ha Morvái Ferenc nem rendezi adóhátralékát, képviselői megbízatása megszűnik. Ad a kormány, s visszavesz. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete botrányosnak tartja a pedagógusok szakkönyvvásárlása kapcsán kialakult kormányzati káoszt. A levont közterhek miatt csaknem 6 ezer forintot vettek ki sok pedagógus zsebéből - állítják az érdekvédők. A művelődési minisztérium azonnal reagált, s közölte: a jogszabály szerint a hozzájárulásból csak a közterhekkel csökkentett rész jár a pedagógusoknak. Hosszú sorok a Rábáért. Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg kedden a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. részvényeinek hazai jegyzése. A pakettet december 2. és 4. között, részvényenként 1475 forintos áron lehet jegyezni. Újra kényszerszünet. Nem nyomta ki az Új Magyarország szerdai számát az Egri Nyomda Kft., mert a napilap kiadója többmilliós tartozást halmozott fel a céggel szemben. Egerben október 14-e óta nyomtatják a lapot, amely korábban 32 millió forintos adósságot hátrahagyva távozott a székesfehérvári Vörösmarty Nyomdából. Kétmilliárdos garancia. Kedden megérkezett a Diósgyőri Acélművek Rt. igazgatóságához az a kormány által megítélt kétmilliárd forint értékű hitelfelvételi kezességvállalás, amelyet napok óta vártak. A hitelt a CIB Bank folyósítja. Pannon GSM: új partnerek. A magyar rádiótelefonos cég kártyájával Romániában már két hálózaton is lehet beszélni, keddtől Moszkvában és Montenegróban is használhatók a Pannon-készülékek. Maholnap sertésszív is doboghat emberi mellkasban Újszívesnek lenni nem újdonság Pontosan harminc évvel ezelőtt egy amerikai műtőben hajnali 5 óra 52 percet mutatott a falióra, amikor Barnard professzor felkiáltott: .Jézusom, elindult a szív”! A világszenzációnak számító szervátültetés akkor nem járt teljes sikerrel - a beteg 18 nap múlva meghalt -, de az orvostudomány fejlődésének köszönhetően mára a szív és más szervek transzplantációja rutinbeavatkozássá vált. Erről a küzdelmes útról beszélgettünk a szívátültetéseket itthon elindító dr. Szabó Zoltán nyugalmazott egyetemi tanárral.- Professzor úr! Hogyan emlékszik vissza arra a harminc évvel ezelőtti vasárnapra?-Talán később a Holdra szállás ejtette úgy ámulatba a közvéleményt, mint Bamardék „hőstette”. Főnökömmel szinte azonnal kiutazási engedélyért folyamodtunk az Elnöki Tanács Elnökéhez, de falakba ütköztünk. Ez rosszul esett, bár ma már tudom: az eljárás azonnali tanulmányozása fölösleges lett volna, hiszen az immunrendszerre ható gyógyszerek hiánya miatt évekig még igen magas volt a frissen műtötték halálozási aránya. Áttörésre csak a ’80-as években került sor.-Ami azt is jelentette, hogy itthon a már javában folyó különféle szervátültetések után végre bejelenthették: a Városmajor utcai klinikán ön és csapata készen ál! a nagy pillanatra...-Három évig tartott a felkészülés. Jómagam sebészekkel, altatóorvosokkal, laborosokkal és patológusokkal látogattam az amerikai, francia és német klinikákat, majd napra, órára kész forgató- könyvet készítettünk saját teendőinkről. 1991 novemberében le kellett fújni az első riadót, ám 1992. január 3-án végre műtőasztalra fekhetett Schwarcz Sándor. Azóta is jól van, gyermekének én lettem a keresztapja. — Mekkora feladatot jelent egy orvos számára a szívátültetés?-Technikailag például a májtranszplantáció bonyolultabb. Több az érvarrat, s maga a beavatkozás is hosszabb, legalább 7-8 órás.- Milyen kockázatokkal kell számolni?- Az első napokban fennálló kilökődés- és fertőzésveszélyt korszerű gyógyszerekkel ma már a minimálisra tudjuk szorítani. Problémát jelent viszont a lehetséges donorok számának csökkenése, ezért az agyhalált szenvedett ember szívének kiváltására jó ideje folynak kísérletek. Műszív vagy génsebészeti módszer jöhet szóba.-Az USA-ban ’82-ben alkalmazták a műszívet!-Valóban, ám csekély sikerrel. A betegek zöme a műtét után valamilyen komplikáció miatt meghalt, a szerkezet további finomításán ma is dolgoznak a szakemberek. A génsebészeti eljárás még érdekesebb. < Angliában például egy egész disznókonda immunrendszerét tették az emberéhez hasonlatossá, hogy aztán az állatszíveket transzplantációs műtétekhez használhassák.- Disznószívet emberbe? Kicsit bizarr...-Egyes, emberre átvihető vírusok veszélye miatt egyelőre nem engedélyezik az eljárást, s valóban pszichés gondokkal is szembe kell majd nézni, ám a tudomány nem ismer lehetetlent.- Mely szervek átültetésére van már mód?- A szív, a szív és a tüdő együtt, a tüdők, a vesék, a máj, a szaruhártya, a csont, a csontvelő, a hasnyálmirigy, a belek és a végtagok transzplanA génsebészeté a jövő fotó: feb/kallus györgy tációja terén több ország is jeleskedik, a magyar orvosok ezek közül csupán a tüdő, a tüdő-szív és a hasnyálmirigy átültetését nem próbálták még.- Előbb-utóbb az agyunkat is kicserélhetik...- Ez már nehezebb feladat volna, de ki tudja. Ha ma már egyetlen kis vágás után végrehajtott endoszkópos szívműtétet követő napon hazamehet a beteg, akkor azt kell mondanom: a jövő lehetőségei korlátlanok. Takács Mariann