Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-19 / 296. szám

Hatékonyabb az adóhivatal Eredményes évet zár az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal. Az adóbevételek 4—5 százalékkal haladják meg a tervezettet. (4. oldal) Heti gazdaság Sarkad vároS a megyében Sarkadon melléklet 11-13. oldal melléklet I-IV oldal Csabai tenisztörténelem Az Előre Tenisz Klub több mint fél évszázados történetének legjelesebb éve volt az idei. (8. odal) 1997. DECEMBER 19., PÉNTEK ÁRA: 39 FORINT LII. ÉVFOLYAM 296. SZÁM Remington és Oszter haj- és szépségápolási cikkek bemutatója és kedvezmé­nyes vására 20-40% engedménnyel. Ugyancsak december 21-én Samsung mikrohullámú sütők bemutatója az áruház műszaki osztályán. (83484) Együttműködés a környezetgazdálkodásban Együttműködési megállapodási" írt alá tegnap Gyulán dr. Fórján Mihály, a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója és dr. Lelkes János, a szarvasi Öntözési Kutató Inté­zet igazgatója. Az intézmények szorosabbra kívánják fűzni szakmai, hatósági tevékenységüket. Az ismert háromszög embléma jelzi ezentúl, hogy a gyulaiak turista kolbásza minőségi áru Oklevél a Gyulai Húskombinátnak és a kovácsházi tollfeldolgozónak Kiváló kolbász, kiváló paplan A Kiváló Áruk Fóruma lassan, de biztosan visszahódítja régi népszerűségét a gyártók és a fogyasztók körében. Az idén két alkalommal, tavasszal és ó'sszel hirdettek pályázatot. Az őszi pályázat okleveleit tegnap délelőtt Budapesten, a Helia Hotel­ben adta át dr. Hegyháti József, az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium helyettes államtitkára. Mivel az OKI kutatási tevé­kenysége a környezet legfonto­sabb elemeire — talaj, víz, nö­vény — irányul, eredményeik nagyban hozzájárulhatnak a felügyelőség hatósági döntései­nek tudományos megalapozásá­hoz. A megállapodók szüksé­gesnek látják, hogy megyénkre és a kapcsolódó térségekre — határon túlira is — a fejlesztési koncepciók, tervek megfogal­mazásában, kidolgozásában kö­zösen vállaljanak feladatot a környezetvédelemben, a kör­nyezetgazdálkodásban. Megbí­Rendkívüli elnökválasztó köz­gyűlést tartottak tegnap a 465 tagot számláló kunágotai Ber­csényi Mezőgazdasági Szolgál­tató és Értékesítő Szövetkezet­ben. A közgyűlésen 240 szava­zásra jogosult tag jelent meg, de jelentős számban képviseltették magukat a külső üzletrész-tulaj­donosok is. A választási cere­mónia megkezdése előtt Tóth Mátyás levezető elnök arra kér­te a résztvevőket, hogy egyper­ces néma felállással adózzanak a közelmúltban elhunyt elnök, Gál Sándor emlékének. Pécsik Pál, a jelölő bizottság elnöke elmondta, hogy a jelölé­sek időszakában a szövetkezet­nek (még) 498 tagja volt. A megkérdezett 306 tag összesen 8 személyt javasolt az igazgató­ság elnöki tisztére, ám közülük csak hárman vállalták a jelöltsé­get. Miután a közgyűlésen nem hangzott el újabb javaslat az el­nökjelölt személyére, dönteni kellett arról, hogy ki vagy kik kerüljenek fel a szavazólapra. A jelenlévők nagy többsége zások keretében kölcsönösen foglalkoztatják egymás szakem­bereit a komplexebb probléma- megoldás érdekében, közösen nyújtanak be pályázatokat. Ki­emelt törekvésük, hogy helyet kapjanak a Phare-CBC prog­rammal támogatott magyar— román térségi területfejlesztés­ben környezeti szakmai felelős­ként. Ugyancsak kiemelt fel­adatnak tekintik a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácshoz, a Dél-alföldi Területfejlesztési (Folytatás a 3. oldalon) Zsótér Lászlóra voksolt, így nem lehetett kétséges a vég­eredmény sem: a Bercsényi MSZÉSZ elnöke tegnaptól 163 szavazattal Zsótér László, a szövetkezet eddigi főállatte­nyésztője. Az elnökválasztást követően Varga Imréné főkönyvelő kö­zölte: az igazgatóság hétfői döntése értelmében a szövetke­zet 5 millió Ft-ot fordít arra, hogy a tagok egy részétől visz- szavásárolja a részjegyeket és tízszázalékos névértéken az üz­letrészeket. Ez lehet a magyará­zata annak — és ez. már a tudó­sító megjegyzése —, hogy köz­vetlenül az elnökválasztás előtti napokban(l) több mint 30-cal csökkent a taglétszám. Talán nem eléggé köztudott, hogy aki eladja a 10 ezer Ft-os részje­gyét, annak megszűnik a szö­vetkezeti tagsága; a legközeleb­bi közgyűlésen nem szavazhat, és nem veheti igénybe a szövet­kezeti tagokat megillető ked­vezményes étkeztetést sem. M. Gy. HÍREK Időben fizetnek, (d) Cser Ágnes főigazgató alá­írásával hitelesített levélben értesítették lapunkat, hogy az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztár a jogszabályoknak megfelelően kiutalta az egészségügyi szolgáltatók működtetőinek járó, január­ban esedékes díjakat. így te­hát pénzügyi akadálya nincs, hogy az év végi ünnepek mi­att előrehozott bérfizetési na­pon az egészségügyi dolgo­zók járandóságait az intéz­mények kifizethessék. Befejezve jövőre, (i) Körösújfaluban az idei év legnagyobb beruházásának a művelődési ház felújítása tűnt. Ám a kedvezőtlen időjárás nem teszi lehetővé a 6,3 millió forintos beruházás idei befejezését. Az újfalu­siak csak a jövő évben vehe­tik birtokba a megszépült kulturális intézményt. Szin­tén a rossz idő miatt csak jövőre fejezik be a Felszaba­dulás utca útépítését. Okájnyi Újság, (i) Az Okányi Újság legújabb szá­mából számtalan hír mellett azt is megtudhatjuk, hogy a lakosság adójának egy száza­lékából 60 ezer 348 forintot kapott a helyi művelődési ház. Ezt a pénzt saját erőként tudták felmutatni a Nemzeti Kulturális Alap 150 ezer fo­rintos eszközbeszerzési pá­lyázatán, a próbálkozás ered­ményesnek bizonyult. Városi véradás, (cs) Orosházán a kórház területén lévő új véradó állomásra vár­ták az önkéntes donorokat csütörtökön délelőtt. A felhí­vásra 63-an jelentek meg a véradás szándékával. Mind­össze egy beteget szűrtek ki. A véradóknak a vöröskeresz­tesek kávéval, teával, ebéd­del, naptárral, csokoládéval kedveskedtek. Legközelebb márciusban hirdetnek városi véradó napot Orosházán. Összesen 28 gyártó 81 terméke viselheti három éven át a Kivá­ló Áruk Fóruma megkülönböz­tető jelzést. Az államtitkár el­mondta: az utóbbi évek legsike­resebb pályázata volt a mostani, amelyen ismét sikeresen szere­pelt néhány bútoripari cég. Eb­ben a kategóriában évek óta nem érkezett nevezés a KÁF- titkársághoz. Újra eredménye­sen pályáztak textil- és konfek­cióipari cégek, valamint orvosi műszerek. A Kiváló Áruk Fóru­ma most szabályzatának kor­szerűsítését, természetesen új pályázatok hirdetését, valamint a KÁF Klub megalakítását ter­vezi. A klub együttműködne az ISO 9000-es szabványok sze­rinti minőségtanúsítványt meg­szerzett gyártókkal, valamint a Minőségdíjas vállalkozások ál­tal létrehozott klubbal. Békés megyéből most két cég termékei szerezték meg a KÄF háromszög emblémáját: a mezőkovácsházi Hungária Tollfeldolgozó Kft. tollal és pe- hellyel töltött párnái és paplan­jai, valamint a Gyulai Húskom­binát Rt. „Fortuna” és „Túrista” kolbásza. — Kifejezetten tollal foglal­kozunk, feldolgozzuk és kon­fekcionáljuk — mondja Siklér Gyula, a cég kereskedelmi igaz­gatója. — Fő termékünk a pap­lan és a párna. Korábban is vi­seltük már a KÁF-emblémát, amely mindig három évre szól, tehát a három év leteltével is­mét pályázni kell. —Az ISO- minősítő' bizonyít­ványt is megcélozták? — Foglalkozunk a gondolat­tal, hiszen a nemzetközi piacon, ahová szállítunk, igen magas a mérce. A Gyulai Húskombinát már a végefelé jár a folyamatnak, amely az ISO-minősítésről szó­ló oklevéllel zárul: amint Zám András vezérigazgatótól meg­tudtuk, a jövő év elején lesz meg a dokumentum. — Éppen ennek kapcsán fo­galmaztuk meg az elkövetkező évekre cégünk szlogenjét, ami így hangzik, „Tradíció és minő­ség” — mondta, amikor tegnap délután a Kiváló Áru minősítés apropóján a szóban forgó két (Folytatás a 3. oldalon) / Uj elnök, fogyatkozó tagság &evtác4<»u(L cUtHefreáet ée Mdoy évet (uvá*UCH& tttittdett kedvei ülteti pAAtM&VÜKÁMebf VASEX OROSHÁZA Eleve eldőlt versenyek Gyulán már felépült, Békés­csabán elsőként nyitott a me­gyében, Békésen egyelőre nem lesz, Szeghalmon talán megépítik, pedig tiltakoznak ellenük. A mamutáruházak — merthogy róluk van szó —jöttek, látottak és győztek. A vásárlók szeretik, mert ol­csók. A konkurens kereske­dők már kevésbé, mivel az amúgy is kicsi piaci tortából egyre nagyobb és nagyobb szeleteket vágnak ki. Béké­sen a helyi kereskedők ered­ményesen tiltakoztak az egyik megépülése ellen. Szeghalmon ez már nem jött össze. Bár az őslakos keres­kedők aláírásokat gyűjtöttek, a városi képviselő-testület úgy döntött, győzzön a jobb. Majd eldönti a piac, ki az életképes. A verseny, az ár­harc pedig a vásárlónak ked­vez. Csak az a kérdés, lehet-e versenyről és versenyhely­zetről beszélni egy nehéz és egy lepkesúlyú ökölvívó kö­zött. Tysont még szeretett Kokónk se tudná lenyomni. No nem azért, mintha Kokó rosszul bokszolna, egyszerű­en nincsenek egy súlycso­portban. A Magyarországra betelepült nyugat-európai kereskedőházak milliárdos — nem forintban — bevéte­lekkel számolnak. Tőkeerős­ségük miatt akár azt is meg­engedhetik maguknak, hogy egy új piacon néhány évig le­mondanak a nyereségről, csak azért, hogy a verseny­társakat kiszorítsák. Nem ne­héz belátni, Pali bácsi ga­rázsboltja soha nem tud olyan olcsó árakat produkál­ni, mint valamelyik nagy. De a néhány százmilliós tőkével rendelkező hazai kereskedő cégek sem nagyon tudják fel­venni az eléjük dobott kesz­tyűt. A vevők többsége pedig — sajátos magyarországi helyzet? — oda megy, ahol olcsó az áru. Pali bácsinak tehát jó esélye van a csődre, anélkül, hogy bármit is tehet­ne ellene. A verseny már a rajtnál eldőlt, pedig a ver­senyzők még el sem indul­tak. K. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom