Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-18 / 295. szám
_____________________________Carlo Ranzi majdnem úgy érezte magát nálunk, mint otthon ___________________________ Sv ájcban is tudják: Európa csak egy van Ennek az írásnak a mottójául talán azt is választhatnánk, amit a minap a magyarok nagyvilágban történő' sikeres elismertetéséért kitüntetést kapottak egyike, a Párizsban élő irodalomtudós, Fejtő Ferenc mondott. Nevezetesen, hogy Magyarországon kevesebben hiszik, hogy „sokat érnek”, mint az a valóságban tapasztalható. Magyarul, gyakorta kishitűek vagyunk értékeinket illetően. Nem kellene mindig a szőnyeg szélén toporogni akkor is, amikor a közepén sem keltünk feltűnést... Azt a beszélgetést, amelyet a Regional CIRCOM, az Európai Regionális Televíziók Szövetségének Luganóban élő, dolgozó svájci elnökével, Carlo Ranzi úrral Mezőhegyesen készítettünk, a szervezet magyarországi kongresszusának egyik „kitekintő” kirándulásán, kifejezetten megerősíti Fejtő Ferenc vélekedését. —Mielőtt „messzebbre" mennénk, őszintén, kollegálisan ossza meg velünk: amit itt a kétszáz éves Ménesbirtok körbejárása közben tapasztalt, az jóízűen mellbepaskolta, netán ellenkezőleg, letaglózta... — Egy kicsit mellbevágó a kérdés, de tudom, ha én ülnék az asztal másik felén mikrofont tartva a kezemben, nyilván megkérdeznék valami hasonlót. Nos, beleszámítva azt is, hogy nem illik a vendéglátók bizalmával visszaélni, nyugodt szívvel mondhatom, én itt ma éppen olyan jól éreztem magam, mintha egy Sion- kömyéki farmra látogatunk. Legfeljebb annyi a különbség, hogy ott meredek hegyek lábánál figyelhettük volna meg, miként is működik egy korszerű mezőgazdasági centrum. — Vajon minden svájci eny- nyire lelkendezne, ha megkérdeznénk? — Csak egy kollega tud így provokálni..., de még komolyabbra fordítva a kérdést, csak azt mondhatom, hogy aki hitelesen meggyőződött egyszer is az itteni állapotokról, az nem vélekedhet másképp. — Egyszerre szűkítve és tágítva is a kört, a területi televíziókban dolgozó kollegák hogyan vélekednek arról a kérdésről, amely így szól: mi megérdemeljük az EU-tagságot? — Lényegretörő leszek, mert meggyőződésem, hogy az emberek döntő többége nem két Európában gondolkozik, keletiben és nyugatiban, mert egy földrész létezik. Nekünk, újságíróknak egészen biztosan ez a véleményünk, és ennek megfelelően ezt igyekszünk is terjeszteni, népszerűsíteni a nézőink körében. Magyarország Európához tartozik. — Szóval, továbbgondolva mindezt, hazánkról vajon a „hivatásos megítélők” is így gondolják? — Nagyon remélem, legalábbis mi ezért igyekszünk sokat tenni, dolgozni. Annak ellenére, hogy vannak viták, döntően politikai viták, nagyon remélem, Magyarország minél hamarabb csatlakozik az egyesült Európához. — Svájcban járva többször is meggyőződtem arról, hogy— ez közismert — igen tartózkodóak az emberek, úgy is fogalmazhatnék, ragaszkodnak a konvenciókhoz. A szó jelzése alatt itt elsősorban azt értem, hogy nehezen változtatnak bevett szokásaikon, és ha így nézzük, ez ugye nemfeltét„A régiók megismertetése egymással nekünk is alap- . vető célunk” lenül segíti a mi jobb megítélésünket. — Számítottam erre a kérdésre is, hogy engem, mint az Európai Unióhoz szintén nem tartozó svájcit arról kérdeznek meg, a magyarok ugyan mikor léphetnek már Európába? Mert ezt a kérdést én is föltehetném... Nos, nálunk az emberek köztudottan nagyon megosztottak. Ötven százalékuk nagyon szeretne belépni, másik felük egyáltalán nem. Varinak, akik nagyon aktívak, „nyomják” a csatlakozást, mások minden fórumot megragadnak, hogy ezt akadályozzák. Úgy vélem, ezzel együtt is hamarosan mindketten egyformán ott leszünk a szervezetben. Talán, ha összehoznák a magyar és a svájci politikusokat mostanában, akkor még az sem lenne elképzelhetetlen, hogy együtt menjünk Európába... — Carlo, már érintettük, de mégis, mi újságírók mennyit tudunk tenni ezért, ha már annyira mondják rólunk a kívülállók, hogy a negyedik, mások szerint ötödik hatalmi ág vagyunk? — Meg vagyok győződve róla, hogy sokat tudunk tenni. Példaként mondom, hogy Svájcban a déli régiókban élők — talán az általunk is érzékeltetett kép segítségével — sokkal jobban megértik az északi olaszok problémáit, mint a messzebb lakók, mondjuk a német határhoz közeliek gondjait. Ez a szituáció egész földrészünkre érvényes. — Végül megint csak egy kicsit ismételve magunkat, visznek- e haza a kollegái képletesen fogalmazva tisztuló levegőt a mi régiónkból, ami persze épp úgy Magyarország része, mint Székesfehérvár vagy Szombathely környéke? — Akik itt ülnek körülöttünk, jól tudják, hogy ez a képletesen fogalmazott levegő egyre tisztul s ezt bizonyára „továbbadják”, mert ez a dolguk. A Regionális Televíziók Európai Szövetségének egyébként nyilvánvaló feladata a közös együttműködés szorgalmazása. Ez egy fontos csatorna népeink sorsának reális bemutatásához, az igazi országkép megfestéséhez. Nem tagadható, még vannak tennivalóink nekünk is. Annál is inkább, mert még sokan nem jártak sohasem Magyarországon. —És Ön? — Természetesen én már jártam, legutóbb 1979-ben, s már húsz évvel ezelőtt is megtaláltam a magyarok értékeit, de ez már félig-meddig magánügy. Azt azonban mondhatom, engem ez az ország, főként most, nem arra a különbségre emlékeztet, hogy itt inkább síkság van, nálunk pedig magas hegyek, hanem azt juttatja eszembe, hogy majdnem olyan, mintha otthon lennék... Fábián István Először Magyarországon ismertették Januártól új DIS Az Európai Unió segélyprogramja, a Phare háza táján sok minden változott Magyarországon, különösen a decentralizált megvalósítási rendszerben (angol rövidítése szerint DIS-ben). A DIS lényegében a Phare- programok szabályzata, magában foglalja a teljes mechanizmusrendszert. Meghatározza például, hogyan lehet pályázni, miként történik az elbírálás. A témában Budapesten december 8—9-én továbbképzést tartottak, amelyen Galovicz Mihály, a békéscsabai Phare-CBC iroda vezetője is részt vett. — A találkozón megismertük az 1998 januárjától érvénybe lépő új DIS-t — mondta az irodavezető. — Érdekesség, hogy a kelet-európai országok közül elsőként Magyarországon vált „közkinccsé” ez a szabályrendszer. Tudni kell, hogy a jelenleg „futó” Phare-programokra, illetőleg az 1998-ban indulókra is vonatkozik az új DIS, amely lényegi változásokat nem, pusztán finomításokat jelent. Az azonban továbbra is követelmény — mint eddig —, hogy átlátható rendszert, megfelelő piaci versenyt kell biztosítani. L. E. ___________Kamera előtt a civil szervezetek____________ De mokrácia saját használatra Recept nélkül, demokrácia saját használatra. A műsor nem ismeretlen a Csaba Televízió nézői előtt. A sorozat, melynek hét adását láthatták már, nemcsak Békéscsabán a tévénézők, a helyi demokráciával, a civil szervezetek, kisebbségek lehetőségeivel, problémáival foglalkozik. A sorozat egyes részeihez a Phare-CBC porgram nyújtott anyagi támogatást. — Először egy 12 részes sorozatot terveztünk, melyre egy amerikai programból nyertünk támogatást — mondta Szudár László, a Csaba Tv ügyvezető igazgatója. — Amikor elkezdtük a' forgatást, kiderült, nagyon sok téma hiányzik még. Ezért amikor megjelent a Phare pályázata, a United Way Békéscsaba Alapítvánnyal közösen megpályáztuk a támogatást. így a sorozatba bekerülhettek a helyi civil szervezetekről, a nemzetiségekről, a határmentiség lehetőségeiről és hátrányairól szóló részek. A megyében egyik média sem foglalkozott még ilyen mélységben a helyi civil társadalommal, a nemzetiségekkel, az országos televíziók sem szenteltek még műsoridőt ebben a témában Békésnek. A Csaba Tv a sorozattal — a United Way Alapítvánnyal közösen — most megpróbálja ezt az űrt pótolni. Eddig hét részt láthattak a nézők. A visszajelzések alapján a kisebbségek, a civil szervezetek jó néven veszik, hogy foglalkozunk gondjaikkal. Sajnos a műsoridő véges, nem minden fér be egy-egy részbe, ez kritikaként el is hangzott. Igyekszünk a lényeges problémákra koncentrálni, és ebben sokat segítenek a műsor külső szakértői. Többen jelezték, jó lenne, ha jövőre folytatni tudnánk a sorozatot. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, természetesen a jövőben is szeretnénk foglalkozni a témával. ^ K. A. Hosszúnak ígérkezik a menetelés az európai uniós tagságig A Nyugat alaptalan félelmei Rossz nyelvek szerint ha titkos szavazással kellett volna dönteni Luxemburgban az Európai Unió bővítéséről, az indítvány nem kapta volna meg a voksok többségét. A hat ország — köztük hazánk — csatlakozási meghívása nagy próbatétel mind a pályázó államoknak, mind az integrációs szervezetnek. Nemcsak a tagság várományosai cipelhetik be problémáikat a közösségbe — például Ciprus a török— görög ellentéteket —, hanem most már az EU felépítése is megkérdőjelezhető: a bővítés melletti döntéssel elodázhatatlan a reform. A képlet ma úgy szól: nem csupán Magyarországnak, Csehországnak, Lengyelországnak, Észtországnak, Szlovéniának és Ciprusnak kell felzárkóznia és bizonyítania érettségét a belépésre, hanem az Uniónak is fogadókésszé kell válnia. Mai számítások szerint ez akár tíz évig is eltarthat. Kulcsfontosságú kérdés a mezőgazdasági támogatások átalakítása, a szerkezeti reform végrehajtása. Vajon megbirkóznak-e ezzel Brüsszelben belátható időn belül, miközben az ajtó előtt toporgók lázas sietséggel igyekeznek „honosítani” a 200 ezer oldalnyi uniós jogszabályt? Még arra sincs egyértelmű elképzelés, miként kíván a Nyugat hozzájárulni a közös biztonsághoz az Europol, a földrész közös rendőrségének megerősítésével akkor, amikor majd Magyarország lesz a megnagyobbodott integrációs szervezet végvára. Különösen a gazdaszövetségek idegesek, főként ti szegényebb déli tagállamokban. Azzal riogatják a parasztokat, hogy a keletről beáramló áru tönkreteszi őket, ráadásul minden támogatás az elmaradottabb jövevényeknek jut majd. A volt NDK példáját emlegetik, pedig a párhuzam hamis. Míg ugyanis az egyesülés után a keletnémeteket a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében gyorsan a nyugati életszínvonalhoz kellett legalábbis közelíteni, az Unió keleti bővítésével ilyen kényszer nem áll fönn. A különbségek még jó ideig megmaradhatnak, mint ahogyan ma is léteznek például Görögország és Olaszország, vagy Portugália és Németország között. Annak idején Spanyolország belépése nem kis riadalmat keltett Franciaországban, később viszont épp a határrégiók profitáltak a legtöbbet a közös tagságból. A Nyugat félelmei tehát alighanem alaptalanok. Mint ahogyan a bővítés kapcsán sokat emlegetett többletköltségek is érzékelhetően csak négy-öt év múlva jelentkezhetnek. Az üzletemberek a megmondhatói, hogy a befektetések, az olcsó munkaerő révén máris tetemes haszon származik a nyitásból — mindkét oldalon. Toronyi Attila Kelet-európai SZAKÉRTŐK AJÁNLÁSA Elhalasztott KONFERENCIA November közepére tervezték Brüsszelbe azt a Phare-CBC konferenciát, amelyen a segély- program új orientációját vitatták volna meg a résztvevők. A találkozót elhalasztották, mert jelenleg az Unió központjában dolgozók egészen más kérdésekkel vannak elfoglalva. A belgiumi eszmecsere helyett — magyar kezdeményezésre — munkaülést szerveztek a kelet-európai uniós szakértők számára -— tájékoztatta lapunkat Galovicz Mihály, a Romániával határos négy magyar megye békéscsabai székhelyű regionális Phare-CBC irodájának vezetője. — A megbeszélésen a résztvevők ajánlást fogalmaztak meg a segélyprogram új orientációjának tervezetével kapcsolatban. A dokumentumot hamarosan megküldik a jövő év elejére halasztott brüsszeli konferencia számára. (e) Vendéglátás nyugati módon A példa még a nyolcvanas évekből való. Valahol, odafenn északon jártak a békéscsabai tornászok, talán Svédországban. Nem hűvösen, nagyon is barátságosan fogadták őket, és megvolt a verseny utáni szokásos fogadás is... Amely igencsak emlékezetes marad honfitársaink számára. Éhesek maradtak rendesen. Tévedés ne essék, megterítették szépen a nagy asztalt, volt is rajta sok finomság, csak... csak éppen az étek a ,fél fogukra" sem volt elég. Sőt, mesélték utóbb némi csalódottsággal, menet közben, egyszer csak leszedték a maradékot is. Gyengéd figyelmeztetésként, hogy ennyi, eddig tartott, és kész. Alkohol, talán mondanom sem kell, egy csepp sem volt az asztalon. Akkoriban nálunk még egy-egy ilyen megvendégelés — kivált külföldiek esetén — csak roskadásig megtelt hosszú asztalok mellett volt elképzelhető. Később, az Egyesült Államokban járva magam is meggyőződhettem róla, egy fogadás ott sem tart hajnalig, alkoholt—-ezalatt a habkönnyű Budweiser sör értendő — inkább csak mutatóban, az illendőség okán raktak ki néhány üveggel. És amikor elfogyott a szendvics, dinnye, narancs, miegymás, bizony senki sem szaladgált a konyha felé a felszolgálók közül. Pár éve a Barcelona kézilabdázói Szegeden felháborodva közölték, csak kétágyas szobákban hajlandók aludni. Minő érdekesség, a sokezer forintos ajándékcsomag kiosztásakor, meg a terülj-terülj asztalkám láttán senki sem reklamált. A magyarok szinte lesték minden kívánságukat. Nehogy még azt mondják rólunk, no ezek aztán még messze vannak Európától. Ha nem vagyok tanúja, máig sem hinném el, mi történt, amikor a Tisza-partiak a katalán fővárosban vendégeskedtek. Nem szaporítva a szót, írd és mondd, még egy papírból készült klubzászlót sem kaptak cserébe a mieink. Egy év múlva így jártak Párizsban is. Ha már a franciáknál tartunk, a legfrissebb példát az orosháziaktól hallottam. Asztaliteniszező vendégeiknek ők is igyekeztek magyaros vendéglátást biztosítani. Cserébe kapott egy kis trikolórt — a csapat. Nem károgásból mondom, de ne nagyon számítsanak többre vendégként sem. Kétségtelen, az utóbbi időben — szerencsére — nálunk is szerényebbek lettek a házigazdái megvendégelések, de ezen a „vonaton” mégis nyugodtak lehetünk: megfelelünk az európai mércének. Sőt! (fábián)
