Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-16 / 293. szám

DÍSZFÜZÉR hl kork írói Gyulán, a Göndöcs Benedek Szakképző Iskolában nyílt kiállítás karácsonyi díszekből, amelyek a legkülönfélébb anyagokból készültek (12. oldal) ÜNNEPI ASZTAL... Karácsonykor végre együtt ül asztalhoz a család. Döntően fontos ilyenkor a terítő, az evőeszközök és a lakásba kerülő díszek (13. oldal) ...NÉGY1ÁBIÍ AJKKAL Akár tetszik, akár nem, itt a tél. Négylábú barátaink nem védekezhetnek a hideg ellen ruhával, cipővel, de van saját bundájuk (13. oldal) Magánnyugdíj, vegyes nyugdíj, választhatunk IX. Időskorunkban MEGNYUGODHATUNK? A megyei nyugdíjbiztosítás igazgatója, dr. Vízhányó Mihály se­gít eligazodni a társadalom- és nyugdíjbiztosítási változások új rendszerében. Amennyiben olvasóinkban kérdés merül fel ezekkel kapcsolatosan, írjanak, igyekszünk válaszolni. — Az új ellátási rendszerben a magánnyugdíjpénztári tagság a pályakezdőknek kötelező. Pá­lyakezdőnek azt kell tekinteni, aki életében először 1998. júni­us 30-át követően létesít járu­lékfizetési kötelezettséggel járó jogviszonyt és 42 évesnél fiata­labb. 1999. augusztus 31-ig azonban az is beléphet a kötele­ző magánnyugdíjpénztárba, akinek ez nem kötelező, de te­vékenysége alapján nyugdíjjá­rulék fizetésére kötelezett, vagy nyugdíjjárulék fizetésére meg­állapodást köt. — Hogyan kezeli a befizetett összegeket a magánpénztár és milyen mértékben kell fizetni a hozzájárulást a tagnak? — A magánpénztár a költsé­gekkel csökkentett befizetéseket — hozamait — az egyéni szám­lán gyűjti. A tag az általa kötele­zően fizetendő nyugdíjjárulék egy részét tagdíjként fizetheti be. Ennek összege jövőre a havi jövedelem 6, 1999-ben 7, 2000- től pedig 8%-a. Az alapul szol­gáló jövedelem a bruttó átlagke­reset kétszerese lehet, amelynek összegét minden évben jogsza­bály állapítja meg. A várható összeg 1998-ra havi 130 000,- Ft. A felső összeghatár 10 szá­zalékáig a tagdíj önkéntesen, esetleg a munkáltató által átvál­lalva, kiegészíthető. Ez azt je­lenti, hogy a 60 000,- Ft-os jö­vedelemmel rendelkező tag egyéni számláján 1998-ban ha­vonta 3600,- Ft-ot gyűjthet befi­zetés nélkül, amely 6000,- Ft-ig kiegészíthető. Az egyes pénztá­rak működési költségeit termé­szetesen figyelembe kell venni. Aki önként választotta a ma­gánpénztári tagságot, 2000. de­cember 31-ig bármikor vissza­léphet a kizárólagos társada­lombiztosítási rendszerbe, ha visszautaltatja számlájának ösz- szegét is. Áz egyéni számlán össze­gyűlt pénz a tagé. Halála esetén kedvezményezettje, ha kedvez­ményezettet nem jelölt, örököse rendelkezhet a számlán össze­gyűlt összeggel. — A nyugdíjbiztosítási alap alakulása miként alakítható és milyen lehetőségei vannak az egyéni számla nyitásának? — A biztosított számára ter­mészetesen nem maradhat kö­vetkezmények nélkül a nyugdíj­járulék elvonása a nyugdíjbizto­sítási alapból. Az, aki az egyéni számlán gyűjtött nyugdíjjárulé­kát nem utaltatja vissza a nyug­díjbiztosítási alapba, az egyéb­ként járó nyugdíjnak háromne­gyedét kapja. Ezt a nyugdíjat egészíti ki az egyéni számlán gyűjtött összeg. Az egyéni számla összegéről a tag a társadalombiztosítási rokkantsági vagy öregségi nyugdíj jogosultságának meg­nyílásakor rendelkezhet. Lehe­tőségei: az összegyűlt összeget a jogszabály előírásai szerint visszautaltatni a nyugdíjalapba; a megtakarítás teljes összegét felvenni, ha a tagdíjfizetés idő­tartama nem érte el a 180 hóna­pot; saját maga részére életjára­dék megállapítását kérni; saját maga és kedvezményezettje ré­szére életjáradék megállapítását kérni; saját maga részére életjá­radék megállapítását, kedvez­ményezettje részére pedig meg­határozott időtartamú járadék megállapítását kérni. (Folytatás a 12. oldalon) __________Anya! Ezt nem teheted! Sz ükségünk van rád! Margit, amikor elvégezte az általános iskolát, egy gyárban szürke kis segédmunkásként helyezkedett el. Tanulni nem volt kedve, pedig a tanárok jó eszű gyereknek tartották. Jó kollektívába került, s tulajdonképpen elégedett volt a helyzetével. A sors kiszámíthatatlansága folytán azonban nem kellett a gyárban ledolgoznia az életét, ahogyan azt tervezte, mert egy januári napon rosszul lett, s beszállítot­ták a megyei kórház belosztályára. Vakbélgyulladás. A nála húsz évvel idősebb főorvos műtötte, s talán monda­nom sem kell, beleszeretett a 17 éves lányba. Feleségül kérte. A főorvos szeretetreméltó volt, becézte, szerette, s se­gítette ifjú asszonyát. Margit pedig rövidesen szült egy fi­út, Robit, és egy évvel ké­sőbb egy kislányt, Katit. Imádta a gyerekeit, s a kívülállók azt látták, jól ne­veli őket. Semmi baj nem volt mindaddig, amig a gye­rekek iskolába nem kerültek. Reggel az apjuk elvitte őket, délben az anyjuk ment értük. S ez így ment nap mint nap. Csakhogy az asszonyt az évek múlásával nem elégítette ki a gyereknevelés és a háztar­tás. Unatkozni és inni kezdett. Zugivóvá vált. Mire a gyere­kek 11, illetve 12 évesek lettek, többször tapasztalták, hogy anyjuk a sárga földig leissza magát. A férj tehetetlen volt. Mire este hazaért, feleségét mély álomban találta. A lakás­ban felfordulás és hideg va­csora várta. Ha azt akarta, hogy a gyerekek is meleg ételt egyenek, nekiállt, hogy egy ta­sakos levest és egytál ételt ké­szítsen. Pedig holtfáradt volt, különösen műtéti napokon. Repültek az évek, az ünnepek mindig úgy teltek, hogy az asszony már délre megitta a maga adagját, s estére teljesen „kiütötte magát”. Megvett ő minden szépet és jót a gyere­keknek, talán még többet is, mint amire szükségük lett vol­na. Szerette is őket a maga mód­ján, de talán nem úgy, ahogyan el­várták. A családja előtt sohasem ivott, az italt a la­kás különböző helyein rejtette el. A kamra bizo­nyult a legjobb rejtekhelynek, hi­szen oda ritkán nyitottak be a csa­ládtagok. Meg­meghúzta a vod- kás üveget, s ott folytatta, ahol ab­bahagyta. A gye­rekek sokáig kö­nyörögtek az ap­juknak, tegyen valamit. De a fér­fi, talán még ön­magának sem vallotta be az iga­zat. Homokba dugta a fejét. Azt mondogatta a gyerekeknek, bizonyára té­vednek, az anyjuk nem iszik annyit, ami ártalmas lehetne az egészségére. Egy idő után már nem szóltak az orvos apjuknak. Teljesen felesleges­nek tartották. Mindketten le­érettségiztek, s beiratkoztak a főiskolára, távol otthonuktól. Egyre ritkábban látogattak ha­za, mert lelkileg nehezen vi­selték el anyjuk leépülését. Margit hirtelen egyedül ma­radt. Feleslegesnek érezte ma­gát. Sokat tépelődhetett, s egy­szer talán bekattanhatott, miért maradt magára. Imádott fia néha hetekig nem hívta telefo­non. Kati is egyre ritkábban jelentkezett. Úgy érezte, vége. Mindennek vége. Illuminált állapotban harminc altatót vett be egy deci vodka segítségé­vel. Robi, a fia mintha meg­érezte volna, bajban van az édesanyja. Hiába hívta telefo­non, hogy bejelentse, délután érkezik, senki sem vette fel a készüléket. Amikor benyitott a lakásba, az anyját a földön fekve találta. Dühösen rángat­ni kezdte. Azt hitte, a szokásos részegség. Aztán észrevette, ez más, valami nagy baj lehet. „Anya, ezt nem teheted! Szük­ségünk van rád” — kiabálta, s férfi létére sírni kezdett. A mentő szinte az utolsó percben vitte be. Mindez karácsony előtt három héttel történt. Robi üvöltve vonta fele­lősségre az apját, akit porig sújtott felesége öngyilkossá­gi kísérlete. Hallgatta a fiát, s arra gondolt, talán le kelle­ne kenni neki egy pofont, ne viselkedjen így vele. Aztán rádöbbent, nincs erkölcsi alapja. Robinak igaza van. Ha odafigyel rá, amikor any­ját féltve arra .kérte, tegyen valamit, struccpolitikát foly­tatott. Nincs tehát joga arra, hogy a fiára haragudjon. Még mindig szerette a fele­ségét, olyannak, amilyen. S azon gondolkodott, hol ront­hatta el? Mikor kezdett el in­ni az asszony? Mi elől mene­külhetett az alkohol fogságá­ba? Mi elől? Hiszen ő — hi­te szerint — mindent meg­tett, hogy a családja boldog legyen. Semmiben nem szenvedtek hiányt. Margitot nem engedte dolgozni. Azt akarta, hogy otthon marad­jon, s nevelje a gyerekeket. Annak idején azért nem vet­te el a gyűrűs menyasszo­nyát, aki orvos volt, mert a nő nem akart lemondani a hi­vatásáról. Márpedig az or­vosnak ügyelnie kell, nem is keveset. S akkor ki neveli a gyerekeket? Persze ezen már kár meditálni. Az asszonyt elvonókúrára kell vinni. Bár­mennyire is viszolygott a gondolattól, meg kell tenni. Az asszonyért, a gyereke­kért, őérte. Talán van még visszaút. Béla Vali Annyira fáj... A HÉT FOTÓJA Jegyzet Szívből szerezz örömet! Amikor pár évvel ezelőtt meghallottam, hogy tanfolyamot szerveznek ,.Tanulj meg szeret­ni" címmel, elnevettem magam. Micsoda butaság! Ugyan ki az, aki nem tud veleszületett termé­szetességgel szeretni? Hogyan lehet megtanulni szeretni? Azóta másként gondolkodom. Bizony lehet, meg kell tanulni szeretni. Elsősorban önmagun­kat, hogy aztán másokat is sze­retni tudjunk. Gondolom, most sokan mosolyognak, mint annak idején én is. Pont magamat ne szeretném? Ugyan már, dőreség! Nézzen csak a lelke mélyére az, aki nevet. Nem szokta magá­ról azt mondani: „kövér vagyok, elviselhetetlen a természetem, ronda az arcom, mint egy kuko- ricakóró olyan az alakom...” és még sorolhatnám napestig, mi minden kivetnivalót találunk ön­magunkon. Márpedig aki igazán tud Szeretni, úgy fogadja el ön­magát, amilyen. Kövér, sovány, csúnya, tök mindegy. Csak béké­ben legyünk önmagunkkal, ak­kor tudunk másokat is elfogadni olyannak, amilyen. Napok múlva itt a szeretet ün­nepe. Ne az legyen a legfonto­sabb, hogy kinek milyen drága ajándékot veszünk. Inkább az, örül-e, akinek szánjuk? Mert hi­ába kapja meg csemeténk a har­mincezer forintos nintendót, vagy az áhított Barbie-babát. Egyáltalán nem biztos, hogy örülni fog neki. Kérte, megkap­ta, kész! Mi ebben a meglepetés? Emlékszem, amikor a fiam 13 éves volt. Arra kért, születésnap­jára vegyek neki egy görkorcso­lyát. Nem volt filléres dolog, gyűjtögetni kellett rá. Egyetlen egyszer vette fel, aztán elajándé­kozta az unokatestvérének. Ami­kor felelősségre vontam, azt fe­lelte: Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szüksé­gem, amit kérek, csupán kipró­bálom, hogy mit csikarhatok ki belőled!” Jó lecke volt. Azóta egész évben arra készülök, hogy örömet, meglepetést szerezzek. Nem várok kívánságlistát, ha­nem figyelem a gyerekeimet. Ilyen egyszerű. Tényleg csak egy kis odafigyelés. Miről beszélnek, mi foglalkoztatja őket? S ha időt szakítunk arra, hogy néha „par­lamentet játsszunk”, ahol min­denki elmondja örömét, bánatát, már nincs is nehéz dolgunk, hogy ajándékainkkal szerette­inknek igazi örömet szerezzünk. B. V. Jégszobrászat. Mínusz 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet Moszkvában, lehetőséget adva a jégszobrászoknak valami „maradandó” létrehozására fotó: feb-reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom