Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-06 / 259. szám

4

NEMI ERŐSZAK

1997. november 6., csütörtö

Megmutatta a micsodáját

Állandó fenyegetettség

„Lányomék még a nyár elején a nászasszonyomékhoz költöztek. Albérletben laktak eddig, most építkeznek, ezért, spórolásból döntöttek így. Minálunk nem fémek, mi a telekkel tudtuk segíteni őket. Minden remiben is volna, ha az unokámat biztonságban tudnám...”

Csakhogy: levélírónk vejé- nek van egy alkoholista bátyja, aki a szülői házban él, és aki már életfogytiglannak tetsző kapcsolatot kötött az alkohollal, amit sem elvonókúra, sem több- rendbeli rendőrségi eljárás nem tud megbontani. Már nem lehet megállapítani nála, vajon azért beszámíthatatlan, mert részeg, vagy mert aznap még nem jutott italhoz.

„Érdekes, a vöm belátta, mikor fiatal házasok voltak, hogy őnáluk emiatt nem lehet rendesen élni, most meg nem veszi tudomásul, milyen rettenetes veszélynek teszi ki egyetlen lányát (tizenegy éves az unokám). Most a kislányt nem fizették be a napközibe, mert a nászasszonyom úgyis főz. így aztán délután egyedül marad a gyerek, mivel a nagyszülők szinte estig a kertben vannak, nem szokták meg azt, hogy egy ekkora gyerekkel foglalkozni kell. Az a szörnyű alak meg a legváratlanabb időpontokban van otthon, mivelhogy nem dolgozik, de az italozás fáradalmait ki kell pihennie valamikor. A múltkoriban sikerült szóra bírni a gyereket, mert láttam, hogy baj van. Egyszer megmutatta a micsodáját ez a szörnyeteg ennek az ártatlan kislánynak, és

mikor elfutott a gyerek, még fenyegette, hogy nagyon megjárja, ha eljár a szája. Legutóbb pedig a szobában lepte meg és le akarta vetetni a bugyiját a kislánynak, de épp hazajött a lányom. Megint megfenyegette, nem is mert szólni a gyerek, csak hányt egész este. Én mondtam el a lányomnak, meg a vömnek. Lett is hatalmas botrány, a vöm azt ordította, hogy bemocskolom a családját, mindenki tudta régóta, hogy nem állhatom őket meg ilyesmi, mert az ő testvére iszik ugyan egy kicsit(?!>, mint minden férfi, de ilyen mocskosságot hogy mondhatok róla. Különben is, minálunk nem lehet ellakni, biztos irigységből vadítom a gyereket. A kislány meg azért hány és azért ideges, mert új iskolába került, ahol magasabbak a követelmények. Nem értem, miért van, hogy a lányom is inkább a vömnek hisz, mint a saját gyerekének! Két hete már nem jöttek el hozzánk... Beleőrülök az aggodalomba és a tehetetlenségbe!”

Drága asszonyom, ha így tesz, ki védi meg a kislányt?

JLányával kapcsolatban azt gondolom, nagyon beleélhette magát abba, hogy a jobb sors, a saját otthon már csak karnyújtásnyira van, és pillanatnyilag képtelen elviselni, ha mindez megint megfoghatatlan távolságba kerülne és talán azt érzi, „kibírjuk már féllábon is, addig nem történhet semmi”. Pedig a gyerek tényleg belenyo- morodhat tényleges erőszak nélkül is; az állandó fenyegetettség egy emberi tartását levetkőzött, leépült alkoholista eltorzult szexualitása teljesen kibillentheti a kislányt a pszichoszexuális fejlődés normális kerékvágásából. Feltétlenül meg kell őt védeni!

Kedves olvasónknak azt tanácsolom, próbáljon meg lányával kapcsolatba kerülni újra, ha másként nem megy, keresse meg a munkahelyén, ezzel is hangsúlyozva aggodalma komolyságát.

Ijesztő és kétségbeejtő, mennyi szexuális zaklatás, sőt erőszak történik családon belül, kiskorú lányok ellen. S a legtöbb esetben az anya tudja, de legalábbis sejti, mit tesz élettársa „nevelt” lányával, vagy — sajnos nemritkán — a vér szerinti apa a gyermekével. S az anya hallgat, mert fél a társ elvesztésétől és retteg a brutális megtorlástól... De én azt gondolom, mire eljut egy anya idáig, addigra már annyi érzelmi nélkülözést kellett elszenvednie, hogy már egyáltalán nem hisz semmilyen cselekvés erejében, s mind jelenét, mind jövőjét teljesen kilátástalannak tartja, és ugyanilyen perspektívátlanul viszonyul gyermekei életéhez is.

Kedves asszonyom, én úgy érzem, önöknél nem ez a helyzet. Ám ha próbálkozásai továbbra is sikertelennek bizonyulnak, érdemes a Családsegítő Szolgálat segítségét kérni vagy gyámügyi szakemberhez fordulni.

Frank Ágnes

pszichológus

Erőszakos nemi közösülés

1. Bűncselekmény, amelynek elkövetőjére minimum két év szabadságvesztés vár.

2. Egyes kutatók szerint jobb, ha az áldozat csöndben marad, mert az esetleges ellenállás biztos, hogy brutálisabbá teszi az elkövetőt. Természetesen nagyban függ az áldozat egyéni temperamentumától és az elkövetés körülményeitől is, hogy mit tesz.

3. Az áldozat minél hamarabb keressen fel orvost vagy a rendőrséget, ha lehet, bírja ki mosakodás nélkül, ez fontos a bizonyítékok szempontjából.

4. Fiatalkorú áldozatok forduljanak feltétlenül valamely segítőhálózathoz.

Tinitanácsadó

1. Sötétedéskor ne mászkálj egyedül kihalt helyeken (park, gyártelep stb.)! Inkább kerülj egyet bevásárlásnál!

2. Vonaton még világosban is keress olyan vagont, ahol emberek vannak, ne maradj egyedül! Ha más lehetőség nincs, válaszd a mozdony mögötti kocsit, ahol rendszerint a kalauz is tartózkodik!

3. Önvédelmet is tanulhatsz, különböző sportágak hirdetnek csoportokat!

4. Ne menj haza a diszkóból olyannal, akit most ismertél meg. Akkor meg aztán pláne ne, ha többen vannak!

5. Nyaraláskor ne aludj a szabadban, csak csoportosan, még autóban sem!

6. Ha úgy érzed, hogy ismerőseid vagy rokonaid körében veszélyeztetett vagy, térj ki az útjukból mindig! Ha nem elég, mondd el valakinek megérzésedet.

Hogy lehettem ilyen hülye?

Éjszaka két órakor csengett a telefon. Odakászálódtam, álmos, szomorú férfihang kérlelt: „Gyere el hozzám kicsit! Teljesen ki vagyok készülve! Szükségem van rád!” A hang tulajdonosát, Pétert régóta ismertem, még soha nem hallottam ilyen elkeseredettnek. Mégis ásítva elhárítottam kérését, letettem a telefont, de pillanatokon belül ismét belevisított az éjszakába.

„Kérlek, ne hagyj egyedül! — kezdte újra. — Csak egy kicsit dumálunk, kifizetem a taxit...” Na, jó gondoltam magamban, csak amikor a taxiban rám bámult a sofőr, futott át rajtam rossz érzés, hátha hibát követek el.

Elhessegettem magamtól e gondolatot és máris a liftben voltam, útban Péter lakása felé.

A lakásban rendetlenség fogadott, Péter szomorúan ült a földön a káosz közepén, ivott, kezében félig üres borosüveg. Mi történt? — kérdeztem, miközben lehajoltam hozzá. Vállamra hajtotta a fejét, szemembe nézett és közölte, hogy elbocsátották a munkahelyéről. Megpróbáltam szavakkal vigasztalni, miután már kellően elálmosodott, az ágyhoz kísértem. Éppen betakarni készültem, amikor szinte érthetetlenül mormogta: „Gyere, feküdj le velem!” Úgy tettem, mintha nem hallottam volna szavait, megpróbáltam kezemet kiszabadítani szorításából. A fogás azonban egyre erősebb lett... „Hagyj békén!” — mondtam, hangsúlyom inkább udvarias, mint durva vagy mérges volt. Nem tudtam őt komolyan venni, teljesen kikészült, de továbbra is szorította a kezemet. „Hagyj békén!” — ismételtem immár hangosabban. Ahelyett, hogy elengedte volna a kezemet, inkább magához szorított. Szájával számat kereste, éreztem undorító alkoholos leheletét. Most már tényleg elkezdtem védekezni. „A fenébe! — kiáltottam — , értsd meg, tényleg el akarok menni!” Péter nem akarta méghallani. Combjaim közé tette lábát és magához szorított. Teljes súlyával rajtam feküdt, nem bírtam megmozdulni. Éreztem meredező hímvesszőjét alsótestemen, és lassan pánik kezdett eluralkodni rajtam. Mi a fenét keresek itt az éjszakában ennél a hapsinál, akit csak alig ismerek. Változtattam a taktikámon: „Péter, légy belátó...” — próbáltam hatni a lelkiismeretére. Válasz helyett erőszakosan megcsókolt és rám vigyorgott.

Úgy éreztem, elvesztem. Hiába törtem a fejem, nem jutott eszembe semmi. Egyre jobban féltem, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lehetetlen szituációba kerülhetek. Ellenfelem súlya közben egyre nehezebb lett, miközben szabadulni próbáltam, még rosszabb lett helyzetem. Ismét változtattam a taktikámon. Úgy döntöttem, kedves leszek, csak hogy szabaduljak. „Ha elengedsz — duruzsoltam —, sokkal kedvesebb leszek hozzád!” Péter kétségbeesve rám nézett, annyira azért nem volt részeg, hogy ne látott volna át a szándékomon. Elengedte a karomat, s villámgyors mozdulattal lehúzta a sliccét. Ebben a pillanatban Mikire, barátomra gondoltam, aki mit sem sejtve alszik otthon, és a legkisebb reményem sincs, hogy segítsen rajtam. Ott voltam ezzel a fiúval, akit valamikor egész jópofának találtam. Hülyéskedni, táncolni, talán egy kicsit flörtölni jó volt vele, de másra sohasem vágytam. Hogy lehettem ilyen hülye? Péter teljesen beindult, vad szenvedéllyel nézett rám. Annak ellenére, hogy kezeim szabadok voltak, nem tudtam mozdulni. Halálos fáradtság vett erőt rajtam, teljesen le voltam sújtva. „Na gyere, légy jó hozzám!” — hangja csendes volt, de félelmetesen hangzott. Megráztam a fejemet. „Na gyere...” — kezdte újra, ami engem indulatossá tett. „Nem, soha” — ordítottam. Erre' ő is elkezdett kiabálni, én pedig ütöttem, ahol értem, a vállát, mellét, nyakát. Nekem úgy tűnt, órákig tartott a dulakodásunk.

Végre leszállt rólam, majd mint egy sértődött gyerek, is, de megnyugvást rám förmedt: „Buta tyúk, csak azt nem tudom, minek jöttél ide?” Szélsebesen felkeltem az ágyról, feltéptem az ajtót, száguldottam le a lépcsőn, ki a szabadba. Már világos volt, néhány an fáradtan munkába igyekeztek, kukások járták az utcákat. Ma sem tudom, hogyan értem haza. Az ajtó előtt hirtelen nem találtam a kulcsomat, páni félelem lett rajtam úrrá, hátha Péternél hagytam el dulakodás közben. Végre meglett, bejutottam a lakásba, ledobáltam a ruháimat, majd egy órát álltam a zuhany alatt. Ki akartam „mosni” magamból mindazt, amit átéltem.

Úristen — gondoltam —, milyen szörnyű érzés lehet annak a nőnek, akit tényleg brutálisan megerőszakolnak. Nekem szerencsém volt, hogy az utolsó pillanatban el tudtam menekülni.

Az élmény nem múlt volna el nyomtalanul, ha Miki nem megfelelően reagál a történtekre. Megértette, hogy türelmesnek kell lennie hozzám, hogy vissza tudjak térni a régi kerékvágásba, nemcsak a szexben, hanem az élet minden területén. Bianca

Az áldozat számára szörnyű élmény az erőszak, megalázó hozhat a rendőrségi feljelentés

• »

On megtenné?

A rendőrségi statisztikák szerint a nemi erőszak áldozatai az esetek túlnyomó többségében nem tesznek feljelentést, ezzel mintegy futni hagyják az elkövetőt. Arra voltunk kíváncsiak, vajon ki, mit tenne, ha vele történne meg a „dolog”. Minifelmérésünk egy uszodában készült.

Kérdések:

1. Ha ön ellen követnének el nemi erkölcs elleni bűntényt, feljelentené-e az elkövetőt?

2. Véleménye szerint megtörténhet házasságon belül is ez az erőszakos cselekedet?

Éva, 49 éves:

— Feltétlenül feljelenteném. Bár meg tudom érteni azok véleményét is, akik esetleg nem tesznek feljelentést. Családjuk előtt szégyellik a dolgot, az is előfordulhat, hogy a férje meggyűlöli a történtek miatt.

— Nem tudom elképzelni családon belül az erőszak ezen formáját, én jó házasságban élek.

Nem árt, ha a szebbik nem tagjai mielőtt a rendőrségre rohannának elgondolkodnának azon, volt-e, és ha igen, mekkora részük abban, hogy a dolgok az erőszakig fajultak

Kati, 36 éves:

— Én valószínűleg feljelenteném az illetőt, de véleményem szerint valamelyest az áldozatok is hibásak. Ha valaki nem akar feljelentést tenni, ez is lehet az oka, vagy egyszerűen nem akar részt venni a kellemetlen rendőrségi, illetve bírósági eljárásban.

— Szerintem családban is előfordulhat erőszak ezen a téren, a jogi forma nem zárja ki az erőszakot.

Erika, 34 éves:

— Igen, feltétlenül feljelenteném, bár nem hiszem, hogy sikerülne bárkinek is. Ha valaki nem vállalja az eljárást az gyáva, mert hallgatással nem segít sem magán, sem másokon.

— Házasságon belül szerintem nem történhet ilyen, mert ott olyan a viszony két ember között, ami kizárja ezt az erőszakos formát.

Réka, 28 éves:

— Feltétlenül, egész biztos, hogy feljelenteném az erőszaktevőt. Azok, akik nem teszik meg, gyávák, a tettesek tovább játszhatják „játékaikat”. Erőszakra nem erőszakkal kell válaszolnunk, de az biztos, hogy tenni kell ellene.

— Szerintem házasságon belül is előfordulhat, csak azt nem így hívják.

Rózsa, 45 éves:

— Tennék feljelentést, hogy ne maradjon „Tiyomtalan” az erőszakoskodó tette. Az esetleges tortúrát is vállalni kell azért, hogy aztán másokat már ne bánthasson.

— Ez érdekes dolog. Én csodálatos házasságban élek, úgyhogy ismeretlen számomra a probléma. Minden az együtt élő két emberen múlik. A házastárs ellen elkövetett durva kényszerítést is erőszaknak nevezném.

Alexandra, 21 éves:

— Biztos, hogy feljelenteném, mert végül is szeretném, ha elnyerné büntetését, feltéve ha tényleg elnyeri. Az áldozat számára bizony nem egy kellemes élmény az erőszak, megalázó is, de megnyugvást hozna, ha tudom, hogy tettem valamit, talán ellensúlyozná a megtörténteket. Mindenkinek azt tanácsolom, tegyen feljelentést, ez az egyetlen megoldás, hogy megfékezzük az erőszakot.

— Házasságon belül is erőszak, ha valakivel ilyen történik, függetlenül attól, hogy az elkövető férj úgymond házastári jogokat élvez.

Éva, 44 éves:

— Az inzultusok ellenére az az elvem, hogy legalább próbálják meg elkapni azt, aki ilyet csinál. Persze, igaz, ha megfenyegetne..., ha egy brutális bűnöző lenne... De nem, akkor is! A nőkben lévő természetes szégyenérzet ellenére is, pedig talán ma is van olyan közösség, ahol megbélyegzik az áldozatot is.

— Egy olyan házasságot nem szabad fenntartani, ahol a férfi ilyenre vetemedik.

Nikolett, 30 éves:

— Nem tudom, érdemes-e! Attól függ, mekkora a „károm”. Nem igazán tudom elképzelni, hogy velem ilyen történhet. A barátnőimnek azt tanácsolnám, forduljanak a rendőrséghez.

— Ez soha az életben nem tudódik ki, pedig erőszak ez is. *