Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-22-23 / 273. szám

1997. november 22-23., szombat-vasarnap HAZAI TÜKÖR m Az alapvető tisztasági szabályok betartásával elkerülhető a betegség Nincs hepatitiszjárvány Nincs fertőző májgyulladás-járvány az országban. Csupán egyes területeken, lokálisan észlelni a betegség terjedését. Az alapvető tisztasági szabályok betartásával viszont az esetleges fertőzés is elkerülhető - tudtuk meg a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet járványügyi vezetőjétől. Dr. Csohán Agnes osztályve­zető főorvos lapunk kérdésére elmondta, hogy a legutóbbi or­szágos adatok szerint mind­össze ötven megbetegedést re­gisztráltak. Az esetek 75 száza­lékában hepatitisz-A vírust diagnosztizáltak. A fertőző májgyulladás gó­cai Szabolcs-Szatmárban, Bor- sod-Abaűj-Zemplén, Hajdú- Bihar és Békés megyében vannak, de Komárom-Eszter- gom megyében is előfordult kisebb közösségeket érintő fer­tőződés. Még hat további me­gyében észleltek egy-egy megbetegedést. Milyen tünetekre kell felfi­gyelnünk? A szakember sze­rint néhány héttel a vírusfertő­zés után gyomorémelygés, rossz közérzet léphet fel. A lappangási idő kettő-négy hét is lehet. A szem fehérje és a bőr pár napra besárgulhat. A fertőzöttek többségénél tünet­mentes, illetve enyhe lefolyású a betegség. A megelőzés szempontjából a legfontosabb az alapvető hi­giénés szabályok betartása. A fertőző májgyulladás kialaku­lásáért a megbetegedések két­harmadában felelős hepati­tisz-A vírus a szájon keresztül cseppfertőzéssel, illetve em­beri széklettel terjed. Az étke­zés előtti és a WC-használat utáni kézmosással a betegség elkerülhető. Fontos lenne, hogy az okta­tási intézményekben, a mun­kahelyeken megfelelő kézmo­sási lehetőségek legyenek a gyermekek és a felnőttek ré­szére egyaránt. Ha már bekövetkezett a baj, akkor a beteg környezetében veszélyeztetetteket gamma- globulinnal oltják be. Ezzel a szerrel a szervezet ellenállóké­pességét erősítik a kórokozók­kal szemben. N. Zs. BUDAPEST Hajdú-Bihar Báca-Kúskun Nógrád Kpméuom-Esztergom WUL Osoogräd te I WP-Wíll I rnajyyunauci9vn Tofna [ű Somogy te Győr-Moson-Sopron te Vas [D Baranya (esetszám) o * "ér?oiro májgyülladdsöU számä Mägyarorszagon, I996-barí A robbantások többsége még felderítetlen Rendőrség-Maffia: 7-70 A Központi Bűnüldözési Igazgatóság felmérése szerint az elmúlt év eleje óta Buda­pesten és az ország más terü­letein 70 robbantásos bűncse­lekmény történt. A rendőr­ségnek csupán hét esetben si­került felderítenie a tettest. A robbantásos ügyek egy ré­szében még nem zárták le a vizsgálatot - közölte tegnap új­ságírókkal Miké István ezredes, a KBI vizsgálati főosztályának vezetője. Két esetről beszél részletesebben. Az egyikben, az ügyészségnek küldött vád­emelési javaslatban, robbanó­anyaggal való visszaélés, ron­gálás és zsarolás bűntettével gyanúsítják J. Jánost, aki az V. kerületben, az Erzsébet téren 1996. október 25-én éjjel kézi­gránáttal robbantott fel egy Mercedes gépkocsit. A nyomo­zás során kiderült, hogy a meg­bízó nem az autó tulajdonosá­nak nevét, vagy a kocsi rend­számát adta meg, hanem a jármű külső tulajdonságait írta le. Az adott időben csak egy ilyen kocsi állt a parkolóban, a merénylő az alá gurította a grá­nátot. A megbízó, T. György el­len nemzetközi elfogatóparan­csot adtak ki gazdasági bűncse­lekmények gyanújával. Már vádat is emelt az ügyészség T. István ellen, aki 1996. november 16-án este az I. kerületi Hegyalja és Sánc utca kereszteződésében dobott rob­banószerkezetet a Black Rouge Night Klub elé. A megbízó személyét a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie. Ady-kiállítás. Ady Endre születésének 120. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ott látható az Özvegy legények tánca című verse, amelyért élete legnagyobb honoráriumát kapta Ady. Kereken 200 koronát. fotó: feb/kallus györgy Ellentmondásos helyzetkép az oktatásról Az oktatást nemzeti ügynek tekintik A kormány az oktatást nemzeti ügynek tekinti és a jövőben is ennek megfelelően kívánja kezelni. Nemzetközi verseny- képességünk szempontjából elengedhetetlen, hogy az okta­tásban megőrizzük Kelet-Közép-Eurőpában kivívott első he­lyünket - hangsúlyozta tegnap a miniszterelnök. Az Országházban rendezett fórumon Horn Gyula kijelen­tette: a kormány az oktatást nemzeti ügynek tekinti, a jö­vőben ennek megfelelően kí­vánja kezelni. Bejelentette: a jövő év szep­temberére célul tűzték ki a pe­dagógusok minőségi bérezé­sének bevezetését. A minisz­terelnök sürgette a Nemzeti Alaptanterv végrehajtásával kapcsolatos feladatok megol­dását. Olyan iskolatípusok lét­rehozására van szükség - mondta -, amelyek „felkarol­ják a lemorzsolódókat”. A fel­sőoktatással kapcsolatban hiá­nyolta, hogy nincs hosszú távra szóló képzési stratégia. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter rend­kívül nagy vívmánynak ne­vezte, hogy a felsőoktatásban sikerült egy több elemből álló teljesítményen alapuló fizetési rendszert kialakítani, amely­nek része a Bolyai- és a Szé- chenyi-ösztöndíj, a kötelező vezetői pótlék, a jövőre beve­zetendő központi minőségi bé­rezés. Megemlítette, hogy a közeljövőben aláírják a 250 millió dolláros világbanki köl- csönmegállapodást, és a pénz jó része, mintegy 180-190 mil­lió dollár a tervek szerint a fel­sőoktatás integrációját szol­gálja. Jánosi György, az Ország- gyűlés Oktatási Bizottságának elnöke szerint a kormánynak eredeti oktatási programjából sikerült bizonyos részeredmé­nyeket megvalósítani. Gazsó Ferenc egyetemi ta­nár szerint a magyar oktatás színvonala hanyatlott az el­múlt években, nem utolsó sor­ban azért, mert jelentős forrá­sokat vontak ki a területről. Az oktatás piacosításának követ­kezményeit „katasztrofális­nak” nevezte a professzor. Nyugdíjpénztárak - garanciával Az Állami Pénztárfelügyelethez eddig 31 magánnyugdíj- pénztár-alapítási kérelem érkezett, közülük 29-et bírált el kedvezően a főhatóság. Az engedélyezett nyugdíjpénztárak felét önkéntes pénztárak hozták létre. Radnai György, az Állami Pénztárfelügyelet elnöke rész­letesen elemezte a már mű­ködő pénztárak helyzetét: eszerint szeptember végéig 297 önkéntes pénztár műkö­dött az országban. Vagyonuk szeptember 30-án 42-43 milli­árd forint volt, ami az év vé­géig elérheti az 50-55 milliár- dot is. A magánnyugdíjpénztá­raknak eddig 100 ezer tagjuk van. A felügyelet elnöke sze­rint folytatódik a pénztári tag­ság és a vagyon koncentráló­dása. A harmadik negyedév végére a pénztárak egyharma- dában összpontosult a taglét­szám és a vagyon több mint 90 százaléka. Csehák Judit a közelmúlt­ban megalakult Pénztártanács elnöke elmondta: ez a testület végzi a társadalmi ellenőrzést a kötelező és önkéntes nyug­díj- és egészségpénztárak fe­lett. Tervük az, hogy az új nyugdíjrendszer bevezetésével párhuzamosan etikai normákat dolgozzanak ki a nyugdíjpénz­tárak működésére. Bathó Ferenc, a Pénzügy­minisztérium főosztályveze­tője arról számolt be, hogy a hónap közepén megalakult a Pénztárak Garancia Alapja. Az alap a pénztártagok nyug­díjszolgáltatásainak biztosítá­sára, a magánnyugdíjpénztá­rakról szóló törvény előírásai alapján jött létre. A jövőben folyamatosan figyelemmel kí­séri majd a szervezet a pénztá­rak befektetési tevékenységét, elért hozamait, s ha válságje­lenséget észlel, haladéktalanul kezdeményezi a Pénztárfelü­gyelet intézkedését. Az alap igazgatóságának négy tagját a pénzügyminiszter nevezte ki, kettőt a Pénztártanács, egyet pedig a pénztárszövetségek delegáltak. Milliárdok a gyerekeknek. A költségvetés eddig soha nem látott erőfeszítéseket tesz a gyermekek szociális helyzeté­nek javítása érdekében: jövőre 10-12 milliárd forinttal emel­kedik az erre a célra szánt ösz- szeg - jelentette be Horn Gábor szabaddemokrata országgyűlési képviselő. A kisebbik kor­mánypárt azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek az iskolákban éhező gyerekekről számoltak be az utóbbi hetekben. FKGP: jó a forint. Szabadi Béla, a Független Kisgazdapárt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője komolytalannak minő­sítette, hogy a kormány 0,1 százalékponttal tervezi csök­kenteni január elsejétől a forint csúszóleértékelésének havi ütemét. Szabadi szerint a forint 50 százalékkal alul van érté­kelve más ország valutáihoz képest. Maczó meghívót kapott. A Független Kisgazdapárt Orszá­gos Elnöksége november 26-ai ülésén foglalkozik a volt alel- nöknő fegyelmi ügyével. Ezt maga az érintett mondta el pén­teken, hozzátéve, hogy már megkapta a fegyelmi tárgyalá­sára szóló meghívót. Maczó még nem döntött: személyesen asszisztál-e várható kizárásá­hoz. Tini lányok taxist öltek. A rendőrség őrizetbe vett két 14 éves lányt, akik a főváros XVII. kerületében, Rákoskeresztúr erdős részén nyereségvágyból meggyilkoltak egy taxist, aki­nek holttestét pénteken hajnal­ban találták meg. Az előzetes megállapítások szerint a sze­rencsétlen taxist Ford Scorpio típusú kocsijáért verték agyon. Fokozódik a feszültség. A székesfehérvári gettóügy a je­lek szerint folytatódik. Ä Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal tegnap ugyan megsemmisítette a Rádió utca 11. lakóinak ideig­lenes elhelyezésére szolgáló, lakókonténerekre korábban ki­adott építési engedélyt, érvény­ben maradt azonban a fehérvári önkormányzat határozata, amely szerint szerdán kilakol­tatják a lakókat. A rendelkezés ellen vasárnap több emberjogi szervezet is tüntetni kíván. Törvénysértő keblek. Hiva­talból indított reklámfelügyeleti eljárás során az első fokon el­járó fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőség megállapította, hogy törvénysértő a Cosmopo­litan című női magazin rek­lámja, amelyet az ország szá­mos pontján tettek közzé. A ki­fogásolt reklám egy meztelen nőt ábrázol, akinek melleit két előrenyúló férfikéz tartja, s ez a gyermek- és fiatalkorúak fizi­kai, szellemi erkölcsi fejlődé­sére károsnak ítéltetett. Beszélgetőpartnerünk: Pető Iván, aki még nem adja föl a politikai remeteséget Soha ne mondjuk, hogy soha Nem kíván a jövőben az SZDSZ elnöke, ügyvivője vagy frak­cióvezetője lenni Pető Iván, aki néhány hónapja önként távo­zott pártvezetői posztjáról, s akit a szabaddemokraták orszá­gos listájuk második helyére jelölnek. A politikust a hét végi küldöttgyűlés kapcsán személyes sorsának alakulásáról és a koalíció választási kilátásairól kérdeztük.- Képviselő úr, szándékosan tűnt el a nyilvánosság elöl, vagy a médiák érdeklődése csappant meg Ón iránt?- Sokan azt várták, hogy majd kritizálom a pártot, illetve utódomat, ezért igyekeztem ki­kerülni a szavaim félremagya­rázására lehetőséget adó hely­zeteket. Nem nyilatkoztam, nem szólaltam fel a Parlament­ben, s nem éltem a lehetőséggel sem, hogy részt vegyek a párt vezető testületéinek ülésein.- Hogyan változott meg sze­mélyes élete?- Ha arra gondol, hogy lelki­leg talán megtört a hosszú ideje tervezett távozás, akkor téved. Most több időm jut történész­hivatásom gyakorlására, konfe­renciák látogatására, cikkek, könyvkritikák írására, miköz­ben képviselői és bizottsági fel­adatokat is ellátok.- A közvélemény-kutatások szerint az SZDSZ nem tudott élni a megújulási lehetőséggel, amelyhez Ön a le­mondásával kaput nyitott.- Fordulatszerű változásra nem számítottam, hiszen kicsi a koalícióban rendelkezésünkre álló mozgástér. Ab­ban azonban bízom, hogy sikerül meg­győznünk a polgá­rokat: a kormányzás folyama­tosságának biztosításához, aka­ratunk érvényesítéséhez szép­számú, SZDSZ-re leadott voksra van szükség.- Sok választó hiányolja a párt markáns arculatát.- Kérdés, ki mit ért ezen. Mert amíg mi az MSZP-vel folytatott ke­mény vitáink so­rán a sajátos SZDSZ-es véle­ményt akartuk érvényre juttatni, sokan koalíciós perlekedésnek minősítették eze­ket az összecsa­pásokat.- Az országos lista második helye azt jelenti, hogy visszatér a politika élvo­nalába?- Vezető párttisztségre nem pályázom, esetleges parlamenti megbízatásokról pedig korai beszélni. A politikában egyéb­ként is ismeretlen fogalom a „soha”. Takács Mariann Aki nem hiszi, járjon utána Solymossy Sándor, a neves néprajzkutató az 1922-ben meg­jelenő Etnográfia című kiadványban így írt a népmeséről: „Az elmúlt száz év során megdőlt az a balvélemény, hogy a népmese kitalált szeszélyes fantasztikumok halmaza, sőt be­láttuk, hogy a kisebb epikus egységek, úgynevezett motívu­mok ősvallási elemek törmelékeit rejtik magukban”. Az idézett sorok a tegnap kez­dődött népmeséi tanácskozás mottójául szolgálnak, mintegy előre jelezve a rendezvényso­rozat lényegét. A rendezvény címe is magáért beszél: Aki nem hiszi járjon utána. Az Életfa Kulturális Alapít­vány által szervezett, Békés­csabán a Kosssuth Zsuzsa Kol­légiumban három napig tartó országos jellegű tanácskozás ugyanis a népmeséi hagyo­mány szellemiségéről, népme­séink szimbólumvilágáról és ezek magyarázatáról szól. Tegnap délután Szántai La­jos népmesekutató Mirkó ki­rályfit elemezte, ma délelőtt Koszecz Sándor rajztanár, az alapítvány kuratóriumának tagja Adalékok népmeséink sárkányalakjához címmel tart előadást, délután Pap Gábor művészettörténész Vitéz Já­nos és Holló Femyiges témá­jú előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Vasárnap a hallgatók és az előadók közösen dolgozzák fel, elemzik a Fehér ló fia cí­mű népmesét. A tanácskozás a délutáni kötetlen beszélge­téssel zárul. — Both —

Next

/
Oldalképek
Tartalom