Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-17 / 268. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1997. november 17., hétfő Ha a konyha „kivonul” az étterembe... Felszolgáló mesterkurzus Csabán A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség megyei régiójának szervezésében felszolgáló mesterkurzus helyszíne hétvégenként a békéscsabai Fiume Szálló. A kurzuson a vendéglátó-iparban dolgozó felszolgálók vesznek részt, és a program célja a szakmai felfrissítés, a vendég elvárásainak megfelelő kiszolgálás bemutatása, a terítéstől a vendég aszatalánál készült ételekig. A hétvégén ifj. Dózsa György, a budapesti Hotel Ibis Aero étteremvezetője avatta be a megjelenteket a szakma rejtelmeibe. Az előadó szerint sokkal látványosabb, érdekesebb, személyesebb, ha a konyha „kivonul” az étterembe, és így a vendég betekintést nyerhet az elkészítés, tálalás módjába, beleszólhat a fűszerezésbe vagy az ételt „egyben” látva választhat abból ízlése szerint. Sokan a nagyobb költségekre hivatkozva vetik el ezt a szervírozást, pedig Dózsa György szerint csak egyszer kell beruházni a szükséges eszközökre, a többi feltétel ugyanis adott. Prohászka Béla, a gasztronómiai szövetség régióvezetője arról beszélt, hogy a vendéglátó-ipar privatizációja a felszolgálás terén is felszínre hozott hiányosságokat. Több étterem olyan felszolgálókat alkalmaz, akiknek nincsen szakképesítésük, nem megfelelő a hozzáállásuk, a szakmai felkészültségük, az elhivatottságuk. Szólt arról is, hogy a jelenlegi kurzuson résztvevőknek ez egy lépés a felszolgáló mester cím felé. Ny. L. Ifi. Dózsa György bemutatta azt is, miként kell a pisztrángot elkészíteni a vendég asztalánál FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Mert vannak egyértelmű dolgok, v VJ Legyen nálunk! Ha az ÁB-nál köt gépjármű- felelősségbiztosítást, akkor jól dönt, mert kedvezmények egész sorát veheti igénybe. Sőt, a szerződést vidéken a postákon is megkötheti, vagy hívhatja ingyenes zöld számunkat: 06-80 204-204- 200 millió forint díjvisszatérítés- 35 év felett 5%-kal kedvezőbb díj- ajándék baleset-biztosítás <&y ^4///. ^ & ™ ■ © ■ ", Befektetés a ___ .......... " O lvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzőit előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. In memóriám Bánfi András Válaszul a Békés Megyei Hírlapban „Mégsem vitte magával a sírba” címmel Bánfi Andrásról megjelent cikksorozatra. Bánfi András feltaláló: 1923. 04. 28-án Kaszaperen született. Társai közül hamar kitűnt éles elméjével, logikus gondolkodásával, kreativitásával. Feleségét, Hevesi Ilonát a falujában ismerte meg. Sokat tanult, olvasott, mindig képezte magát. Egyetlen fiukat féltő gondoskodással nevelték. Férfifodrásznak taníttatták. 1979februárjában nevétől hangos lett az ország. Hosszú sorokban álltak az emberek, hogy találmányát: a „Bánfi hajszeszt’’ megvásárolják a Herbária-boltokban. Első nap a legyártott több, mint hatvanezer flakon gazdára talált. A készítmény betört a piacra, a mai napig keresett cikk. Felesége, fia, unokája körében él. Tovább kísérletezik. Szőrtele- nítő szert állít elő. A hajszesz alapanyagához új anyagot adva, jó hatású gombátlanító szert fedez fel. Találmányát már nem tudja kiadatni, betegsége megakadályozza ebben. Csak a családját és felesége szerető gondoskodását tűri el maga körül. A külvilágtól visszavonultan, hosszú betegség után 1996. 09. 05-én halt meg, felesége volt mellette. Sírját vörös rózsák borítják. Értékes embert veszítettünk el. Találmánya ránk maradt. Rövidesen ismét találkozunk nevével: a „Bánfi” névvel. Egy új hajregeneráló készítményen, melyet a Herbária Rt. gyárt és forgalmaz. Emlékét szívünkben őrizzük. Rózsa Mária A jövő nemzedékének Rohanó világunkban meg-megállunk egy szóra, betegeken, időseken segítünk, támogatjuk a sportot és igen ritkán az irodalmat. Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedéknek maradandó érték legyen, azt most kell segíteni, támogatni. 18 éves gimnazista lányom tízéves kora óta írogat novellákat, amelyekkel különböző pályázatokon eredményesen, dobogós helyen szerepelt. Most talált egy kiadót, aki kiadná első novellás kötetét, de sajnos, az ehhez szükséges pénz nem áll a család rendelkezésére. A férjem nyugdíjas, én pedig közel harminc éve vagyok gyermekgondozónő. Az orosházi Könd utcai bölcsődében 14 éve vagyok a gyerekek Zsuzsa nénije, gondozom, nevelem a jövő nemzedéket. Soha, senkitől nem kértem segítséget, inkább én segítettem. Most azonban segítséget szeretnék kérni ismerősöktől, ismeretlenektől, minden olyan embertől, akit érdekel az irodalom, a kultúra, a tehetségek jövője, maradandó alkotások létrehozása. Tisztelettel kérek mindenkit, akinek módja és lehetősége van rá, segítse anyagi támogatással gyermekem első kötetének megjelenését, amely a Ml gyermekeinkhez, a MI gyermekeinkről szól. Egyik tanárának ajánlásából: „Fiatal kora ellenére jól látja a hétköznapok problémáit. Korosztályát jól ismeri. Empátiája magas szintű, szociális érzékenysége figyelemre méltó. Fogjuk meg a kezét, egyengessük útjait! Felelősek vagyunk érte. Közös munkálkodásunk eredményeként majdan érett gyümölcsöt szakíthatunk.” Postacím: Ambrus Natália, 5900 Orosháza, Szentesi u. 6„fszt. 1. OTP számlaszám: 11773339-12019184. Tisztelettel: Ambrus Antalné, Orosháza Tisztelt szerkesztőség! Talán hiábavaló önökhöz fordulnom levelemmel, hiszen negatív tartalmú megjegyzéseket nem szívesen tesznek közzé, azonban nem hagy nyugodni kislányom minapi elkeserítő élménye. Az országosan is jó hírnévnek örvendő békéscsabai Jókai Színház „A mumus” című bérletes előadását tekintették meg október 29-én 15 órakor, s meglepetésemre — bár az előadás nagyon tetszett neki — színházbeli élményei elbeszélését 9 éves lányom sírással kezdte. Mint kiderült, bérletes helyéről több gyerektársával együtt négy fővárosi — arcról ismeretlen —, a Vidám Színpadon játszó , fontos művészvendég” kedvéért felállították, s pedagógusi segítség nélkül egész délután állva figyelhették volna az előadást. Számomra ez az eljárás már önmagában is felháborítónak tűnt, hiszen a kifizetett bérlet pont ezekre a helyekre—5. sor, 1—2-es szék — szólt, s ha a dolognak csak üzleti oldalát néznénk is, ez járt a gyerekeknek, mint ahogy a boltban vásárolt árut is annak adják, aki fizetett érte. Ami azonban ezután történt, még felháborítóbb volt. A kultúra interpretálására hivatott „művészek” a hatalmát fitogtató jegyszedővel együtt, felsőbbrendűségük” tudatában, a síró gyerekekre ügyet sem vetve, pökhendien kioktatták a gyerekek segítségére siető pedagógust, miszerint mint rangos vendégeknek, nekik ez jogukban áll. (Megjegyzem, kíváncsi lettem volna, ha nem védtelen kisgyermekekről lett volna szó, akkor is ilyen lenézően, erélyesen viselkednek-e.) A gyerekek ügye végül is elrendeződött, és le tudtak ülni, ez az élmény azonban félő, hogy sokáig elkíséri őket. Csodálkozom, hogy ez a patinás intézmény megtűr ilyen viselkedést alkalmazottaitól, illetve pályatársaitól, pont a kultúra szere- tetére nevelendő kicsikkel szemben. Hiszen pont az első színházi élmények a legmeghatározóbbak abban, hogy a gyermek felnőttként hogyan viszonyul a színházhoz, a színjátszáshoz. Másrészt kételkedem az ilyen — értékes alakítások helyett — kivagyiságukkal^ tetszelgő „művészek” intelligenciájában, hisz efféle viselkedésükkel csak primitívségüket bizonyították. Nagyon remélem, hogy művészeink többsége ennél jóval több emberi értékkel és intelligenciával bír. Remélem, hogy gyermekem — társaival együtt — e felháborító eset ellenére színházszerető felnőtté válik. Sápiné T. Ildikó szUlő, Békés
