Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15-16 / 267. szám
Tudományos kísérlet telepátiával Húsz nemzet gyermekeit várják A telepátiához mint jelenséghez az emberek soha nem viszonyultak olyan elutasítóan, mint más paranormális jelenséghez. Parajelenségnek vagyunk kénytelenek nevezni a telepátiát is, mivel egy olyan információszerzési módról van szó, amelyet egyetlen ma ismert érzékszervünk sem támogat. (9. oldal) Az Európai Gyermekszínjátszó Találkozók szervező bizottsága (EDERED) legutóbbi ülését a finnországi Suomenlinna szigetén tartotta, és nem véletlenül. A sorrendben kilencedik találkozót ugyanis északi rokonaink rendezik 1998. július 12-étől 26-áig, ennek előkészületeiről és a szervezet új alapító okiratáról tárgyaltak a drámapedagógusok. (8.oldal) „Engem nem a becsvágy működtet” A Budapesti Vígszínház székei fehér védőhuzattal vannak letakarva, az első sorok fölé dobogót építettek, itt ül a rendező: Eszenyi Enikő. A színészek nem tudják igazán a szöveget, még csak ízlelgetik a helyzeteket, de a hangulat derűs. A színésznőből lett játékmester jó légkört tud teremteni. — Csodálkozva láttam, hogy néha úgy élvezte a kollégái munkáját, mintha a közönségük lenne. Ismeri a darabot, tudja a szöveget, rendezi az előadást, egyszer csak átvált, s mint egyszerű néző, jól mulat egyik-másik fordulaton. Miért van ez? — Szeretem nézni a színeket. S mert én is színész vagyok, nemcsak azt látom, hogy küszködnek a szereppel, hanem azt is, hogy mi lesz majd belőle. — Mindig csak kéri a kollégáit? — Nem, én nagyon erőszakos vagyok. — Ez most nem derült ki. Sőt, elfogadott javaslatökat. — Azért, mert nem vagyok önmagam ellensége. Azt már megtanultam, hogy nem szabad hiúsági kérdést csinálni abból, ha valaki kitalált valamit. Ez ugyanis közös munka. Én nézem őket kívülről, ők elhiszik nekem, ha én azt mondom, hogy ez így rossz. De ha van, amit felfogadok, akkor ők tudják, hogy az jó. Ha mindent visszautasítanék, abban biztosan lenne jó is, és ha mindent elvetnék, biztosan nem hinnének nekem. Én nem húzok határt. Amit úgy érzek, hogy jó, azt hagyom, hogy csinálják. Ami meg nem jó, azt próbálom kijavítani. — Mostanában egyre többet rendez. Ráadásul nemcsak itthon, hanem külföldön is. Tulajdonképpen színész vagy rendező? — Színésznő vagyok. Meg is vagyok kicsit riadva, hiszen amiben eddig játszottam, a Macbeth és a Hermelin lekerült a Vígszínház programjáról. Csak az Ahogy tetszik, a Dühöngő ifjúság és az Össztánc maradt. Én pedig szeretek játszani. — A közönség meg szereti, ha játszik. Tavasszal például a Sztracsatella című Kern András-filmben aratott sikert országszerte. Jó, hogy legalább néha készül egy-egy új magyar fűm, hiszen a fiatal színészeknek kevés lehetőség adódik. — Finoman fogalmaz, szinte egyáltalán nincs lehetőségük. Különben nagyon sok komoly, nagy művésznek nincs. A televízió csak külföldi filmeket és sorozatokat sugároz. Nem rajtunk múlik, hogy a magyar tévében kizárólag politikai vitaműsorokat gyártanak. — Ez igaz, az élet mégis szép ajándékkal kecsegtette nemrégiben. — A londoni ösztöndíjra gondol? . — Igen, arra. Hogyan került Londonba? — Kaptam ösztöndíjat az Eötvös Alapítványtól. Azelőtt egyszer voltam Londonban, nem beszéltem olyan jól angolul, ez a három hónap sokat lendített a nyelvtudásomon. — így már lesz lehetősége idegen nyelveken forgatott filmekben is szerepelni. •— Nem azért mentem el külföldre tanulni, hogy koprodukciós filmekben szerepeljek. Egyszerűen gyűlöltem azt az állapotot, hogy nem értek meg úgy egy könyvet, színdarabot vagy filmet, ahogy szeretném. Másrészt a színházi életbe is szerettem volna beleszagolni. Nagy hatást gyakorolt rám például a felújított Globe Színház. A nézőtéren nincsenek székek, mindenki állva nézi az előadást, mint Shakespeare idejében. Shakespeare különben is fantasztikusan tudta, hogyan kell az embereket művészetre okítani. — Mit gondol, a műveltség fontos a színészeknél? — Nem fontos. — Meglepő válasz. — Talán azért, mert hajlamosak vagyunk a műveltséget és az intelligenciát összekeverni. Az intelligenciához ugyanis nem kell műveltnek lenni. Nekünk vagy egy Marika nénink, aki segít a háztartásban. Nála intelligensebb emberrel nem találkoztam, pedig nem olvas Homéroszt. Vannak, akik olvassák, és mégsem ér az egész semmit. Ismerek nagyon művelt és tehetségtelen színészeket. És ismerek olyanokat is, akik esetleg egyetlen könyvet sem olvastak, mégis úgy mondanak el egy sort, hogy beleborzongok. Tudja, én az ország északkeleti csücskében születtem és éltem. Akkor kis falu volt Csenger, most már város. Én ott nem láttam stílbútort, nem szívódott belém, hogy ez most szecessziós vagy klasszicista. Más fajta dolgokat viszont nagyon is megtanultam a szüleimtől, a környezetemtől. Édesanyám tanítónő volt, édesapám egy sportklub vezetője, én azt az életérzést hoztam magammal, amit tőlük kaptam. — Úgy tudom, elsőre felvették a főiskolára. — Igen, és az ősszel kezdem meg a tizenötödik színházi évadomat. — Beváltotta a reményeket? — Mit mondjak erre? — Csak az igazat. — Azért vagyok zavarban, mert engem nem a becsvágy működtet. Próbálom a rám szabott feladatokat és azt a munkát elvégezni, amit magamnak kiPróbálom a rám szabott feladatokat és azt a munkát elvégezni, amit magamnak kitalálok. Szeretem, amit csinálok, engem ez tesz boldoggá. FOTÓ: FEB találok. Szeretem, amit csinálok, engem ez tesz boldoggá. — Mit tanácsol a most induló színészeknek? — Aki erre a pályára jön, csak úgy tegye, ha mindenével akarja. Lehet, hogy közhely, mégis úgy gondolom, hogy az élet értelme a munka. És ha azt csinálom, amiben hiszek, akkor az nagyon sokáig élteti az embert. Bünchner azt mondta egyik darabjában, hogy a „Semmittevés minden bűnnek a kezdete”. Egyetértek vele. — Jól emlékszem arra, hogy a pályája elején sok baj volt a hangjával? — Szerintem most is van. Annyit korholtak a hangomért, hogy elvesztette eredetiségét. Ennyit mindenesetre sikerűit elérni. Iszonyú szorongásaim voltak, ha visszahallgatom magam, még ma is azt kérdezem: Úristen, mi ez? Azt hiszem, vízválasztó vagyok. Van, aki meghall és azt mondja: Jézus- mária, kiszaladok tőle a szobából. Más meg azt mondja, hogy gyönyörűséget szerez neki a hangom. — Megbékélt a hangjával? — Tehetek mást? — Van viszont valami, aminek a megítélése egyértelmű. Sokan irigylik a karcsúságáért. — Ezt az anyukámnak, az apukámnak meg a génjeimnek köszönhetem. Azt is persze, hogy nincs dús hajam. — A kevés szabadidejét mivel tölti? — Mozi, színház. Nyáron pedig majdnem mindig a tengerhez megyünk, ott búvárkodunk a férjemmel, Kaszás Attilával. — Szeret öltözködni? — Ez a hobbim. Mindig én választok, és semmit sem határozok el előre. Nem szeretem az egyszerű ruhákat, mert túl vékony vagyok' bennük. A szép, egyszerű szabású ruha jól áll egy teltkarcsú hölgyön, én azonban túl keszeg vagyok benne, egy szálbél. Ezért aztán megpakolom magam több ruhával. — A Sztracsatella című filmben jól állt a majdnem fekete haj. — Ez Kém Andrisnak a találmánya. Eredetileg világosbarna vagyok, a férjem ezt szereti. Én a mostani szőkében érzem magam a legjobban. — Van színészideálja? — Ketten határozták meg a pályámat: Ruttkai Éva és Törőcsik Mari. Náluk nagyobbat nem kell keresnem. László Zsuzsa
