Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-04-05 / 232. szám

a 1997. október 4-5., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP c OBERES MEGYEI HÍRLAP Könyvtári nap A Battonyai Népek Barátsága Közművelődési és Iskolai Könyvtár október 7-én tartja „Nyitott könyvtár” elnevezésű programjait. Délelőtt Intemet- és multimédia-bemutatóra vár­ják az érdeklődőket, és ekkor kerül sor Kocsis Ev'a tűzzo­mánc-kiállításának a megnyitá­sára is. A fiatalabb korosztály­hoz tartozók délután különböző játékos vetélkedőkön, többek között sakkszimultánon és könyvtári totón vehetnek részt. Délután kerül sor a hagyomá­nyos könyvvásárra, melynek ke­retében a könyvbarátok szolid árakon juthatnak hozzá az úgy­nevezett fölös példányokhoz. Az OTP Bank Rt., a Colonia Biztosító, a helyi Május 1. és a Dózsa mezőgazdasági szövetke­zet által szponzorált battonyai könyvtári napot Roczkó Zsu­zsanna színművésznek és a ze­neiskola növendékeinek a könyvről, illetve a könyvtárról szóló műsora zárja. (gh) Erkel sírjához A gyulai székhelyű Erkel Ferenc Társaság az idén is Budapestre készül Erkel Ferenc születésnapja alkalmából, november 8-án. A Kerepesi temetőben megkoszo­rúzzák Erkel Ferenc saját, az Er- kel-sírokat, valamint Mosonyi Mihály, Czigler Győző, id. Ábrá­nyi Koméi, Komócsy József, Thomán István, Bodoky Lajos, Volkman Róbert, Egressy Béni és a 100 éve elhunyt Pálffy Albert gyulai születésű író sírját. A ko­szorúzás után a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait tekintik meg, este pedig a Vígszínházban Eisemann Mihály Fekete Péter cí­mű nagyoporettjét. A társaság szabad hely esetén kívülállók je­lentkezését is elfogadja. Az autó­busz a gyulai Mogyoróssy könyv­tár elől indul reggel 6 órakor. Je­lentkezni október 10-éig lehet a könyvtár zenei részlegénél. Sz. M. Nincs többé csillaggarázs Nagyszénáson a belterületi rende­zési tervnek megfelelően a Hősök úti, úgynevezett 80 lakás udvari részén egy garázssor, mellette — biztonságosan, zöld kerítéssel el­határolva — játszótér épül. A te­lekmegosztás már megtörtént, az építési engedélyezési terv is elké­szült, mindezek idáig 200 ezer fo­rintos költséget jelentenek. A ki­alakított telkekből nyolcra már ér­kezett is vételi ajánlat. A leendő vevők a telek tulajdonjogának megszerzése után építő közössé­get hoznak létre, hogy az önkor­mányzat által készíttetett tervek alapján két ütemben felépítsék az összesen 16 garázst. A telkek árá­ba beépítik a megosztással és a tervezéssel kapcsolatos önkor­mányzati költségeket. Újabb KAOS-shop Csabán, (m) Békéscsaba szívében a több mint egy éve nyitott KAOS-shop mellett e hét közepén egy újabb KAOS-shop nyűt. A tulajdonosok elmondása szerint olyan népszerű üzletté nőtte ki magát a vagány lányok és a fiatalos hölgyek butikja, hogy elhatározták: annak mintájára megnyitják a belevaló fiúk és a sportos férfiak üzletét is. A bolt őszi és téli divatáruval, kiegészítőkkel várja a sportos, utolsó divat iránt érdeklődő vásárlókat • fotó: kovács Erzsébet „A gyermekek oktatása nem szenvedhet csorbát” Igazgatóváltás után Nagykamaráson Az elmúlt hetekben feldúlt kedélyállapotok uralkodtak a nagykamarási általános iskolában, ahol — az igazgatónő tá­vozásával — gyermekek, szülők és a pedagógusok várták az önkormányzat döntését: hogyan tovább? A témában több­ször ülésezett a képviselő-testület, sőt a zártkörű közös szü­lői értekezlet is a megoldást kereste. Legutóbb a testület — miután pályázatot írt ki — Bodnár Béla pedagógust bízta meg az igazgatói teendőkkel. A napokban pedig rendkívüli ülést tartottak az iskolában a pedagógusok és az iskolaszék részvételével. Pelle István polgármester — lapunk kérdésére — elmond­ta, valójában egy tavalyról át­húzódó ügyről van szó, amely most csúcsosodott ki. Az ak­kor felmerült anyagi és sze­mélyi problémák után várható volt, hogy valamerre el kell mozdulni. Annak idején is ki­kérték a szülők, a nevelőtestü­let, az iskolaszék véleményét, és a munkához további bizal­mat szavaztak meg. Az igaz­gató most önmaga kezdemé­nyezte a lemondását, de a ta­nári kar kérvénye is folyamat­ban volt. — Már nincs kire mutogat­ni, az iskolának mennie kell! Belülről kell elindítani a szak­mai munkát, hisz a testület nem ülhet be tanítani — foly­tatta Pelle István. — Bízom benne, hogy az új igazgató megbízásával elindul egy po­zitív folyamat, amelyhez a képviselő-testület minden tá­mogatást megad. Ezt bizo­nyítja az is, hogy közösen megtekintettük az iskolát, és mélységében is részt veszünk a pedagógiai program kidol­gozásában. A költségvetés ha­sonló a tavalyihoz, amiből okosan és takarékosan lehet gazdálkodni. — Nem kívánunk a múlttal foglalkozni, és szeretnénk túl­jutni a dolgokon — mondta véleményként Bodnár Béla igazgató. — Jelenleg minden­ki a napi feladatokkal foglal­kozik, hisz lemaradtunk a pe­dagógiai programmal. Egyez­tetjük a NAT-hoz kapcsolódó óraszámokat, a következő ülé­sen a tárgyi, majd a technikai, személyi feltételekről tanács­kozunk. Ez jelenleg olyan fe­szített ütemet jelent, hogy nincs idő azzal foglalkozni: mi volt, inkább azzal, hogy mi lesz. Az iskolában a légkör megnyugodott. Az épület álla­pota mélyponton van, így in­nen már csak „felfelé” lehet menni. Bevallom, arra készül­tem, hogy tanítsak, és nem ar­ra, hogy igazgassak, ezért még magam se döntöttem, indulok- e a pályázaton. Most arra kap­tunk mandátumot, hogy az is­kolát működtessük és megfe­lelő programot alakítsunk ki. A testülettel felmértük az in­tézmény állapotát, megpróbál­juk a kisebb javításokat elvé­gezni, folyamatban van egy szakmai felmérés, valamint készül egy pályázat is, amellyel reméljük, sikerül to­vább lépni. A legfontosabb, hogy a gyermekek oktatása ne szenvedjen csorbát, amit biz­tosítva látok, ám azt sem sza­bad elfelednünk, hogy hoz­zánk még 2 óvoda, könyvtár és egy napközis konyha is tar­tozik. Mivel az önkormányzat részéről segítőkészséget ta­pasztalok — mondta végül — , ezért remélem, közös erővel mindenre megoldást találunk. (Halasi) Finnek Orosházán (is) Nézegetem a finnországi test­vérvárosok listáját. Összesen 42 település nevét regisztrálták ed­dig. Megyénkből 3 város — Békéscsaba, Szarvas és Oroshá­za — keresett magának nyelv­rokonainknál kapcsolatot. Az orosháziak 1993-ban kötötték meg a testvérvárosi szerződést. Azóta az egyéni és a csoportos látogatások is szinte mindenna­posak. Kuusankoskiból tegnap érkezett egy 5 tagú delegáció Orosházára. A távoli város kép­viselő-testületének két tagját — Rautiainen Aimot és feleségét, valamint Tahtinen Assit és fele­ségét, Sirkka Uusipaikkát, a Finn—Magyar Baráti Kör elnö­két — pénteken 10 órakor fo­gadta Fetser János polgármester a városházán. A vendégek meg­tekintették Orosháza nevezetes­ségeit és találkoztak Szalai Fe­renc rendőrkapitánnyal. Ma 17 órakor pedig Eero Eirto kuusankoski-i festő mun­káiból nyílik kiállítás a Petőfi művelődési központban. Cs. I. Képzőművészeti stúdió gyermekeknek Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Művelődési Központja és Kézműves Szakiskolája a megyé­ben élő, a képzőművészet iránt ér­deklődő, tehetséges gyermekek ré­szére Megyei Gyermek Képzőmű­vészeti Stúdiót kíván beindítani. A stúdió célja: A képzőmű­vészet különböző műfajaiban — festészet, linómetszés, rajzolás, grafika, formázás stb. — szakta­nácsadás, korrigálás; A képző­művészet területén már meglé­vő elméleti ismeretek, készsé­gek fejlesztése; A különböző szervezetek — intézmények, alapítványok stb. — által meg­hirdetett megyei, országos ver­senyekre pályázati anyagok kül­dése; Sok játék, hangulatos együttlét. A stúdió szakmai vezetője: Vágréti János festőművész. Az első foglalkozás időpontja: 1997. október 18-án 9.00—13.00 órá­ig, azt követően minden hónap első szombatján 9.00—13.00 óráig a megyei művelődési köz­pontban (Békéscsaba, Luther u. 6.). Részvételi díj: 2000 forint (egy évre). Jelentkezési határidő: 1997. október 10. Jelentkezni lehet Dombi Ildikónál (Békés Megyei Művelődési Központ, 5600 Békéscsaba, Luther u. 6. Telefon/fax: 66/442-122.) A gyulai Liliomfi tovább él? Budapesten, a Merlin Színház­ban bensőséges ünnepségen ad­ták át kedden a Gyulai Várszín­ház idei évadjában a kiemelke­dő művészi teljesítményt nyúj­tóknak a városi, a megyei ön- kormányzat és a Várszínház dí­jait. Mint beszámoltunk már ró­la, Gyula Havasi István-díját Csiszár Imre rendező, Kiss Jenő színművész és Márta István ze­neszerző nyerte el. Az elismeré­seket dr. Albel Andor alpolgár­mester adta át. A megyei önkor­mányzat Sík Ferenc-díjában Boér Ferenc kolozsvári színmű­vész részesült, akinek betegsé­ge miatt Szilágyi Menyhért bi­zottsági elnök nem adhatta át személyesen a díjat. A Gyulai Várszínház Őze Lajos-díját Ge­deon József igazgató nyújtotta át Fillár István színművésznek. Az ünnepségen résztvevők el­határozták, a Várszínház önálló produkciójának, Szigligeti Ede Liliomfi című darabjának to­vább kell élnie. Az elképzelé­sek szerint Gyulán a jövő évad­ban is műsoron lesz, illetve az ország jó néhány színháza ér­deklődött már a produkció iránt. Fillár István és Kiss Jenő ugyancsak e darabban formál­ták meg kiemelkedően szere­peiket. —ö— Megújul a Czabán utca Nagyszénás legutóbb három pá­lyázatot nyújtott be a területfej­lesztési tanácshoz. Sorrendben: első a Hősök—Orosházi út köz- világításának korszerűsítése, második az Akác közi vasúti gyalogátkelőhely megépítése, harmadik a Czabán utca útkor­szerűsítése. Ez utóbbit nem elő­ször pályáztatják, s most — a fontossági sorrendtől eltekintve — nyert. A rossz hír persze az lenne, ha egyetlen pályázatuk sem nyert volna, most viszont a sokadik kísérlet után az igényelt teljes összeget, 4,9 millió forin­tot kapott az önkormányzat a Czabán utca felújításához. A 2,1 millió forintos saját erővel, összesen 7 millió forintba kerü­lő beruházás során a Czabán ut­cát — mely Nagyszénáson an­nak idején először kapott szi­lárd útburkolatot — most mind­két oldalán kiszélesítik, így 5 méteres lesz, és teljes hosszá­ban új burkolatot kap. A hét ele­jén már elkezdődött munkála­tok befejezési határideje no­vember 15., de Kaczkó Mihály polgármester szerint, ha az idő­járás nem akadályozza az útépí­tést, október utolsó napjaira el­készülnek a beruházással. J. K. Az önkormányzat támogatja a beruházást Kábelhálózat épül Ladányban Körösladányban az önkor­mányzat hosszabb ideje keresi azt az információs lehetőséget, amely révén a lakosságot köz­vetlenül tájékoztathatnák. A hangszórós rendszer már régeb­ben is működött, ám az élet ma már modernebb megoldást igé­nyel. A kábeltelevíziórendszer kiépítése megteremtené a hír­adás lehetőségét. Botyánszki Pál helyi vállal­kozó, aki betéti társasága révén vállalja a kábeltelevízió-rend­szer kiépítését, elmondta: az önkormányzat a szervezés mel­lett a beruházást anyagilag is tá­mogatja. Természetesen ahhoz, hogy a rendszer valóban meg­valósuljon, megfelelő lakossági igénnyel kell találkozniuk. Amennyiben mintegy 300— 350 lakás igényli a szolgálta­tást, akkor az első 50 bekötés legkésőbb november végére megtörténik. A családoknak csak akkor kell fizetniük, ami­kor már a vételi lehetőség a la­kásban van. (Ez azért is lénye­ges, mert a közelmúltban már egy szolnoki cég próbálkozott Ladányban kábeltelevízió-ki­építéssel, s a pénz egy részét is beszedte, s végül vételi lehető­ség helyett bírósági per lett a dologból. —A szerk.) A beköté­si díj 10—15 ezer forint körül lesz. Ez lényegesen olcsóbb, mint a már meglévő parabola- rendszer átállítása vagy új an­tenna beszerzése. A kábelhálózattal kapcsolat­ban bővebb információt a helyi Asztalos Miklós Művelődési Házban kaphatnak az érdeklő­dők. (Magyari) A csanádapácai önkormányzat legutóbbi ülésén elsőként Szelezsán György törzsőrmes­ter, körzeti megbízott számolt be az elmúlt időszakra jellemző közrendi és közbiztonsági álla­potokról. A beszámolót követő­en az Orosházi Rendőrkapi­tányság közrendvédelmi osz­tályvezetője, Németh József őr­nagy elmondta: már több éve problémának számít a község­ben a körzeti megbízottak szol­gálati gépjárműve, és a közeljö­vőben remélhetőleg kapnak ko­csit. Az ifjúsági szórakozóhelyek megközelítése és azok rendje a szülők felelőssége is. Ezek után a községben történt lövöldözés­ről, majd a lőszerrel való visz- szaélésről szólt az osztályveze­tő. Szalai Ferenc alezredes, az orosházi kapitányság vezetője beszámolójából elsőként a helyi körzeti megbízotti munkáról szólt, mint elmondta, sajnálatos módon, hat-nyolc százalékkal emelkedett Orosházán és kör­nyékén a bűnözések száma, míg a községben két-három százalé­kos az emelkedés az elmúlt év­hez képest. Végezetül az ORFK új, há­roméves koncepciójának válto­zásáról elmondta, a rendőrség létszámát 3 ezer főre emelték, a napokban mintegy 100 fiatal került szolgálatba, Orosháza és környékén 15 fős emelkedés várható. Technikai fejlesztésre országosan 5 milliárd forint jut, melyből 50 új gépjárművet kap megyénk — fejezte be a kapi­tányság vezetője. Tóth B. István Cserelátogatásra készülnek a gyerekek A Tildy iskola angol kötődése Angol kapcsolatot épít a Szeg­halmi Tildy Zoltán Általános Iskola. Szili Géza igazgató és Nuralin Atilla az elmúlt tanév­ben járt az Asthon-Under-Hill településen található Bredon Hill Middle School iskolában. Akkor kezdődött a két iskola közeledése. Folytatásként szombaton Szeghalomra érke­zett Michael Williams, az emlí­tett angol iskola pedagógusa. Michael Williams október el­sejéig marad a sárréti városban, s közben a szeghalmi alma ma­terben több tanórát megtekint. Az angol pedagógus már tegnap is volt óralátogatáson, s az ott tapasztaltakkal kapcsolatban el­mondta: a magyar gyerekek na­gyon tanulni vágyók. Az órák menete viszont sokkal hivatalo­sabbnak tűnik, mint Nagy-Bri­tanniában. Nagyon érdekesnek tartja az összehasonlítást, hisz az két különböző oktatási rend­szert takar. Az angol pedagógus mostani látogatása egy újabb jelentős láncszeme a kapcsolatépítés­nek. A jövőben egy-egy iskolai gyerekcsoport is kölcsönösen meglátogatja egymást. Ennek már csak anyagi akadályai van­nak. Ha a pénzt sikerül előte­remteni, akkor már ebben a tan­évben megtörténhet a csereláto­gatás. A Socrates Alapítvány akkor finanszírozza az efféle kapcsolatokat, ha egy angol, egy német és egy magyar iskola létesít testvérkapcsolatot. Ezért az együttműködésbe egy német általános iskolát is be kívánnak vonni. M. B. A közbiztonságról Csanádapácán Gépkocsira várnak a körzeti megbízottak

Next

/
Oldalképek
Tartalom