Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-24 / 248. szám
1997. október 24., péntek KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Békéscsaba az ’56-os forradalomban — 2. A sajtószabadság kivívása Az a — némelyeknél ösztönös, másoknál tudatos — felismerés, hogy hiábavaló dolog „felülről jövő útmutatásra” várni, a budapesti forradalomról valamelyest tájékozott, ellenzéki beállítottságú csabaiakat a tömeges cselekvés útjára vezette. Jó úton indultak: a márciusi fiatalok 1956-ban is időszerű, mert valósággá sajnos száz év múltán sem válhatott programjának útján. Kezüket legelőször azért a jogért nyújtották, amely minden más szabadságjog próbaköve, feltétele: a sajtószabadságért... De merre indultak ugyanebben az időben a párthatalom Békés megyei gyakorlói? Mire használták fővárosi főnökeiknél három nappal tovább élvezett nyugalmukat? — Nos, alighogy magukhoz tértek a forradalom budapesti kirobbanásának sokkhatásából, megcsappant erejükkel s foszladozó tekintélyükkel megkísérelték távol tartani a forradalmat a megyétől, főként pedig annak politikai és gazdasági, rendvédelmi és igazgatási centrumától: Békéscsabától. Kapóra jött számukra a Minisztertanács országos érvényű rendelete a rögtönítélő bíráskodás (statárium) bevezetéséről. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ezt jogforrásként használta ahhoz, hogy október 24-én rendkívüli állapotot rendeljen el Békés megye egész területére, és ez magában foglalta „mindenféle rendzavarás, csoportosulás, gyűlésezés, felvonulás vagy tüntetés” tilalmát. A végrehajtó bizottság éberségre és „minden intézkedés” megtételére hívta fel a megye valamennyi tanácselnökét „a köznyugalom megvédése érdekében”. — A forradalom távol tartásának, preventív elhárításának bonyolult hadműveletét a nagyrészt hiteltelenné vált párt (MDP) megyei vezetői nyilvános és rejtett küzdőtereken kísérelték meg sikerre vinni. A nyilvánosság küzdőterén a tájékoztatási monopólium pár napig még birtokolt fegyverével éltek: a Viharsarok Népe 24-én különkiadásban tudatta a megye lakóival a rendkívüli állapot bevezetését, és még 26-án is folytatta a budapesti forradalom ócsárlását „Elég volt! Ne tovább” című belső vezércikkében. A kulisszák mögötti erőfeszítések egyfelől a hatalom fontos posztjain dolgozók párt- és államhűségének megerősítésére irányultak, másfelől a pártapparátus felkészítését szolgálták fegyveres konfliktus esetére. Ez utóbbiról tanúskodik a megye s a város vezető káderei részére igényelt száz darab géppisztoly a Békéscsabán települt 8. lövészhadosztály parancsnokától. Bár ez az igény nem teljesült, az arzenállá alakított pártház később feltárt fegyver- és lőszerkészlete azt valószínűsíti, hogy a tűz- parancs lehetősége nem volt eleve kizárt a hatalom fanatikusainak gondolkodásában. Végül is minden igyekezetük, mellyel Békés megye határainál megpróbálták feltartóztatni a forradalmat, hasztalannak bizonyult. Békéscsabán — és a megye több más helységében — 1956. október 26-án, pénteken elkezdődtek a diktatúrával szembenálló, politikai akciókra kész néptömegek utcai megmozdulásai. Máig nem tudható biztosan, hogy a gyülekezés előkészített és irányított volt-e vagy a spontaneitás szüleménye? És ha irányított volt, kik mozgatták az embereket? A Jókai Színház néhány reformeszmék iránt fogékony társulati tagja? Az október 4-ei nagy sikerű értelmiségi vitaest ismertté vált szereplői? Esetleg egy budapesti nemzedéktársainak példáján felbuzdult fiatalember, aki barátai, diáktársai köréből szervezte meg a maroknyi „kezdő csapatot”, melynek tagjait sem az írásos, sem a szájhagyomány nem őrizte meg a város emlékezetében? — Bármelyik felsorolt vagy egyéb változatot igazolják is a jövő kutatásai, annyi bizonyos, hogy október 26-án sötétedés után, este 6 óra tájt fiatal és középkorú férfiak gyülekezni kezdtek a Szabadság tér északi oldalán. Pontosan ott, ahol a csabai' 101-es gyalogezred ha- lottaira emlékeztető obeliszk állt, mielőtt a diktatúra fullajtárai ledöntötték és a föld mélyébe temették. Az élénk kíváncsisággal beszélgető, olykor szenvedélyesen vitázó csapatot a járókelő érdeklődők, de főleg a pesti példát követni szándékozók rövid idő alatt tekintélyes tömeggé duzzasztották. Az emberfolyam már elérte a megyei pártház előterét, ott szétterült és tüntető sereggé szerveződött, mely szomjas lélekkel várt valakire, aki érthetően szól e gyülekezés céljáról és világosan megjelöli a tennivalókat, melyekhez az ittlévők nyomban hozzáfoghatnak. Nem sokáig kellett várakozniuk. Hét, azaz 19 óra után tömött sorokból alkalmi szónokok léptek elő: megfontoltak s nagy- ralátók, lobbanékony fiatalok és csendesen izzó javakorabeliek. Valamennyien kiutat keresők a jogfosztottság és üldöztetés, a rászedettség és kisemmizettség életsorvasztó állapotából. Szónoki rögtönzéseikben józanul kitűzött feladatok találkoznak fellegjáró vágyképzetekkel, a budapesti forradalom autentikus hírei ölelkeznek megmosolyogtató álhírekkel, amilyen Rákosi tudni vélt törökországi (!) menedéke (lásd az alább közölt röplap 15. pontját). A dicstelenül távozott pártfőnökök nevének hallatán valaki rigmust farag: , .Rákosi és Gerő, többé nem lesz nyerő!" A gúny és megvetés szabadon kiáltható szavai először az est folyamán a derültség melegét varázsolták elő a harag és keserűség mindent beborító jégpáncélja alól. Az idő már 21 óra felé járt, amikor a forrongó tömeg betűértő emberei a rögtönzött szónoklatok nyersanyagából és a mintaadó budapesti felhívások elemeiből összegyúrták az azóta hely- történeti ereklyévé vált, tizenhat pontból álló kiáltványukat. A Követeljük! címszó alatt közölt kiáltvány azonnal ható integráló erőnek bizonyult: értelmet adott az alkalomszerűen összeszerveződött, különböző korú, világnézetű, társadalmi helyzetű tüntetők tartós együtt maradásának, és programul szolgált késő éjszakába nyúló akciójukhoz. A zajongás tilalmi ideje (22 óra) már jócskán elkezdődött, amikor a „csendháborítók” a Szabadság térről a város és a megye napilapjának nyomdájához vonulnak. A feszült várakozás percei következnek: vállalják-e a párt nyomdájának vezetői a forradalmi röplap elkészítésének kockázatát? Hosszú évek után az első olyan politikai szöveg kinyomtatását, amely ellentétes a helyi potentátok véleményével és akaratával? — A tüntetők megbízottai jó hírrel térnek vissza a nyomdából: az éjszaka folyamán kinyomtatják a követeléseket! A sikerből új erőt merítő tüntetők hosszú menetelésbe kezdenek. Első állomásuk a Pamutszövő gyár, majd az István malomhoz gyalogolnak, aztán újból a pártház elé, hogy a Munkácsy utcán visszakanyarodva, az államvédelmisták rettegett „műintézete” előtt defilíroz- zanak. Amerre megfordultak, mindenütt csillagtalanították az üzemek, középületek homlokzatát — földi csillaghullást produkálva az októberi éjszakában. Éjféltájt visszaérkeztek a nyomdához, de a röplapok előállítása ekkor még folyt. A várakozási idő hasznosításáról Hrabovszky László, a Budapesti Műszaki Égyetem harmadéves békéscsabai hallgatója gondoskodott: személyes élményei alapján tájékoztatta a tüntetőket a forradalom első három napjának fővárosi eseményeiről. Ezalatt elkészült a röpirat kefelevonata, amelyet a csabai Jókai Színház dramaturgja, Kaskötő István korrigált. A legkitartóbbak továbbra sem tágítottak a nyomda mellől, amíg a Követeljük! című röpirat legelső, „meleg” példányait kézbe nem vehették. „Követeljük! 1. A szovjet csapatok azonnali kivonását az ország területéről. 2. A statárium eltörlését és teljes amnesztiát a forradalmi harcokban részt vett hazafiak számára. 3. Állítsák bíróság elé azokat, akik az elmúlt évek, de különösen a legutóbbi tragikus eseményekért felelősek. 4. A sztálinista politikában kompromittáltak, elsősorban Hegedűs, Piros és Apró azonnali leváltását, párt- és állambeli funkciókból. 5. Szélesebb alapokra támaszkodó nemzeti kormány megalakítását. 6. Teljes demokratizmust és sajtószabadságot. 7. Szabad pártközi választást, nemzetközi ellenőrzés mellett. 8. Az üzemi demokrácia ki- szélesítését, munkástanácsok létrehozását. 9. A sztrájkjog biztosítását. 10. Bérrendszer-reformot, a normák eltörlését. 11. Az elkövetkezendő évek beruházási kereteinek rovására az életszínvonal azonnali emelését. 12. Az egyéni gazdaságokon alapuló új parasztpolitikát. 13. Helyeseljük a forradalmi, nemzeti hagyományainkhoz ragaszkodva a Kossuth-címer visszaállítását, március 15., október 6. és október 24-e nemzeti ünneppé való nyilvánítását, ugyancsak a nemzeti hagyományainknak megfelelő katonai egyenruha bevezetését. 14. Az államvédelmi hatóság megszüntetését. 15. Kérjék ki Törökországtól Rákosit és Gerővel együtt állítsák bíróság elé. 16. A békéscsabai törvény- sértőket és közéleti szereplésükkel súlyos károkat okozó egyéneket, pl. Szegedinét állítsák bíróság elé. Amennyiben a kormány a fent felsoroltakra holnap délig nem ad megnyugtató választ, a Békés megyei üzemek dolgozói sztrájkba lépnek. Békéscsaba, 1956. október 26. Békéscsaba hazaszerető ifjúsága” (A diktatúra párt- és szerkesztőségi cenzúrájának megkerülésével kinyomtatott röpirat) Miközben a röpirat szétosztása és terjesztése folyik, a tüntetés néhány tevékeny szereplője a színészklubban tanácskozik a holnapi és holnaputáni teendőkről és fontos elhatározásokra jut a népmozgalom irányító szerveinek mielőbbi létrehozataláról. — A sajtószabadság beteljesülésétől mámoros fiatalok csapata pedig éjjel két óráig hullámzik a csabai belváros utcáin, melyeknek házfalai a Himnusz, a Szózat és a Kos- suth-nóta dallamfoszlányait visszhangozták. És az ütemesen kiáltott jelszavakat: „Ruszki, mars ki!” — „Vesszen az ávó!” — „Tartsatok ki, pestiek!” Lőcsei Pál (Folytatjuk) Hűséges békéscsabai és országhatárainkon túl is szeretik Várkonyi, a jóakaratú festő Az ünnepelt festőművész Albert Schweitzer emlékére című képe előtt fotó: lehoczky Péter A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nagyterme szűknek bizonyult, olyan sokan jöttek el szerdán délután barátai, tisztelői, hogy az ötvenéves Várkonyi János festőművészt születésnapi kiállításán köszönthessék. Az ünneplő közönséget az a 75 festmény vette körül, melyeket hozzáértő, gondos kezek, művészbarátok válogattak össze, hogy ízelítőt adjanak a máris gazdag életmű legjelentősebb fejezeteiből. S ahogyan az ünnepléskor szokás, egymást követték a köszöntők, az elismerő szavak, a méltatások a múzeum, a város, a megye vezetőitől, barátoktól. — Jó iskola volt Várkonyi Jánosnak a szülői ház, ahol szorgalmat, mély vallásosságot, szeretetet és tisztességet tanult. Apja köztiszteletben álló szabómester, édesanyja városépítő ősök leszármazottja, hűséges csabai, igazi lokálpatrióta — mondta többek között dr. Simon Mihály jegyző, majd az ötven év értelmezéséről szólt. — Öt évtized, fél évszázad a férfi életében sorsforduló, hiszen kenyere javát már megette. Nem úgy a művész életében, aki mostanra beérve, alkotó ereje teljében talán legjelentősebb korszakai előtt áll. — Elgondolkodtak-e már azon, vajon miért szeretjük ennyire Várkonyi képeit? Miért jönnek el mindig ilyen sokan a kiállításaira, miért utaznak Békéscsabára a képeiért híres emberek Budapestről, külföldi vásárlók olyan mesz- sziről? — Ezekkel a kérdésekkel kezdte mondandóját dr. Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója. — Valószínűleg akkor kapjuk meg a helyes választ, ha az emberből indulunk ki: Várkonyi jóakaratú ember, tehát jóakaratú festő. Szeretet sugárzik a képeiből, nem akar mélyre kutatni, nem akarja a világot megváltoztatni, csak furcsa pillanatokat szeretne ironikusan felmutatni, rámosolyogni különös helyzetekre, izgalmas mozzanatokat megfesteni. Érdekességként hangzott el, hogy Várkonyi amikor dolgo.zik, a farostot megfordítja, a „rusztikus” oldalra fest; egyik jellegzetessége a pici ablak, amin mindig fény szűrődik be. Kedvenc színe a barna, a föld színe; s minden képén megjelenik az ember, mint a természet része. Szívesen dolgoz fel a film világából ellesett pillanatokat, kulisszák mögötti jeleneteket. Várkonyi János képei november 16-áig láthatók a múzeumban. Niedzielsky Katalin Az önkormányzat tovább perel a földért Félő, a végén se a városé, se a kárpótoltaké nem lesz az az 1700 hektáros földterület, amelyért jelenleg bírósági perben áll az önkormányzat — figyelmeztette a gyomaendrődi képviselő-testületet a Független Kisgazdapárt helyi szervezete. A megoldásra tett javaslatukat a szerdai ülésen tárgyalták a képviselők. A helyi termelőszövetkezetek által ki nem váltott, így állami tulajdonban maradt 1700 hektáros terület annak idején nem került be az 1-es számú kárpótlási földalapba. Egy későbbi rendelkezés azonban már megengedte, hogy a kárpótlás második körébe bevonják az állami tulajdonú földeket. A város, amely ugyancsak igényt tart a földterületre. 1995-ben úgy határozott, hogy pert indít az 1700 hektárért. Bírósági úton próbálja elérni, hogy a földhivatal a tulajdoni bejegyzést tegye meg. Perli továbbá az ÁPV Rt-t, hogy a kérdéses földterületet a kárpótlási földalapból vonja vissza. A javaslattevők hivatkozva arra, hogy a városban sokan várnak kárpótlásra, indítványozták, hogy az önkormányzat vonja vissza a földügyben ’95- ben hozott határozatát, s álljon el a pertől. Információjuk szerint ez esetben a megyei bíróság az ügyet befejezettnek tekinti és a kárpótlás azonnal elkezdhető. Mindez a képviselők többségét nem győzte meg: a testület 11 „igen”, két tartózkodással és négy „nem” szavazattal amellett döntött, hogy az önkormányzat folytassa a pert, illetve az ÁPV Rt.-vel kössön egyezséget. Cs. R.
